Új technológiát fejlesztettek ki magyar tudósok a Lyme-kór korai kimutatására. A projektet kiemelt példaként említi az Európai Bizottság is.
A most méltatott DualDur projekt diagnosztikai technológiája lehetővé teszi a Lyme-kór korai és pontos diagnózisát vérminták felhasználásával.
Az egyedülálló magyar innováció képes láthatóvá tenni a Lyme-kórt okozó baktériumot, a Borreliát. Nem kevesebb, mint negyven év tudományos munkájának gyümölcse ez, több tízezer elvégzett teszt és Európa legnagyobb Lyme diagnosztikai kutatása igazolja Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosa az Európai Bizottság nevében válaszolt a Lyme-kór korai és hatékonyabb diagnosztizálásának módszereiről szóló kérdésekre. Itt úgy fogalmazott, hogy a kutatási és innovációs keretprogramok számos, a Lyme-kórral kapcsolatos kutatási projektet finanszíroztak, beleértve a diagnosztika fejlesztését is. Itt emelte ki külön a magyar innovációt, amelynek diagnosztikai technológiája vérminták felhasználásával lehetővé teszi a Lyme-kór korai és pontos diagnózisát. Az ilyen jellegű diagnosztikai eljárások a kezelés időtartamának optimalizálására is alkalmasak lehetnek.
Jelenleg ez az egyetlen olyan diagnosztikai eljárás a Lyme-kór kimutatására, amelyet nyilvános, előre megtervezett kutatásokban, Európában igazoltak és magyarországi, akkreditált laboratóriumban végeznek. A magyar szabadalom az első általánosan használható laboratóriumi teszt, amely képes annyi kórokozót koncentrálni a vérmintából, hogy azok mikroszkóppal is láthatók legyenek a betegség teljes folyamán, akár a krónikus tünetekkel rendelkező szakaszban is.
Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpontban (EK) Nemes-Incze Péter vezetésével működő MTA EK Topológia Nanoszerkezetekben Lendület Kutatócsoport munkatársai rámutattak, hogy a romboéderes grafit talán a legegyszerűbb kristály, amelyben az elektronok közötti kölcsönhatás erős korrelációs effektusokat eredményez.
A pásztázószondás mérések eredményei alapján a romboéderes grafitban az elektronok egy különleges, úgynevezett kvantummágnest képeznek, amelynek fontos tulajdonsága, hogy egy szigetelő és egy fémes állapot egyszerre van jelen a felületén. A mostani vizsgálatok révén a kutatók igazolták, hogy ez a roppant egyszerű modellrendszer alkalmas az erős kölcsönhatások tanulmányozására. A kölcsönható elektronrendszerek alaposabb megértése olyan jelentős előrelépésekhez járulhat hozzá, mint a robusztus kvantumbitek előállítása, illetve a magas hőmérsékletű szupravezetés megvalósítása. A kutatás eredményeit a rangos Science Advances tudományos folyóiratban publikálták.
Az elektronok egymással való kölcsönhatása kristályos anyagokban tudományos és gyakorlati szempontból is izgalmas jelenségeket hoz létre. Ilyen effektusok többek között a Majorana-kvázirészecskék, valamint a frakcionalizált spin és elektromos töltés.
A kölcsönható elektronrendszerek alaposabb megértése olyan jelentős előrelépésekhez járulhat hozzá, mint a robusztus kvantumbitek előállítása, illetve a magas hőmérsékletű szupravezetés megvalósítása.
A fizikában általában a legegyszerűbb rendszerek tanulmányozásából származnak a jelentős előrelépések, a kölcsönható elektronrendszerek esetében azonban ez a fontos tudományos vezérlő elv kevésbé teljesül. Az erős kölcsönhatásokat mutató anyagok három, négy vagy akár több atomi komponenst tartalmazó bonyolult szerkezetekben kristályosodnak.
Nemes-Incze Péter és kutatócsoportja rámutatott, hogy a romboéderes grafit talán a legegyszerűbb kristály, amelyben az elektronok közötti kölcsönhatás erős korrelációs effektusokat eredményez.
A grafitkristály egyszerűsége abban rejlik, hogy csupán szénatomokból épül fel, és az erős kölcsönhatások a romboéderes grafit lépcsőszerű atomi szerkezetéből fakadnak.
A szénatomoknak ezt a lépcsőszerű rendszerét a fenti ábrán piros és kék szénatomok szemléltetik. A különleges kristályszerkezet azt eredményezi, hogy a kristályt határoló grafénrétegeken egy felületi elektronállapot alakul ki, amelyet az alábbi ábra szemléltet.
