Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjg2NjU3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 214238
[content] =>
110 új, modern számítógéppel gyarapodnak a Beregszászi Járás iskolái magyarországi támogatásból. Erről Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke számolt be a járás kistérségeinek oktatási osztályvezetőivel folytatott megbeszélésén. Rezes Károly az előzményekről elmondta, hogy múlt év novemberében vette fel a kapcsolatot Debrecen polgármesterével, aki ígéretet tett a járás oktatási intézményeinek támogatására. Papp László ezt követően már idén januárban 6 okos táblával és harminc számítógéppel érkezett Kárpátaljára. Az eszközöket arányosan osztották szét a Tiszapéterfalvai, valamint a Tiszaújlaki Kistérség között. A kistérségek képviselői a laptopokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai kirendeltségének beregszászi raktárában vehették át. A segélyszervezet szállította Kárpátaljára az eszközöket, amelyek beszerzését a Megyei Jogú Városok Szövetségével közösen végezte. Folyamatosan érkeztek a kedvezményezett kistérségek képviselői az Ökumenikus Segélyszervezet raktárába. Valamennyien arról számoltak be, hogy hasznos támogatásban részesültek. A Nagybégányi Kistérségben működő hat iskola mindegyike is gazdagodott egy számítógéppel. Nagy Anna, a kistérség polgármestere személyesen vitte el minden iskolába a laptopot. Az iskola informatikai szaktantermében található komputerek nem csak külsőleg, hanem tudásban is jócskán különböznek az új géptől nem csak azért, mert az egy laptop. A modern számítógépekre tehát nagy szükség van a kárpátaljai iskolákban. Azokra a nyomtatókra és kivetítőkre is, amelyeket ugyancsak ennek az együttműködésnek a keretében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hamarosan eljuttat Beregszászba.
VIDEO
[type] => post
[excerpt] => 110 új, modern számítógéppel gyarapodnak a Beregszászi Járás iskolái magyarországi támogatásból. Erről Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke számolt be a járás kistérségeinek oktatási osztályvezetőivel folytatott megbeszélésén.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1725988500
[modified] => 1725984170
)
[title] => Aktuális (2024.09.10)-Magyarországi támogatásból kaptak új számítógépeket a Beregszászi Járás iskolái (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=214238&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 214238
[uk] => 214340
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 214239
[image] => Array
(
[id] => 214239
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6.jpg
[original_lng] => 125047
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/nevtelen-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725973370:14
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => VIDEO
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1725972849
[_thumbnail_id] => 214239
[_edit_last] => 14
[views_count] => 637
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => VIDEO
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1725977839
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => VIDEO
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1725977839
[_oembed_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] => VIDEO
[_oembed_time_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] => 1726069510
[_oembed_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => VIDEO
[_oembed_time_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => 1726069510
[_oembed_4f1a8b13a3be4b15ef866d8515f8192e] => VIDEO
[_oembed_time_4f1a8b13a3be4b15ef866d8515f8192e] => 1726069510
[_oembed_2d5eb57fd760a5f0589fb4f24bcfd0f2] => VIDEO
[_oembed_time_2d5eb57fd760a5f0589fb4f24bcfd0f2] => 1726069510
[_oembed_350a20c01ecf08d469a5e38f115dedb0] => VIDEO
[_oembed_time_350a20c01ecf08d469a5e38f115dedb0] => 1726069510
[_oembed_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] => VIDEO
[_oembed_time_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] => 1726509138
[_oembed_38112002ff6091bd59647b31c06ec71e] => VIDEO
[_oembed_time_38112002ff6091bd59647b31c06ec71e] => 1726509138
[_oembed_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] => VIDEO
[_oembed_time_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] => 1726509138
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 600
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 38831
[1] => 1030
[2] => 86657
[3] => 115134
[4] => 11930
[5] => 21003
[6] => 546855
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszászi kistérség
[1] => kárpátalja
[2] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[3] => magyarországi támogatás
[4] => oktatási intézmények
[5] => Rezes Károly
[6] => Számítógépek
)
)
[1] => Array
(
[id] => 211113
[content] =>
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője augusztus 14-én munkalátogatásra érkezett Beregszászba, ahol Petei Judit megyei képviselő kíséretében ellátogatott az egyedülálló anyák számára kialakított menedékhelyre.
Beregszászban összesen öt különálló apartmant alakítottak ki, konyhákkal, fürdőszobákkal felszerelve. A projekt összköltsége közel 8 millió hrivnya, s várhatóan augusztus végére fejeződnek be a munkálatok.
Az építkezéseket Olena Zelenszka országos támogatási programjának részeként hajtják végre, azonban csatlakozott a megvalósításhoz a Gerevich János által vezetett Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai-kárpátaljai kirendeltsége is.
[type] => post
[excerpt] => Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője augusztus 14-én munkalátogatásra érkezett Beregszászba, ahol Petei Judit megyei képviselő kíséretében ellátogatott az egyedülálló anyák számára kialakított menedékhelyre.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1723715280
[modified] => 1723650265
)
[title] => Hamarosan megnyílik a beregszászi anyaotthon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=211113&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 211113
[uk] => 211112
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 211114
[image] => Array
(
[id] => 211114
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2.jpg
[original_lng] => 147810
[original_w] => 1280
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-14-09-05-09-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723639465:5
[_thumbnail_id] => 211114
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1051
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => VIDEO
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1723639536
[_oembed_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => VIDEO
[_oembed_time_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => 1723639536
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => VIDEO
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1723704488
[_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => VIDEO
[_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1723704488
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => VIDEO
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1723704488
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => VIDEO
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1724674090
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => VIDEO
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1725280688
[_oembed_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => VIDEO
[_oembed_time_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => 1725713404
[_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => VIDEO
[_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1725713404
[_oembed_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => VIDEO
[_oembed_time_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => 1725713404
[_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => VIDEO
[_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1725713404
[_oembed_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => VIDEO
[_oembed_time_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => 1726211586
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 84007
[5] => 83915
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Magyarország segít
[5] => Megyei katonai közigazgatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 814525
[1] => 77
[2] => 97210
[3] => 86657
[4] => 83761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => anyaotthon
[1] => Beregszász
[2] => Gerevich János
[3] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[4] => Viktor Mikita
)
)
[2] => Array
(
[id] => 184419
[content] =>
Viktor Mikita budapesti munkalátogatása során ellátogatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet központi irodájába.
Elmondása szerint az irodában volt szerencséje találkozni Lehel Lászlóval, a szervezet vezetőjével. „A Lehel úr vezette karitatív szervezet munkája külön bemutatást nem igényel. Bátran állíthatom, hogy a teljes körű háború kezdete óta a Szolgálat az egyik leghatékonyabb jótékonysági szervezet” – közölte Mikita.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az elmúlt két évben:
több mint ötszázezer ukránnak nyújtott segítséget Ukrajnában és Magyarországon;
több mint 530 házat restaurált;
több mint 2 ezer tonna humanitárius segélyt küldött összesen 26 millió dollár értékben;
a támogatási programok összértéke 2022 februárjától 37,5 millió dollár.
