Ukrajna területén több népirtás is zajlott a huszadik században. Az egyik ilyen az 1932-33-as úgynevezett Holodomor, vagyis éhhalál volt, mely minimum 3, de egyes számítások szerint közel 7 millió áldozatot követelt. A kárpátaljai magyarság pedig 1944-ben ismerkedett meg először a kommunizmus igazi arcával, amikor úgynevezett „háromnapos munkára” vitték a vidéken élő magyar és német férfilakosságot. Mindkét tragédiának a napokban volt az évfordulója. K. Debreceni Mihály összefoglalója következik.
November 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, amelyet 2012-ben nyilvánított hivatalos emléknappá a Magyar Országgyűlés. Ennek alkalmából nyitotta meg legújabb banner kiállítását a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem. Egyéni sorsok, kollektív traumák. A „málenkij robot” Kárpátalján elnevezésű tárlatot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közösen készítette el azzal a céllal, hogy bemutassa a kényszermunkára hurcolt kárpátaljai magyarok, németek és más közösségek egyéni tragédiáit és a kollektív emlékezetben máig élő traumákat. A bannerek a napokban még az egyetemen tekinthetőek meg a későbbiekben azonban bárhová átvihetőek azért, hogy minél szélesebb körben elérhetőek legyenek.
[type] => post [excerpt] => November 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, amelyet 2012-ben nyilvánított hivatalos emléknappá a Magyar Országgyűlés. Ennek alkalmából nyitotta meg legújabb banner kiállítását a II. Rákóczi Ferenc K... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1764180600 [modified] => 1764180469 ) [title] => Aktuális (2025.11.26) Egyéni sorsok, kollektív traumák - bannerkiállítás a Rákóczi egyetemen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=263171&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 263171 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 263173 [image] => Array ( [id] => 263173 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [original_lng] => 115544 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1764173270:14 [_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => [_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764172712 [_thumbnail_id] => 263173 [_edit_last] => 14 [views_count] => 421 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 581725655000 [_oembed_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => [_oembed_time_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => 1764176245 [_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => [_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764176245 [_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => [_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764176245 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 2754666 [1] => 2754775 [2] => 2754559 [3] => 1030 [4] => 2754782 [5] => 27028 [6] => 1417371 [7] => 2694458 [8] => 2559127 [9] => 685780 ) [tags_name] => Array ( [0] => bannerkiállítás [1] => Egyéni sorsok [2] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék [3] => kárpátalja [4] => kollektív traumák [5] => málenkij robot [6] => Molnár D. Erzsébet [7] => Nemzeti Emlékezet Bizottság [8] => Rákóczi Egyetem [9] => vezető ) ) [2] => Array ( [id] => 262971 [content] =>
1944 őszén a térséget megszálló Vörös hadsereg csapatai a háromnapos munkára szóló megtévesztő ígéretekkel összehívták a magyar és német nemzetiségű férfiakat. A begyűjtötteket fegyveres kísérettel a szolyvai, sietve kialakított gyűjtő táborba hurcolták. Az embertelen körülmények, az éhezés, a zsúfoltság és a bánásmód kegyetlensége miatt a foglyok közül már az első hetekben sok százan életüket vesztették. Szolyva így vált a kárpátaljai magyarság egyik legfájdalmasabb emlékhelyévé, a közösség szenvedéstörténetének jelképévé.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete november 23-án délután tartotta idei megemlékezését az 1944-ben kezdődő tragikus eseményekre emlékezve. Akkor a helyi magyar lakosokat – sok ezer sorstársukkal együtt – „málenkij robot” ürügyén hurcolták el, valójában azonban a Gulág haláltáboraiba vitték őket, ahonnan legtöbben soha nem térhettek vissza. A hagyományosan a helyi temetőben felállított emlékműnél megrendezett megemlékezésen részt vett dr. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is.
Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke felidézte a 81 évvel ezelőtti eseményeket és kiemelte: fontos emlékeztetni a ma élőket, a mai fiatalokat, hogy milyen szörnyű tud lenni, amikor egy-egy nép a másik nép ellen fordul és kollektív bűnösség vádjával ítél meg népeket, vagy népcsoportokat.
