A Pro Arte – Munkács civil szervezet kezdeményezésére ünnepélyes keretek között nyílt meg kárpátaljai művészek jótékony célú kiállítása a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő kampányának részeként december 1-jén a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában.
A Tenni című tárlaton huszonkét kárpátaljai művész, a Pro Arte – Munkács szellemi köréhez tartozó alkotók munkái mutatkoztak be a magyar főváros művészetkedvelő közönsége előtt. A kiállítás a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő akciójához csatlakozik, amelynek során a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a kárpátaljai nehéz sorsú gyermekeket segítő KEGYES alapítvány tevékenységét támogatja. A Pesti Vigadó alagsori galériájában december 1–17. között megtekinthető tárlat alkotásaira a Jónak lenni jó! műsorfolyam adásaiban lehet adományokat felajánlani.
A kiállítás hétfő délutáni megnyitóján Stefanovits Péter, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője felszólalásában aláhúzta: a Jónak lenni jó! akció mindig egy erkölcsi közösség összefogása, melynek értékét az adott cél nagysága határozza meg. Az idei célkitűzésnél pedig nehéz „nemesebbet és erkölcsileg magasztosabbat” találni – különösen a több éve tartó háború árnyékában –, azokra a gyerekekre gondolva, akiknek a támogatás révén otthont tudnak majd biztosítani – fűzte hozzá.
Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! akció projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója beszédében kiemelte: az adománygyűjtő kampánnyal ebben az évben a kárpátaljai árva, beteg és az otthonukat elvesztett gyerekeket segítik. Mint fogalmazott, nem volt kérdés, hogy idén kiket szeretnének támogatni, hiszen a „drámai és tragikus események legnagyobb elszenvedői leginkább a gyerekek”. Elmondta, hogy a közmédia munkatársai a közelmúltban ellátogattak számos kárpátaljai intézménybe – többek között a ráti és a nagydobronyi gyermekotthonokba, valamint a munkácsi gyermekkórházba –, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket gondoznak. Munkácson találkoztak a KEGYES alapítvány munkatársaival és önkénteseivel is, s közvetlen közelről láthatták azt a tevékenységet, amit ők végeznek azért, hogy az oda bekerült gyerekek egészséges felnőttekké, a társadalom hasznos tagjaivá tudjanak válni. Az igazi nagy cél Kárpátalja első menedékotthonának megépítése, hogy ezek a gyerekek ne kórházban vagy gyermekotthonban éljenek, hanem legyen egy átmeneti hely, egy lehetőség arra, hogy a szülőkkel együtt maradhassanak – húzta alá Siklósi Beatrix, majd megköszönte a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnökének, Matl Péternek az együttműködést és a kiállító művészek munkáit.
A rendezvényen részt vett Szalipszki Endre nyugalmazott beregszászi magyar főkonzul, aki hangsúlyozta: az, hogy a Jónak lenni jó! akció idén a KEGYES alapítvány jövőjéhez járul hozzá, nagyszerű kezdeményezés és rendkívül nemes célt szolgál.
A kiállításon – melynek kurátora Matl Péter és fia, Matl Árpád – Angyalosi Sándor, Biba Szergej, Csopej Marina, Dikun György, Dufinec Miklós, Fényes András, Homoki Gábor, Kalitics Erika, Kopriva Attila, Kovács Pál, Kuzma Borisz, Lucenko Igor, Matl Péter, Máles Olekszánder, Pavlisin Volodimir, Román Vaszil, Selevickij Jurij, Sitik Vira, Szvalyavcsik Petro, Szvalyavcsik Vaszil, Tatarszki Vaszil és Villásek Tibor alkotásai láthatók.
A kezdeményezés kapcsán Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész elmondta, összegyűlt egy kiállításnyi anyag, melyet a Jónak lenni jó! akcióhoz csatlakozva felajánlottak a nemes cél érdekében. „A Pro Arte – Munkács 2013-as alapítása óta folyamatosan jótékonykodással foglalkozik. A legnagyobb ilyen akciónk, hogy ajándékba adtunk Kárpátalja kistelepüléseinek több mint ötven köztéri szobrot. Évente megszervezzünk nemzetközi szobrásztáborunkat, melynek résztvevői már 27 szobrot ajándékoztak magyarországi településeknek. A munkácsi megyei gyermekkórház részére már szerveztünk korábban jótékonysági kiállítást, a mostani már a harmadik” – fogalmazott a munkácsi művész, hozzátéve: „Óriási hálámat szeretném kifejezni a Magyar Művészeti Akadémiának, a Pesti Vigadó vezetésének és Siklósi Beatrixnak a lehetőségért, hogy ilyen gyorsan és operatívan megszervezték ezt a tárlatot.”
