Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjQyNjU7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 260047
[content] =>
Öt évvel ezelőtt a közigazgatási reform nyomán jöttek létre vidékünk tömbösített önkormányzatai. A közintézmények nehéz helyzetben voltak, kivételt ez alól szinte csak a magyar tannyelvű tanintézmények, illetve települések családorvosi rendelői jelentettek, amelyeket a KMKSZ és a KMPSZ közbenjárásával magyarországi forrásokból sikerült részlegesen vagy teljesen felújítani. Nem volt ezek alól kivétel a Nagybégányi székhelyű önkormányzat sem, ahol a decentralizációt követően szinte azonnal elkezdték a központi községháza felújítását, azóta pedig kisebb volumenű fejlesztések révén modernizálták minden tanintézmény fűtési rendszerét, továbbá részleges felújításokat is végrehajtottak egy-egy közintézményen. Ez utóbbira jó példa a nemrégen részlegesen felújított beregdédai óvoda is, ahol az önkormányzat biztosította az építőanyagokat, míg a kivitelezést a szülők végezték. Az intézményben jelenleg 36 gyermekkel, 2 csoportban zajlanak a foglalkozások.
[type] => post
[excerpt] => Öt évvel ezelőtt a közigazgatási reform nyomán jöttek létre vidékünk tömbösített önkormányzatai.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1761929700
[modified] => 1761924707
)
[title] => Szülői összefogással és az önkormányzat támogatásával újult meg a beregdédai óvoda (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=260047&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 260047
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 260048
[image] => Array
(
[id] => 260048
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511.jpg
[original_lng] => 123379
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-31t143014511.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1761917508:16
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1761917482
[_thumbnail_id] => 260048
[_edit_last] => 16
[views_count] => 621
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1761922512
[_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] =>
[_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1761922512
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1761922512
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1761922512
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1761922512
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761922512
[_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] =>
[_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761922512
[_algolia_sync] => 480500342001
[_oembed_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] =>
[_oembed_time_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] => 1762774407
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1762853677
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762853677
[_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] =>
[_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763283487
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763283487
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763283487
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763283487
[_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] =>
[_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763885070
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763885070
[_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] =>
[_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764266551
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764266551
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764266551
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764266552
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1764266552
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1764266552
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 338
[1] => 348
[2] => 913564
[3] => 4265
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ
[1] => KMPSZ
[2] => közigazgatási reform
[3] => Nagybégány
)
)
[1] => Array
(
[id] => 244398
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagybégányi Alapszervezetének szervezésében június 4-én csendes koszorúzással emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napjáról. Az eseménynek a helyi római katolikus plébánia előtti tér adott otthont.

A rendezvény kezdetén a helyi KMKSZ-alapszervezet vezetője üdvözölte a résztvevőket. Ezt követően gyerekek szavalatai elevenítették fel az összetartozás érzését. Majd a Nagybégányi Római Katolikus Egyházközség kórusa énekelt.

A kulturális műsor után a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit: Fülöp Andrea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Sin József, a KMKSZ alelnöke és a KMKSZ Nagybégányi Alapszervezetének képviselői.

A csendes koszorúzás kapcsán Sin József a Kárpátalja hetilapnak adott nyilatkozatában kiemelte: „Örömmel látom, hogy évről évre nő a megemlékezők köre, a sajtóból, különféle híradásokból ez látható, és ez nagyon örömteli. Annak ellenére, hogy ezen a napon nagyon keserű emlékű megemlékezések voltak korábban, úgy gondolom, hogy ez mára teljesen megváltozott. […] A 2010-ben elfogadott törvény nagysága abban van, hogy minden magyarról megemlékezik, és a Magyar Országgyűlés kinyilvánította, hogy a mindenkori magyar kormány felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, bárhol is éljenek a világban. Ma bizakodóan nézünk mi, határon túli magyarok – bárhol is élünk – erre a napra, hisz ez a nap bizalmat, erőt sugároz.”




A nagybégányi megemlékezés méltóságteljes és lélekemelő példája volt annak, hogyan lehet a múlt fájdalmából erőt meríteni, s hogyan válik az emlékezés a hit, a remény és az összetartozás ünnepévé.
(Lőrinc Ingrid/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagybégányi Alapszervezetének szervezésében június 4-én csendes koszorúzással emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napjáról. Az eseménynek a helyi római katolikus plébánia előtti tér adott otthont.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1749159180
[modified] => 1749151728
)
[title] => Megemlékezés Nagybégányban a nemzeti összetartozás napján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244398&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244398
[uk] => 244625
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 244405
[image] => Array
(
[id] => 244405
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939.jpeg
[original_lng] => 1217982
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4939.jpeg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749291801:8
[_thumbnail_id] => 244405
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1764
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 103653574000
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749194167
[_oembed_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] =>
[_oembed_time_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => 1749194167
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749194167
[_oembed_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] =>
[_oembed_time_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] => 1749218121
[_oembed_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] =>
[_oembed_time_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] => 1749218121
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1749622316
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1751024113
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751210918
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1763713029
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 4265
[1] => 8764
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nagybégány
[1] => nemzeti összetartozás napja
)
)
[2] => Array
(
[id] => 244329
[content] =>
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Kárpátalja számos magyarlakta településén tartottak megemlékezéseket. Nagybégányban a Nemzeti Összetartozás Parkban, a Turul-szobornál csendes koszorúzással méltatták a magyar nemzet egységét.