A látogatás során Mikita személyesen találkozott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet csapatával. Megköszönte mindenkinek az ukrán népnek nyújtott nagyszerű segítségt, valamint a nehéz életkörülményekbe került ukránok támogatására megvalósított projekteket.
Megvitatták az energetikai infrastruktúra elleni támadások miatt jelenleg rendkívül nehéz helyzetben lévő Harkiv megye segélycsomagja bővítésének lehetőségét.
„Folytatjuk az együttműködést és a kölcsönös támogatást. Köszönjük magyar partnereinknek a kezdeményezést, a figyelmet és a segítséget” – jelentette ki Viktor Mikita.
[type] => post
[excerpt] => Viktor Mikita budapesti munkalátogatása során ellátogatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet központi irodájába.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1713206880
[modified] => 1713196101
)
[title] => Viktor Mikita a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet központi irodájában tárgyalt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=184419&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184419
[uk] => 184144
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 184143
[image] => Array
(
[id] => 184143
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440.jpeg
[original_lng] => 188602
[original_w] => 2048
[original_h] => 1366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440-1536x1025.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/120420241712945440.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1713185302:5
[_thumbnail_id] => 184143
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1702
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] =>
VIDEO
[_oembed_time_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] => 1713185305
[_oembed_e26534371fbf8c03cde08d298904326e] =>
VIDEO
[_oembed_time_e26534371fbf8c03cde08d298904326e] => 1713185305
[_oembed_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] =>
VIDEO
[_oembed_time_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] => 1713185305
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1713188836
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1713188836
[_oembed_39ec0ad16a2ec08f5c79bddad7691e79] =>
VIDEO
[_oembed_time_39ec0ad16a2ec08f5c79bddad7691e79] => 1713775946
[_oembed_e413de48c43f6be7f1683425a29e08d3] => {{unknown}}
[_oembed_b5b78714c8f1bae6ff487c74627dba6d] => {{unknown}}
[_oembed_8704e8c8d13bdffedd3db12d696faa0c] => {{unknown}}
[_oembed_2b7f948758481e469d08863988b966da] => {{unknown}}
[_oembed_b025bddbc25d2cb29daf170c93b05181] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 84007
[3] => 83915
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Magyarország segít
[3] => Megyei katonai közigazgatás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 86657
[1] => 468370
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[1] => Volodimir Mikita
)
)
[3] => Array
(
[id] => 181807
[content] =>
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai vezetőjével táragyalt.
„A Lehel úr vezette adományozó szervezet munkája nem igényel külön bemutatkozást. Bátran állíthatom, hogy a nagyszabású háború kezdete óta az egyik legeredményesebb karitatív szervezet” – írta Mikita.
Infrastrukturális projektek a belső menekültek támogatására, egészségügyi központok felszerelése – mindezt már nemcsak Kárpátalján, hanem az ország más régióiban is megvalósították.
„Nincs olyan megkeresés, amelyre magyar partnereink ne válaszolnának. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a háború első hónapjaiban elviseljük a térség kistérségeit sújtó kritikus terhelést” – tette hozzá. A megbeszélésen több olyan projekt is szóba került, amely Kárpátalján megvalósítható a frontrégiókból érkező gyerekek számára.
„Köszönetet mondtam Lehel László odaadó munkájáért, valamint hálámat fejeztem ki Magyarország Kormányának, hogy ebben a mindannyiunk számára nehéz időszakban odafigyel az ukránok szükségleteire” – olvasható kormányzónk bejegyzésében.
[type] => post
[excerpt] => Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai vezetőjével táragyalt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1711045740
[modified] => 1711036205
)
[title] => A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjével tárgyalt Viktor Mikita
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181807&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181807
[uk] => 181759
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 181760
[image] => Array
(
[id] => 181760
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n.jpg
[original_lng] => 159322
[original_w] => 2048
[original_h] => 1366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/434073138-430822376140652-5133984047700374552-n.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711029006:5
[_thumbnail_id] => 181760
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1480
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] =>
VIDEO
[_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1711029007
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1711038558
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1711038558
[_oembed_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] =>
VIDEO
[_oembed_time_9e859ef1e6ed776f6d1926968b27e42c] => 1711038558
[_oembed_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] =>
VIDEO
[_oembed_time_b62cf541a2c455f8d319bfcfb54f1f37] => 1714584548
[_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] =>
VIDEO
[_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1715451823
[_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] =>
VIDEO
[_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1717505850
[_oembed_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] =>
VIDEO
[_oembed_time_58b13978862ab00e15a7cf7f45b66ef6] => 1718525205
[_oembed_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] =>
VIDEO
[_oembed_time_296e3e66cef056b066a9a0e2006de948] => 1719498459
[_oembed_cae07796b22f43bc5a6331b8f7727edb] =>
VIDEO
[_oembed_time_cae07796b22f43bc5a6331b8f7727edb] => 1719498459
[_oembed_a78cba810eb85bbb73d0e3850d6eb6b6] =>
VIDEO
[_oembed_time_a78cba810eb85bbb73d0e3850d6eb6b6] => 1719498459
[_oembed_97cc5f9b5dbd1a641cda88451c632e8c] =>
VIDEO
[_oembed_time_97cc5f9b5dbd1a641cda88451c632e8c] => 1719603761
[_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] =>
VIDEO
[_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1724176120
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 84007
[4] => 83915
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Magyarország segít
[4] => Megyei katonai közigazgatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 87883
[1] => 86657
[2] => 83761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Lehel László
[1] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[2] => Viktor Mikita
)
)
[4] => Array
(
[id] => 181271
[content] =>
Újabb anyaotthont épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon.