Az első jótékonysági kiállításunkat 2020-ban szerveztük, amikor több mint 45 festmény gyűlt össze, melyek többségét sikerült elárverezni. A befolyt összeget akkor a munkácsi gyermekkórház onkológiai osztályának ajánlottuk fel. A mostani kiállítás anyaga 24 festményből és egy szoborból áll, melyeket magángyűjteményekből és az alkotók felajánlásaiból gyűjtöttünk össze. Bízunk benne, hogy az aukción összegyűlt összeggel mi is hozzájárulhatunk a Kárpátalján élő nehéz sorsú, árva gyerekek mindennapjainak jobbá tételéhez
– mondta a megnyitót követően Matl Árpád.
A kárpátaljai művészek Tenni című kiállítása december 17-ig tekinthető meg a Pesti Vigadó alagsori galériájában. Az alkotásokra a Jónak lenni jó! műsorfolyam adásaiban lehet adományokat felajánlani.
Kárpátalja kortárs művészetének két jellegzetes, mégis egymást harmonikusan kiegészítő alkotói világát kapcsolja össze Szocska László és Réti János életműve. Noha művészi pályájuk és kifejezésmódjuk különböző irányból ered, munkáik mégis egy közös pontban találkoznak: mindketten a táj, a hagyomány és a belső élményvilág személyes, mélyre tekintő értelmezésére építik vizuális világukat.
Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály terme adott otthont a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) két meghatározó alkotója, Szocska László szobrászművész és Réti János festő-grafikus közös tárlatának. A kiállítás megnyitójára érkező művészetkedvelő közönséget elsőként Vida László, a külképviselet frissen kinevezett főkonzulja köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: régi ismerősei és nagyra becsült alkotói a kiállító művészek, akik munkásságukkal nemcsak a magyar kultúrát gazdagítják, hanem Kárpátalja sokszínű szellemi örökségéhez is hozzátesznek.
A főkonzul kiemelte, hogy a kárpátaljai művészet sajátos erejét épp az adja, hogy mélyen gyökerezik a régió hagyományaiban, tájaiban és közösségeiben. „Ez egy valódi multikulturális térség, ahol a népek és felekezetek békés együttélése példamutató egész Európa számára” – fogalmazott. Hozzátette: bár a háború új kihívások elé állítja a helyi magyarságot, Kárpátalja több alkalommal bizonyította, hogy képes befogadni és integrálni az ide érkezőket.
A két alkotó életútját és művészetét Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke mutatta be. Szavai szerint Réti János és Szocska László egyszerre különbözők és mégis összetartozók – igazi kárpátaljai „unikumok”. A látogatóban felmerülhet, miként illeszkedik egymáshoz két ennyire eltérő művészi világ, ám aki ismeri őket, az azt is látja, hogy az ellentétek nem szétválasztanak, hanem kiegészítik egymást. Réti Jánost tréfásan „kárpátaljai cowboyként” említette, utalva az ilosvai festő sokoldalú és lendületes alkotói egyéniségére. Könyvillusztrátorként, formatervezőként és a RIT alapító tagjaként is jelentős eredményeket ért el. Festészetére impresszionisztikus, dekoratív hangvétel jellemző, de grafikai munkái között az op-art és a Vasarely-féle vizualitás hatása is felfedezhető. Kedvelt témája a szerelem, amelyet gyakran párosít a görög mitológia motívumaival. Szocska László művészete ezzel szemben meditatívabb, letisztultabb karaktert hordoz. Autodidakta alkotóként szerzett tudása mellett fizikusi és gépészmérnöki tanulmányai is visszaköszönnek geometrikus, harmonikus térformáiban. Kisplasztikái a ritmus, az egyensúly és a belső béke keresését tükrözik – nem véletlen, hogy Kulin Ágnes „a kisplasztikák brahmanjának” nevezte őt.
A megnyitó végén művésztársak és barátok gratuláltak a két alkotónak, akik munkáikkal ismét bizonyították: Kárpátalja kultúrája él és gazdagodik.
Ünnepélyes keretek között avatták fel Matl Péter Menekültek és Szerhij Szbitnyev Béke elnevezésű köztéri szobrait a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Lónyán és Aranyosapátiban november 25-én. Az eseményeken részt vett Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a lónyai szoboravatón aláhúzta: „Mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy a mi erőnk a közösségben van, csak akkor tudunk túllenni a kihívásokon és a nehézségeken, ha arra nem széthúzással, hanem összefogással válaszolunk”.