[type] => post
[excerpt] => A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Kárpátalja számos magyarlakta településén tartottak megemlékezéseket. Nagybégányban a Nemzeti Összetartozás Parkban, a Turul-szobornál csendes koszorúzással méltatták a magyar nemzet egységét.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1749138600
[modified] => 1749138065
)
[title] => Nagybégányban is megemlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napjáról (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244329&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244329
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 244330
[image] => Array
(
[id] => 244330
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5.jpg
[original_lng] => 234351
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/21-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749127267:14
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749127116
[_thumbnail_id] => 244330
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1329
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 60259908001
[_oembed_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] =>
[_oembed_time_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] => 1749233510
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749233510
[_oembed_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] =>
[_oembed_time_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => 1749233510
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1750149528
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750149528
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750149528
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1750149528
[_oembed_3ff9cea1caa157dd888cfdd92ac383df] =>
[_oembed_time_3ff9cea1caa157dd888cfdd92ac383df] => 1757490751
[_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
[_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758611558
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1760604940
[_oembed_9b2c68d5213189f9a1fa0df372eb143c] =>
[_oembed_time_9b2c68d5213189f9a1fa0df372eb143c] => 1760604940
[_oembed_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] =>
[_oembed_time_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] => 1760604940
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1760967291
[_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] =>
[_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760967291
[_oembed_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] =>
[_oembed_time_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] => 1761499947
[_oembed_d3a37c8f77aaeafa8dc9e98843276899] =>
[_oembed_time_d3a37c8f77aaeafa8dc9e98843276899] => 1761499947
[_oembed_e35b74e5afaf57b9d4b6ecb8d171c437] =>
[_oembed_time_e35b74e5afaf57b9d4b6ecb8d171c437] => 1764063033
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1030
[1] => 13705
[2] => 1469
[3] => 4265
[4] => 8764
[5] => 1990583
[6] => 323368
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kárpátalja
[1] => koszorúzás
[2] => megemlékezés
[3] => Nagybégány
[4] => nemzeti összetartozás napja
[5] => Nemzeti Összetartozás Park
[6] => Turul-szobor
)
)
[3] => Array
(
[id] => 237170
[content] =>
Hosszas egyeztetések után elkezdődött az Ukrán- Magyar határszakaszon található határátkelők fejlesztése illetve az ellenőrzőpontok bővítése. A tervek szerint áprilisban kezdheti meg munkáját a Nagypalád- Nagyhodos határátkelő, ahová az elmúlt időszakban lett telepítve a mobil infrastruktúra, továbbá megkezdődhet a Beregdéda-Beregdaróc határátkelő építése. Ez utóbbiról egyeztettek a napokban Nagybégányban.
[type] => post
[excerpt] => Hosszas egyeztetések után elkezdődött az Ukrán- Magyar határszakaszon található határátkelők fejlesztése illetve az ellenőrzőpontok bővítése.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1743272280
[modified] => 1743271254
)
[title] => Terítéken a Beregdéda- Beregdaróc tervezett határátkelő kérdése (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237170&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237170
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 237171
[image] => Array
(
[id] => 237171
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11.jpg
[original_lng] => 115864
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/11.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743264054:14
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1743263646
[_thumbnail_id] => 237171
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2123
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1743265087
[_oembed_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] =>
[_oembed_time_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] => 1743265087
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1743265087
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743265087
[_oembed_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] =>
[_oembed_time_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] => 1743265087
[_oembed_2574f6599380d9fea8ad0e46ad048c1f] =>
[_oembed_time_2574f6599380d9fea8ad0e46ad048c1f] => 1743265087
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1743265088
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743265088
[_oembed_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] =>
[_oembed_time_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] => 1743608723
[_oembed_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] =>
[_oembed_time_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] => 1743608723
[_oembed_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] =>
[_oembed_time_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => 1743608723
[_oembed_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] =>
[_oembed_time_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] => 1743608724
[_oembed_a8e3b7c815303f5fc72794468cfe93c6] =>
[_oembed_time_a8e3b7c815303f5fc72794468cfe93c6] => 1743608724
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1743778835
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1743778835
[_oembed_954a5d6228a17de496155fab22259388] =>
[_oembed_time_954a5d6228a17de496155fab22259388] => 1743778835
[_algolia_sync] => 1203131498001
[_oembed_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] =>
[_oembed_time_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] => 1744637275
[_oembed_9fd4a6f3db043950200e053f16725a2f] =>
[_oembed_time_9fd4a6f3db043950200e053f16725a2f] => 1744743610
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1744743610
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1744743610
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746027434
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746027434
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746027435
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1746027435
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1746027435
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1746027435
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1746027435
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1746027435
[_oembed_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] =>
[_oembed_time_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] => 1746537680
[_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] =>
[_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1746537680
[_oembed_4f66c51e3c6a1eb346895f14dcf62cb0] =>
[_oembed_time_4f66c51e3c6a1eb346895f14dcf62cb0] => 1746795026
[_oembed_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] =>
[_oembed_time_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => 1746795026
[_oembed_3a9788250403c1b6f96c4eb7e1b77cf4] =>
[_oembed_time_3a9788250403c1b6f96c4eb7e1b77cf4] => 1746795026
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1746795026
[_oembed_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] =>
[_oembed_time_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => 1746795026
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1748510268
[_oembed_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] =>
[_oembed_time_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] => 1748510268
[_oembed_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] =>
[_oembed_time_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] => 1748510268
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748510268
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748510268
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1750093573
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1750144642
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1750144642
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750144643
[_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] =>
[_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1750144643
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1750144643
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750144643
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750144643
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1752227628
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1752227628
