Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjM4OTkwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 46331
[content] =>
A NASA szerint nemcsak a testnek, a léleknek is jót tesz a változatos és megfelelő táplálkozás. Hogy ez megoldható legyen egy Mars-misszió során is, a NASA a kanadai űrügynökséggel közösen pályázatot írt ki.

Ahhoz, hogy valóban ember utazhasson a Marsra, számos technológiai kihívásra kell még megoldást találni. Ezek közül is az egyik legkritikusabb kérdés, hogy mit esznek majd a jövőbeni asztronauták az úton, illetve a vörös bolygó felszínén.
A Nemzetközi Űrállomásnál (ISS) viszonylag egyszerű a helyzet: a Föld körül keringő tudósok időnként megkapják a szükséges utánpótlást, így többek között az élelmiszerek is ekkor érkeznek meg az ISS-re. Csakhogy egy Mars-misszió esetében nem alternatíva az utánpótlás biztosítása, ezért olyan élelmiszerellátó rendszert kell létrehozni, ami lehetővé teszi a megfelelő és főként változatos táplálkozást. Ennek megalkotására most egy versenyt hirdetett a NASA, valamint a kanadai űrügynökség.
A két szervezet 5 millió dollárt ajánlott fel azoknak, akik egy olyan rendszert alkotnak meg, ami képes az űrben rendelkezésre álló minimális erőforrás felhasználásával a lehető legnagyobb mennyiségű, tápláló élelmiszert biztosítani az asztronauták számára.
Grace Douglas, a NASA egyik vezető tudósa szerint a megfelelő rendszer kidolgozására nemcsak a fizikai szükségletek miatt van szükség, az ugyanis nagyban hozzájárul az asztronauták pszichológiai jóllétéhez is.
A Deep Space Food Challenge nevű versenyre a kanadai és az amerikai ügynökség is külön-külön forrást biztosít a saját országuk mérnökei számára, azonban van egy olyan felhívásuk is, amire a világ bármely részéről jelentkezhetnek azok, akik szeretnék megmérettetni magukat.
[type] => post
[excerpt] => A NASA szerint nemcsak a testnek, a léleknek is jót tesz a változatos és megfelelő táplálkozás. Hogy ez megoldható legyen egy Mars-misszió során is, a NASA a kanadai űrügynökséggel közösen pályázatot írt ki.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1613687160
[modified] => 1613614174
)
[title] => Pályázatot írt ki a NASA a Marsra tartó űrhajósok élelmezésének megoldására
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=46331&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46331
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 46332
[image] => Array
(
[id] => 46332
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg.jpg
[original_lng] => 105622
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zoldseg.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1613606975:12
[_oembed_b3e5e079ae78076d916c1cb9d4c37d4a] =>
[_oembed_time_b3e5e079ae78076d916c1cb9d4c37d4a] => 1613606908
[_thumbnail_id] => 46332
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3070
[_oembed_7c31418ccaa9a0d1d22e101bebef2126] =>
[_oembed_time_7c31418ccaa9a0d1d22e101bebef2126] => 1613606976
[_oembed_93ee7b2db6a31f504063a05e3447b413] =>
[_oembed_time_93ee7b2db6a31f504063a05e3447b413] => 1613606976
[_oembed_1e9a075cd6b75c9c214ca76f2e11f82c] =>
[_oembed_time_1e9a075cd6b75c9c214ca76f2e11f82c] => 1613679967
[_oembed_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] =>
[_oembed_time_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] => 1613679968
[_oembed_b215ebc0fda23511516c1dbfd6146fed] =>
[_oembed_time_b215ebc0fda23511516c1dbfd6146fed] => 1617974900
[_oembed_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] =>
[_oembed_time_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] => 1619064239
[_oembed_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] =>
[_oembed_time_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => 1620646215
[_oembed_c87f3c3b4c6cb843632920c82357dbc6] =>
[_oembed_time_c87f3c3b4c6cb843632920c82357dbc6] => 1622525406
[_oembed_51f3d77ea9e2d3df35d375b522ef2f8d] =>
[_oembed_time_51f3d77ea9e2d3df35d375b522ef2f8d] => 1626451509
