A leghíresebb amerikai hírlap, a New York Times, amely már 170 éve létezik, írt a magyarok összefogásáról és jótékony felajánlásairól legújabb cikkében – adta hírül Magyarországom című honlap.
A New York Times is megemlíti a magyarok összefogását
A legnagyobb amerikai napilap, a New York Times egy külön cikkben foglalkozik a magyarok összefogásával a koronavírus-járvány kapcsán. Az amerikai hírlap az egyik legismertebb világszerte, hiszen 170 éves története során 127 Pulitzer-díjat zsebelt be ez idáig. A cikkben részletesen kifejtik, milyen sok felajánlás érkezik nap, mint nap étterem-, lakás-, és szállodatulajdonosoktól egyaránt.
„A magyarok kedvességgel reagálnak”
A New York Times cikke egy nagyon szívbe markoló történettel indul, amelyben elmesélik Varga Milán étterem-tulajdonos helyzetét. A vállalkozó egy kis pizzériát szeretett volna nyitni Budapest belvárosában, amire három éven keresztül gyűjtött, hogy megvalósítsa. Az étterem megnyitott, azonban a járványhelyzet miatt teljesen be kellett zárnia. Az étterem tulajdonosa kénytelen volt bezárni, viszont úgy döntött, hogy a konyhát nem állítja le. Eldöntötte, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt, olyan 65 év feletti idős emberek számára fog pizzát kiszállítani ingyen, akik a járványügyi szabályok miatt nem hagyhatják el otthonukat, ezzel segítve jelenlegi helyzetüket.
A lakástulajdonosok jószívűségéről is említést tesznek
A New York Timesban arról is említést tesznek, hogy több ingatlantulajdonos felajánlotta üresen álló lakását az egészségügyi dolgozók számára, ingyen és bérmentve, ezzel segítve őket, hogy minél gyorsabban juthassanak be dolgozni. A cikkben felsorolnak több olyan Facebook-csoportot is, ahol ezeket a felajánlásokat olvashattuk az elmúlt időszakban. Ilyen csoport például a „Budapest Airbnb közösség az egészségügyi dolgozóknak”, amelynek már több mint 1200 tagja van.
A szállodák sem maradtak ki
Az ingatlan felajánlások mellett, említést kapnak azok a szálloda-tulajdonosok és szállodák is, akik szintén valamilyen jótékony segítséggel szeretnék támogatni egymást és a nehéz helyzetbe került magyarokat. Éppen ezért a cikkben olvashatunk arról a siófoki hotelről, ahol szabad szobákat biztosítanak azoknak a magyaroknak, akik külföldről érkeztek haza és a járványügyi szabályok miatt kötelezően két hétre karanténba kell vonulniuk. A szálloda nem csak elszállásolásukban segít, de ételt is biztosítanak az itt tartózkodóknak.
Jó érzés magyarnak lenni. Segítsünk egymásnak!
A cikket egyébként a New York Times weboldalára is feltöltötték, amelyet az alábbi linken teljes egészében megtalálhatjuk.
(magyarorszagom.hu)
[type] => post
[excerpt] => A leghíresebb amerikai hírlap, a New York Times, amely már 170 éve létezik, írt a magyarok összefogásáról és jótékony felajánlásairól legújabb cikkében – adta hírül Magyarországom című honlap.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1585654440
[modified] => 1585652216
)
[title] => A koronavírus-járványban tanúsított magyar összefogásról ír a New York Times
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=9497&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9497
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 9498
[image] => Array
(
[id] => 9498
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-scaled.jpg
[original_lng] => 209744
[original_w] => 2560
[original_h] => 1280
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-1024x512.jpg
[width] => 1024
[height] => 512
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-1536x768.jpg
[width] => 1536
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-2048x1024.jpg
[width] => 2048
[height] => 1024
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/magyar-zaszlo1-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1280
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1585641416:5
[_thumbnail_id] => 9498
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5387
[_oembed_7cea31b976b6ed5d08a9bfe35dba1a08] =>
[_oembed_time_7cea31b976b6ed5d08a9bfe35dba1a08] => 1585643646
[_oembed_67f48bea45977cb5f380ecc01fa57d69] =>