[_oembed_5006882cc57d277e33ec7683dd8f8256] =>
[_oembed_time_5006882cc57d277e33ec7683dd8f8256] => 1752227628
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1752227628
[_oembed_26f23ce5ec046d1ca61d6faf2ecd1c12] =>
[_oembed_time_26f23ce5ec046d1ca61d6faf2ecd1c12] => 1752227628
[_oembed_f5a7fb86ce8451aa8ee3d7c65c08c2a4] =>
[_oembed_time_f5a7fb86ce8451aa8ee3d7c65c08c2a4] => 1753273028
[_oembed_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] =>
[_oembed_time_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] => 1753273028
[_oembed_9ce0a9f7400b48b820577bc10ea62bb6] =>
[_oembed_time_9ce0a9f7400b48b820577bc10ea62bb6] => 1753273028
[_oembed_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] =>
[_oembed_time_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] => 1753273028
[_oembed_12c3405427d44a8da795bc2705bb3670] =>
[_oembed_time_12c3405427d44a8da795bc2705bb3670] => 1753273028
[_oembed_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] =>
[_oembed_time_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] => 1759058226
[_oembed_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] =>
[_oembed_time_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] => 1759058226
[_oembed_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] =>
[_oembed_time_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] => 1759058226
[_oembed_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] =>
[_oembed_time_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] => 1759058226
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1759433672
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759433672
[_oembed_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] =>
[_oembed_time_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => 1759433672
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759433673
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759433673
[_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] =>
[_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759433673
[_oembed_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] =>
[_oembed_time_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] => 1759433673
[_oembed_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] =>
[_oembed_time_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] => 1759433673
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1759835753
[_oembed_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] =>
[_oembed_time_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] => 1759835753
[_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
[_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1759835753
[_oembed_8dcc3587af1a6406d590f46b78650cc9] =>
[_oembed_time_8dcc3587af1a6406d590f46b78650cc9] => 1759835753
[_oembed_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] =>
[_oembed_time_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] => 1759835753
[_oembed_2e645c14f881e19f59708ec207eb43bc] =>
[_oembed_time_2e645c14f881e19f59708ec207eb43bc] => 1759835753
[_oembed_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] =>
[_oembed_time_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => 1759835753
[_oembed_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] =>
[_oembed_time_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => 1759835754
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761641594
[_oembed_70d9a664491f137994bfac00bb8a2efe] =>
[_oembed_time_70d9a664491f137994bfac00bb8a2efe] => 1763900868
[_oembed_c0282886cb7c806148d2a9d7c2f4de7c] =>
[_oembed_time_c0282886cb7c806148d2a9d7c2f4de7c] => 1763900868
[_oembed_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] =>
[_oembed_time_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] => 1763900868
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1763900868
[_oembed_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] =>
[_oembed_time_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] => 1763900868
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 598
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Tudomány
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1821605
[1] => 748045
[2] => 1821616
[3] => 1821658
[4] => 1821592
[5] => 1030
[6] => 4265
[7] => 1821665
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregdéda- Beregdaróc
[1] => egyeztetés
[2] => ellenőrzőpontok bővítése
[3] => határátkelő építés
[4] => határátkelők fejlesztése
[5] => kárpátalja
[6] => Nagybégány
[7] => Ukrán- Magyar határszakasz
)
)
[4] => Array
(
[id] => 227487
[content] =>
A koronavírus és a háború előtti években még élő hagyomány volt, hogy a Karácsonyi időszakában betlehemes csoportok járják a Bereg- vidéki falvakat. Ezt a gyönyörű hagyományt szeretné újra életre hívni a Nagybégányi kistérség, ahol a napokban Betlehemes találkozót tartottak. A délután folyamán a kistérséget képező 7 települést, 6 betlehemes csoportja képviselte különböző felépítésű darabokkal. Beregdédán is nagy hagyománya van a karácsonyi köszöntés e formájának, itt különböző betlehemes játékokkal járták a falut, köztük egy olyannal is amiben nem volt öreg. A guti csoport egy teljesen más formájú betlehemessel érkezett, ahol külön mesélő is volt. A Nagybégányi kistérségben a megalakulása óta kiemelt hangsúlyt kap az „újjáépítés” vagyis az hogy az elhanyagolt intézményeket felújítsák, és újra élettel töltsék fel őket. A betlehemes találkozóval hagyományt kívánnak teremteni, a jövő éven pedig még több betlehemes játékot kívánnak majd bemutatni akár a kistérségen kívüli csoportok bemutatásával is.
[type] => post
[excerpt] => A koronavírus és a háború előtti években még élő hagyomány volt, hogy a Karácsonyi időszakában betlehemes csoportok járják a Bereg- vidéki falvakat.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1735137720
[modified] => 1735136947
)
[title] => Betlehemes találkozó Nagybégányban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227487&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 227487
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 227488
[image] => Array
(
[id] => 227488
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931.jpg
[original_lng] => 125134
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-25t132538931.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735129747:16
[_oembed_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] =>
[_oembed_time_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] => 1735129592
[_thumbnail_id] => 227488
[_edit_last] => 16
[views_count] => 3529
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] =>
[_oembed_time_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] => 1735130526
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1735130527
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1735130527
[_oembed_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] =>
[_oembed_time_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => 1735130527
[_oembed_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] =>
[_oembed_time_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] => 1735130527
[_oembed_ac86475410334db79a8c4a84e4fa9373] =>
[_oembed_time_ac86475410334db79a8c4a84e4fa9373] => 1735130527
[_oembed_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] =>
[_oembed_time_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] => 1735130527
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1744040934
[_oembed_ac9820c71c38837f5a57624bc971befa] =>
[_oembed_time_ac9820c71c38837f5a57624bc971befa] => 1744040934
[_algolia_sync] => 1203087009001
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1750068525
[_oembed_9b2c68d5213189f9a1fa0df372eb143c] =>
[_oembed_time_9b2c68d5213189f9a1fa0df372eb143c] => 1761160907
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762937603
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 654037
[1] => 78307
[2] => 1558038
[3] => 270129
[4] => 4265
[5] => 1558039
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bereg- vidék
[1] => Betlehem
[2] => Marianna Dublej
[3] => Nagy Anna
[4] => Nagybégány
[5] => Simon Mónika
)
)
[5] => Array
(
[id] => 224893
[content] =>
A koronavírus és a háború előtti években még élő hagyomány volt, hogy karácsonykor betlehemes csoportok járják a Bereg- vidéki falvakat. Ezt a szép hagyományt szeretné újra életre hívni a Nagybégányi kistérség, ahol a napokban Betlehemes találkozót tartottak. A délután folyamán a kistérséget képező 7 települést, 6 betlehemes csoport képviselte különböző felépítésű darabokkal. Beregdédán is nagy hagyománya van a karácsonyi köszöntés e formájának, itt különböző betlehemes játékokkal járták a falut, köztük egy olyannal is amiben nem volt öreg. A guti csoport egy teljesen más formájú betlehemessel érkezett, ahol külön mesélő is volt. A Nagybégányi kistérségben a megalakulása óta kiemelt hangsúlyt kap az „újjáépítés” vagyis az, hogy az elhanyagolt intézményeket felújítsák, és újra élettel töltsék meg azokat. A találkozóval hagyományt kívánnak teremteni, jövőre pedig még több betlehemes játékot kívánnak majd bemutatni akár a kistérségen kívüli csoportok bemutatásával is.