A hőmérsékletfüggő, pásztázó alagútmikroszkópos mérések azt mutatják, hogy az erős korrelációk legalább 16 kelvin hőmérsékletig jelen vannak a mintában. A pásztázószondás mérések eredményei alapján a romboéderes grafitban az elektronok egy különleges, úgynevezett kvantummágnest képeznek, amelynek fontos tulajdonsága, hogy egy szigetelő és egy fémes állapot egyszerre van jelen a felületén. Ezek a mérések csupán az első lépést jelentik a romboéderes grafit tulajdonságainak a feltárásában, azt azonban máris megmutatták, hogy ez a roppant egyszerű modellrendszer alkalmas az erős kölcsönhatások tanulmányozására.
A Földnek ütköző aszteroidák által okozott lökéshullámok különleges, gyémántszerű anyagokat hoznak létre, melyek szabályozott előállításával ultrakemény és képlékeny anyagok is tervezhetők – derült ki egy friss kutatásából, amelyben a magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport tagjai egy vasmeteoritból származó ásványt tanulmányoztak.
Németh Péter, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földtani és Geokémiai Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint Fogarassy Zsolt, Illés Levente és Pécz Béla, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének kutatói külföldi kollégáikkal az arizonai sivatagban 1891-ben talált Canyon Diablo vasmeteoritból származó, lonsdaleit nevű ásványt tanulmányozták a legkorszerűbb elektronmikroszkópos, krisztallográfiai és spektroszkópiai vizsgálatokkal.
Magyarázatuk szerint aszteroidabecsapódáskor nagy energiájú és sebességű lökéshullám keletkezik, amely rövid ideig tartó magas hőmérsékletet és extrém nyomást képes generálni. A különleges geológiai folyamat kedvez a nem egyensúlyi körülmények kialakulásának és a kivételes tulajdonságú anyagok képződésének.
Összetett, gyémántszerű nanoszerkezetek
Az úttörő brit krisztallográfusról, Kathleen Lonsdale professzorról elnevezett ásványról korábban úgy gondolták, hogy tiszta hexagonális szerkezetű gyémántból áll, amely különbözik a jól ismert köbös, kockaszerű kristályrácsú gyémánttól.
A mostani kutatás eredményei megkérdőjelezik a lonsdaleit szerkezetének eddigi leegyszerűsített felfogását. A kutatók megállapították, hogy a körülbelül 50 ezer évvel ezelőtti aszteroidaütközéskor létrejött, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező lonsdaleit valójában gyémánt-grafit nanoszerkezetek változatos összenövéseiből álló úgynevezett diafit, amely tulajdonképpen a két anyag közös szerkezete egyetlen kristályrácsban. Az ásványban emellett az atomrétegek ismétlődő mintázataiban előforduló számos rétegződési hiba is megfigyelhető.
Hatékonyabb és olcsóbb módszerekkel kutatnak
Az eredmények alapján a grafén- és a gyémántszerkezetek közötti összenövések különböző típusainak azonosítása hozzájárulhat az aszteroidabecsapódások során fellépő nyomás- és hőmérsékletviszonyok jobb megértéséhez.
A kutatók megállapították, hogy a gyémánt és a grafén határfelületén található szénatomok egyedi környezete miatt a grafénrétegek közötti távolság jelentősen eltér a megszokottól. Azt is felismerték, hogy a diafit szerkezete felelős egy eddig megmagyarázhatatlan Raman-spektroszkópiai sáv megjelenéséért. A gyémántban lévő diafitszerkezetek ennek köszönhetően mostantól egyszerű spektroszkópiai technikával is azonosíthatók, anélkül, hogy drága és munkaigényes elektronmikroszkópiára lenne szükség.
Ultrakemény anyagok más úton is létrejöhetnek
Kitértek arra, hogy a Canyon Diablo-mintában azonosított összetett szerkezetek számos más széntartalmú anyagban előfordulhatnak. A kutatók úgy gondolják, hogy nemcsak egy aszteroidabecsapódáskor létrejövő dinamikus lökéshullám, hanem magas nyomáson és hőmérsékleten történő statikus összenyomás, valamint kémiai gőzfázisú leválasztás is létrehozhat diafitszerkezeteket.
Hozzátettek, hogy a diafitok szabályozott rétegnövesztésével ultrakemény és képlékeny, továbbá a vezetőtől a szigetelőig hangolható elektronikai tulajdonságokkal rendelkező anyagok is tervezhetők.
Elektronikai és lézertechnológiai úttörés
A felfedezés megnyitja az utat az izgalmas mechanikai és elektronikus tulajdonságokkal rendelkező, új típusú gyémántszerű anyagok tervezése előtt, így a csiszolóanyagoktól az elektronikán és a nanomedicinán át a lézertechnológiáig számos ipari területen jöhetnek létre új alkalmazások.