– Idén 81 éve, hogy a kárpátaljai magyarság legnagyobb sorstragédiája megtörtént. Azóta a kárpátaljai magyarság hol csendesen, hol egy kicsit „hangosabban”, de megemlékezik a sztálinizmus áldozatairól, akiket 1944-ben Erzsébet-napkor kezdtek el lágerekbe gyűjteni. Azokat a magyar és német férfiakat a sztálini rezsim meg akarta alázni, tönkre akarta tenni. Több mint 40 ezer embert deportált a Gulágra, akiket éhen, szomjan, betegen hajtottak gyakorlatilag egészen Szibériáig. Több mint 10 ezer embert vesztett el a kárpátaljai magyarság, 10 ezer apát, férjet, gyermeket! Erre emlékszünk ilyenkor itt, Kárpátalján, nemcsak a szolyvai központi emlékhelyen, hanem gyakorlatilag minden magyarlakta településen, hiszen ebben az elhurcolásban minden település érintett volt egy-egy kivétellel. Az ungvári járási Gálocsból nem vittek el férfiakat, ott a polgármester értesítette őket, ezért ő vált ennek az üldöztetésnek a mártírjává.
Mi nagyon sokáig úgy gondoltuk, hogy csak emlékeinkben él majd az a szörnyűség, amit egy-egy nemzet a másikkal tenni tud. Soha nem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben is lesz egy olyan szakasz, amikor sokan elveszítik családtagjaikat, akik a távolban ragadnak. Minden évben összehívjuk itt a csapi magyarságot, hogy arra a 37 helyi magyar férfira emlékezzünk, akik soha nem tértek vissza abból a „háromnapos” munkaszolgálatból, amelyre elhurcolták őket. Ennél sokkal több család volt érintett Csapon, mert sokan hazajöttek, majd később különböző betegségekben itthon vesztették életüket, nagyon sokan lelkileg mentek tönkre az átélt traumákban. Erre az időszakra emlékezünk és emlékeztetünk mindenkit, mert ennek soha nem szabad megismétlődnie! Azt gondolom, amíg magyar él itt, Kárpátalján, erre a sorstragédiára mindig emlékezni fogunk – zárta gondolatait az elnök asszony.
Lizák Renáta felkészítő tanár közreműködésével Somogyi Milán és Orbán István, a Csapi Széchenyi István Líceum 10. osztályos tanulóinak előadásában hangzott el a Levél a táborból és Ősz a Gulágon.
Baksa Dávid csapi református lelkipásztor a Zsoltárok könyvéből olvasott fel egy igeszakaszt, ami egy elcsüggedt ember imádsága.
– Egy olyan helyszínen vagyunk, ahol sokszor elfognak az érzelmek bennünket, régi szép emlékek öntenek el mindazokat illetően, akik egykoron mellettünk voltak. De amikor itt megállunk a temető csöndjében, azok a pillanatok is előjönnek, amelyek a személyes életünkben, vagy népünk életében törést okoztak. Az emlékezést előretekintés is kell, hogy jellemezze – mondta áldást kérve a megjelentekre és hozzátartozóikra.
Thurzó Péter római katolikus plébános az áldozatok előtt tisztelgőkhöz szólva megjegyezte, hogy egy temetőnyi halott emlékművénél csak egy lehajtott fővel elmondott imádság a helyénvaló.
– Ha elhallgatunk, a messzi távolból a szívünkben szinte halljuk a fegyverek ropogását. Ha elhalkul a csata zaja, érezzük mindazt, amit a szívükben hordtak ők, emberi jajok, sóhajok, hörgés és néma csend üli meg lelkünket. Közénk tartoztak, községünk lakói voltak, akiknek nem jelölte sírját kereszt. A közösség felállította ezt az emléktáblát, hogy legyen hol meggyújtani a távoli sír helyett az emlékezés mécsesét, letenni a tisztelet virágát. Mi most adósságot igyekszünk törleszteni – jegyezte meg, és imádkozott a távolban eltemetett testvérek lelki nyugalmáért.
A KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubja kórusának előadásában Egy magyar katona fohásza című dal hangzott el, végezetül a jelenlévők elhelyezték a koszorúkat és virágcsokrokat, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit.
A sztálini megtorlások kárpátaljai áldozatainak sorsát, a szovjet fogságba hurcoltak történetének feltárását és a közös kutatás felelősségét állította középpontba a Gulág–Gupvi Kutatók Nemzetközi Fóruma, amelyet november 21-én rendeztek meg Beregszászban, az Európa–Magyar Házban. A Szolyvai Emlékpark Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéke által szervezett eseményen a résztvevő kutatók új kutatási eredményeket, friss feltárásokat és emlékezetpolitikai megközelítéseket vitattak meg.