[type] => post
[excerpt] => A koronavírus és a háború előtti években még élő hagyomány volt, hogy karácsonykor betlehemes csoportok járják a Bereg- vidéki falvakat. Ezt a szép hagyományt szeretné újra életre hívni a Nagybégányi kistérség, ahol a napokban Betlehemes találkozó...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1733409900
[modified] => 1733409809
)
[title] => Kistérségi betlehemes találkozó Nagybégányban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=224893&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 224893
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 224894
[image] => Array
(
[id] => 224894
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2.jpg
[original_lng] => 113831
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733402610:14
[_oembed_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] =>
[_oembed_time_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] => 1733402366
[_thumbnail_id] => 224894
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2979
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] =>
[_oembed_time_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => 1733402708
[_oembed_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] =>
[_oembed_time_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] => 1733402708
[_oembed_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] =>
[_oembed_time_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] => 1733402708
[_oembed_209e32838177e6b123f543945d9a95dd] =>
[_oembed_time_209e32838177e6b123f543945d9a95dd] => 1733402708
[_oembed_fbb644cf5f1a9886ad6cbaf3c14fc980] =>
[_oembed_time_fbb644cf5f1a9886ad6cbaf3c14fc980] => 1733402708
[_oembed_953921eebd853df49e2c9d055b180feb] =>
[_oembed_time_953921eebd853df49e2c9d055b180feb] => 1733402708
[_oembed_1540da1ecfe1d1d3d6c55c2a81f172dd] =>
[_oembed_time_1540da1ecfe1d1d3d6c55c2a81f172dd] => 1733402708
[_oembed_460d5c91365d35dc471ed6d506758e1d] =>
[_oembed_time_460d5c91365d35dc471ed6d506758e1d] => 1733402708
[_oembed_ea70cd4a59eb9481c8e03bafe25f73fb] =>
[_oembed_time_ea70cd4a59eb9481c8e03bafe25f73fb] => 1733507695
[_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] =>
[_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1733507695
[_oembed_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] =>
[_oembed_time_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] => 1733507695
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1733823895
[_oembed_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] =>
[_oembed_time_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => 1733823895
[_oembed_0f9e48c6dfc4fabf4c1dccc0a4fa21b7] =>
[_oembed_time_0f9e48c6dfc4fabf4c1dccc0a4fa21b7] => 1733823895
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1733823895
[_oembed_3d28be401e6891d17b54df66630effee] =>
[_oembed_time_3d28be401e6891d17b54df66630effee] => 1733838258
[_oembed_d7795af9deb1e0681416e82da770860a] =>
[_oembed_time_d7795af9deb1e0681416e82da770860a] => 1733838258
[_oembed_4b772f2eee5fd52bccc2609fa7461316] =>
[_oembed_time_4b772f2eee5fd52bccc2609fa7461316] => 1734352192
[_oembed_c99ba2e79a14139fe88b2c91658dc893] =>
[_oembed_time_c99ba2e79a14139fe88b2c91658dc893] => 1734352192
[_oembed_f88e9b898965d23765b7976927e4f686] =>
[_oembed_time_f88e9b898965d23765b7976927e4f686] => 1734352192
[_oembed_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] =>
[_oembed_time_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => 1734352192
[_oembed_c1c93b2de81bf45c190686621a9b0bde] =>
[_oembed_time_c1c93b2de81bf45c190686621a9b0bde] => 1734352192
[_oembed_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] =>
[_oembed_time_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] => 1734606184
[_oembed_d76d5c62163dee1294f88dec6ebecc36] =>
[_oembed_time_d76d5c62163dee1294f88dec6ebecc36] => 1737021741
[_oembed_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] =>
[_oembed_time_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] => 1738661895
[_oembed_a885f74105043ad0a3743c9e842f64ac] =>
[_oembed_time_a885f74105043ad0a3743c9e842f64ac] => 1738661895
[_algolia_sync] => 508518692000
[_oembed_8850e1dea3b3b26c276cea343cb10f39] =>
[_oembed_time_8850e1dea3b3b26c276cea343cb10f39] => 1744310737
[_oembed_d339e77a73f705b0c0ff54afcea43124] =>
[_oembed_time_d339e77a73f705b0c0ff54afcea43124] => 1744310737
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746024427
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746024427
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746024427
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1746024427
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1746024428
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1746024428
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1746024428
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1746024428
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749219626
[_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] =>
[_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749219626
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749219626
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1750064290
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1750064290
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750064290
[_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] =>
[_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1750064290
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1750064290
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750064291
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750064291
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1750064291
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751049824
[_oembed_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] =>
[_oembed_time_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] => 1751049824
[_oembed_800affc1b9f8f35e55ed0861df8679e4] =>
[_oembed_time_800affc1b9f8f35e55ed0861df8679e4] => 1751049825
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1751049825
[_oembed_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] =>
[_oembed_time_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] => 1751049825
[_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] =>
[_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1751049825
[_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] =>
[_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1751901374
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753627782
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753627782
[_oembed_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] =>
[_oembed_time_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => 1754566958
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1755283699
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1755283699
[_oembed_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] =>
[_oembed_time_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] => 1755283699
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1755283699
[_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
[_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758523808
[_oembed_b9c9c62f62340675654b3d2a5bfd84d0] =>
[_oembed_time_b9c9c62f62340675654b3d2a5bfd84d0] => 1758523808
[_oembed_a2fa2c77a50c156f3c4b43a60a38be39] =>
[_oembed_time_a2fa2c77a50c156f3c4b43a60a38be39] => 1760274025
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760274025
[_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] =>
[_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760274025
[_oembed_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] =>
[_oembed_time_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] => 1760274025
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1760274025
[_oembed_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] =>
[_oembed_time_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] => 1762704801
[_oembed_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] =>
[_oembed_time_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => 1762704801
[_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] =>
[_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1762704801
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 1533518
[1] => 37104
[2] => 1030
[3] => 4265
[4] => 134829
)
[tags_name] => Array
(
[0] => betlehemes találkozó
[1] => hagyományőrzés
[2] => kárpátalja
[3] => Nagybégány
[4] => Nagybégányi kistérség
)
)
[6] => Array
(
[id] => 191067
[content] =>
A Nagybégányi Kistérségben megalakulását követően szinte azonnal elkezdték az adminisztratív szolgáltatásokat nyújtó központ megnyitásához szükséges feltételek megteremtését. Az intézmény létrehozása szükségszerű volt azért, hogy a lakosság a kistérségen belül tudja elintézni hivatalos ügyeit, mint például a személyi igazolvány vagy útlevél, illetve támogatás igénylése. Jelenleg a központ több mint 100 szolgáltatást biztosít a lakosság számára, többek között lehetőség van helyben kikérni a katonai nyilvántartási igazolásokat is. Magát a központot több mint másfél éve nyitották meg a kistérségben, az elmúlt hetekben pedig az országos normáknak megfelelően kialakított, új helyre költözött át ahol a helyi lakosok mellett, más kistérségből érkezőket is fogadhatnak, bármilyen kérdésben.