Az államtitkár az orosz–ukrán háború elől menekülők emlékére létrehozott szobor avatásán kiemelte: Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész anyát és gyermekét ábrázoló műve emléket állít annak az időszaknak, amikor a magyar–ukrán határ melletti települések egyként és teljes szívvel gondoskodtak a háború elől 2022 tavaszán ideérkező menekültekről.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Példaértékű volt az a munka, amit a térség, a települések, a civil szervezetek és az egyházak végeztek a menekültekért, másfelől ez a szobor arra emlékeztet bennünket, hogy a háború borzalmai után mindig, minden oldalon vannak veszteségek – fogalmazott a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, majd megjegyezte: az elmúlt évek béke-erőfeszítései most már valamilyen módon egy irányba mutatnak. „Többről szól ez a szobor, minthogy emléket állít valaminek: a lónyaiak is pontosan tudják, mert itt voltak, helytálltak, éjjel-nappal dolgoztak, és beégett mindenkinek, aki ma él – nem csak az őseink elmondásából tudjuk – hogy a háború az borzalmas és szörnyű, hogy a háborúra nincsen szükség, hogy a háborút mihamarabb be kell fejezni, és lehetőleg el sem kell kezdeni. Mi innen, Lónyáról is azt üzenjük azoknak, akik a háborúban gondolkodnak, hogy az emberek érdekében, az édesanyák érdekében a békére törekedjenek, a békét hangsúlyozzák, és ne a háborút próbálják meghosszabbítani, hanem a békét próbálják elősegíteni minden erejükkel” – jelentette ki Nacsa Lőrinc. Kifejtette továbbá, hogy a szobor a gondoskodás fontosságának üzenetét közvetíti, azt, hogy a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrészről is gondoskodnak, a kárpátaljai magyarok pedig ezután is számíthatnak a magyar kormányra, a határ melletti települések jó szándékára és a távolabb élő magyarokra.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Az eseményen Tilki Attila térségi országgyűlési képviselő elmondta: a település is megszenvedte az 1944-ben a beregi falvakból elhurcolt 18 és 50 év közötti férfiak hiányát, s az ő utódaik három évvel ezelőtt egy emberként fogtak össze az ide érkező, hazájukat elhagyni kényszerülő emberek megsegítéséért. „A háború kitörése után közvetlenül a határ menti települések helyi lakossága összefogott: a polgármesterek irányításával a képviselő-testület, hozzájuk csatlakoztak a helyi lakosok és a történelmi egyházak is, majd a magyar állam koordinálásával és a történelmi egyházak, civil szervezetek segítségével segítségpontokat és regisztrációs pontokat hoztunk létre. Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtását hajtotta végre, hiszen több mint másfél millió menekült érkezett akkoriban ide, Magyarországra. Én büszke vagyok arra, hogy a térségben élők nem kérdezték meg, hogy mit kell csinálni, hanem mindenki tudta, hogy mi a dolga. Sok mindent láttunk, ami örökre nyomot hagy a szívünkben: egyéni tragédiákat, könnycseppeket, s a találkozásokkor kimondhatatlan örömöt. A bánat és az öröm egyformán jelen volt az ide érkezők szemében és cselekedeteiben. Én úgy gondolom, mondhatjuk azt mindannyian, akik itt élünk, hogy talán egy kicsit jobb emberré nevelt bennünket és egyben figyelmeztet arra, hogy bárcsak jönne már el a béke, hiszen akkor jobb lenne mindenkinek – a határ innenső és a határ túlsó oldalán is” – fogalmazott Tilki Attila.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
„Ez a szobor egy gyönyörű műalkotás, s nekünk mementó lesz. Egy olyan mementó, melyre tekintve, aki ha ebbe a kastélykertbe eljön és ránéz a szoborra, látni fogja, hogy mi ennek az egésznek a mondanivalója. Soha nem akarunk olyan szomorú tekintetű emberekkel találkozni, akik féltve menekíti a gyermekeike a bajból. Senkinek ne kelljen a szülőföldjét elhagynia, és legyen már végre béke és boldogság ezen a világon” – mondta Nagy Ernő, Lónya polgármestere a szobor leleplezését követően.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Matl Péternek az édesanyát gyermekével a karjában ábrázoló alkotása minden bizonnyal csodás éke lesz a vidéknek. „Benne van az életünk – nemcsak azoké a menekülteké, akik ott hagyták a házukat és mindenüket, hanem mindenkié. A háború miatt az én unokám is itt kezdte el az első osztályt Budapesten. A nő nem a gyereket nézi, hanem elnéz, mert elgondolkodik azon, hogy hol van a férje, a bátyja, az apja – akik nem tudtak átjönni velük a határon. Rengeteg háborúból menekült került el egész Európa területére, ki tudja, hogy visszajönnek-e vagy sem. Reméljük, hogy egy részük igen, én is abban bízom, hogy a családunk visszatér. Egy kicsit mirólunk is szól ez a szobor, és egy kicsit egész Ukrajnáról” – jellemezte művét a munkácsi szobrászművész.