[_oembed_b256dd9d89cf12e10e21f6a39014f050] =>
[_oembed_time_b256dd9d89cf12e10e21f6a39014f050] => 1628150306
[_oembed_65d0191d6c5842111affd84d3eba8e98] =>
[_oembed_time_65d0191d6c5842111affd84d3eba8e98] => 1629925431
[_oembed_ce11262837feb61765d440c0d93ee628] =>
[_oembed_time_ce11262837feb61765d440c0d93ee628] => 1630534563
[_oembed_2b73767ed0a77d098f4dc762d0df7994] =>
[_oembed_time_2b73767ed0a77d098f4dc762d0df7994] => 1632176307
[_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] =>
[_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1638864015
[_oembed_640f606a0dad7fee4e13669411ea9f32] =>
[_oembed_time_640f606a0dad7fee4e13669411ea9f32] => 1644871273
[_oembed_a8e28570e30a2978fdf933c34dd384c3] =>
[_oembed_time_a8e28570e30a2978fdf933c34dd384c3] => 1656136632
[_oembed_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] =>
[_oembed_time_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] => 1656754076
[_oembed_a1ca127737ced51bfdf2f7a9c8f28229] =>
[_oembed_time_a1ca127737ced51bfdf2f7a9c8f28229] => 1658385691
[_oembed_238a3b77cf4c8672c5658951387fe541] =>
[_oembed_time_238a3b77cf4c8672c5658951387fe541] => 1658385691
[_oembed_3460d472e9c0cdc7e5692c4943b7c24f] =>
[_oembed_time_3460d472e9c0cdc7e5692c4943b7c24f] => 1659889863
[_oembed_14287262a2d346116b34b1f90388ee88] =>
[_oembed_time_14287262a2d346116b34b1f90388ee88] => 1660248179
[_oembed_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] =>
[_oembed_time_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => 1666896906
[_oembed_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] =>
[_oembed_time_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => 1666896906
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1666896907
[_oembed_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] =>
[_oembed_time_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => 1666896907
[_oembed_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] =>
[_oembed_time_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => 1678110448
[_oembed_907f29e52b83c43b4bfa73fc18cd7791] =>
[_oembed_time_907f29e52b83c43b4bfa73fc18cd7791] => 1679922758
[_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] =>
[_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1685378829
[_oembed_3f519ea3d3b9493b9e30e73289140d5f] =>
[_oembed_time_3f519ea3d3b9493b9e30e73289140d5f] => 1699798689
[_oembed_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] =>
[_oembed_time_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] => 1713182759
[_oembed_14214f84094862aa3bcd5ae90495b59c] =>
[_oembed_time_14214f84094862aa3bcd5ae90495b59c] => 1719617677
[_oembed_943c2bedbf85281234d08dcdb716cac7] =>
[_oembed_time_943c2bedbf85281234d08dcdb716cac7] => 1719655650
[_oembed_78e72b2cb5ef9999ffc8fdc83ff0aa9d] => {{unknown}}
[_oembed_7503c9deb2bf9bb4490691062c69c654] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831549996002
[_oembed_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] =>
[_oembed_time_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] => 1744992912
[_oembed_17f19085e28687041b58ae95f1dee987] =>
[_oembed_time_17f19085e28687041b58ae95f1dee987] => 1744992912
[_oembed_85d80ff3b6effe4e5f650e4bf49f2ab3] =>
[_oembed_time_85d80ff3b6effe4e5f650e4bf49f2ab3] => 1748717933
[_oembed_434a2df2b8666b3c7b59b83fe4dd959e] =>
[_oembed_time_434a2df2b8666b3c7b59b83fe4dd959e] => 1748717934
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 592
[3] => 598
[4] => 25
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Társadalom
[3] => Tudomány
[4] => Videók
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 38989
[1] => 38991
[2] => 38990
[3] => 3428
)
[tags_name] => Array
(
[0] => élelmezés
[1] => ellátás
[2] => Mars-misszió
[3] => pályázat
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 38990
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 38990
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)