A program a Rezonanciák, reflexiók, visszatükröződések 2014–2025 című festménykiállítás megnyitójával kezdődött. Magyar Árpád István kijevi művész és tanítványai – Magyar Olga és Kovalevszka Olena – munkái a háborús évek lenyomatait, a civil tapasztalatok rétegződését mutatták be. A tárlat a tervek szerint a jövőben Kárpátalja több településére is ellátogat majd.
A rendezvény elején az egyházak képviseletében Pocsai Vince református lelkész és Marosi István görögkatolikus parochus köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid szolgálatukban a lelki megnyugvás fontosságára hívták fel a figyelmet, amire talán soha nem volt akkora szüksége az embereknek, mint napjainkban.
A tanácskozás hivatalos megnyitóján Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány elnöke arra emlékeztetett, hogy a Szolyvai Emlékpark nem csupán temető, hanem jelképes hely, ahol „az egykori szenvedések gyújtópontja” válik láthatóvá a mai nemzedék számára is. Hangsúlyozta: az intézmény legfontosabb feladata továbbra is a dokumentálás és az áldozatok név szerinti beazonosítása. Bejelentette, hogy idén 12 új táblát avatnak, rajtuk 380 frissen azonosított névvel, majd hozzátette: „Nagyon fontos, hogy ne csak ezrekről, tízezrekről beszéljünk, hanem neveket tudjunk megnevezni.”
Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai háborús tapasztalatok és az 1944–45-ös sztálini megtorlások között ijesztő párhuzamok húzódnak. A lezárt határok, az információhiány, az állandó áramszünetek és a mindennapi bizonytalanság ugyanazokat az érzelmi terheket hozzák felszínre, mint 80 évvel ezelőtt. Úgy fogalmazott: az emberekben felgyülemlett félelmek, traumák és kimondatlan terhek ma is ugyanúgy megjelennek, és ezek lélekpszichológiai vizsgálata a jövő kutatásainak fontos feladata lehet.
Ugyanakkor a történelem azt is megmutatja – hangsúlyozta –, hogy a kárpátaljai magyar közösség képes volt és képes ma is a túlélésre berendezkedni. A férfiak távolléte miatt nagyobb felelősség hárul a családokra és a faluközösségekre, a kárpátaljai magyar nők tartják össze és viszik előre a közösséget. Ők azok, akik a mindennapi élet minden területén helytállnak – akár a családban, akár a munkában –, és ma döntő szerepük van a közösség fennmaradásában.
„Ez egy nemzeti ügy, közszolgálat, amit végzünk… a hozzátartozók végre nyomon követhetik, hol raboskodtak, mikor haltak meg vagy mikor tértek haza szeretteik” – mondta Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány felelős titkára, aki arra emlékeztetett, hogy 1989 óta rendezik meg az emlékkonferenciát – hűen ahhoz a fogadalomhoz, amelyet az egykori túlélőknek tettek. Felidézte: bár a kárpátaljai elhurcolások 80. évfordulóját tavaly tartották, a kutatómunka ma is tart, hiszen a mintegy 40 ezer szovjet fogságba hurcolt kárpátaljai magyar, német és más nemzetiségű története máig nincs teljesen feltárva.
Az elmúlt években a kutatás új lendületet kapott annak köszönhetően, hogy a magyar állam megvásárolt közel 700 ezer szovjet hadifogolykartont: ezek feldolgozása révén már több mint 1500 új nevet sikerült beazonosítani, amelyek hamarosan a Szolyvai Emlékpark Siratófalára kerülnek.
A nap folyamán a tudományos blokkban a kárpátaljai, anyaországi és nemzetközi kutatók munkájuk legfrissebb eredményeit mutatták be. Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem történész docense arról beszélt, hogy az egyetemen kiemelt figyelmet fordítanak az 1944-es szovjet bevonulás következményeinek bemutatására. Céljuk, hogy a hallgatók minél átfogóbb képet kapjanak Kelet-Közép-Európa szovjetesítésének sajátosságairól.
Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem történelemprofesszora a Karpatszka Ukrajina (1944–1946) időszakának forrásait elemezte, rámutatva, hogyan nyitotta meg ez a rövid korszak az utat a szovjet típusú rendszer bevezetéséhez.
