Olekszij Antipovics, a Rating nevű ukrán közvéleménykutató intézet vezetője egy ukrán híroldalnak adott interjúban arról beszélt: az ukrán társadalom a NATO-csatlakozást már hajlandó feladni, arról viszont nem hajlandóak lemondani, hogy Ukrajna az EU tagjává váljon.
Olekszij Antipovics az RBK Ukrajina híroldalnak adott interjújában egyrészt arról beszélt: mostanra már az ukránok nagy többsége is elfogadta azt, hogy le kell zárni a háborút.
Közlése szerint jelenleg az ukrán társadalom viszonylag kis hányada – körülbelül 10 százalék – támogatja a háború folytatását addig, amíg az Oroszország által elfoglalt összes területet fel nem szabadítják. Ezzel szemben a társadalom majdnem kétharmada – 60 százalék –úgy látja, hogy így vagy úgy, de kompromisszumot kell kötni Oroszországgal. „Végül is a béke fontosabb, mint a végsőkig tartó háború A társadalom ebbe az irányba hajlik. Lehet ezt kifáradásként is értelmezni” – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy az ukránok mit tudnának „győzelemként” értékelni jelenleg a háborúval összefüggésben, Antipovics azt mondta: „Ez még egy szociológus számára is kínos kérdés, ha egy átlagos ukrajnai válaszadónak teszi fel. Mert mindannyian tudjuk, hogy mit jelentene a győzelem. Az összes terület visszaadása és Oroszország összeomlása, hogy ez az egész ne ismétlődjön meg. Büntetés, jóvátétel. Harcolni, összeomlasztani Oroszországot, és felgyújtani a Kremlt.”
Szerinte az, hogy mit válaszolnak az emberek a győzelem kérdésére, attól is függ, hogy miként teszik fel a kérdést. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „Tudjuk, hogy az ukránok mit hajlandóak feláldozni. Valószínűleg a NATO-t, mint márkát. Mert minket az egyes országok segítettek, nem a NATO egésze. Minket egyes politikusok segítettek, de nem a NATO egésze.”
„Ezért az ukránok inkább hajlandóak feláldozni a NATO-t márkát. De nem vagyunk hajlandóak feláldozni az európai jövőnket, vagyis az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat” – mondta Olekszij Antipovics.
A szociológust azt interjú egy másik részében arról is kérdezték, hogy ha lesz ismét lesznek választások Ukrajnában, akkor azok miként nézhet majd ki. Mint mondta, a védelmi stratégia és az „Európába vezető utunk víziója” mindenképp fontos kérdések lesznek, akárcsak a korrupcióellenes tevékenységek is.
„Az első probléma, amiről egy ukrán beszélni fog, az a lopás megállítása. Itt sajnos semmi sem változott” – tette hozzá az utóbbival kapcsolatban.
Majd megjegyezte: „Ráadásul az állam szegényebb lett, az emberek szegényebbek lettek. Ahhoz, hogy a menekültek visszatérjenek, és hogy egy ukrán a saját államában lássa gyermekei jövőjét, azt kell látniuk, hogy ez az állam legalább nem lesz szegény. Legalább. Szeretném azt mondani, hogy gazdag lesz. Amikor megkérdezik, hogy mit szeretne látni Ukrajna jövőjében, egy ukrán először is azt mondja, hogy »független«, másodszor, hogy »gazdag«” – fogalmazott a szociológus.
Az Ukrajna elleni teljes körű orosz inváziójának egyik közvetlen következménye az ukránok euroatlanti érzelmeinek rekordmagasságokba szökése, az ország egész történelmében egyedülálló, hogy 2023 februárjában a lakosság 87%-a támogatta Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, 86%-a pedig a NATO-hoz – derült ki a Rating szociológiai csoport közvélemény-kutatásának eredményeiből, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
Amint a szociológusok rámutattak, az ukránok nemcsak a területek felszabadításában és az ellenség csatatéren való megsemmisítésében látják a győzelmet, hanem abban is, hogy a valódi euroatlanti integrációval az ország valódi biztonsági garanciákat kap. A NATO-csatlakozás támogatásának története érdekes a háború dinamikája szempontjából. Ez a mutató március eleji rekordnövekedése (76%-ra) után március végére csökkenés volt megfigyelhető (68%-ra), ami a fegyverszállítások csúszásának volt köszönhető, és a többség, a válaszadók 89%-a akkor úgy gondolta, hogy az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatás a legtöbb, amire szükség van légtér lezárásához.
Az aktív nemzetközi katonai támogatás hátterében a múlt év nyara óta az ukránok rekordszintű támogatást tanúsítottak Ukrajna NATO-csatlakozása mellett, ami megközelíti Ukrajna EU-csatlakozásának a támogatását. „Ma az ukránok számára a NATO a katonai biztonság garanciája. Az Európai Unió az értékek és gazdasági biztonság záloga” – mutattak rá a kutatást végzők.
A felmérést a Rating szociológiai csoport 2023. február 6-7-én végezte 1000 válaszadó bevonásával minden régióban, kivéve az ideiglenesen megszállt Krím és Donbász területét, valamint azokat a területeket, ahol a felmérés időpontjában még nem volt ukrán mobilkommunikáció. A 0,95-ös megbízhatósági valószínűségű vizsgálat reprezentativitási hibája legfeljebb 3,1%.
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025