[type] => post
[excerpt] => A Nagybégányi Kistérségben megalakulását követően szinte azonnal elkezdték az adminisztratív szolgáltatásokat nyújtó központ megnyitásához szükséges feltételek megteremtését.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1718991120
[modified] => 1718988695
)
[title] => Új helyre költözött a nagybégányi adminisztratív szolgáltatási központ (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=191067&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191067
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 191069
[image] => Array
(
[id] => 191069
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6.jpg
[original_lng] => 117060
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-1-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1718977896:16
[_oembed_57ed0d29d1332b2fb487b92783d562f2] =>
[_oembed_time_57ed0d29d1332b2fb487b92783d562f2] => 1718977844
[_thumbnail_id] => 191069
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1807
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] =>
[_oembed_time_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => 1718980326
[_oembed_5ff00da83c23294c43e06edb22d0603a] => {{unknown}}
[_oembed_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] => {{unknown}}
[_oembed_1eed16c83fc636736b29ec6f870ee621] => {{unknown}}
[_oembed_54e1c7769c9a1b76162e8a896beafbff] => {{unknown}}
[_oembed_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] =>
[_oembed_time_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] => 1719484628
[_oembed_0bd4c3cfe86bb26a4f553fff413beefc] => {{unknown}}
[_oembed_38fecb25d01c60b4d0ab400f1a226c32] => {{unknown}}
[_oembed_160fb7d1afc007e831a141443a6693b5] => {{unknown}}
[_oembed_6326bd39b5d4a522fc01bcd1bd5256be] => {{unknown}}
[_oembed_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] =>
[_oembed_time_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] => 1719508955
[_oembed_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] =>
[_oembed_time_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] => 1719585923
[_oembed_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] =>
[_oembed_time_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] => 1735981437
[_oembed_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] =>
[_oembed_time_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] => 1735981437
[_algolia_sync] => 508471892000
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1746730309
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1751896369
[_oembed_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] =>
[_oembed_time_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] => 1763553830
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1763553830
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 363558
[1] => 4265
)
[tags_name] => Array
(
[0] => adminisztratív szolgáltatási központ
[1] => Nagybégány
)
)
[7] => Array
(
[id] => 189383
[content] =>
A KMKSZ a háború miatt csupán csendes megemlékezésekkel, ünnepi beszédek nélkül méltatta a Nemzeti Összetartozás Napját Kárpátalja szerte. A szövetség alelnöke, Sin József, a beregszászi magyar konzulátus és a helyi magyarság képviselői Nagybégányban, a Nemzeti Összetartozás Emlékparkjában felállított Turul emlékműnél helyezték el a tisztelet koszorúit.
[type] => post
[excerpt] => A KMKSZ a háború miatt csupán csendes megemlékezésekkel, ünnepi beszédek nélkül méltatta a Nemzeti Összetartozás Napját Kárpátalja szerte.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1717527600
[modified] => 1717526625
)
[title] => Nagybégányban a Turul emlékműnél koszorúzott a KMKSZ (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189383&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189383
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 189384
[image] => Array
(
[id] => 189384
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1.jpg
[original_lng] => 147909
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-3-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717515826:16
[_oembed_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] =>
[_oembed_time_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => 1717515757
[_thumbnail_id] => 189384
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1469
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717516807
[_oembed_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] =>
[_oembed_time_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] => 1717516807
[_oembed_43ac480a182d108e2326dc6c947f179d] =>
[_oembed_time_43ac480a182d108e2326dc6c947f179d] => 1717516807
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1717516807
[_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] =>
[_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1717516807
[_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] =>
[_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717516807
[_oembed_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] =>
[_oembed_time_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => 1717958946
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1717958946
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1717958946
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1717958947
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1717958947
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718209281
[_oembed_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] =>
[_oembed_time_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] => 1719507575
[_oembed_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] =>
[_oembed_time_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] => 1719507575
[_oembed_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] =>
[_oembed_time_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] => 1720467971
[_oembed_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] =>
[_oembed_time_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] => 1720467971
[_oembed_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] =>
[_oembed_time_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => 1720467971
[_oembed_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] =>
[_oembed_time_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] => 1720467971
[_oembed_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] =>
[_oembed_time_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] => 1720467971
[_oembed_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] =>
[_oembed_time_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => 1720595828
[_oembed_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] =>
[_oembed_time_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] => 1722079213
[_oembed_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] =>
[_oembed_time_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] => 1722079213
[_oembed_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] =>
[_oembed_time_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] => 1723116206
[_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] =>
[_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1725638658
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1725638658
[_oembed_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] =>
[_oembed_time_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => 1725638658
[_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] =>
[_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1725638658
[_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] =>
[_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1725638659
[_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] =>
[_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1725638659
[_oembed_79007e9b4adcedf2b92052356d1ca283] =>
[_oembed_time_79007e9b4adcedf2b92052356d1ca283] => 1725638659
[_oembed_846f0179eefc70d21fe441a30816bd2d] =>
[_oembed_time_846f0179eefc70d21fe441a30816bd2d] => 1727571963
[_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] =>
[_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1727571963
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1728589589
[_oembed_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] =>
[_oembed_time_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] => 1728589589
[_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] =>
[_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728589589
[_oembed_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] =>
[_oembed_time_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] => 1728589589
[_oembed_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] =>
[_oembed_time_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => 1729186654
[_oembed_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] =>
[_oembed_time_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] => 1729186654
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1729186654
[_oembed_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] =>
[_oembed_time_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] => 1733469066
[_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] =>
[_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1733469066