A projekt többek között az NKFI Alap, valamint az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával valósult meg.
Az eredményeket összefoglaló tanulmány az MTI szerint a Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban jelent meg július 22-én.
We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023
We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023
A központ 1954-es alapítása óta a tudomány egyik fellegvára, legfőbb feladata a Világegyetem keletkezésének kutatása.
A világ legnagyobb részecskefizikai kutatóintézete, a genfi székhelyű CERN az idén négy magyar kutatót díjazott az elmúlt években-évtizedekben végzett, a CMS detektorhoz kötődő munkája elismeréseként – közölte a debreceni ELKH Atommagkutató Intézet (ATOMKI).
Bencze György, a Wigner Fizikai Kutatóközpont nyugalmazott kutatója életműdíjat kapott
Közleményük szerint díjat kapott az Atommagkutató Intézet (ATOMKI) két kutatója, Béni Noémi és Szillási Zoltán tudománynépszerűsítő munkájáért, a világszinten ismertté vált CMS virtuális látogatás létrehozásáért és működtetéséért. Elismerést vehetett át a francia származású, jelenleg szintén az ATOMKI kötelékébe tartozó Daniel Francois Teyssier a kísérletekben végzett koordinációs munkájáért. CMS életműdíjat kapott Bencze György, a Wigner Fizikai Kutatóközpont nyugalmazott kutatója sok évtizedes fáradhatatlan és odaadó kutató-fejlesztő tevékenységéért.
Szilasi Zoltán munkássága szintén komoly elismerést kapott
Mint írják, a díjakat június 29-én adták át ünnepélyes keretek között a CERN-ben.
A CERN (Centre Européen pour la Recherche Nucléaire – Európai Nukleáris Kutatási Központ) a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma; jelenleg 23 európai tagország – köztük Magyarország – együttműködésével üzemel. Svájc és Franciaország határán terül el, legméretesebb építménye a mélyen a felszín alatt futó, 27 kilométer kerületű hatalmas körgyűrű, amely az LHC (Large Hadron Collider – Nagy Hadronütköztető) nevet viseli. A körgyűrűn négy nagy részecskedetektor helyezkedik el: az ATLAS, az ALICE, a CMS és az LHCb.
A központ 1954-es alapítása óta a tudomány egyik fellegvára, legfőbb feladata a Világegyetem keletkezésének kutatása. Az itt elért eredmények nyomán jónéhány Nobel-díjat osztottak ki. A legutóbbi nevezetes esemény a Higgs-bozon létezésének kísérleti igazolása volt. A rendkívüli tudományos és technikai kihívások megválaszolására és leküzdésére a világ minden tájáról érkeznek ide szakemberek – emlékeztetnek a közleményben.
Daniel Francois Teyssier a kísérletekben végzett koordinációs munkájáért kapott elismerést
Az Atommagkutató Intézet színeiben a CERN-ben dolgozó Béni Noémi és Szillási Zoltán több mint 10 éve tagja a CMS (Compact Muon Solenoid) detektorrendszer csapatának. Mivel széleskörű kutató- és fejlesztő munkájuk e berendezés körül forog, kívül-belül ismerik a CMS detektort, amely a Nagy Hadronütköztető egyik ütköztetési pontján végbemenő részecskefizikai jelenségek megfigyelésére épült, és 2003 óta üzemel. A detektor fogad látogatócsoportokat, de ily módon csak kevesen nyerhetnek betekintést az itteni munkába és környezetbe.
A CERN és a CMS kísérlet egyik fontos küldetése a tudomány népszerűsítése, az intézetben folytatott kutató- és fejlesztő munkák nagyközönség számára érthetően megfogalmazott ismertetése. Ezért 2011-ben Béni Noémi és Szillási Zoltán elindították a virtuális tárlatvezetést, amelynek keretében az érdeklődő csoportok, főként iskolai osztályok a világ bármely szegletéből betekinthetnek az itt folyó munkába.
Béni Noémi a detektor mellől vagy egyenesen annak belsejéből jelentkezik egy kézikamerával, Szillási Zoltán pedig az irányítóteremből felügyeli az eseményeket, szintén egy kamerával; mindketten mesélnek a fizika és a technika érdekességeiről és válaszolnak a feltett kérdésekre. A különböző országokból bejelentkező csoportokhoz igyekeznek abból az országból származó, azon a nyelven beszélő kutatót választani idegenvezetőként, ezzel is közelebb hozva az érdeklődőkhöz ezt a különös világot. A CMS detektor mára már több mint 400 virtuális látogatással büszkélkedhet.
