Moszkva megyében a régió kormányzója, Andrej Vorobjov kérésére katonaorvosok segítik majd a koronavírus elleni védekezést – jelentette be pénteken Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester azzal a kéréssel fordult Mihail Misusztyin miniszterelnökhöz, hogy az orvosi egyetemek negyed- és ötödéves hallgatóit készítsék fel a koronavírus elleni küzdelembe való bekapcsolódásra.
Anasztaszija Rakova polgármester-helyettes szerint az orosz főváros egészségügyi rendszerének több mint 40 százalékát a Covid-19 elleni küzdelemnek rendelték alá.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő héten dönti majd el, hogy meghosszabbítja-e az egész országra a létfontosságú ágazatok és szolgáltatások kivételével meghirdetett kényszerszabadságot és egyéb korlátozó intézkedéseket. Arról, hogy ezek konkrétan milyenek legyenek a helyi sajátosságnak megfelelően, a régiók vezetői döntenek.
Veronyika Szkvorcova, a Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség vezetője azt mondta, hogy a belső elemzés szerint a járvány május 1-jén éri el csúcspontját Oroszországban. A főváros vezetése közölte, hogy a „májusi ünnepek” alatt, vagyis a május 1-jei munkaünnep és a május 9-i győzelem napja között nem fog enyhíteni a kötelező önizoláció követelményein.
Anton Alikhanov, Kalinyingrád megye kormányzója ugyanakkor bejelentette, hogy az irányítása alatt álló exklávéban – az orosz régiók közül elsőként – elkezdi feloldani a kijárásra és a nem létszükségleti igényeket kielégítő cégek működésére elrendelt tilalmat. A maszkviselés és az emberek közötti távolságtartás viszont továbbra is kötelező marad.
Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt tanácsolta az oroszoknak, hogy idén a világjárvány okozta bizonytalanság miatt ne tervezzenek külföldi utazásokat.
Szergej Razov római orosz nagykövet az Interfax hírügynökség szerint egy televíziós műsorban bejelentette, hogy Lombardia után három másik olasz tartomány, Piemont, Puglia és Friuli-Venezia-Giulia kormányzója is kérte, hogy az Olaszországba vezényelt orosz katonák nyújtsanak segítséget a koronavírus elleni küzdelemben.
Az orosz katonai tárca arról adott ki tájékoztatást, hogy az orosz katonai szakemberek olasz kollégáikkal közösen több mint 70 lombardiai településen fertőtlenítették az idősgondozó otthonokat. 79 épületet és egyéb objektumot, valamint több mint 600 ezer négyzetméternyi belső helyiséget és 110 ezer kilométernyi szilárd útburkolatot tisztítottak meg. Bergamóban emellett egy orosz–olasz tábori kórház is üzemel.
Oroszországban egyébként az elmúlt egy nap alatt az igazolt fertőzések száma 5849-cel nőtt, és elérte a 68 622-őt. A növekmény Moszkvában 2957, Moszkva megyében 611, Szentpéterváron pedig 253 volt, ezzel a fertőzések száma ezekben a régiókban 36 897-re, 7889-re és 2711-re módosult. A Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma országosan 50-nel 615-re, Moszkvában pedig 37-tel 325-re nőtt. Oroszországban jelenleg 5568 gyógyultat tartanak nyilván.
Зменшення чисельності військ на нашому кордоні пропорційно знижує напругу. Україна ?? завжди напоготові, але вітає будь-які кроки зі зменшення військової присутності й деескалації ситуації на Донбасі. Україна прагне миру. Дякую міжнародним партнерам за підтримку #StrongerTogether
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7