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733469066
[_oembed_3d55e496be3f497ddebda6694b6dde13] =>
[_oembed_time_3d55e496be3f497ddebda6694b6dde13] => 1733469066
[_oembed_03681406db4630bf47573ea037932ce5] =>
[_oembed_time_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => 1733469066
[_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] =>
[_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1736406218
[_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] =>
[_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736406219
[_oembed_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] =>
[_oembed_time_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => 1736406219
[_oembed_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] =>
[_oembed_time_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => 1736406219
[_oembed_a5e483bb22cd6060ae3c822e0f18561b] =>
[_oembed_time_a5e483bb22cd6060ae3c822e0f18561b] => 1736406219
[_oembed_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] =>
[_oembed_time_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] => 1736406219
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1736406219
[_oembed_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] =>
[_oembed_time_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => 1736406219
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1740393801
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742409060
[_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] =>
[_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1742409060
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743534693
[_algolia_sync] => 831882188002
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747482690
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1747482690
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1747482690
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1747482690
[_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] =>
[_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1748278693
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1748278693
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1751808309
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751808309
[_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] =>
[_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1751808309
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751808309
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1751808309
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1751808309
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1753028066
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1753028066
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753371259
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753636493
[_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] =>
[_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1755533911
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755533911
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755533912
[_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] =>
[_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1755533912
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1755533912
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759423821
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759423821
[_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] =>
[_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1759423822
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1759423822
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760187074
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763490180
[_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] =>
[_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763490180
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763490180
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763490180
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 338
[1] => 4265
[2] => 8764
[3] => 14020
[4] => 1056012
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ
[1] => Nagybégány
[2] => nemzeti összetartozás napja
[3] => Sin József
[4] => Turul emlékmű
)
)
[8] => Array
(
[id] => 189336
[content] =>
Nagybégányban a Nemzeti Összetartozás Parkban, a Turul-szobornál emlékeztek csendes koszorúzással nemzetünk legnagyobb tragédiájára, a trianoni békadiktátum aláírásának 104. évfordulójára, és egyben méltatták nemzeti összetartozásunk napját.



A nagybégányi római katolikus gyülekezet énekkara a trianoni tragédia lelkekre gyakorolt hatását idéző dalokat énekelt, majd Buczkó István beregszászi magyar vezető konzul, Sin József, a KMKSZ alelnöke és a helybéliek elhelyezték koszorúikat és virágaikat a Turul-szobor talapzatán.


Sin József a koszorúzást követően a sajtónak elmondta: „Számtalan helyen tartanak ma megemlékezést a nagyvilágban Trianonról, ezt tesszük mi is itt, Kárpátalján nagyon sok helyen, jelét adva annak, hogy mi is a magyar nemzethez tartozunk. A magyarok számára – éljenek határon belül vagy kívül – nincs fontosabb a nemzeti egység megőrzésénél. Csak így tudunk előre lépni. Mi itt csak úgy tudunk bizakodva nézni a jövőbe, ha érezzük az anyaország bátorító, segítő kezét” – fogalmazott a KMKSZ alelnöke.
(dózsa/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Nagybégányban a Nemzeti Összetartozás Parkban, a Turul-szobornál emlékeztek csendes koszorúzással nemzetünk legnagyobb tragédiájára, a trianoni békadiktátum aláírásának 104. évfordulójára, és egyben méltatták nemzeti összetartozásunk napját.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1717519260
[modified] => 1717520500
)
[title] => Nagybégányban is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189336&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189336
[uk] => 189416
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 189338
[image] => Array
(
[id] => 189338
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-scaled.jpg
[original_lng] => 1008696
[original_w] => 2560
[original_h] => 1710
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-1536x1026.jpg
[width] => 1536
[height] => 1026
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-2048x1368.jpg
[width] => 2048
[height] => 1368
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc06012-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1710
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717576350:2
[views_count] => 3008
[_thumbnail_id] => 189338
[_edit_last] => 5
[translation_required_done] => 1
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1717509565
[_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] =>
[_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1717509565
[_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] =>
[_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717509566
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717509566
[_oembed_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] =>
[_oembed_time_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] => 1717509566
[_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] =>
[_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1717509567
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1717699087
[_oembed_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] =>
[_oembed_time_1c8d85a53f3cc6ca5bb5c7cc6ba2869a] => 1717699087
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1717699087
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1717699088
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1717699088
[_oembed_f94d7fe140a246068c5e5f0b8c303478] =>
[_oembed_time_f94d7fe140a246068c5e5f0b8c303478] => 1717699088
[_oembed_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] =>
[_oembed_time_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => 1717880220
[_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] =>
[_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1718436767
[_oembed_61ee062babf051d200bb47b987aca598] =>
[_oembed_time_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => 1718887481
[_oembed_3adbfea811413a113780c4d3db1b38ea] =>
[_oembed_time_3adbfea811413a113780c4d3db1b38ea] => 1718973509
[_oembed_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] =>
[_oembed_time_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] => 1718973509
[_oembed_57ed0d29d1332b2fb487b92783d562f2] =>
[_oembed_time_57ed0d29d1332b2fb487b92783d562f2] => 1719050535
[_oembed_11ca6b03b09af86bf3ea060ed83f5bb7] =>
[_oembed_time_11ca6b03b09af86bf3ea060ed83f5bb7] => 1719050535
[_oembed_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] =>
[_oembed_time_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] => 1719588602
[_oembed_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] =>
[_oembed_time_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => 1719588603
[_oembed_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] =>
[_oembed_time_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] => 1719588603
[_oembed_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] =>
[_oembed_time_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => 1719588603
[_oembed_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] =>