Az államtitkár a közeli Aranyosapátiban a Magyarországról a Szovjetunióba elhurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott megemlékezéssel egybekötött második szoboravatón elmondta, ezen a napon annak a több százezer honfitársnak állítanak emléket, akiket a II. világháború végén ártatlanul, válogatás nélkül hurcoltak el szovjet kényszermunkatáborokba. Azokra emlékezünk, akiket nem bűn, nem ítélet, csupán egy embertelen rezsim önkényének parancsa ragadott el családjuktól és otthonuktól, akiknek egyetlen bűnük a nemzeti hovatartozásuk volt, az, hogy magyarok voltak – tette hozzá.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, ki kell mondani a szovjet rezsim bűneit „hangosan, egyértelműen”, a béke mellett pedig még hangosabban és még egyértelműbben állást kell foglalni. „Felelősségünk is van, nem szabad engednünk, hogy a honfitársainkat, felmenőinket ért szenvedés feledésbe merüljön, nevük, történetük mindig ott legyen a közös emlékezetünkben” – szögezte le, hozzátéve: a málenkij robot emléknapja sok más mellett arra is emlékeztet, hogy egy háborúban nincsenek győztesek, csak vesztesek vannak. Egy háború csak szenvedést, nyomort, halált, valamint begyógyíthatatlan testi és lelki sebeket hagy maga után úgy nyolcvan évvel ezelőtt, mint ma is, ezért a magyar kormány az ukrajnai háború első évétől kezdve azon az állásponton van, hogy mielőbb véget kell vetni a pusztításnak és a szenvedésnek – mondta, majd megerősítette, hogy a kabinet a rombolás helyett továbbra is az építést, a fegyverek helyett pedig a segítségnyújtást támogatja.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
„Örömteli számomra, hogy ma Aranyosapátiban ünnepélyesen felavathatjuk a Béke szobrát, amelyet a kárpátaljai Matl Péter művész úr szobrásztáborában alkotott meg Szerhij Szbitnyev harkivi szobrászművész, kifejezve ezzel az ukrán emberek köszönetét az itt élőknek a háború kitörésekor nyújtott önzetlen segítségnyújtásukért és a menekültek befogadásáért” – hangsúlyozta az államtitkár a szobor leleplezését megelőzően, majd emlékeztetett arra, hogy 2025 a II. világháború lezárásának 80. évfordulója. „Ez az évforduló emlékeztet bennünket arra, hogy a legvéresebb háborúk is egyszer véget érnek. Ez ad ma reményt nekünk arra, hogy Ukrajnában is hamarosan beköszönt a béke. Az utóbbi hetek eseményei bizakodásra adnak okot. Az Egyesült Államok béketerve, a béke-erőfeszítések, a reméljük közelgő békecsúcs – mind-mind abba az irányba mutat, hogy lehet elérni békét ebben a szörnyű és véres háborúban. Innen, Aranyosapátiból is az a mi közös üzenetünk, a szobor üzenete, hogy béke legyen” – jelentette ki.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Matl Péter Menekültek és Szerhij Szpitnyev Béke című szobrai újabb állomásaivá váltak a Pro Arte – Munkács civil szervezet által megálmodott és életre hívott Kárpátok Szoborútnak.
Különleges pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik november 13-án ellátogattak a beregszászi Na’Conxypán Galériába, ahol a Révész Imre Társaság A Gogola család 5 generációja címmel nyitotta meg új festménykiállítását. Ritka, hogy egyetlen kiállítótérben öt nemzedék alkotásai találkozzanak. A Vérke-parti városban jól ismert Gogola família tagjai hosszú évtizedek óta formálják a helyi művészeti életet: tanítanak, alkotnak, és meghatározó kulturális szereplőként vannak jelen. Számukra a művészet nemcsak hivatás, hanem családi örökség, amely apáról fiúra, illetve apáról lányra száll tovább. A tárlaton ük- és dédszülők, nagyszülők, szülők, valamint a legfiatalabb alkotó generáció munkái kaptak helyet, látványosan bizonyítva, hogy a családban a tehetség és az alkotóerő valódi, nemzedékeken átívelő kötelék.
A kiállítás megnyitóján Kovács Gyöngyi, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem tanára, beregszászi kézműves köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke és a Na’Conxypán Galéria kurátora mutatta be a család tagjait. „A galériánk egyik célja, hogy a helyi művészeknek adjon bemutatkozási lehetőséget. Ha Beregszász festőiről beszélünk, nem mehetünk el a Gogola család mellett. Most először kerül bemutatásra több generáció közösen” – hangsúlyozta.
A kiállítást úgy rendezték, hogy a hátsó teremben kaptak helyet a korábbi generációk, Gogola Ferenc, az ükapa és Gogola Árpád, a dédapa képei. A tárlat középpontjában a nagyapa, István, fia, Zoltán és az ő három lánya, Anna, Mária és Erzsébet alkotásai kaptak hangsúlyt. Gogola István szerényen vallja magát autodidakta művésznek. Stílusa naturalista, amelyet impresszionista jegyekkel egészít ki, míg témái gyakran Beregszász városát ábrázolják. Fia, Gogola Zoltán képein nemcsak a város jellegzetes épületei jelennek meg, hanem a hátsó udvarok, eldugott part menti jelenetek is. Munkáiban a nyugodt, otthoni hangulat, a benőtt kertek és hajladozó kerítések ritmusa is érződik. A fiatalabb generáció, Anna, Mária és Erzsébet vidám és színes munkái a kiállítás előterében kaptak helyet. A lányok ecsetkezelésén édesapjuk hatása is érződik, de képeik önálló karakterűek.