https://youtu.be/8zePUf-sid0
[type] => post
[excerpt] => Újabb anyaotthont épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1710602880
[modified] => 1710601800
)
[title] => Aktuális (2024.03.16) (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181271&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181271
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 181273
[image] => Array
(
[id] => 181273
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10.jpeg
[original_lng] => 207745
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-10.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710594601:16
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1710594277
[_thumbnail_id] => 181273
[_edit_last] => 16
[views_count] => 806
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] =>
VIDEO
[_oembed_time_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] => 1710595686
[_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] =>
VIDEO
[_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1710595686
[_oembed_cd43825b7ea89df8c3f12d1c34e310e9] =>
VIDEO
[_oembed_time_cd43825b7ea89df8c3f12d1c34e310e9] => 1710600023
[_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] =>
VIDEO
[_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1710602879
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1710602879
[_oembed_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] =>
VIDEO
[_oembed_time_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] => 1711555844
[_oembed_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] =>
VIDEO
[_oembed_time_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] => 1711555844
[_oembed_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] =>
VIDEO
[_oembed_time_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] => 1711555845
[_oembed_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] =>
VIDEO
[_oembed_time_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] => 1711555845
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
VIDEO
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1711961272
[_oembed_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] =>
VIDEO
[_oembed_time_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] => 1711961272
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
VIDEO
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1713172760
[_oembed_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] =>
VIDEO
[_oembed_time_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] => 1713172760
[_oembed_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] =>
VIDEO
[_oembed_time_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] => 1713363430
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
VIDEO
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713430974
[_oembed_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] =>
VIDEO
[_oembed_time_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] => 1713604138
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] =>
VIDEO
[_oembed_time_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => 1713604138
[_oembed_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] =>
VIDEO
[_oembed_time_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] => 1714472739
[_oembed_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] =>
VIDEO
[_oembed_time_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] => 1714472739
[_oembed_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] =>
VIDEO
[_oembed_time_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] => 1714472739
[_oembed_c1cfe2f4f59ebd000618cd5ed15717c3] =>
VIDEO
[_oembed_time_c1cfe2f4f59ebd000618cd5ed15717c3] => 1714472739
[_oembed_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] =>
VIDEO
[_oembed_time_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] => 1714472739
[_oembed_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] =>
VIDEO
[_oembed_time_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] => 1714591940
[_oembed_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] =>
VIDEO
[_oembed_time_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] => 1715265671
[_oembed_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] =>
VIDEO
[_oembed_time_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] => 1715265671
[_oembed_824ede91e51221df718aa05de08ae009] =>
VIDEO
[_oembed_time_824ede91e51221df718aa05de08ae009] => 1715265671
[_oembed_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] =>
VIDEO
[_oembed_time_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] => 1716746636
[_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] =>
VIDEO
[_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1716746636
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
VIDEO
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1717581459
[_oembed_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] =>
VIDEO
[_oembed_time_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] => 1717581459
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
VIDEO
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1717581459
[_oembed_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] =>
VIDEO
[_oembed_time_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] => 1717581459
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
VIDEO
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1718516682
[_oembed_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] =>
VIDEO
[_oembed_time_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] => 1719157526
[_oembed_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] =>
VIDEO
[_oembed_time_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] => 1719157526
[_oembed_2b7f948758481e469d08863988b966da] => {{unknown}}
[_oembed_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] =>
VIDEO
[_oembed_time_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] => 1720525076
[_oembed_d918cfff9b3ccb30b3dca81975ba4fe5] =>
VIDEO
[_oembed_time_d918cfff9b3ccb30b3dca81975ba4fe5] => 1720525076
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
VIDEO
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1721838582
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
VIDEO
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1721838582
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
VIDEO
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1721838583
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
VIDEO
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1721838583
[_oembed_79f83570452ef797423f1a068723ca61] =>
VIDEO
[_oembed_time_79f83570452ef797423f1a068723ca61] => 1721838583
[_oembed_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] =>
VIDEO
[_oembed_time_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] => 1721838583
[_oembed_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] =>
VIDEO
[_oembed_time_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => 1722537474
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
VIDEO
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1722537474
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
VIDEO
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1723919286
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
VIDEO
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1724683615
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
VIDEO
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1724683615
[_oembed_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] =>
VIDEO
[_oembed_time_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => 1725449915
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] =>
VIDEO
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1725449915
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
VIDEO
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1725449916
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 818092
[1] => 77
[2] => 97210
[3] => 86657
)
[tags_name] => Array
(
[0] => anyaotthonok építése
[1] => Beregszász
[2] => Gerevich János
[3] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
)
)
[5] => Array
(
[id] => 180909
[content] =>
2022 februárja óta több millió állampolgár hagyta el Ukrajnát. De Kárpátaljára is érkezett néhány százezer belső menekült és tartózkodik itt mind a mai napig. Egy részük elvesztette a családfenntartót. Számukra hirdetett országos támogatási programot Olena Zelenszka, az államfő felesége. Ehhez a programhoz csatlakozott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is. Stábunk Gerevich Jánossal, a segélyszervezet ukrajnai kirendeltségének vezetőjével azokat a munkálatokat tekintette meg, amelyek már a második anyaotthon kialakításánál zajlanak Beregszászon valósítanak meg. Az intézményekben a befogadott családokkal egyéves szerződést kötnek, valamint kötelezik őket, hogy gyermekeiket óvodába, iskolába járassák, emellett pedig segítenek az édesanyáknak a munkavállalásban is. Az első anyaotthont szintén Beregszászon alakították ki, itt ma négy család él. Annak érdekében pedig, hogy megkönnyítsék számukra a beilleszkedést, egy szociális munkatársat foglalkoztatnak, aki mindenben segít az édesanyáknak. Hricsina Lilja Harkiv megyéből érkezett, jelenleg az egyik helyi varrodában dolgozik, de a segélyszervezet támogatásával tanul is, hogy saját műkörmös vállalkozást nyithasson. A tervek szerint az újonnan épülő anyaotthon április végére elkészül, ezáltal az Ökumenikus Segélyszervezet további 5 családnak biztosít majd esélyt az újrakezdéshez.
https://youtu.be/D7evB1R4Ieg
[type] => post
[excerpt] => 2022 februárja óta több millió állampolgár hagyta el Ukrajnát. De Kárpátaljára is érkezett néhány százezer belső menekült és tartózkodik itt mind a mai napig.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1710352500
[modified] => 1710351786
)
[title] => Újabb anyaotthont épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 180909
[uk] => 181037
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 180910
[image] => Array
(
[id] => 180910
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22.jpg
[original_lng] => 95604
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-22.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710344586:14
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1710344369
[_thumbnail_id] => 180910
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1357
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8585522d7bf21180c90a08da7526e501] =>
VIDEO
[_oembed_time_8585522d7bf21180c90a08da7526e501] => 1710345307
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
VIDEO
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1710345307
[_oembed_392a9f922dc6a77c762c2baac3af3a60] =>
VIDEO
[_oembed_time_392a9f922dc6a77c762c2baac3af3a60] => 1710345307
[_oembed_cd43825b7ea89df8c3f12d1c34e310e9] =>
VIDEO
[_oembed_time_cd43825b7ea89df8c3f12d1c34e310e9] => 1710345307
[_oembed_6de6ddf2464dab01d34605206c8eb556] =>
VIDEO
[_oembed_time_6de6ddf2464dab01d34605206c8eb556] => 1710345307
[_oembed_0f3103ec171c09a11735d1d995763f7d] =>
VIDEO
[_oembed_time_0f3103ec171c09a11735d1d995763f7d] => 1710345307
[_oembed_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] =>
VIDEO
[_oembed_time_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] => 1710345307
[_oembed_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] =>
VIDEO
[_oembed_time_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] => 1710759222
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1710759222
[_oembed_009d651bc727a1c5374945029fdcead5] =>
VIDEO
[_oembed_time_009d651bc727a1c5374945029fdcead5] => 1710759222