Béni Noémi több mint 10 éve tagja a CMS (Compact Muon Solenoid) detektorrendszer csapatának
Béni Noémi és Szillási Zoltán ezen tevékenységük elismeréseként nyerték el a CMS díját (CMS Award).
Daniel Francois Teyssier 2019 óta az ATOMKI munkatársa. Feladata a CERN GEM (Gas Electron Multiplier – gáztöltésű elektronsokszorozó) típusú detektorainak beépítése a CMS detektorrendszerbe, ezek beüzemelése és tesztelése, továbbá ezen összetett feladat teljeskörű koordinálása. A CMS díját az elmúlt években végzett kitűnő munkájáért kapta.
A CMS életműdíjjal kitüntetett Bencze György a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatójaként tudományos munkássága nagy részét a CMS detektorhoz kötődő müon-helymeghatározó rendszer kidolgozásával, felépítésével és fejlesztésével töltötte. Sok magyar kutató köszönheti neki, hogy részese lehetetett a CERN-ben folyó munkálatoknak. Bencze György jelenleg az Atommagkutató Intézet színeiben folytatja tevékenységét.
Magyar kutatók szerint nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a koronavírus közvetlenül a tüdőbe jusson, még akkor is, ha egy fertőzött köhögését lélegzi be valaki. A belélegzett vírusok nagy része ugyanis az orrüregben, a szájüregben és a torokban tapad meg.
Nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a SARS-CoV-2 vírusok a levegőből közvetlenül a tüdőbe jussanak, a tüdőgyulladást okozó vírusok az érintett beteg felső légútjaiból származnak – derült ki az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK), az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK), a Semmelweis Egyetem és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet munkatársainak részvételével zajló kutatásból, amelynek eredményeit a Scientific Reports című folyóiratban publikálták.
Még köhögés estén is kicsi az esély
A kutatók bebizonyították, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a vírusok közvetlenül a tüdőbe jussanak, még akkor is, ha egy koronavírusos beteg köhögését lélegzi be valaki. Ennek alapján a tüdőgyulladás kialakulásához vezető folyamat két részre osztható: az első szakaszban csak a felső légutak fertőződnek meg, majd a második szakaszban az itt elszaporodott, és innen mélyebbre jutott vírusok okoznak tüdőgyulladást.
A vizsgálat eredményei alapján a szakemberek megfogalmazták, hogy mit lehet tenni a betegség elején azért, hogy a tünetek ne súlyosbodjanak.
Ezek az óvintézkedések nem helyettesítik, de kiegészíthetik a jelenlegi védekezési intézkedéseket, melyek a folyamat első szakaszára irányulnak – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) keddi közleményében.
Számítógéppel modellezték a légúti kiülepedést
Mint írják, a világjárvány egyik jellegzetessége, hogy a betegség lefolyása, súlyossága egyénenként nagyon eltérő. A betegség alakulása jelentős részben függ attól, hogy hol találhatók azok a sejtek, amelyeket az új típusú koronavírus megfertőzött.
A jellemző enyhe tünetek – mint a köhögés, vagy a szaglás és az ízlelés elvesztése – felső légúti fertőzésre utalnak.
Ahhoz, hogy tüdőgyulladás alakuljon ki, a vírusoknak sokkal mélyebbre kell jutniuk. A kutatók ezért tartották fontosnak annak a megvizsgálását, hogy hová kerülnek a vírusok akkor, amikor egy koronavírusos beteg köhögéséből származó levegőt lélegzik be valaki.
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához olyan számítógépes modellt alkalmaztak, amely a vírushordozó részecskék légúti kiülepedését határozza meg.
A szimulációk azt mutatták, hogy nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy egy légvétel nyomán akár csak egyetlen vírus is a tüdő mélyére jusson, a belélegzett vírusok nagy része ugyanis az orrüregben, a szájüregben és a torokban tapad meg.
Két szakaszban fertőz a koronavírus
A kutatók szerint ez az eredmény összhangban áll azzal a klinikai megfigyeléssel, amely szerint a tüdőgyulladás kialakulását felső légúti tünetek megjelenése előzi meg.
Mindezek alapján a tüdőgyulladás kialakulásához vezető folyamat két részre osztható: az első szakaszban csak a felső légutak fertőződnek meg, majd a második szakaszban az ott elszaporodott vírusok mélyre jutva tüdőgyulladást okoznak.
„Ez azt is jelenti, hogy azok a vírusok, amelyek a tüdőnkbe jutva súlyos betegséget okoznak, nem egy másik betegből, hanem a saját felső légútjainkból származnak. A felső légútjainkban található vírusok tehát nemcsak más személyek felső légútjait, hanem a saját tüdőnket is megfertőzhetik” – mutatnak rá.