Gogola István a kiállításon hangsúlyozta a család festői hagyományainak folytonosságát és a közös alkotás örömét. Hozzátette, hogy munkájukat a kárpátaljai magyar festőiskola kiemelkedő alkotói, köztük Boksay József, Sütő János és Garanyi József is inspirálták. Az unokák számára az örökség inkább példaként szolgál, megmutatva, hogyan lehet észrevenni a szépet a mindennapokban. Szerinte a család minden tagja saját látásmódját hozza, és a szeretet és elhivatottság teszi igazán értékessé a munkákat.
Gogola Zoltán elmondta, hogy festészete egyszerre tervezett és spontán. A témák többnyire előre megvannak a fejében, de a munkák elkészülési ideje nagyon változó, egy délutántól akár egy hónapig is eltarthat. Inspirációt sok helyről merít: korábbi, édesapja által is említett mesterektől, fényképekből és a természetből. Elárulta: lányai alkotásait még ösztönözni kell, de ha akarják, a fiatal generáció is megtalálja saját útját a művészetben.
A Gogola család öt generációját bemutató kiállítás hosszú előkészületek után valósulhatott meg a Na’Conxypán Galériában. Kulin Ágnes lapunknak elmondta, hogy az ötlet már a galéria első éves programjában felmerült, ám a család tagjai eleinte vonakodtak a közös bemutatkozástól. „Nagyon sokszor nyaggattam őket, és a végén mondtam, hogy itt már nincs más kiút, ebben az évben meg kell szervezni” – mesélte a kurátor, hozzátéve, hogy a kiállítás így „szívből jövő unszolásnak” köszönhetően jött létre.
Kulin Ágnes kiemelte a tárlat különlegességét: a látogatók időutazásként ismerhetik meg az apai ág festőművészeinek munkáit az üknagyapától Zoltánig és a három fiatal Gogola lányig. „Ez egy vizuális családfa, ahol a generációs hagyományok és a művészet szeretetének átadása is nyomon követhető” – fogalmazott.
A december 19-ig megtekinthető tárlathoz kapcsolódóan a galéria munkatársai művészetpedagógiai foglalkozásokat is terveznek a Gogola család tagjaival, amelyek során az érdeklődők a családfa témáján keresztül ismerkedhetnek meg a beregszászi festészet hagyományaival és a család jellegzetes stílusú alkotásaival.
Nagyija Ponomarenko, Ljudmila Korzs-Ragyko, Olena Kondratyuk és Odarka Dolhos-Szopkó Ukrajna Képzőművészeti Szövetségének Érdemes művészei alkotásait bemutató tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban.
Újabb kiállításmegnyitóra került sor a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Ezúttal a „Nova forma” Kárpátaljai Művésznők Egyesületének Négy dimenzió című kiállítása mutatkozott be a közönségnek október 8-án.
A Latorca-parti város művészetkedvelő publikumát elsőként Petrusevics Vivien-Nikolett, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere üdvözölte, majd Tarpai József igazgató mondott köszöntőt, aki kiemelte: nagyon örülnek a művésznők megkeresésének, hiszen ezzel a tárlattal húsz év várakozás után találkozhatnak Munkácson. „Ez megtisztelő a Munkácsy Mihály Magyar Ház számára, ugyanis a művésznők saját elmondásuk szerint örömmel látogattak el hozzánk, hiszen nagyon sokat hallottak már rólunk és az itt szervezett kiállításokról. Négy olyan művésznőről beszélünk, akik igazán elismertek Ukrajnában és meghatározó alkotókként tanítják a fiatal művészeket” – tette hozzá.
„Mind a négy művésznő otthonában teljesen átszellemülve tiszta művészetet próbál formálni. Ezek a hölgyek művészeti jelenségek vidékünkön. Mindegyikük egy egyéniség. Nagyija Ponomarenko nagyon átgondolt kompozíciókkal nagyon szép munkákat hoz létre grafikában és festészetben is. Ljudmila Korzs-Ragyko a japán grafikából táplálkozva próbálja a saját stilisztikáját integrálni, és Európában már nagyon sok galériában ismert művésznő. Odarka Dolgos akvarelljeivel és akril műveivel új hullámot alkot a festészetben és a grafikában. Olena Kondratyuk olajfestményeivel és erős kontrasztos színeivel próbálja az »új formát« még jobban kihozni a festészetben” – jellemezte a kiállításon részt vevő alkotókat felszólalásában Kopriva Attila egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. „Úgy gondolom, hogy ez egy nagy ajándék a munkácsiaknak és a kárpátaljaiaknak, hiszen ebben a teremben teljesen másképp néznek ki ezek a művek, mint bárhol máshol” – hangsúlyozta a munkácsi festőművész.