A közép-európai kitekintés keretében Köteles László, a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke a szlovákiai magyar emlékezetpolitika jelenlegi helyzetét összegezte. „Számunkra ez egy közös sors mementója… a Szolyvai Emlékpark a felvidéki magyarság egyik legnagyobb közös temetője” – mondta arra reflektálva, hogy a Felvidék és Kárpátalja magyarságának sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, hiszen a deportálások ugyanazon a napon és ugyanazzal a szovjet parancsnoki módszerrel indultak mindkét térségben. Szavaiban külön kitért Kisgéres településre, ahonnan megközelítőleg 150 férfit hurcoltak el, akik közül 102-en nem tértek vissza.
Pavlo Hric, a kassai Kommunizmus Áldozatai múzeumának igazgatója a múzeum tényfeltáró és kiállításpolitikai munkáját ismertette. A 2021-ben alapított intézmény a kommunista rezsim bűneinek feltárását tűzte ki célul, különös tekintettel az 1944–45-ös deportálások dokumentálására.
A konferencia végén a résztvevők átvonultak az Európa–Magyar Ház udvarára, ahol csendes koszorúzással tisztelegtek az áldozatok előtt. Ezután felkeresték a sztálini megtorlás megújított beregszászi emlékművét is, ahol koszorúikat elhelyezve emlékeztek mindazokra, akiket a sztálini megtorlások örökre elragadtak családjaiktól.
Méltóságteljes megemlékezés keretében adták át a felújított emlékművet, amely a sztálinizmus áldozatainak, valamint a II. világháborúban elesett magyar honvédeknek és munkaszolgálatosoknak állít emléket. A november 21-én megtartott rendezvényt Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Szolyvai Emlékparkbizottság közösen szervezte.
A történelem legsötétebb fejezetei közé tartoznak azok az évek, amikor a háború és a totalitárius rendszerek kegyetlensége emberek ezreinek sorsát törte ketté. Beregszász magyar közössége különösen mély sebeket hordoz: a sztálinizmus ártatlanul elhurcolt áldozatai, valamint a II. világháború frontjain elesett honvédek és munkaszolgálatosok emléke generációk óta meghatározza a város kollektív emlékezetét.
A résztvevőket Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: a 20. század tragédiái – mindenekelőtt a második világháború és az azt követő évek – máig meghatározzák a kárpátaljai magyarság kollektív emlékezetét. „Az állami erőszak saját állampolgárai ellen a történelem egyik legsötétebb fejezete. Kárpátalja magyarlakta településein, így Beregszászban is, családok generációi viselik az elhurcolások fájdalmát” – fogalmazott. Hozzátette: a megemlékezés célja nem a múlt sebeinek felszakítása, hanem az, hogy a katarzis erejével tegye erősebbé a jelenkori közösséget, amely ma is komoly kihívásokkal néz szembe.
A rendezvényen Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke felidézte a beregszászi emlékmű történetét. Mint mondta, 1998 fordulópont volt a helyi magyarság számára: a választások után létrejött magyar többségű önkormányzat, Zsupán József polgármester kezdeményezésére ekkor indult újra az emlékmű megvalósítása. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség (BMKSZ) és az önkormányzat összefogásának eredményeként 1998-ban megtörtént az alapkőletétel, egy évvel később pedig már fel is avatták az emlékművet, több tucat túlélő jelenlétében. Kiemelte: a felújított emlékmű ma is a magyar összetartozás jelképe. Arra emlékeztet, hogy a fogyatkozó közösség csak közös gondolkodással és együttműködéssel tudja képviselni érdekeit.
A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték a tisztelet koszorúit a felújított emlékműnél, fejet hajtva az ártatlanul elhurcoltak és a háborúban elesettek emléke előtt.
81 éve a szovjet hatóságok több mint 35 ezer kárpátaljai magyar és német, 18 és 50 év közötti férfit hurcoltak málenkij robotra. A háromnapos munka ürügyén meghirdetett akció sokak számára évekig tartó munkatábort jelentett. 17 ezer kárpátaljai férfi számára pedig a halált. Közülük 37-en csapiak voltak. A mártírok emléke előtt tisztelegve a KMKSZ itteni alapszervezete 1989-ben állított emlékművet a helyi köztemetőben. A csapi magyarok a szövetség szervezésében azóta minden év novemberében megemlékeznek az áldozatokról. A negyedik éve tartó háború miatt idén is csak csendes főhajtással és koszorúzással tették ezt, ahol Balogh Lívia, a KMKSZ ungvári járási szervezetének elnöke kiemelte: sohasem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben is lesz egy olyan életszakasz, amikor bizony sokan a háborúban veszítik el családtagjaikat.