Nagyon ajánlott a gyakori szellőztetés
A betegség súlyosbodásának elkerülése érdekében a tanulmány alapján fontos a levegő víruskoncentrációjának csökkentése. „Mivel a víruskoncentrációt a saját köhögésünk is növelheti, a zsebkendőbe történő köhögés és a gyakori szellőztetés nagyon ajánlott, még akkor is, amikor egyedül vagyunk otthon.
Emellett a betegség súlyosbodásának a kockázatát jelentősen csökkentheti minden olyan, a felső légutakban alkalmazható szer is, amely közvetlenül a nyálkahártya felszínén csökkenti a vírusmennyiséget.
Mindezek nem helyettesítik, de kiegészíthetik a jelenlegi védekezési intézkedéseket, amelyek a folyamat első szakaszának kialakulását – a felső légutak megfertőződését – igyekeznek megelőzni” – hívják fel a figyelmet a kutatók.
Annak a pontosabb megértéséhez, hogy a felső légutakból hogyan jutnak a vírusok a tüdőbe, további kutatásokra van szükség.
A beszámoló szerint a kutatók szeretnék azt is megvizsgálni, hogyan befolyásolja a légzési mód a vírusok légúti kiülepedését. Ez hozzájárulhat a sportolók, illetve a nehéz fizikai munkát végzők között előforduló vírusterjedés megértéséhez.
A napjainkban megfigyelhető nagytestű növényevő állatok gyakran élnek egy vagy több generációt magába foglaló csordákban, mely életmód feltételezése logikusnak tűnhet a nagytestű növényevő dinoszauruszok esetében is. Sok azonban a még felvethető kérdés. Egyedül vagy közösségben Bizonyos állatok miért szeretnek egymás közelében élni, míg mások miért törekszenek arra, hogy fajtársuktól tartsanak egy bizonyos távolságot? Milyen tényezők befolyásolják a társas életmód kialakulását, és miként lehetne megismerni az évmilliók óta, ma élő leszármazottak nélkül kihalt élőlények egykori szociális életmódját? Ehhez hasonló kérdésekre találtak választ magyar kutatók, amikor a dinoszauruszok egy bizarr csoportja, a páncélos dinoszauruszok szociális viselkedésének megismerését tűzték ki célul.
Sokszor rendeződtek hatalmas csapatokba
A dinoszauruszok társas életmódjára utalhatnak az úgynevezett tömeges halálközösségek, melyek olyan egyedek maradványait tartalmazzák, amik nagyon rövid idő alatt ugyanazon esemény következtében vesztették életüket, így indirekt módon arra utalnak, hogy az élőlények a haláluk előtt kisebb-nagyobb csoportokba tömörülhettek.
A legjobb és egyben legtöbbet hivatkozott példa az ilyen jellegű dinoszaurusz halálközösségekre az Észak-Amerikából ismert tülkös-galléros dinoszaurusz, a Ceratopsia leletegyüttesek, ahonnan esetenként több száz, azonos fajtól származó csontváz is előkerült egyetlen üledékes kőzetrétegben felhalmozódva.
A Ceratopsia vagy Ceratopia (az ógörög eredetű név jelentése ‘szarv arcok’ vagy ‘szarvarcúak’) növényevő, csőrös dinoszauruszok csoportja amely a mai Észak-Amerika, Ázsia és Európa területén élt a kréta időszak során
Ez azt sugallja, hogy egykoron ezek a növényevő dinoszauruszok a mai gnú csordákhoz hasonlóan hatalmas csapatokba rendeződhettek – tájékoztatta az Origót dr. Botfalvai Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa. – Más növényevő dinoszauruszok, mint például az Ankylosauriáknak nevezett páncélos dinoszauruszok esetén azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű.
Ezért vállalkoztak ezeknek az állatoknak a szociális életmódjára, és az azt befolyásoló tényezők vizsgálatára a magyar paleontológusok, akik eredményeiket a Cretaceous Research című tudományos szakfolyóiratban publikálták.
A páncélos dinoszauruszok a halálukat megelőzően csoportokba verődhettek
Ahogy arra a tanulmány rávilágít, a világból ismert Ankylosauria dinoszaurusz csontvázanyagok többsége arra utal, hogy ezek az élőlények inkább kedvelhették a magányos életmódot, hiszen a leletanyagok többsége külön álló egyedektől származik és csak ritkán található, olyan csontfelhalmozódás, ahol egynél több egyed maradványai is fellelhetőek.
A kutatási téma apropóját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz lelőhelyről előkerülő 12 páncélos dinoszaurusz csontváz adta, amelyek azonos kőzetrétegből és egymáshoz közeli helyzetben kerültek elő, ami arra utal, hogy az Ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak.