[_oembed_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] =>
VIDEO
[_oembed_time_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => 1710759223
[_oembed_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] =>
VIDEO
[_oembed_time_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] => 1710759223
[_oembed_74d88a5ddc671ff9c57ffb708a59dd5a] =>
VIDEO
[_oembed_time_74d88a5ddc671ff9c57ffb708a59dd5a] => 1710759223
[_oembed_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] =>
VIDEO
[_oembed_time_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] => 1710853005
[_oembed_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] =>
VIDEO
[_oembed_time_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] => 1710853005
[_oembed_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] =>
VIDEO
[_oembed_time_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => 1711101710
[_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] =>
VIDEO
[_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1711191404
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
VIDEO
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1711191404
[_oembed_00d0d9b4e6d0bb2d467a02a86d23a488] =>
VIDEO
[_oembed_time_00d0d9b4e6d0bb2d467a02a86d23a488] => 1711191405
[_oembed_8a18f18f8241bee5b13206ceac2d8d6d] =>
VIDEO
[_oembed_time_8a18f18f8241bee5b13206ceac2d8d6d] => 1711191405
[_oembed_88a4a787d7fa73eedfcd57b80a0377e2] =>
VIDEO
[_oembed_time_88a4a787d7fa73eedfcd57b80a0377e2] => 1711880482
[_oembed_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] =>
VIDEO
[_oembed_time_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] => 1711880482
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
VIDEO
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1712138536
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
VIDEO
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1712670023
[_oembed_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] =>
VIDEO
[_oembed_time_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] => 1712670023
[_oembed_a6928fef0ab2652b26d3875b9b4be635] =>
VIDEO
[_oembed_time_a6928fef0ab2652b26d3875b9b4be635] => 1712670023
[_oembed_e344260a15f4015b0d3c0f7eea636086] =>
VIDEO
[_oembed_time_e344260a15f4015b0d3c0f7eea636086] => 1712670023
[_oembed_bfdcbe5c4e52eaa7cd413386c2286c92] =>
VIDEO
[_oembed_time_bfdcbe5c4e52eaa7cd413386c2286c92] => 1712670023
[_oembed_fd5549a7fd2e82c658494019a9489388] =>
VIDEO
[_oembed_time_fd5549a7fd2e82c658494019a9489388] => 1712670023
[_oembed_75e8d8c52d3853cfba0f3036d7000557] =>
VIDEO
[_oembed_time_75e8d8c52d3853cfba0f3036d7000557] => 1713035543
[_oembed_325a8490d3920679d7a990b3ea6f6c2f] =>
VIDEO
[_oembed_time_325a8490d3920679d7a990b3ea6f6c2f] => 1713035543
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
VIDEO
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713363422
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] =>
VIDEO
[_oembed_time_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => 1713520218
[_oembed_63df799b119c1dcf4ed22677e6c5336e] =>
VIDEO
[_oembed_time_63df799b119c1dcf4ed22677e6c5336e] => 1713792499
[_oembed_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] =>
VIDEO
[_oembed_time_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] => 1713792500
[_oembed_3c95f47778b7a339a6d6243cfaa33516] =>
VIDEO
[_oembed_time_3c95f47778b7a339a6d6243cfaa33516] => 1713792500
[_oembed_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] =>
VIDEO
[_oembed_time_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] => 1713792500
[_oembed_5fe75ea02dc163de82a582b74268b0ee] =>
VIDEO
[_oembed_time_5fe75ea02dc163de82a582b74268b0ee] => 1713792500
[_oembed_e64ed775cd93283a0583f4366c0cf2db] =>
VIDEO
[_oembed_time_e64ed775cd93283a0583f4366c0cf2db] => 1713954386
[_oembed_81c961a788cb352cff5fe2360db06483] => {{unknown}}
[_oembed_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] =>
VIDEO
[_oembed_time_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] => 1715856194
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
VIDEO
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1715856194
[_oembed_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] =>
VIDEO
[_oembed_time_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => 1715856194
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
VIDEO
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1715856194
[_oembed_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] =>
VIDEO
[_oembed_time_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] => 1715856194
[_oembed_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] =>
VIDEO
[_oembed_time_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => 1716201401
[_oembed_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] =>
VIDEO
[_oembed_time_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] => 1716201401
[_oembed_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] =>
VIDEO
[_oembed_time_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] => 1716201401
[_oembed_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] =>
VIDEO
[_oembed_time_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] => 1716201401
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
VIDEO
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1716884230
[_oembed_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] =>
VIDEO
[_oembed_time_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] => 1716884230
[_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] =>
VIDEO
[_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1716884230
[_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] =>
VIDEO
[_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716884230
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
VIDEO
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717075561
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
VIDEO
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718915989
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
VIDEO
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1718915989
[_oembed_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] =>
VIDEO
[_oembed_time_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] => 1718977442
[_oembed_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] =>
VIDEO
[_oembed_time_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] => 1718977442
[_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] =>
VIDEO
[_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1718977443
[_oembed_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] =>
VIDEO
[_oembed_time_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] => 1718977443
[_oembed_b025bddbc25d2cb29daf170c93b05181] => {{unknown}}
[_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] =>
VIDEO
[_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1719508556
[_oembed_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] =>
VIDEO
[_oembed_time_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] => 1719508557
[_oembed_79f83570452ef797423f1a068723ca61] =>
VIDEO
[_oembed_time_79f83570452ef797423f1a068723ca61] => 1719508557
[_oembed_bf3814c0227e4a558cd8e3154a625e38] =>
VIDEO
[_oembed_time_bf3814c0227e4a558cd8e3154a625e38] => 1719508557
[_oembed_70bc6d15f5d62c8092402141f9cbfc5a] =>
VIDEO
[_oembed_time_70bc6d15f5d62c8092402141f9cbfc5a] => 1719508557
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
VIDEO
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720119118
[_oembed_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] =>
VIDEO
[_oembed_time_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] => 1720278046
[_oembed_0a904671f4d14d65c0cfae99b631a8c9] =>
VIDEO
[_oembed_time_0a904671f4d14d65c0cfae99b631a8c9] => 1720278046
[_oembed_5714314759d3d600674a9269a6635053] =>
VIDEO
[_oembed_time_5714314759d3d600674a9269a6635053] => 1720278046
[_oembed_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] =>
VIDEO
[_oembed_time_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] => 1720278046
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
VIDEO
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1721572230
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
VIDEO
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1721572230
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
VIDEO
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721572230
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
VIDEO
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721572230
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
VIDEO
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1721572230
[_oembed_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] =>
VIDEO
[_oembed_time_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => 1722434055
[_oembed_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] =>
VIDEO
[_oembed_time_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => 1722434055
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
VIDEO
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1723621262
[_oembed_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] =>
VIDEO
[_oembed_time_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] => 1723621262
[_oembed_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] =>
VIDEO
[_oembed_time_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] => 1723621263
[_oembed_eba1f891fdea77dc9d5da8a74eb569a1] =>
VIDEO
[_oembed_time_eba1f891fdea77dc9d5da8a74eb569a1] => 1723621263
[_oembed_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] =>
VIDEO
[_oembed_time_68b9c1e4727a76eeead4461459633c42] => 1723621263
[_oembed_e3a91fc1c7d086da84a8aa4a5ed4d9e0] =>
VIDEO
[_oembed_time_e3a91fc1c7d086da84a8aa4a5ed4d9e0] => 1723621263
[_oembed_506485b2605a627d9e72df38eb8ccc57] =>
VIDEO
[_oembed_time_506485b2605a627d9e72df38eb8ccc57] => 1724142049
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
VIDEO
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1724142049
[_oembed_8fb139c602b23cb2ad76e0f25b42375b] =>
VIDEO
[_oembed_time_8fb139c602b23cb2ad76e0f25b42375b] => 1724142049
[_oembed_7934c39bd77227259d54382f4e8f5b5a] =>
VIDEO
[_oembed_time_7934c39bd77227259d54382f4e8f5b5a] => 1724608206
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
VIDEO
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1724608207
[_oembed_f2cdb550cecaa7b7d068f439c1882c47] =>
VIDEO
[_oembed_time_f2cdb550cecaa7b7d068f439c1882c47] => 1724608207
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] =>
VIDEO
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1725115744
[_oembed_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] =>
VIDEO
[_oembed_time_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => 1726301540
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] =>
VIDEO
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1726301540
[_oembed_4f1a8b13a3be4b15ef866d8515f8192e] =>
VIDEO
[_oembed_time_4f1a8b13a3be4b15ef866d8515f8192e] => 1726301540
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 814525
[1] => 168221
[2] => 77
[3] => 97210
[4] => 1030
[5] => 86657
[6] => 814526
)
[tags_name] => Array
(
[0] => anyaotthon
[1] => belső menekültek
[2] => Beregszász
[3] => Gerevich János
[4] => kárpátalja
[5] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[6] => országos támogatási program
)
)
[6] => Array
(
[id] => 179212
[content] =>
Két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, a háború bajbajutottjait támogató segélyprogram pedig a magyar Ökumenikus Segélyszervezet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalása: már több mint félmillió embernek segítettek – ismerteti szombati számában a Magyar Nemzet.
