Szombaton a UkrainePride civil szervezet Reyvah Pride nevű bulijának előkészületei során az egyik kijevi kerület toborzóközpontjának képviselői megérkeztek az esemény helyszínéül szolgáló Closer művészeti központba, és minden jelenlévő iratait ellenőrizték – írja a KyivPride.
Állításuk szerint olyan férfiakat is megpróbáltak elvinni, akik nem rendelkeztek a katonai orvosi vizsgálathoz szükséges okmányokkal.
Felhívták a figyelmet, hogy a UkrainePride a provokáció ellenére sem mondja le az eseményt, és a kialakult feszült körülmények között is megtartja a tervezett bulit. A civil szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy vasárnap megismétlődhetnek a történtek, ugyanis a KyivPride ugyanott tart jótékonysági fesztivált.
Mi, az ukrán Pride mozgalom képviselői teljes mértékben tudatában vagyunk a mozgósítás fontosságának és az ennek biztosításához szükséges intézkedések megtételének. Mert együtt kell harcolnunk az ellenség ellen. Ugyanakkor információnk van arról, hogy a mai Kijevben zajló tömeges kulturális és oktatási rendezvények közül a toborzóközpont munkatársai csak az LMBTQI+-rendezvényt választották ellenőrzésre – áll a KyivPride nyilatkozatában.
Elmondták, hogy mind a szombati, mind a vasárnapi melegbulit is jótékonysági céllal szervezték az Ukrán Fegyveres Erők támogatása érdekében. Olyan alapítványoknak és szervezeteknek gyűjtenek pénzt, amelyek Bahmut, Kupjanszk, Harkiv, Donyeck és Szumi térségében segítik a hadsereget.
Sok LMBTQI+-ember harcol az Ukrán Fegyveres Erők soraiban, és hangsúlyozzuk, hogy teljes mértékben támogatjuk hadseregünket és a hatóságokat a győzelem eléréséhez szükséges minden lépésben – hívták fel a figyelmet.
A KyivPride szerint a szombati eseményeknek köszönhetően olyan helyzet állt elő, amely még a háborús időszakban is kérdéseket vet fel az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosításával kapcsolatban. Közölték, hogy a UkrainePride és a KyivPride a nehéz körülmények ellenére is megtartja rendezvényeit, különös tekintettel arra, hogy a nemzetközi közösség fokozott figyelmet fordít az ukrajnai eseményekre.
A KyivPride közölte, hogy a szombati akciót az ukrajnai melegbüszkeségre gyakorolt célzott nyomásnak tekintik.
Kanada liberális miniszterelnöke nemrég bejelentette, hogy kormánya százmillió dollárt fordít az LMBTQ-közösségek támogatására. Trudeau vállalta, hogy hamarosan a női ruhát viselő férfiakat szerepeltető Canada’s Drag Race Show-ban népszerűsíti az ügyet.
A Canada’s Drag Race című tévéműsor vendége lesz Justin Trudeau.
A kanadai miniszterelnök a világ első kormányfője, aki szerepel egy drag queeneket felvonultató műsorban.
A bejelentés megosztotta a műsor Facebook-oldalának követőit. Sokan lelkesen üdvözölték a liberális politikus „befogadásért tett gesztusát”, ám voltak, akik „bohóckodásnak” vagy éppen „undorító képmutatásnak” nevezték Trudeau részvételét a show-ban.
A kanadai kormányfő olyan „tehetségekkel” lép egy színpadra a Humenonline.hu szerint, mint például Victoria Scone, Vanity Milan, vagy Silky Nutmeg Ganache.
Íme a november 18-án adásba kerülő műsor beharangozója:
Kanada egyébként nemrég hozta nyilvánosságra azt az ötéves tervet, amely alapján százmillió dollárt fordítanak az LMBTQ-közösségek támogatására. Trudeau az augusztusi bejelentéskor közölte, a pénz hetvenöt százalékát a sokszínűséget és befogadást elősegítő szervezetek kapják majd. Ötmillió dollárt fordítanak egy figyelemfelhívó kampányra, 7,7 milliót pedig adatgyűjtésre illetve kutatásra. A cselekvési terv részét képezik jogszabályváltozások is.
In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025