Páncélos dinoszaurusz csontváz az iharkúti lelőhelyről
Az iharkúti Ankylosauria leletanyagok részletes vizsgálata és a befogadó üledékek felhalmozódási körülményeinek meghatározása után arra a következtetésre jutottunk, hogy az iharkúti lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz csontvázak felhalmozódása a területen végigsöprő, pusztító erejű árvíznek volt köszönhető, amiben a páncélos dinoszauruszok több egyede is az életét veszthette – mutatott rá a paleontológus. – Ez egyben azt is jelenti, hogy az itt élő páncélos dinoszauruszok a halálukat megelőzően csoportokba verődhettek, mely bizonyos értelemben az említett dinoszauruszok társas életmódjára utalhat.
A páncélos dinoszauruszok teljes szakirodalmának áttanulmányozása után a tudósok végül arra az eredményre jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria – a Gastonia és a Pinacosaurus – esetében is feltételezhető a társas életmód, mert ezeknél is jelen vannak olyan csontdúsulások, ahol egy fajhoz tartozó több egyed együttes felhalmozódása volt kimutatható.
Magyar kutatók az iharkúti ásatáson
A kutatók szerint azonban az ilyen jellegű halálközösségek kialakulása legtöbbször olyan váratlan környezeti változásokkal hozható összefüggésbe, mint az elhúzódó aszályos időszakok vagy az intenzív áradások, amelyek a magányos életmódot folytató élőlényeket is kisebb csoportokba kényszeríthetik.
Így a leletanyagok nem minden esetben utalnak tényleges társas életmódra, hiszen az időszakos csoportosulások lehetőségét ezek alapján nem tudjuk kizárni.
Fontos kérdés a ragadozók elleni védekezés
A szakemberek arra azonban rámutattak, hogy a társas életmódra utaló fosszilis bizonyítékok kiértékelésekor mindig fontos szemügyre venni, hogy a csordákba tömörülésnek milyen előnyei és hátrányai lehettek az állatokra nézve az anatómiai adottságaik és a környezetük függvényében.
A páncélos dinoszauruszok igen sokfélék lehettek
A társas életmódnak ugyanis rendkívül sok hátránya lehet az élőlények számára, hiszen a csoportban élés nemcsak megnöveli az egyedek közötti versengést az élelemért és más forrásokért, de megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is.
Összehasonlítottuk az Ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszoknál látható, hasonló jellegű struktúrákkal és megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az Ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben – fejtette ki Dr. Prondvai Edina, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport kutatója, a megjelent közlemény megosztott első szerzője. – Ez elméletben lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatokra gyakorolt predációs nyomás a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszainak ismeretében igen magas lehetett.
A csoportos életmód egyik leggyakrabban hivatkozott pozitív hozadéka, hogy a csordában élő élőlények egyedeihez nehezebben férnek hozzá az őket prédaként elejtő ragadozók.
Az Ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszoknál látható
Ez egyrészről annak köszönhető, hogy a csorda egységesen és aktívan is felléphet a ragadozók támadásával szemben (mert hatékonyabb védelmet nyújt minden egyednek), másrészről pedig a csordában érvényes az „elvegyülési effektus”, mellyel csökkenthető az egyedekre jutó prédává válás valószínűsége.
Azonban ezt a „predációs nyomást” a nagyobb testtömeg, valamint például a szarvak vagy tüskék jelenléte is nagymértékben csökkentheti. Ez utóbbi lehetővé teszi a magányos életmódot is.
Az iharkúti Hungarosaurus valószínűleg csoportos életmódot folytatott
A társas életmód egyik másik negatív hozadéka az, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez. Ezt figyelembe véve, az ankylosauriák arányaiban rövid végtagjai, zömök teste, és a testüket borító nehéz páncélzat jelentősen megnehezíthette a nagyobb területeken átívelő folyamatos vándorlást.
A nagyobb testű Hungarosaurus és a kisebb Struthiosaurus rekonstrukciós rajza
Kimutatható, hogy a legtöbb páncélos dinoszaurusz végtagjaira jutó testtömeg aránya jóval nagyobb, mint más növényevő dinoszauruszok esetén, mely szintén a csoportos életmóddal járó folyamatos vándorláshoz szükséges energia-hatékony helyváltoztatásnak ellentmondó anatómiai jellegzetesség – jegyezte meg Dr. Ősi Attila az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének vezetője. – Ez az általános megállapítás azonban kevésbé igaz az agilisabb testarányokkal rendelkező iharkúti Hungarosaurusra, azaz pont az egyik olyan ankylosauriára, amely valószínűleg csoportos életmódot folytatott.