Az orosz támadás után, két évvel ezelőtt a segélyszervezet azonnal hozzálátott a kibontakozó humanitárius válság kezeléséhez. Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója a napilapban megjelent interjúban elmondta: a hatékony reagálásnak tulajdonképpen három pillére van. Az egyik az, hogy az első tiszai árvíz után Kárpátalján maradtak, létrehoztak egy központot, amely sokoldalú segítséget nyújtott és nyújt azóta is a Kárpátalján élőknek Beregszászban és több járásban is. Ezt a munkát hivatalosan bejegyzett szervezetként kezdték el végezni. Nagyon fontos volt, hogy egy állandó jelenlétet hoztak létre.
A másik fontos pillér volt, hogy Ökumenikus Segélyszervezet az egyházi hátterű segélyszervezetek nemzetközi szövetségének a tagja. A harmadik pillér pedig a magyar kormányzat, amely döntött arról, hogy ebben a helyzetben belekezd Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójába, és ebben fontos szerepet szánt az Ökumenikus Segélyszerveznek.
Éppen azért kerestek meg minket, mert látták, hogy milyen aktívan dolgozunk, milyen rendszereket, struktúrákat hozunk létre, és látták a jelentős nemzetközi elismertségünket is – mondta Lehel László.
Elmondta: eddig összesen 513 ezer embernek segítettek, tehát több mint félmillió fő, aki tőlük valamilyen módon támogatást kapott. Huszonkét ukrán megyében nyújtottak segítséget, ennek az egyik fő irányvonala a háborús övezet közvetlen közelsége. Van egy olyan társadalmi réteg, amelynek tagjai nincsenek abban a helyzetben, hogy elmenjenek a térségből, nem is akarnak. Hátrébb húzódnak, 20-50 kilométerrel távolabbra mennek, ahol valamiféle közösségi helyen próbálják meghúzni magukat abban a reményben, hogy vissza tudnak térni. A segélyszervezet ezeket az úgynevezett ideiglenes szálláshelyeket támogatta.
Nemcsak az élelmiszerellátásban segítettük őket, hanem nagyon sok esetben az infrastruktúrában is segítséget tudtunk nyújtani. Például olyan esetekben, amikor nem volt elég hűtőszekrény, nem volt megfelelő mosdóhelyiség, vagy éppen nem volt elég főzési lehetőség – mondta.
Lehel László közölte: sok olyan projektünk van, amely nemzetközi finanszírozást kap. Van egy úgynevezett Ukrajna humanitárius alap Kijevben, amely kiír pályázatokat, az Ökumenikus Segélyszervezet az utóbbi egy évben négy ilyen pályázatot is megnyert. Ez azt mutatja, hogy egy nemzetközi segélyszervezeti közösségben is nagyon megbecsült munkát végeznek.
Tehát nemcsak magyar kormányzati pénzből dolgozunk, hanem nagyon komoly nemzetközi támogatásokat is behoztunk. Ez év végéig összesen 18 milliárd forintot fogunk a segélyprogramra fordítani – ismertette.
Szólt arról is, hogy nagyon erősen visszaesett az adakozói kedv, tavaly 400 millió euróból gazdálkodott az Ukrajna humanitárius alap, idén ez nem lesz több, mint 60-70 millió euró. Itt is érzékelni a visszaesést és az adományozói közösségnél is.
Nem kapunk igazából ma már Ukrajna támogatására adományt, pedig nem lenne szabad abból levonni a következtetést, hogy hány jómódú ukrán embert láttunk, aki Magyarországon átutazott és Nyugat-Európába ment. Ez egy szűk társadalmi réteg, amelyik nagyon jó körülmények között él, nagyon jó járműveket használ, nincsenek anyagi gondjai, de a nagy átlag sajnos nem ilyen. Az, aki nyomorúságban, nehéz körülmények között él, maximum addig jutott el, hogy sikerült egy békésebb nyugat-ukrajnai területre menekülnie, vagy esetleg harminc-ötven kilométerrel beljebb a háborús övezettől. De ezeknek az embereknek nincs tartalékuk, nincs megélhetésük, a munkájukat elveszítették. Van egy nagyon jelentős számú közösség, amelyik nem tud a nemzetközi és a magyar segítség nélkül megélni, létezni – hangsúlyozta Lehel László.