A beregszászi járási Jánosiban is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművénél.
Az eseményen részt vett Bakos Erzsébet, a község elöljárója, Nagy Szabolcs református lelkipásztor, Egressy Miklós görögkatolikus parochus, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének képviselői, illetve minden olyan helyi lakos, aki fontosnak érezte, hogy lerója tiszteletét az elhunytak emléke előtt.
A megemlékezésen Bakos Erzsébet, Jánosi és Balazsér elöljáróasszonya köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy a málenkij robot áldozatai ártatlan emberek voltak, akiket családjaiktól szakítottak el, és akiknek szenvedései máig ható sebeket ejtettek a közösségeken. Felidézte, hogy a falvakból számos férfit hurcoltak el „kis munkára” hivatkozva, ami sokuk számára éveken át tartó nélkülözést, embertelen körülményeket és gyakran a halált jelentette. Mint mondta, a tragédia nem csupán történelem: családi emlékekben, hiányzó életekben él tovább, így kötelességünk megőrizni és továbbadni az igazságot, hogy hasonló soha többé ne történhessen meg. Köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az áldozatok emlékezetét, majd arra kérte a jelenlévőket: a gyertyagyújtással és a csendes főhajtással közösen tisztelegjenek azok előtt, akik soha nem térhettek haza.
Ezt követően Egressy Miklós görögkatolikus parochus mondott imát az áldozatok lelki üdvéért. Majd Nagy Szabolcs református lelkipásztor olvasta fel a 23. zsoltárt, amely sok elhurcolt számára jelentett kapaszkodót a megpróbáltatások éveiben: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm (…) Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.”
A jelenlévők végezetül együtt imádkozták el a Miatyánkot, majd nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével rótták le tiszteletüket mindazok előtt, akik szenvedéseikkel és áldozatukkal örökre beíródtak közösségünk emlékezetébe.
Ne feledkezzünk meg a sztálini terror és a málenkij robot áldozatairól, hogy a történelem soha ne ismételhesse meg magát.
Az ungvári Kálvária temetőben idén is főhajtással emlékeztek mindazokra, akiket a XX. század közepének megtorló intézkedései, a sztálini diktatúra embertelensége és a málenkij robot kegyetlensége sújtott. A megemlékezésen részt vett Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, aki jelenlétével is hangsúlyozta: közös felelősségünk, hogy megőrizzük az áldozatok emlékét.
Az áldozatok lelki üdvéért Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője mondott imát, felidézve a közösség fájdalmát és azt a hitet, amely a legnehezebb időkben is erőt adott az embereknek. A rendezvény szervezőinek nevében Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
A megemlékezésen az Ungvári Dayka Gábor Líceum diákjai is közreműködtek: rövid történelmi áttekintést adtak a sztálini megtorlások és a málenkij robot hátteréről, rávilágítva arra, hogy a XX. század egyik legembertelenebb tragédiája miként érintette a helyi közösségeket. A fiatalok előadása azt is üzenetként hordozta, hogy a történelmi emlékezet továbbadása a következő generációk feladata és felelőssége.
A külhoni nemzetrészek közül a kárpátaljaiak sorsa volt a legtragikusabb a XX. században, vesszőfutásuk a mai napig tart, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Cseberből vederbe – A holokauszt túlélői a Gulág és Gupvi táboraiban című konferencián. Gulyás Gergely azt mondta: a 20. század a magyarság legnehezebb százada volt, sorsának feltárása pedig kulcsfontosságú, tartozunk ezzel a múltunknak és a ma élő magyarságnak is. Kiemelte: egy nép összetartozásának elengedhetetlen feltétele, hogy a múltjában ne maradjanak feltáratlan részek. 81 éve, 1944. november 18-án, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsának a 0036. szigorúan titkos parancsa alapján elhurcolták Kárpátalja magyar, német és részben zsidó származású 16 és 76 év közötti civil férfi lakosságát.