Az állatok szociális viselkedését azonban az életterük fizikai strukturáltsága is jelentősen befolyásolja.
A különböző paleoökológiai, paleobiológiai és élettelen környezeti aspektusok együttes tanulmányozásával rekonstruálható az ankylosauria dinoszauruszok egykori életmódja
A nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki, míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak.
Ez a jelenség részben azzal magyarázható, hogy egy nyíltabb területen kevesebb a lehetőség a ragadozók előli rejtőzködésre, és a csorda valamilyen fokú védelmet nyújthat. Egy zárt erdőség vagy dúsabb aljnövényzettel rendelkező élőhely azonban több búvóhelyet biztosít, a nagytestű növényevő csordák számára és a dús vegetáció kisebb csoportokra, gyakran izolált egyedekre „szeparálhatja” a csordákat. Így a kutatók fontosnak tartották megvizsgálni, hogy a magányos egyedekként, illetve csoportosan előforduló páncélos dinoszauruszok jellemzően milyen környezetekben fordultak elő.
Az iharkúti lelőhelyről 12 páncélos dinoszaurusz részleges csontváza került elő, mely felkeltette a kutatók érdeklődését az ankylosauria dinoszauruszok társas életmódjának vizsgálata iránt. Az ábra jobb alsó részén az iharkúti lelőhely és a csontváz maradványok (1-12) felfedezésének helye láthatóForrás: Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport
Az iharkúti lelőhelyről 12 páncélos dinoszaurusz részleges csontváza került elő, mely felkeltette a kutatók érdeklődését az ankylosauria dinoszauruszok társas életmódjának vizsgálata iránt. Az ábra jobb alsó részén az iharkúti lelőhely és a csontváz maradványok (1-12) felfedezésének helye látható
Megállapították, hogy ezeknek az állatoknak a tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos, vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyzetekből ismertek, ahol az állatok a lokalizált élelem- és ivóvízforrások miatt, valamint a ragadozók elleni védekezés érdekében, valóban kisebb csoportokba rendeződhettek.
A magyarországi dinoszaurusz lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz leletek azonban sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetekből ismertek, mely azt mutatja, hogy ezek az élőlények a zárt erdőségek ellenére is csoportokban mozogtak. Sok tehát még a kérdés.
A szociális viselkedés változatosabb lehetett, mint gondolták
A tudomány és technológia fejlődésével a szakemberek egyre több értékes információt tudnak kiolvasni a gerinces fosszíliák vizsgálatából. A fogak felszínén megjelenő mikroszkopikus kopási mintázatok alapján következtethetnek az egykori élőlények táplálék-preferenciájára; különböző virtuális és valós 3D modellek segítségével rekonstruálhatják az egykori élőlények izomzatát és mozgását; a csontok és fogak kémiai összetételének vizsgálatával meghatározhatják a fosszilizációs folyamatokat vagy akár az egykori klíma viszonyokat.
Az ankylosauria dinoszauruszok testét több sorban elhelyezkedő páncélelemek és tüskék borították, melyek kiemelkedő szerepet tölthettek be a ragadozók elleni védekezésben
A magyar tudósok azonban ennél még egy lépéssel tovább mentek: a fosszilis leletanyagból megközelítőleg meghatározták egy ma már nem létező egykori élőlény szociális viselkedését.
A mai élővilág beható tanulmányozásával olyan analógiákra tudunk támaszkodni, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk a megoldáshoz – magyarázta Dr. Botfalvai Gábor, a nemrégiben megjelent publikáció első szerzője. – Ha megértjük a mai nagytestű növényevők, mint például az elefántok vagy az orrszarvúak társas életmódját befolyásoló és szabályozó sokrétű folyamatokat, akkor ezeket felhasználhatjuk a dinoszauruszok társas viselkedésének megértéséhez is.
Hungarosaurus részleges csontváz
Hozzátette: a különböző faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az ankylosauria fajok többsége inkább magányos életmódot folytathatott, míg egyéb ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek.
A tanulmány emellett arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen viszonylag szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.
A változó éghajlat tragikus hatással van a szőlészetekre, azonban egy magyar kutató ötletének köszönhetően a jövőben is ihatunk majd bort.
Egy magyar kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy egy speciális borkészítési eljárással, az ún. töppesztéssel ki lehet küszöbölni a klímaváltozás szőlőtermő vidékekre tett negatív hatását – számolt be a hírről az Ökoroom.hu.
A klímaváltozás ugyanis világszerte komoly problémák elé állítja a szőlészeteket: a bortermő vidékek fele, de egyes borvidékek akár 85 százaléka is eltűnhet, a melegedő éghajlat miatt pedig gombafertőzések tizedelik a szőlőültetvényeket. A változó klíma már most rányomja a bélyegét a borok alkohol- és cukortartalmára is.