[_oembed_time_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] => 1719588603
[_oembed_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] =>
[_oembed_time_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] => 1719588603
[_oembed_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] =>
[_oembed_time_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] => 1720010969
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720503214
[_oembed_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] =>
[_oembed_time_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] => 1722253100
[_oembed_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] =>
[_oembed_time_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] => 1722253100
[_oembed_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] =>
[_oembed_time_bb745873382813b671b1ec972e8838fc] => 1722854898
[_oembed_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] =>
[_oembed_time_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] => 1722854899
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1723195693
[_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] =>
[_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1724493903
[_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] =>
[_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1724493903
[_oembed_79007e9b4adcedf2b92052356d1ca283] =>
[_oembed_time_79007e9b4adcedf2b92052356d1ca283] => 1724493904
[_oembed_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] =>
[_oembed_time_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => 1724493904
[_oembed_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] =>
[_oembed_time_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => 1724922935
[_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] =>
[_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1724922936
[_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] =>
[_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1725990062
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1725990062
[_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] =>
[_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1726603982
[_oembed_846f0179eefc70d21fe441a30816bd2d] =>
[_oembed_time_846f0179eefc70d21fe441a30816bd2d] => 1726643640
[_oembed_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] =>
[_oembed_time_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] => 1727517246
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727517246
[_oembed_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] =>
[_oembed_time_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] => 1728574452
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1728574452
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1728574452
[_oembed_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] =>
[_oembed_time_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] => 1728574452
[_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] =>
[_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728574452
[_oembed_3559b20f0a2f7e4bb420535883e4ab53] =>
[_oembed_time_3559b20f0a2f7e4bb420535883e4ab53] => 1729156993
[_oembed_751823d3bec0325dc9bb0b4480b33705] =>
[_oembed_time_751823d3bec0325dc9bb0b4480b33705] => 1729156993
[_oembed_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] =>
[_oembed_time_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] => 1729156993
[_oembed_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] =>
[_oembed_time_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => 1729156993
[_oembed_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] =>
[_oembed_time_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] => 1729603083
[_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] =>
[_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1731697770
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1731697770
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1731697770
[_oembed_2713b73eb1d0c3ac230f592d6113f0f8] =>
[_oembed_time_2713b73eb1d0c3ac230f592d6113f0f8] => 1731697771
[_oembed_484fd21da4d8e87e2fb74c5a72af1fc5] =>
[_oembed_time_484fd21da4d8e87e2fb74c5a72af1fc5] => 1731697771
[_oembed_52e897564540f7cc40ff74bb6125fea2] =>
[_oembed_time_52e897564540f7cc40ff74bb6125fea2] => 1731697771
[_oembed_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] =>
[_oembed_time_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] => 1732301595
[_oembed_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] =>
[_oembed_time_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] => 1732301595
[_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] =>
[_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1732301595
[_oembed_03681406db4630bf47573ea037932ce5] =>
[_oembed_time_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => 1733408502
[_oembed_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] =>
[_oembed_time_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => 1735751485
[_oembed_a5e483bb22cd6060ae3c822e0f18561b] =>
[_oembed_time_a5e483bb22cd6060ae3c822e0f18561b] => 1735751486
[_oembed_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] =>
[_oembed_time_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => 1735751486
[_oembed_4f2959a4b32f1b1b7652a913e9ae05d7] =>
[_oembed_time_4f2959a4b32f1b1b7652a913e9ae05d7] => 1735751486
[_oembed_122fbda601980856e714b5be92780799] =>
[_oembed_time_122fbda601980856e714b5be92780799] => 1737556876
[_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] =>
[_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1737556876
[_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] =>
[_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1737556876
[_oembed_c00860caa1765152d67841ba33b7505b] =>
[_oembed_time_c00860caa1765152d67841ba33b7505b] => 1739265797
[_oembed_8d1bd540369c8a8e9395ae56cc6531e5] =>
[_oembed_time_8d1bd540369c8a8e9395ae56cc6531e5] => 1740243389
[_oembed_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] =>
[_oembed_time_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] => 1740243389
[_oembed_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] =>
[_oembed_time_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] => 1740243390
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1740243390
[_oembed_2af756e74db6ff897381318cc9c4d774] =>
[_oembed_time_2af756e74db6ff897381318cc9c4d774] => 1741334242
[_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] =>
[_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1741349901
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1741349901
[_oembed_7556af6165c210249575336a109ba2ee] =>
[_oembed_time_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => 1741349901
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1742044829
[_oembed_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] =>
[_oembed_time_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] => 1742044830
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742290153
[_oembed_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] =>
[_oembed_time_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] => 1743329024
[_oembed_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] =>
[_oembed_time_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => 1743329024
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1743769095
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743769095
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1743929793
[_oembed_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] =>
[_oembed_time_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => 1744013362
[_oembed_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] =>
[_oembed_time_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => 1744013362
[_algolia_sync] => 831882181002
[_oembed_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] =>
[_oembed_time_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => 1745159503
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1745605587
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1745605587
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1745605587
[_oembed_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] =>
[_oembed_time_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => 1745605587
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746602817
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746602817
[_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] =>
[_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1747646313
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747646314
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747646314
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748609131
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1749021951
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1749021951
[_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] =>
[_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1750079178
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750079178
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750079178
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1750079178