(magyarnemzet.hu)
[type] => post
[excerpt] => Két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, a háború bajbajutottjait támogató segélyprogram pedig a magyar Ökumenikus Segélyszervezet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalása: már több mint félmillió embernek segítettek – ismertet...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1708805400
[modified] => 1708769603
)
[title] => Legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre a magyar Ökumenikus Segélyszervezet az ukrajnai háborúban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179212&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179212
[uk] => 179320
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 179214
[image] => Array
(
[id] => 179214
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok.jpg
[original_lng] => 173864
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/segitseg-iskolasok.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1708857686:8
[_thumbnail_id] => 179214
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 2460
[_oembed_c94bd7cc7a0640e018358d6dbe5d163c] =>
VIDEO
[_oembed_time_c94bd7cc7a0640e018358d6dbe5d163c] => 1708762406
[translation_required_done] => 1
[_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] =>
VIDEO
[_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1709467873
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
VIDEO
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1710607896
[_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] =>
VIDEO
[_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1710693712
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1710768837
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1710780375
[_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] =>
VIDEO
[_oembed_time_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => 1712911209
[_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] =>
VIDEO
[_oembed_time_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => 1713789709
[_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] =>
VIDEO
[_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715715675
[_oembed_589e3e38b62f8c2f0df5530f7d74fba6] =>
VIDEO
[_oembed_time_589e3e38b62f8c2f0df5530f7d74fba6] => 1717750165
[_oembed_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] =>
VIDEO
[_oembed_time_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => 1717948973
[_oembed_d7d68c16a19c79a34ddd81feaee75f77] =>
VIDEO
[_oembed_time_d7d68c16a19c79a34ddd81feaee75f77] => 1718615883
[_oembed_7cf10a6decd0f11c791149eefd80a9c9] =>
VIDEO
[_oembed_time_7cf10a6decd0f11c791149eefd80a9c9] => 1718615883
[_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] =>
VIDEO
[_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718615884
[_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] =>
VIDEO
[_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1719504868
[_oembed_02e0896f5a6c0f2714ccd7a2b5f8718c] =>
VIDEO
[_oembed_time_02e0896f5a6c0f2714ccd7a2b5f8718c] => 1723059019
[_oembed_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] =>
VIDEO
[_oembed_time_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => 1725384932
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83884
[3] => 55
[4] => 11
[5] => 84007
[6] => 592
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek
[3] => Interjú
[4] => Kiemelt téma
[5] => Magyarország segít
[6] => Társadalom
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 614
[1] => 86657
[2] => 298
[3] => 49601
[4] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => magyar kormány
[1] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[2] => Magyarország
[3] => segítségnyújtás
[4] => Ukrajna
)
)
[7] => Array
(
[id] => 173107
[content] =>
A HUSKROUA nemzetközi program keretében 425 nagy teljesítményű szünetmentes tápegység érkezett Kárpátaljára. A szállítmányt Szakács Áron, a program technikai titkárságának igazgatója, a Széchényi Programiroda ügyvezetője adta át a megye vezetőinek, akik egy korábbi tárgyalás során vetettek fel egy ilyen jellegű segítségnyújtási igényt. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és más adományozók által küldött 4500 élelmiszercsomag is átadásra került. Mindkét szállítmány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnai Kirendeltségének közreműködésével jutott el Kárpátaljára. Az adományokért Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási helyettes vezetője mondott köszönetet. Ezek a Magyarországról kapott akkumulátorok akár 8 órán keresztül is melegen tudnak tartani egy lakóházat. Emlékszünk a múlt évi nehéz télre. Az ideire felkészültünk, de ennek az adománynak is nagy a jelentősége. Felhívnám a figyelmet ennek a projektnek a gyors lebonyolítására. Ez is fontos. Meg az is, hogy Magyarország segít a kamionsorok csökkentésében a határátkelőkön. Sőt tervben van új átkelők megnyitása is- mondta Miroszlav Bileckij. Hozzátette: köszönet illeti a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet is az adományok gyors célba juttatásáért.A delegáció ezt követően a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) Ukrajnai Kirendeltségének beregszászi raktárába látogatott, ahol értékes adományt adtak át.
https://youtu.be/oxVYzmUOQCQ
[type] => post
[excerpt] => A HUSKROUA nemzetközi program keretében 425 nagy teljesítményű szünetmentes tápegység érkezett Kárpátaljára.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1703085000
[modified] => 1703095434
)
[title] => 425 nagy teljesítményű szünetmentes tápegység érkezett Kárpátaljára a HUSKROUA nemzetközi program keretében (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=173107&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 173107
[uk] => 173148
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 173110
[image] => Array
(
[id] => 173110
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45.jpg
[original_lng] => 139207
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1703088243:14
[_oembed_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] =>
VIDEO
[_oembed_time_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] => 1703076599
[_thumbnail_id] => 173110
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1798
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bf74098f1e6c695ce183483fa62c7772] =>
VIDEO
[_oembed_time_bf74098f1e6c695ce183483fa62c7772] => 1703077810
[_oembed_cfcd6c63a81e40d8f113174f984deba8] =>
VIDEO
[_oembed_time_cfcd6c63a81e40d8f113174f984deba8] => 1703077810
[_oembed_a70a0788977f7f03ed14325e29ea652a] =>
VIDEO
[_oembed_time_a70a0788977f7f03ed14325e29ea652a] => 1703077810
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
VIDEO
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1703077810
[_oembed_b91583c155863b2d1e6ed6bb2dfbac91] =>
VIDEO
[_oembed_time_b91583c155863b2d1e6ed6bb2dfbac91] => 1703077810
[_oembed_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] =>
VIDEO
[_oembed_time_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] => 1703077810
[_oembed_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] =>
VIDEO
[_oembed_time_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] => 1703169363
[_oembed_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] =>
VIDEO
[_oembed_time_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] => 1703531321
[_oembed_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] =>
VIDEO
[_oembed_time_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => 1703531321
[_oembed_7300431b35e895ded00b636dced8f690] =>
VIDEO
[_oembed_time_7300431b35e895ded00b636dced8f690] => 1703531321
[_oembed_693b98d52525a97e2b5bf4b5f48d3088] =>
VIDEO
[_oembed_time_693b98d52525a97e2b5bf4b5f48d3088] => 1703531321
[_oembed_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] =>
VIDEO
[_oembed_time_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => 1703605241
[_oembed_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] =>
VIDEO
[_oembed_time_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => 1704456265
[_oembed_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] =>
VIDEO
[_oembed_time_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => 1704825173
[_oembed_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] =>
VIDEO
[_oembed_time_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => 1704825173
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
VIDEO
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704825174
[_oembed_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] =>
VIDEO
[_oembed_time_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => 1705075813
[_oembed_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] =>
VIDEO