A női látásmód különlegességét emelte ki beszédében Mihajlo Prijmics, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia rektora, aláhúzva, hogy a művésznők alkotásai érzelmekkel túlfűtött életérzéseket sugároznak, melyekre csodálattal tekint a néző. Elismerően beszélt a négy művésznő munkásságáról Okszana Havros, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia rektorhelyettese és Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke is.
köszöntőket követően Odarka Dolgos-Szopko, a „Nova forma” Kárpátaljai Művésznők Egyesületének vezetője köszönetet mondott a Magyar Háznak a bemutatkozási lehetőségért és a baráti fogadtatásért.
A kiállítás ünnepélyes megnyitóját, majd az azt követő tárlatmegtekintést Olekszij Marhicsev szaxofonjátéka varázsolta igazán hangulatossá.
Az épület tetőtéri galériájában helyet kapó tárlat különlegessége, hogy nem csupán egy alkotó, hanem egyszerre négy Ukrajna érdemes művészének a munkásságával találkozhat az ide betérő: négy művész, négy nő, négy világnézet, négy energia, négy kifinomult festészeti stílus, négy kifejező metafora. Mind a négy művész a saját személyes „negyedik dimenzióját” kínálja a nézőknek – a kreatív ötletek, gondolatok és értelmezések világában való elmélyülést. A kiállítás október 20-ig tekinthető meg.
Szeptember 17-én Magyarország Beregszászi Konzulátusán nyílt meg a Munkácsy-díjas festőművész, Kóka Ferenc (1934–1997) életművét bemutató kiállítás. A rendezvény a művész születésének 90. évfordulójához kapcsolódó emlékprogramok egyik kiemelt állomása volt, ahol az érdeklődők eredeti művekkel és másolatokkal egyaránt találkozhattak.
A rendezvényt Fülöp Andrea konzul nyitotta meg, kiemelve: a jubileumi évfordulóhoz kapcsolódó programsorozat fő eseményeként a beregszászi közönség is betekintést nyerhet Kóka Ferenc gazdag és sokszínű művészetébe. A kiállítás részben eredeti, részben másolatban bemutatott alkotásokat tartalmaz, lehetőséget adva arra, hogy a kárpátaljai közösség is átélje a festő sajátos világát.
Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntőjében a külképviselet kulturális szerepvállalását hangsúlyozta. Mint elmondta, a konzulátus munkatársai a diplomáciai feladatok mellett kezdettől fogva széles körű kulturális missziót teljesítenek. Évek óta rendszeresen szerveznek kiállításokat, ezzel is erősítve a kárpátaljai magyar kultúrát és művészetet. Hozzátette: a régió kis közössége ellenére számos tehetséges művésznek ad otthont, ezért különösen fontos, hogy az alkotók és a befogadók között élő szellemi kapcsolat alakuljon ki.
A kiállított műveket Molnár Valéria, a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány kurátora mutatta be. Nemcsak az alkotások tartalmi üzeneteit ismertette, hanem a művész pályáját is felidézte. Elmondta, hogy Kóka Ferenc a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett Bernáth Aurél tanítványaként. 1963 és 1966 között Derkovits-ösztöndíjas volt, majd 1973-ban Munkácsy-díjjal ismerték el tehetségét. Számos rangos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt: 1970-ben Párizsban, 1989-ben Bázelben, 1997-ben pedig a Műcsarnokban szerepelt. Egyéni tárlatai több városban is nagy sikert arattak, mígnem tragikus baleset vetett véget pályájának. Művei ma a Magyar Nemzeti Galériában és más jelentős gyűjteményekben találhatók.
Felszólalása végén Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versét is előadta. Zárásként kiemelte: a művészet képes kiemelni az embert a mindennapok terhei közül, és olyan szellemi magaslatokra emelni, ahol a lélek szabadon lélegezhet.
A művészetben mindig ott rejlik az a különleges erő, amely képes felemelni, összekötni és újraértelmezni a világot.
Van, amikor egy szobor több puszta formánál, és egy ecsetvonás túlmutat az ábrázoláson – amikor a műalkotás lelket közvetít és gondolatot ébreszt. Matl Péter életműve ilyen alkotásokból áll, és ezt az élményt nyújtotta a közönségnek a Munkácsy Mihály Magyar Házban megnyílt jubileumi kiállítás is. A Munkácsy-díjas szobrászművész 65. születésnapja alkalmából megrendezett tárlat nemcsak a gazdag életút előtt tiszteleg, hanem betekintést ad egy érzékeny, mégis karakteres művészi világba is.
