A csevegő robotok mentálhigiénés hatásait vizsgáló kutatások eredményei nagyon ellentmondásos képet festenek.
A ChatGPT és más csevegő programok ön- és közveszélyes tanácsokat adnak és nem alkalmasak terápiás célú beszélgetésre, derült ki abból a kutatásból, amit egy júniusi konferencián mutattak be a Stanford Egyetem munkatársai. A szakemberek kifejezetten mentálhigiénés tanácsadásra kalibrált és terápiás eszközként hirdetett szolgáltatásokat teszteltek, mint amilyen a mentális károkozással többször is vádolt Character.ai felületén is elérhető. Megállapították, hogy terápiás mesterséges intelligencia például nem kíván szóba állni skizofrén emberrel, vagy segítőkészen útbaigazít a legközelebbi 25 méternél magasabb hídhoz, ahelyett, hogy felismerné a krízishelyzetet.
A helyzetet komplikálja, hogy a terápiás chatbot mint olyan, nem létezik: miközben hasonló tevékenységhez az embereknek szakképesítést és engedélyt kell szerezniük, nem hogy az adott területre, de általában a mesterséges intelligenciára vonatkozó szabályozások is késnek. A stanfordi kutatók megállapításai szerint ráadásul a teszteken a „terápiás” chatbotok sokszor rosszabbul szerepeltek, mint az alapértelmezett egyszerű csevegő robotok.
A kutatók szerint a probléma egyik oka a mesterséges intelligencia általános talpnyaló hozzáállása, vagyis az, hogy az emberi beszélgetőpartner butaságait kritikátlanul kiszolgálva, a negatív érzelmeket erősítve rontják a helyzetét. A sajtót több eset is bejárta. Az egyikben a ChatGPT azzal kergetett súlyos téveszmékbe egy mentálhigiénés problémákkal küzdő férfit, hogy elkezdte fűteni összeesküvéselméleteit, majd azt javasolta neki, hogy fogyasszon több ketamint, hogy kiléphessen a „szimulációból”.
Olyan esetről is érkezett hír, amikor egy tizenéves öngyilkosságához vezetett a chatbot ténykedése. Egy bipoláris zavarral és skizofréniával élő férfi pedig azt képzelte, hogy az OpenAI megölte Juliet nevű mesterséges intelligencia barátnőjét. A késsel fenyegetőző agresszív férfit a rendőrség végül agyonlőtte.
A történet nyomasztóbb aligha lehet, de zavarosabb még igen: a King’s College és a Harvard orvosi karának közös kutatása fél éve még húsz megkérdezett élményei alapján úgy értékelte, hogy a chatbotokkal való beszélgetés hatásai pozitívak voltak, javították az emberi kapcsolatokat és a támogatták a traumából gyógyulást.
A csevegő robotok terápiás hasznát a stanfordi kutatás sem utasította el, úgy vélték, hogy potenciálisan hasznos eszközök lehetnek, amennyiben képesek feldolgozni egy adott személy egészségügyi előtörténetét, kérdőíves felmérést interaktívan elvégezni, esetleg a valódi terapeuták munkáját megkönnyíteni az adminisztratív feladatok megoldásával. Kiemelték, hogy nem akarják száműzni a mesterséges intelligenciát a mentális gondozásból, de fontosnak tartják az alapvető biztonsági funkciók megkövetelését és betartatását. Közben valójában milliók beszélgetnek minden nap ilyen programokkal, ami lényegében egy szabályok és kontroll nélküli egész társadalmat érintő lélektani kisérlet.
Pavel Durov, a Telegram milliárdos alapítója meglepő kijelentést tett: elmondása szerint több mint száz gyermek apja – és mindegyikük részesülni fog az óriási vagyonából. A francia Le Point magazinnak adott interjúban nemcsak magánéletéről, hanem a Franciaországban ellene folyó büntetőeljárásról is beszélt.
Pavel Durov, a Telegram nevű üzenetküldő alkalmazás orosz származású alapítója a Le Point francia politikai magazinnak adott interjúban elárulta, hogy az elmúlt 15 év során több mint 100 gyermeke született – részben spermadonáció útján, amit eredetileg egy barátja megsegítésére kezdett el.
Az utódok 12 különböző országban élnek, és Durov szerint mind az ő gyermekei, akik a jövőben ugyanúgy részesülnek majd az 13,9 milliárd dollárra becsült vagyonából.
A 40 éves technológiai mogul hivatalosan hat gyermek apja három különböző partnertől, ám hangsúlyozta: számára nincs különbség hivatalos és donációból született gyermekei között.
Nem akarom, hogy a halálom után egymás ellen forduljanak – mindegyiküknek ugyanazok a jogok járnak – fogalmazott.
Durov ugyanakkor azt is világossá tette, hogy egyik gyermek sem juthat hozzá az örökségéhez a következő 30 évben.
Célja, hogy mindannyian önállóan építsék fel az életüket, ne a bankszámlája árnyékában nőjenek fel.
Azt szeretném, ha normális emberekként élnének, megtanulnának bízni önmagukban, képesek lennének alkotni és nem függnének a pénztől – mondta.
A Telegram-alapító, aki száműzetésben él, azt is elárulta, hogy már most végrendeletet készített, mivel munkája – a szabadságjogok védelme – számos hatalmas állami ellenlábast szerzett számára, és komoly kockázatokkal jár.
Az interjúban reagált a Franciaországban ellene felhozott bűncselekmények vádjaira is. Tavaly őrizetbe vették, miután azzal gyanúsították, hogy nem működött megfelelően együtt a hatóságokkal a Telegramon keresztül elkövetett bűncselekmények – például drogkereskedelem, gyermekbántalmazás és csalás – visszaszorításában. Durov ezeket az állításokat teljesen abszurdnak nevezte.
Az, hogy bűnözők használják az alkalmazásunkat – ahogyan más platformokat is –, még nem teszi bűnözővé azokat, akik működtetik azt – fogalmazott.
[type] => post
[excerpt] => Pavel Durov, a Telegram milliárdos alapítója meglepő kijelentést tett: elmondása szerint több mint száz gyermek apja – és mindegyikük részesülni fog az óriási vagyonából.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750458780
[modified] => 1750424247
)
[title] => Több mint 100 gyermeke van a Telegram alapítójának – minden utódjának jár majd a hatalmas vagyonából
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=246024&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246024
[uk] => 246096
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246025
[image] => Array
(
[id] => 246025
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813.jpg
[original_lng] => 460603
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/pavel-durov-760813.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750497603:2
[_thumbnail_id] => 246025
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2084
[_oembed_f4f8e5bbabe6a01eb067955b68a3a949] =>
Die AfD erbt zwei Mehrfamilienhäuser. Außerdem vermacht eine Frau aus dem Berliner Villenviertel Dahlem der Partei sechs Millionen Euro. Sie ist nicht ganz unbekannt.https://t.co/zORhWHZUqk