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1750692909
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1750692909
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1752648383
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1752648383
[_oembed_f8e68cab1117d69aad8c87d796b2fc11] =>
[_oembed_time_f8e68cab1117d69aad8c87d796b2fc11] => 1752648383
[_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] =>
[_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1754461760
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1754461760
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1754461760
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1754461761
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755415612
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755415612
[_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] =>
[_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1756055971
[_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] =>
[_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1756055971
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1756831232
[_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] =>
[_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1756831233
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757095557
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1758131232
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1758131233
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759824641
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760721299
[_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] =>
[_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760721299
[_oembed_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] =>
[_oembed_time_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => 1760961166
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1761499947
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1761499948
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761499948
[_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] =>
[_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761499948
[_oembed_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] =>
[_oembed_time_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => 1761499948
[_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] =>
[_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1762574366
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762574366
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1762969261
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1762969262
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1762969262
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762969262
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1764427244
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1764427244
[_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] =>
[_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764590851
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764590851
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764590851
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764590851
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 338
[1] => 4265
[2] => 8764
[3] => 14020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ
[1] => Nagybégány
[2] => nemzeti összetartozás napja
[3] => Sin József
)
)
[9] => Array
(
[id] => 181013
[content] =>
A Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány több mint tíz vége hozta létre az első lépés programját, amelynek célja – a pályakezdő fiatal gazdák támogatása. A juttatásokat főként fóliasátrak beszerzésére használják a kisgyermekkel rendelkező gazdák, majd kamatmentes hitel formájában törleszthetik annak költségét az alapítvány felé. Ezekből a forrásokból pedig ismét kezdő gazdákat támogatnak. A program kifutási ideje 3 év, ez idő alatt pedig az alapítvány falugazdászai folyamatosan figyelemmel kísérik a pályakezdő termelőket, tanácsaikkal támogatva munkájukat. Stábunk Nagybégányban járt, ahol Varga István falugazdász a Hajdu gazdaságba látogatott el. Ezúttal nem csak tanácsokat, támogatást is átadott, mivel az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési központ közbenjárásával a Magyar Agrárminisztérium vetőmagokat biztosított az Első Lépés programban résztvevők számára. Zsuzsanna néhány hete telepítette az alapítványtól kapott fóliasátrát. Jelenleg retket termel, amit uborka követ majd. A most kapott paprikamagokat pedig a szabadban termeszti majd. Az Első lépés program a nagy népszerűségnek örvend a fiatal gazdák körében, az elmúlt több mint tíz évben közel 400 fóliasátrat adtunk át, emelte ki Hidi László, a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke. Az alapítvány a jövőben is folytatni szeretné az első lépés programot, ezáltal biztosítva a fiatal gazdák számára a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.
[type] => post
[excerpt] => A Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány több mint tíz vége hozta létre az első lépés programját, amelynek célja – a pályakezdő fiatal gazdák támogatása.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1710433680
[modified] => 1710433412
)
[title] => Több mint 160 gazdát támogat vetőmaggal a Pro Agricultura Carpatika JA (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181013&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181013
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 181016
[image] => Array
(
[id] => 181016
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3.jpg
[original_lng] => 119239
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710426213:16
[_oembed_5ff00da83c23294c43e06edb22d0603a] =>
[_oembed_time_5ff00da83c23294c43e06edb22d0603a] => 1710425972
[_thumbnail_id] => 181016
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2123
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0895918e9989c4776fec8fb5c527cda9] =>
[_oembed_time_0895918e9989c4776fec8fb5c527cda9] => 1710426486
[_oembed_ddbc3c3fdb7dbfe98aa9fc4e5809b9c9] =>
[_oembed_time_ddbc3c3fdb7dbfe98aa9fc4e5809b9c9] => 1710426486
[_oembed_564a9077a1b41b73646ab2a432c4353a] =>
[_oembed_time_564a9077a1b41b73646ab2a432c4353a] => 1710426486
[_oembed_0f877186dea8ed27182620f286e8d7d5] =>
[_oembed_time_0f877186dea8ed27182620f286e8d7d5] => 1710426486
[_oembed_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] =>
[_oembed_time_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] => 1710426486
[_oembed_42ca430812a38006bbfa31eed145aaf2] =>
[_oembed_time_42ca430812a38006bbfa31eed145aaf2] => 1710426487
[_oembed_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] =>
[_oembed_time_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] => 1710426487
[_oembed_97ec8e28b3a6f659593dd028bd9077ad] =>
[_oembed_time_97ec8e28b3a6f659593dd028bd9077ad] => 1715076996
[_oembed_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] =>
[_oembed_time_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => 1718028777
[_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] =>
[_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718902406
[_oembed_0bd4c3cfe86bb26a4f553fff413beefc] => {{unknown}}
[_oembed_ed893847a78d3f3c401090c020bdb5cf] =>
[_oembed_time_ed893847a78d3f3c401090c020bdb5cf] => 1719486286
[_oembed_1de90437068afeba811c1ba5a5fcc7f8] => {{unknown}}
[_oembed_5e9506db498f851ee7afc67056f74290] => {{unknown}}
[_oembed_8a9e7ec066b48b19fc2c07b7c456e83d] => {{unknown}}
[_oembed_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] =>
[_oembed_time_c6b50683fe3b10f7c9237b21e30b9907] => 1719835341
[_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] =>
[_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1719835341
[_oembed_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] =>
[_oembed_time_b27f4a8142e7cb37a6c78a7b1a028d01] => 1719835342
[_oembed_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] =>
[_oembed_time_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] => 1733664381
[_oembed_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] =>
[_oembed_time_58078d93727ff178d4d1be25b84dbe7b] => 1735741139
[_oembed_7903c927efd05b180ecf8cded1459301] =>
[_oembed_time_7903c927efd05b180ecf8cded1459301] => 1735889458
[_algolia_sync] => 508432699000
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1744288427
[_oembed_6116ccd8df8f8837673e43b13467c292] =>
[_oembed_time_6116ccd8df8f8837673e43b13467c292] => 1746724952
[_oembed_83f8c66bb5fd134427b98ac6e9ea59c1] =>
[_oembed_time_83f8c66bb5fd134427b98ac6e9ea59c1] => 1750440912
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1750440912
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1763670364
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 815065
[1] => 450534
[2] => 4265
[3] => 624934
[4] => 815064
[5] => 807732
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési központ
[1] => kárpátaljai gazdák
[2] => Nagybégány
[3] => Pro Agricultura Carpatika Jótékonysági Alapítvány
[4] => Varga István falugazdász
[5] => vetőmagok
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 4265
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 4265
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Nagybégány (1 Oldal)