A munkácsi születésű Matl Péter számára a művészet nemcsak hivatás, hanem örökség is. Egy háromszáz éves házban született, amelyet családja már közel egy évszázada lakik. Szülei – Matl Jenő Ottó és Hajovics Natália – maguk is pedagógusok és művészek voltak, akik a munkácsi magyar iskola tanáraként adták tovább tudásukat és szenvedélyüket. Matl Péter a munkácsi magyar tannyelvű középiskola elvégzése után az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskolában szerzett diplomát kerámia szakon, majd tanárként, dekoratőrként és végül önálló művészként dolgozott tovább.
Az évtizedek során szobrokkal, díszkutakkal, egyházi oltárokkal és emlékművekkel formálta a kárpátaljai magyar közösség kulturális emlékezetét. A mostani tárlat ennek a kivételes életműnek a keresztmetszete. A kiállítótérben szobrok, grafikák és festmények sorakoznak, míg a folyosón látható fotókiállítás a művész monumentális, köztereken elhelyezett alkotásait idézi meg – köztük a magyarság összetartozásának jelképévé vált Vereckei Honfoglalási Emlékművet is.
A megnyitón Tarpai József, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: „Matl Péter több mint 160 kültéri alkotást tudhat magáénak, szerte Európában – és azon túl is. „Alkotásaiban az itteni emberek lelkületét, vágyait, világlátását tükrözi. S nem csupán a magyarokét, hanem a velünk együtt élő más nemzetiségekét is.”
Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja kiemelte: „Matl Pétert nem kell bemutatni. Kitűnő művész, kultúraszervező és közéleti személyiség is. Munkássága kőbe, fába, bronzba önti a magyar szellemiséget.”
A művészt méltatta Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség kárpátaljai szervezetének elnöke is, aki úgy fogalmazott: „A kő, amellyel dolgozik, örök. Alkotásai a jövő generációknak is elmesélik majd, kik voltunk, miért küzdöttünk.” Kuzma kiemelte, hogy az alkotó a művészet erejével képes hidat képezni különféle kultúrák és nemzetek között.
A rendezvényen jelen volt Jevhen Tiscsuk, a megyei művelődési főosztály vezetője is, aki szerint Matl Péter művei nemcsak látványosak, hanem elgondolkodtatók is: „Ezek a művek élnek, mozognak. Megállítanak, és arra késztetnek, hogy érezzünk.”
Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke a művész érzékeny anyagkezelését és arányérzékét méltatta, amely minden munkájában – legyen az kisplasztika vagy monumentális szobor – visszaköszön.
A meghatott ünnepelt elmondta, hogy a mostani kiállítás darabjai egy drámát jelenítenek meg: párhuzamot vonnak a második világháború és az ukrajnai háború tragédiái között. „A menekültek sorsa, a szétszakított családok fájdalma – ezt szerettem volna kifejezni ezekkel a művekkel. De ugyanakkor azt is: mindig van kiút, mindig van remény.”
A rendezvény rangját emelte a jelenlévők sokszínűsége: a vendégek sorában ott voltak a magyar külképviseletek konzuljai, valamint kárpátaljai, magyarországi és ukrán civil és kulturális szervezetek képviselői is. A tárlatot családtagok, barátok, művésztársak és műkedvelők is megtisztelték jelenlétükkel, jelezve, hogy Matl Péter művészete sokakat megszólít.
Köszöntőt mondott Mankovits Tamás, a Magyar a Magyarért Alapítvány elnöke, valamint Avgyenko Andrij, a kiállítás kurátora és a tárlat fotóinak készítője is.
A kiállítás zenei világát Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka tette teljessé, míg az est végén Kovács László műgyűjtő egy Zicherman Sándor-festményt adományozott a Magyar Háznak.
A jubileumi tárlat továbbra is megtekinthető a Munkácsy Mihály Magyar Házban, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az ő nevéhez fűződik a Vereckei honfoglalási emlékmű, Zrínyi Ilona és a gyermek II. Rákóczi Ferenc szobra a munkácsi várban, a Nemzeti Összetartozás Emlékműve az Ópusztaszeri Emlékparkban, valamint a Sátoraljaújhelyen 2020-ban felavatott Turul-szobor. És ez csak néhány a Matl Péter Munkácsy Mihály díjas szobrászművész közel 170 kültéri alkotásából. A Kárpát-medencén kívül is jól ismert grafikus, festőművész és szobrász Matl Péter 65. születésnapja alkalmából nyílt közel 70 alkotását bemutató tárlat a Latorca-parti város immáron kulturális központjává vált Munkácsy Mihály Magyar Ház galériájában.
Ungváron, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum adott otthont Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész legújabb kiállításának, amely A színek mágiája az időben címet viseli. A tárlat ünnepélyes megnyitóját július 3-án délután tartották a vármúzeum kiállítótermében.
