Array ( [count_posts] => 1 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEwOTgyNDI7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 190718 [content] =>Mezőváriban immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Cseperedő Táncosok és Zenészek Találkozóját. Az alkalomra érkezett néptánccsoportok több mint száz résztvevője népviseletbe öltözve vonult át a Nemzet Házából a református templomba, ahol rendhagyó, zenés istentiszteleten vettek részt a helyi gyülekezettel közösen. A nap folyamán a fiatalok különböző kézművesfoglalkozásokon vettek részt, majd a közösen elfogyasztott ebédet követően a csomai Bokréta Hagyományőrző, a benei Gyöngyvirág, a badalói Levendula, valamint a mezővári Cseperedő tánccsoport előadása következett. A rendezvény a Csoóri Sándor program és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
[type] => post [excerpt] => Mezőváriban immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Cseperedő Táncosok és Zenészek Találkozóját. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1718726820 [modified] => 1718725622 ) [title] => Cseperedő Táncosok-Zenészek IV. Találkozója Mezőváriban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=190718&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 190718 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 190721 [image] => Array ( [id] => 190721 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25.jpg [original_lng] => 205786 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-25.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1718714822:14 [_oembed_2663b5e6a18e05bf08b11bb519813f22] => [_oembed_time_2663b5e6a18e05bf08b11bb519813f22] => 1718714501 [_thumbnail_id] => 190721 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2109 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] => {{unknown}} [_oembed_0501c61f53cb86a59a79585238998318] => {{unknown}} [_oembed_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => {{unknown}} [_oembed_e300f4eb7588334e9d3c304ab94fd0c3] => {{unknown}} [_oembed_925756eea6fcf7917965c4a1735fdcd3] => [_oembed_time_925756eea6fcf7917965c4a1735fdcd3] => 1718716027 [_oembed_83acea3084a2f7487e1d01a79d193a3a] => [_oembed_time_83acea3084a2f7487e1d01a79d193a3a] => 1718716027 [_oembed_89371e2e02b925b8661b2e247dc17b3c] => [_oembed_time_89371e2e02b925b8661b2e247dc17b3c] => 1719066146 [_oembed_0047443d4ee5d1568bcf3bd496d9fee6] => [_oembed_time_0047443d4ee5d1568bcf3bd496d9fee6] => 1719508787 [_oembed_40c34118f1d59f8eefa9b87ae53b32a6] => {{unknown}} [_oembed_594c9d9e09206750c2c43ec7bcdb0877] => {{unknown}} [_oembed_d26e4faf26d6c058b03654aa9915caf5] => {{unknown}} [_oembed_222212448c645912859cf0c2b53e19c3] => {{unknown}} [_oembed_e84bc96fb95c5b004b8b5e529e53cc25] => [_oembed_time_e84bc96fb95c5b004b8b5e529e53cc25] => 1719508788 [_oembed_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] => [_oembed_time_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] => 1720115522 [_oembed_7d9b4a053236385b3e179091b29e757b] => [_oembed_time_7d9b4a053236385b3e179091b29e757b] => 1723456047 [_oembed_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => [_oembed_time_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => 1727273938 [_oembed_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => [_oembed_time_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => 1730645131 [_oembed_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] => [_oembed_time_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] => 1732394427 [_oembed_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] => [_oembed_time_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] => 1733822480 [_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => [_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1734331731 [_oembed_9070c7f350e3a6f3540f96774c1c2b27] => [_oembed_time_9070c7f350e3a6f3540f96774c1c2b27] => 1734945598 [_algolia_sync] => 1203046669001 [_oembed_c61297c55b80995df961fa049890d9aa] => [_oembed_time_c61297c55b80995df961fa049890d9aa] => 1748477601 [_oembed_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] => [_oembed_time_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] => 1751275674 [_oembed_f201ffe2cb26d893adf39b5a8757385d] => [_oembed_time_f201ffe2cb26d893adf39b5a8757385d] => 1751466288 [_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => [_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1751466288 [_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => [_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1756572140 [_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => [_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1758630306 [_oembed_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] => [_oembed_time_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] => 1759072878 [_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => [_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759324540 [_oembed_633addefe8e040801d8e99a6889140ac] => [_oembed_time_633addefe8e040801d8e99a6889140ac] => 1760118547 [_oembed_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] => [_oembed_time_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] => 1762516376 [_oembed_a530ebaee3a7903c3aedcf2938342a3e] => [_oembed_time_a530ebaee3a7903c3aedcf2938342a3e] => 1766059398 [_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => [_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766255308 [_oembed_b0d204362d925dd44b673883d01ae150] => [_oembed_time_b0d204362d925dd44b673883d01ae150] => 1767376310 [_oembed_ac9e529410ffc379770ee836872363fb] => [_oembed_time_ac9e529410ffc379770ee836872363fb] => 1773646374 [_oembed_f774859fa2129dba4fca144e4245601e] => [_oembed_time_f774859fa2129dba4fca144e4245601e] => 1774118393 [_oembed_f67f174dd8c8505681893143bad0b8f0] => [_oembed_time_f67f174dd8c8505681893143bad0b8f0] => 1778481952 [_oembed_9d91d577f0ba9fc8144d5c92743250d8] => [_oembed_time_9d91d577f0ba9fc8144d5c92743250d8] => 1778481952 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 596 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 271 [7] => 25 [8] => 91 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Érdekes [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Kultúra [7] => Videók [8] => Zene ) [tags] => Array ( [0] => 125873 [1] => 1098233 [2] => 1098241 [3] => 76647 [4] => 1098242 [5] => 1098244 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt [1] => Cseperedő Táncosok-Zenészek IV. Találkozója [2] => Csoóri Sándor program [3] => Mezővári [4] => Nemzet Ház [5] => zenés istentisztelet ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1098242 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1098242 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => [_domains] => [status] => 1 [from_cache] => 1 )
Nemzet Ház (1 Oldal)
Kárpátalja
Kárpáti szemle (2026.06.07) Esti hírek (videó)
21:05 Június 7, 2026
Emlékharangok és papírangyalok: Ungváron a háborúban elhunyt gyermekek emlékét méltatták
18:50 Június 7, 2026
Újraszámolták a dolgozó nyugdíjasoknak járó kifizetések összegét (videó)
18:21 Június 7, 2026
Istentisztelettel és csendes koszorúzással méltatták Szürtében a Nemzeti Összetartozás napját (videó)
17:45 Június 7, 2026
Június 10.-e után is folytatódni fog a munkakönyvek digitalizálása (videó)
16:21 Június 7, 2026
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Kárpáti szemle (2026.06.07) Esti hírek (videó)
21:05 Június 7, 2026
Májusban Ukrajna több területet szabadított fel, mint amennyit Oroszország elfoglalt – ISW
19:35 Június 7, 2026
Ukrajna nagyszabású védelmet épített ki a drónok ellen a frontvonalban lévő utakon – Fedorov
17:30 Június 7, 2026
Egyre több ukrán tér haza Lengyelországból vagy költözik külföldre
17:13 Június 7, 2026
Június 10.-e után is folytatódni fog a munkakönyvek digitalizálása (videó)
16:21 Június 7, 2026
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Kiszivárgott, mit művelhetnek az orosz műholdak Európa felett
22:14 Június 7, 2026
Kárpáti szemle (2026.06.07) Esti hírek (videó)
21:05 Június 7, 2026
Az Orosz Ortodox Egyház Brazíliába helyezte át Hilarion metropolitát a csehországi botrány után
20:19 Június 7, 2026
Bejelentés érkezett Joe Biden volt amerikai elnök egészségi állapotáról
19:02 Június 7, 2026
Lengyelországban a gyorshajtás mostantól a jogosítvány bevonását vonhatja maga után
15:42 Június 7, 2026
Több hír a világból