Tavaly mintegy ötven százalékkal többször diagnosztizáltak gonorreát Angliában, mint egy évvel korábban és az összesen 82592 eset új rekordot jelent a statisztikai adatgyűjtés 1918-as kezdete óta, írja a Sky News az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynökségének (UKHSA) beszámolója alapján.
A jelentés szerint hasonlóan riasztó a helyzet egy másik, szintén közismert nemi úton terjedő betegség, a szifilisz esetében is, amelynek tavalyi 8692-es esetszáma a legmagasabb a második világháború óta a szigetországban.
Szakértők szerint a fenti növekedés csak részben magyarázható azzal, hogy az utóbbi években egyre többen vesznek részt szűrővizsgálatokon, ugyanis a háttérben részben az állhat, hogy a 15 és 24 év körüli fiatalok gyakrabban váltogatják szexuális partnereiket és sokszor nem használnak óvszert, amely jelentősen csökkenthetné a szexuális úton terjedő betegségek fertőzési kockázatát.
Dr. Hamish Mohammed az egészségügyi szervezet epidemiológusa felhívja a figyelmet, hogy akik gyakran váltogatják partnereiket, esetleg többször szeretkeznek alkalmi partnerrel, azoknak még akkor is érdemes részt venni az egészségügyi szűréseken, ha nem tapasztalják magukon a szexuális úton terjedő betegségek tüneteit, mert ezek általában könnyen kezelhetők antibiotikumokkal, ám például a gonorrea és a chlamydia súlyos egészségügyi problémákat, egyebek mellett meddőséget és kismedencei gyulladásos betegségeket okozhatnak.
David Fothergill, a Helyi Önkormányzati Szövetség közösségi jóléti testületének elnöke szerint a most nyilvánosságra hozott statisztikák azt mutatják, hogy az önkormányzatok által megbízott szexuális egészségügyi szolgáltatók túlterhelésnek vannak kitéve és a rendszer fenntarthatatlanná válhat a költségvetési támogatások növelése nélkül.
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.