[_oembed_time_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] => 1705600900
[_oembed_c381681aa144dcb5a979509493851c45] =>
VIDEO
[_oembed_time_c381681aa144dcb5a979509493851c45] => 1705767604
[_oembed_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] =>
VIDEO
[_oembed_time_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => 1705767604
[_oembed_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] =>
VIDEO
[_oembed_time_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] => 1706015037
[_oembed_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] =>
VIDEO
[_oembed_time_93df542782265f9853e3ec2d2d76fcf3] => 1706015037
[_oembed_f2643087bc20d4158cb34cf930408c71] =>
VIDEO
[_oembed_time_f2643087bc20d4158cb34cf930408c71] => 1706118703
[_oembed_88748b5e34b89e29af9e3bc676b1f199] =>
VIDEO
[_oembed_time_88748b5e34b89e29af9e3bc676b1f199] => 1706118704
[_oembed_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] =>
VIDEO
[_oembed_time_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] => 1706689221
[_oembed_6a54d80dfac1f77f14472d33a61bd00d] =>
VIDEO
[_oembed_time_6a54d80dfac1f77f14472d33a61bd00d] => 1706689221
[_oembed_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] =>
VIDEO
[_oembed_time_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] => 1706689221
[_oembed_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] =>
VIDEO
[_oembed_time_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => 1706689222
[_oembed_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] =>
VIDEO
[_oembed_time_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => 1706689222
[_oembed_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] =>
VIDEO
[_oembed_time_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => 1706689222
[_oembed_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] =>
VIDEO
[_oembed_time_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] => 1706689222
[_oembed_fd4ea792d043d8eea9b2aacd3ee593a5] =>
VIDEO
[_oembed_time_fd4ea792d043d8eea9b2aacd3ee593a5] => 1706689222
[_oembed_012ee84a6781711b39f554dfb227d33a] =>
VIDEO
[_oembed_time_012ee84a6781711b39f554dfb227d33a] => 1707809343
[_oembed_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] =>
VIDEO
[_oembed_time_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] => 1708172276
[_oembed_11b69db809d1b68f61212cce57471854] =>
VIDEO
[_oembed_time_11b69db809d1b68f61212cce57471854] => 1708620655
[_oembed_448321f32774077222757dd9e645206e] =>
VIDEO
[_oembed_time_448321f32774077222757dd9e645206e] => 1708620655
[_oembed_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] =>
VIDEO
[_oembed_time_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] => 1708843900
[_oembed_dc808311ff271dc7731a9e8d74e74a7c] =>
VIDEO
[_oembed_time_dc808311ff271dc7731a9e8d74e74a7c] => 1708843900
[_oembed_7512c4731f9924ec4261dff799e1f176] =>
VIDEO
[_oembed_time_7512c4731f9924ec4261dff799e1f176] => 1708843900
[_oembed_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] =>
VIDEO
[_oembed_time_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] => 1709189589
[_oembed_c6e1fd6a2a73570f172683c77672b82f] =>
VIDEO
[_oembed_time_c6e1fd6a2a73570f172683c77672b82f] => 1709221842
[_oembed_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] =>
VIDEO
[_oembed_time_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] => 1709793984
[_oembed_8858521bca6f9dce9faa02e15bca7292] =>
VIDEO
[_oembed_time_8858521bca6f9dce9faa02e15bca7292] => 1709793984
[_oembed_b49d3694a1cf972c2ab1c367b00b7ad6] =>
VIDEO
[_oembed_time_b49d3694a1cf972c2ab1c367b00b7ad6] => 1709793984
[_oembed_3797c2295a5a5709d640981accf2a44c] =>
VIDEO
[_oembed_time_3797c2295a5a5709d640981accf2a44c] => 1712772108
[_oembed_a6928fef0ab2652b26d3875b9b4be635] =>
VIDEO
[_oembed_time_a6928fef0ab2652b26d3875b9b4be635] => 1712772108
[_oembed_e344260a15f4015b0d3c0f7eea636086] =>
VIDEO
[_oembed_time_e344260a15f4015b0d3c0f7eea636086] => 1712772108
[_oembed_bfdcbe5c4e52eaa7cd413386c2286c92] =>
VIDEO
[_oembed_time_bfdcbe5c4e52eaa7cd413386c2286c92] => 1712772108
[_oembed_75e8d8c52d3853cfba0f3036d7000557] =>
VIDEO
[_oembed_time_75e8d8c52d3853cfba0f3036d7000557] => 1713506045
[_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] =>
VIDEO
[_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715149721
[_oembed_7db7af92ba47f99443514f5556ef2886] =>
VIDEO
[_oembed_time_7db7af92ba47f99443514f5556ef2886] => 1715149721
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
VIDEO
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1716105407
[_oembed_181665228b885258deb6ff4b04090226] =>
VIDEO
[_oembed_time_181665228b885258deb6ff4b04090226] => 1716702730
[_oembed_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] =>
VIDEO
[_oembed_time_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => 1716702730
[_oembed_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] =>
VIDEO
[_oembed_time_6f0ea39923190fbe19f90c2ebaaf3cc8] => 1716702730
[_oembed_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] =>
VIDEO
[_oembed_time_a965e3957054ec65ee63ef0ff849472a] => 1716702730
[_oembed_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] =>
VIDEO
[_oembed_time_3600e8d86b01d57934169346b4af82ba] => 1716702730
[_oembed_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] =>
VIDEO
[_oembed_time_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] => 1716702730
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
VIDEO
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1716962946
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
VIDEO
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1716962946
[_oembed_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] =>
VIDEO
[_oembed_time_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] => 1719168402
[_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] =>
VIDEO
[_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1719168402
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
VIDEO
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1719168402
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
VIDEO
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1719168402
[_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] =>
VIDEO
[_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1719168403
[_oembed_b5b78714c8f1bae6ff487c74627dba6d] => {{unknown}}
[_oembed_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] =>
VIDEO
[_oembed_time_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] => 1723487717
[_oembed_506485b2605a627d9e72df38eb8ccc57] =>
VIDEO
[_oembed_time_506485b2605a627d9e72df38eb8ccc57] => 1724222036
[_oembed_7407911accaf55eb4428bca2cd2ba604] =>
VIDEO
[_oembed_time_7407911accaf55eb4428bca2cd2ba604] => 1724222036
[_oembed_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] =>
VIDEO
[_oembed_time_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] => 1724222036
[_oembed_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] =>
VIDEO
[_oembed_time_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] => 1724222036
[_oembed_f0afde3f27d6b555e85c139d2c65365b] =>
VIDEO
[_oembed_time_f0afde3f27d6b555e85c139d2c65365b] => 1725017832
[_oembed_faf2dfcc4f03abf21972cc60560be219] =>
VIDEO
[_oembed_time_faf2dfcc4f03abf21972cc60560be219] => 1725017832
[_oembed_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] =>
VIDEO
[_oembed_time_d7e9693c7e5e8961177c61a0ad9adbb3] => 1725017832
[_oembed_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] =>
VIDEO
[_oembed_time_7fb7bedac44be5256c6549493fb170d0] => 1725017832
[_oembed_7934c39bd77227259d54382f4e8f5b5a] =>
VIDEO
[_oembed_time_7934c39bd77227259d54382f4e8f5b5a] => 1725017832
[_oembed_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] =>
VIDEO
[_oembed_time_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => 1726562178
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] =>
VIDEO
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1726562178
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 83915
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Megyei katonai közigazgatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 78977
[1] => 710501
[2] => 1030
[3] => 86657
[4] => 710502
[5] => 710500
)
[tags_name] => Array
(
[0] => adomány
[1] => HUSKROUA nemzetközi program
[2] => kárpátalja
[3] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[4] => Széchényi Programiroda
[5] => szünetmentes tápegység
)
)
[8] => Array
(
[id] => 170482
[content] =>
3 millió euró értékben 100 lélegeztetőgépet adott át Ukrajnának a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Lvivben. A gépek főleg a frontvonal közelében fekvő nagyvárosok kórházaiba kerülnek. A magyarok segítenek! Magyaroszág segít!