Kovács Barnabás, a Szent István Egyetem Georgikon Campus Kertészeti Tanszékének tanársegédje azonban egy régi eljáráshoz nyúlt vissza, amivel megmenthetőek lennének a borok. A speciális borkészítési módszer lényege, hogy egy szárítási folyamat során a szőlőszemek a nedvességtartalmuk jelentős részét elveszítik, így az eljárás végére a bogyók koncentrált beltartalmi értékekkel bírnak. Nem is új eljárásról van szó, a töppesztést ugyanis évszázadok óta ismerik – csak nem használják.
A kutató elmondta azt is, hogy a szőlőt nem is csak éretten, hanem korábban is, magasabb savtartalommal szüretelik le a töppesztés során, így az időjárási viszontagságok kiküszöbölhetőek a borkészítés során és az eljárással ellenállóbbá tudják tenni a borokat a klímaváltozás káros hatásaival szemben.
This massive crater is at least the ninth spotted in Siberia since 2013.
Scientists are not sure exactly how the huge hole formed, but believe it could be linked to warming temperatures in the region: https://t.co/9FR6DWwxqL
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézete vezetésével a tokféléket vizsgáló kutatócsoport létrehozta az amerikai lapátorrú tok és az őshonos vágótok életképes hibridjét. A felfedezésről beszámoló hétfői közlemény szerint a kutatók halgenetikában elért új eredményei evolúciós és génmegőrzési szempontból egyaránt nemzetközi jelentőségű felfedezésnek számítanak.
A kutatásban a NAIK Halászati Kutatóintézete mellett a keszthelyi Georgikon Kar Hal Laboratóriuma, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete vett részt, emellett a projektet segítette egy amerikai tokhal specialista is a Kentucky Állami Egyetemről – közölte a Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség hétfőn.
A kutatók úgynevezett indukált ginogenezis segítségével szerettek volna utódokat létrehozni a Duna vízrendszerében őshonos, fokozottan veszélyeztetett vágótok egy ivarérett génbanki egyedétől.
A beszámoló szerint a NAIK Halászati Kutatóintézete tartja fenn Európa egyik legnagyobb és egyben legteljesebb élő tokgénbankját, amelynek kiemelt célja ezen veszélyeztetett fajok dunai populációinak génmegőrzése és rehabilitációja.
Az indukált ginogenezis módszere abban segítheti a génmegőrzés munkáját, hogy ebben az esetben egy ivarérett anyai példány is elegendő a szaporodáshoz, míg az apai vonal genetikai anyaga abban nem vesz részt, csupán elindítja a zigóta fejlődését.
A kutatócsoport az eredeti kutatási célok elérése mellett meglepő eredményre jutott, ugyanis a ginogenezis előidézésére az amerikai lapátorrú tok spermáját használták, mivel az eddigi vizsgálatok szerint a két fajnak nem volt életképes hibridje.
A két faj 184 millió évvel ezelőtt vált szét egymástól az evolúció során, és azóta a Föld két különböző kontinensén élnek. A vágó tok a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vízgyűjtőjének őshonos halfaja, míg a lapátorrú tok az Észak-amerikai kontinensen honos. Ennek ellenére ebben a vizsgálatban nagyszámú életképes utód kelt ki, amelyek azóta már 1-3 kilogrammos méretűre nőttek.
A felfedezésről beszámoló közlemény szerint a kutatás eredménye nemzetközi jelentőségű, mivel rávilágít a tokfélék lassú evolúciójára és segít megérteni hogyan is maradhatnak meg olyan élő kövületek, mint például a tokfélék. Génmegőrzési szempontból fontos felismerés, hogy a lapátorrú tok és a vágó tok a természetben is képes lehet életképes utódok létrehozására, így amennyiben a földrajzi elkülönülés bármilyen okból megszűnik, az a fajok adaptációs képességeinek függvényében veszélyeztetheti az őshonos, kritikus helyzetben lévő tokfajok populációinak fennmaradását – írják.
A kutatás ezen véletlen eredménye olyan tényekre derített fényt, ami az evolúcióbiológiai és genetikai kutatások számára is új információt jelent, azok értelmezése pedig segíthet több evolúciós és genetikai folyamat megértésében. A kutatócsoport tagjai ezt tartják legfontosabb eredményüknek. A felfedezést júliusban publikálta a kutatócsoport a Genes című tudományos folyóiratban.
A cikk nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki, több jelentős sajtóorgánum, köztük a New York Times Tudomány rovata, a Quanta Magazine és az USA Today is interjút készített a kutatókkal – olvasható a közleményben.