Az egyéni retrospektív kiállításon 50 gyapjútűzdeléses technikával készült alkotás – csendélet, tájkép, virágkompozíció – és 10 darab porcelánváza (ami az eredeti diplomamunkájának a részlete), illetve a művészeti akadémián készített diplomamunka kerámiaformái, valamint térbeli objektumok láthatók. Az esemény számos művészetkedvelő figyelmét felkeltette, akik azért is mentek el a megnyitóra, hogy találkozzanak az alkotóval.
– Ennek a kiállításnak az adott ihletet, hogy szeretem és keresem a színeket, bármilyen helyzet is van körülöttem. Aki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem a napfényt, ezért több munkámban benne van a napnak a szimbóluma. Sokat járok a természetbe, és keresem mindig azokat a naplementéket, az évszakokban a különböző motívumokat, színes jeleket, amik ihletet adnak nekem, hogy valamelyik munkámban el tudjam készíteni – mondta Néger Krisztina és megjegyezte: azért lett A színek mágiája az időben a tárlat címe, mert próbálta összeszedni a keramikus pályafutása elejét és átvinni abba, amiben most dolgozik, a nemeztűzdeléses technikával készült alkotásokba.
A megnyitón elsőként Ruszin Valéria, a Történelem és Helytörténeti Részleg vezetője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve: az alkotások különleges technikával készültek.
– Első látásra úgy tűnhet, hogy akvarell- és pasztellképeket látunk, de valójában ezek nemezeléssel készültek. A gyapjú mint alapanyag és a nemezelés mint technika az utóbbi időben az ungvári művésznő kedvence. A kiállításon látható színes csendéletek, tájképek és virágkompozíciók egyértelműen tanúskodnak a művész színek iránti vonzalmáról. Ezért a kiállítás elnevezése nem véletlen. Néger Krisztina a színeken keresztül tárja fel az élet szépségét. Vele kapcsolatban találónak bizonyult a híres cseh író, Bohumil Hrabal kijelentése: „A világ őrjítően gyönyörű, nem mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom…”, és ez a művész munkásságának fő vezérmotívuma.
A vendégek egy külön pannón megismerkedhettek az alkotónő életrajzával, ahol nyomon követhetők életének és munkásságának főbb mérföldkövei.
Néger Krisztina 1981-ben magyar pedagóguscsaládban született Ungváron. Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolában érettségizett, majd művészeti tanulmányait az Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolában folytatta kerámia szakon. 2013-ban az Ungvári Művészeti Főiskolán szerzett felsőfokú végzettséget. Ezt követően porcelánfestőként, díszlettervezőként, lakberendezőként tevékenykedett, a PADIJUN-ban dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező művészeti szakköröket, a Dayka Gábor-középiskolában és a Drugeth-gimnáziumban kreatív kézművesszakkört vezetett. 2011 óta aktívan részt vesz a Beregszászi Jankovics Mária Alkotótábor oktatói munkájában. Tanítványaival különböző művészeti fórumokon, kiállításokon, hagyományőrző és kézművestáborokban vesz részt. Alkotásai itthon és külföldön egyaránt megtalálhatók magángyűjteményekben és néhány múzeumban.
A múzeum igazgatója, Olga Sumovszka is gratulált a művésznőnek, és megjegyezte, hogy a szépség keresése az egyszerű dolgokban is nemcsak a művészt, hanem mindannyiunkat pozitív érzelmekkel és gondolatokkal inspirál.
– Örömmel tölt el minket, hogy múzeumunk egyre inkább a kulturális és művészeti események központjává válik megyénk művészeti és képzőművészeti örökségének népszerűsítésében. Mindig örömmel működünk együtt a művészvilág tehetséges képviselőivel – hangsúlyozta az intézmény vezetője.
Olga Lukacs, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia Iparművészeti Tanszékének tanára is megosztotta emlékeit egykori tanítványa, Néger Krisztina munkásságáról a jelenlévőkkel, kitért a tehetség és az alkotási vágy fontosságára.
Néger Krisztina megköszönte a lehetőséget, és hogy a nagy hőség ellenére sokan eljöttek megtekinteni a tárlatát, amely július 16-ig várja a látogatókat az ungvári vármúzeum kiállítótermében.
– Először jön a szín, nincs elgondolás. Összeszedem a színfoltokat, és utána kialakul vagy egy tájkép, vagy egy virágmotívum. Egy puha felületet filccel borítok, és tépegetve színes gyapjút viszek fel rá, majd tűvel beleszurkálom, vagy rásimításos kézmozdulatokkal ráviszem a rétegezett hátteret, vagy megadom a formáját. A mélységet is így alakítom ki. A kész képre egy üveg kerül. Ha intenzíven készítem, akkor körülbelül egy vagy másfél hét, de akkor mindennap dolgozom rajta és csak rá koncentrálok. Többször vissza kell térni, újragondolni, rádolgozni – avatott be az alkotás részleteibe Néger Krisztina, és a terveit illetően elmondta: szeretné a továbbiakban is bemutatni alkotásait más, köztük külföldi galériákba is.