https://youtu.be/7aX7ZbGw2xI
[type] => post
[excerpt] => 3 millió euró értékben 100 lélegeztetőgépet adott át Ukrajnának a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Lvivben. A gépek főleg a frontvonal közelében fekvő nagyvárosok kórházaiba kerülnek.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1701090900
[modified] => 1701090380
)
[title] => Magyaroszág segít! (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=170482&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 170482
[uk] => 170486
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 170483
[image] => Array
(
[id] => 170483
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1.jpg
[original_lng] => 160991
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/mo-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1701083181:13
[_oembed_e26534371fbf8c03cde08d298904326e] =>
VIDEO
[_oembed_time_e26534371fbf8c03cde08d298904326e] => 1701083148
[_thumbnail_id] => 170483
[_edit_last] => 13
[views_count] => 1585
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_db7086475fd1dea3025e42cf573d69f4] =>
VIDEO
[_oembed_time_db7086475fd1dea3025e42cf573d69f4] => 1701083706
[_oembed_cfbd8e07926b32110dfe62f8b6fac971] =>
VIDEO
[_oembed_time_cfbd8e07926b32110dfe62f8b6fac971] => 1701083706
[_oembed_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] =>
VIDEO
[_oembed_time_ac6f5cc962528df1976728232ba2dab8] => 1701083707
[_oembed_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] =>
VIDEO
[_oembed_time_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] => 1701083735
[_oembed_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] =>
VIDEO
[_oembed_time_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] => 1703958746
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1712025863
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1712025863
[_oembed_8704e8c8d13bdffedd3db12d696faa0c] => {{unknown}}
[_oembed_2b7f948758481e469d08863988b966da] => {{unknown}}
[_oembed_b025bddbc25d2cb29daf170c93b05181] => {{unknown}}
[_oembed_b5b78714c8f1bae6ff487c74627dba6d] => {{unknown}}
[_oembed_65c54260e340f666a4e92a80694d2304] => {{unknown}}
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] =>
VIDEO
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1726164232
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 31
[2] => 84007
[3] => 592
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kárpátalja
[2] => Magyarország segít
[3] => Társadalom
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 86657
[1] => 695903
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
[1] => Magyaroszág segít
)
)
[9] => Array
(
[id] => 169921
[content] =>
A hírt Babják Zoltán polgármester közölte hivatalos Facebook-oldalán .
„A Jánosi Elöljárói Körzet területén megnyílt a Biztos Kezdet nevet viselő gyermekek otthona (Sevcsenko u. 43.). A projekt átfogó célja a nehéz életkörülmények között élő családok, különösen a fiatal anyák/apák és 0-3 éves gyermekeik egészségének és jólétének javítása. A projekt az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése által, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2014–2020 EIS program keretében valósul meg. Az ilyen projektek fontos és pozitív szerepet töltenek be közösségünk társadalmi életében, szívből örülünk megvalósításuknak” – olvashatjuk a bejegyzésben.
[type] => post
[excerpt] => A hírt Babják Zoltán polgármester közölte hivatalos Facebook-oldalán.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1700596320
[modified] => 1700581401
)
[title] => Biztos Kezdet – nehéz életkörülmények között élő kisgyermekes családok jólétét célzó intézmény nyílt Jánosiban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=169921&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 169921
[uk] => 169940
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 169922
[image] => Array
(
[id] => 169922
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n.jpg
[original_lng] => 79354
[original_w] => 960
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/402653471-915680826589674-5589763771338070564-n.jpg
[width] => 960
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1700583047:3
[_thumbnail_id] => 169922
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2057
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] =>
VIDEO
[_oembed_time_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] => 1700574203
[_oembed_e26534371fbf8c03cde08d298904326e] =>
VIDEO
[_oembed_time_e26534371fbf8c03cde08d298904326e] => 1701186910
[_oembed_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] =>
VIDEO
[_oembed_time_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] => 1703923727
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
VIDEO
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1711117758
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
VIDEO
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1711133046
[_oembed_b025bddbc25d2cb29daf170c93b05181] => {{unknown}}
[_oembed_2b7f948758481e469d08863988b966da] => {{unknown}}
[_oembed_b5b78714c8f1bae6ff487c74627dba6d] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 51719
[1] => 4650
[2] => 86657
)
[tags_name] => Array
(
[0] => HUSKROUA
[1] => Jánosi
[2] => Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 86657
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 86657
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Aktuális (2024.09.10)-Magyarországi támogatásból kaptak új számítógépeket a Beregszászi Járás iskolái (videó)
110 új, modern számítógéppel gyarapodnak a Beregszászi Járás iskolái magyarországi támogatásból. Erről Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke számolt be a járás kistérségeinek oktatási osztályvezetőivel folytatott megbeszélésén.
17:15 Szeptember 10, 2024
Közélet
637
1 хвилина
Hamarosan megnyílik a beregszászi anyaotthon
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője augusztus 14-én munkalátogatásra érkezett Beregszászba, ahol Petei Judit megyei képviselő kíséretében ellátogatott az egyedülálló anyák számára kialakított menedékhelyre.
09:48 Augusztus 15, 2024
Közélet
1051
1 хвилина
Viktor Mikita a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet központi irodájában tárgyalt
Viktor Mikita budapesti munkalátogatása során ellátogatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet központi irodájába.
18:48 Április 15, 2024
Közélet
1702
1 хвилина
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjével tárgyalt Viktor Mikita
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai vezetőjével táragyalt.
18:29 Március 21, 2024
Közélet
1480
1 хвилина
Aktuális (2024.03.16) (videó)
Újabb anyaotthont épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon.
15:28 Március 16, 2024
Közélet
806
1 хвилина
Újabb anyaotthont épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon (videó)
2022 februárja óta több millió állampolgár hagyta el Ukrajnát. De Kárpátaljára is érkezett néhány százezer belső menekült és tartózkodik itt mind a mai napig.
17:55 Március 13, 2024
Közélet
1357
1 хвилина
Legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre a magyar Ökumenikus Segélyszervezet az ukrajnai háborúban
Két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, a háború bajbajutottjait támogató segélyprogram pedig a magyar Ökumenikus Segélyszervezet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalása: már több mint félmillió embernek segítettek – ismertet...
20:10 Február 24, 2024
Közélet
2460
1 хвилина
425 nagy teljesítményű szünetmentes tápegység érkezett Kárpátaljára a HUSKROUA nemzetközi program keretében (videó)
A HUSKROUA nemzetközi program keretében 425 nagy teljesítményű szünetmentes tápegység érkezett Kárpátaljára.
15:10 December 20, 2023
Közélet
1798
1 хвилина
Magyaroszág segít! (videó)
3 millió euró értékben 100 lélegeztetőgépet adott át Ukrajnának a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Lvivben. A gépek főleg a frontvonal közelében fekvő nagyvárosok kórházaiba kerülnek.
13:15 November 27, 2023
Közélet
1585
1 хвилина
Biztos Kezdet – nehéz életkörülmények között élő kisgyermekes családok jólétét célzó intézmény nyílt Jánosiban
A hírt Babják Zoltán polgármester közölte hivatalos Facebook-oldalán.
19:52 November 21, 2023
Közélet
2057
1 хвилина