Az összoroszországi népszámlálásról szóló törvény 3. cikkének (4) bekezdését felfüggesztették, vagyis Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 30-án rendeletben függesztette fel az orosz népszámlálást 2029. január 1-ig – derül ki a Kreml honlapjára feltöltött hivatalos közleményből.
A Washingtoni Hadtudományi Intézet (ISW) szerint azért, hogy így titkolják el a háborús veszteségeket.
Az orosz Állami Duma szeptember 18-án fogadta el a törvényt, majd a Szövetségi Tanács szeptember 25-én jóváhagyta azt, amely felfüggeszti a népszámlálás végrehajtását. Az intézkedés célja az lehet, hogy a statisztikai megfigyelések ne valósuljanak meg az orosz lakosság egyes csoportjaira vonatkozóan, és így a háború emberi áldozatai rejtve maradhassanak.
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
Szlovéniában a Szabadság Mozgalom párt kezdeményezésére népszavazást rendeznek, ahol a választópolgárok dönthetnek a marihuána orvosi és szabadidős célú használatáról, valamint annak személyes célú termesztéséről.
A népszavazási kérdéseket április 25-én fogadta el a szlovén nemzetgyűlés, a szavazást pedig az európai parlamenti választások napján, június 9-én tartják.
A marihuána gyógyászati célú értékesítése és felhasználása Szlovéniában már engedélyezett, azonban a termesztése és a rekreációs használata még nem megengedett. A Ljubljanai Egyetem politikai megmozdulása, melynek a „marihuána menet” nevet adták, által 2023 novemberében közzétett kutatás szerint az országban több mint 200 ezer ember fogyaszt marihuánát, és évente körülbelül kétezer kannabisszal kapcsolatos bűncselekményt regisztrálnak.
A nemzetközi kontextusban Málta és Luxemburg után Németország lett a harmadik uniós tagállam, ahol a kannabisz személyes használatra történő legalizálása megtörtént. Németországban az új törvény 2023. április 1-jén lépett életbe, amely szerint otthon legfeljebb 50, nyilvános helyeken pedig legfeljebb 25 gramm marihuánát tarthatnak maguknál a lakosok.
Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes, Ukrajna digitális átalakításáért felelős minisztere a Radio Szvobodának adott interjújában elmondta, nem zárja ki a „Gyija állami szolgáltatás alkalmazását az ukrajnai népszámlálásban, ugyanakkor választások megtartását a Gyija alkalmazás segítségével nem terveznek.
„Jelenleg egyáltalán nincs ilyen célunk – választásokat tartani a Gyija alkalmazásával” – mondta, válaszolva arra a kérdésre, miszerint az alkalmazást „globálisabb célokra” használják, mint például egy közvélemény-kutatás.
„Az online választások lebonyolításához hihetetlen bizalomra van szükség a hatalom, a rendvédelmi szervek, az igazságszolgáltatás és az elektronikus rendszer iránt, valamint a lakosság magas szintű digitális készségeire. Ha mindezek az összetevők és a bizalom egymás iránt megvan, akkor ki lehet dolgozni az elektronikus választásokat. Ezért ezeket az intézményeket ki kell építeni. Mi ezzel is foglalkozunk” – folytatta.
Fedorov „szépnek” nevezte a népszámlálás lebonyolításának lehetőségét az alkalmazás segítségével.
„Nem beszéltünk erről a nyilvánosság előtt, de most én vagyok a felelős a statisztikai szolgálat reformjáért. Ez elég látványos reform lesz abból a szempontból, hogy egy nagy testület, amelyben megvan a lehetőség a hatékony fejlődésre, van mit optimalizálni, hogyan lehet ezen változtatni a technológia segítségével. Tavaly két törvényjavaslatot fogadtunk el, az egyik a népszámlálásról szól. Ott pedig elő van írva, hogy a népszámlálás első fordulóját elektronikus eszközök alkalmazásával is le tudjuk bonyolítani” – tette hozzá.
Szerhij Hajdaj, Luhanszk ukrajnai kormányzója egy Telegramon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy megbüntetik mindazokat, akik részt vesznek a mai népszavazások lebonyolításában Ukrajna megszállt területein – értesült a Guardian.
Mint azt már megírtuk, Ukrajna négy, Oroszország és a Moszkva-barát erők által ellenőrzött területe pénteken megkezdődött a népszavazás az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Az orosz csapatok ellenőrzése alá került dél-ukrajnai Herszon városának lakói az Ukrinform hírügynökség szerdai jelentése szerint a terület Oroszországhoz csatolásáról tartandó „álreferendum” bojkottjára szólítottak fel.
Az ukrán hírügynökség azt közölte, hogy az utcákon sárga szalagok tűntek fel, ami szerinte a „nyilvános ellenállási mozgalom” szimbóluma. Továbbá arról tájékoztatott, hogy a mozgalom aktivistái felszólították az embereket, hogy a sárga szalagokat póznákra, villanyoszlopokra, korlátokra, illetve buszmegállókban is tűzzék ki.
A február 24-én indult orosz hadművelet következtében az orosz csapatok és szövetségeseik több térséget is ellenőrzésük alá vontak Ukrajna déli részén, ahol saját közigazgatási szerveket hoztak létre. Értesülések szerint Donyeckben, Luhanszkban, Herszonban és Zaporizzsjában is terveznek népszavazást az Oroszországhoz csatlakozásról.
Hírügynökségek ugyanakkor felidézték, hogy különösen Herszonban több tüntetés volt és merényleteket is elkövettek a Moszkva-barát közigazgatás tagjaival szemben.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
Ukrzaliznytsia and United24 launched a charity campaign "A Ticket to Victory" offering to buy tickets for first train trips to the liberated Kherson, and soon-to-be-liberated Donetsk, Luhansk and Simferopol. Now I am looking forward to my trip to #Mariupol❤ pic.twitter.com/sWAwhjvldb
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Svájcban a hétvégén népszavazást tartottak arról, hogy ha valaki nem tiltja meg kifejezetten, akkor halála után automatikusan szervdonorrá válik – számolt be a 444 a Guardianra hivatkozva.
A transzplantációról szóló törvény megváltoztatását a szavazók 60 százaléka támogatta. Az eddig szabályozás csak akkor tette lehetővé a szervek felhasználását, ha az elhunyt abba még életében beleegyezett. Mivel az elhalálozott személyek szándéka sokszor nem ismert, ilyen esetekben a döntés a hozzátartozókra maradt, akik a legtöbb esetben a szervadományozás ellen döntöttek.
2021 végén több mint 1400 beteg várt szervátültetésre a mintegy 8,6 millió lakosú Svájcban.
Tavaly 166 elhunyt személy engedélyezte szervei felhasználását Svájcban, és összesen 484 ilyen szervet ültettek át. A Swisstransplant nevű szervezet szerint 2021-ben 72 ember halt meg, miközben szervátültetésre várt.
Az új törvény alapján azonban a hozzátartozók továbbra is megtilthatják a szervek felhasználását, ha azt gyanítják, hogy szerettük ellenezte azt, csak nem nyilatkozott róla.
A szervek felajánlásának orvosi feltételei változatlanok maradnak: csak azok adományozhatják el a szerveiket, akik kórházi intenzív osztályon halnak meg, és előbb két orvosnak kell igazolnia a halál beálltát.
More humanitarian aid for #Ukraine ?? #Switzerland ?? is sending 100 tonnes of supplies this week, including medical & firefighting equipment provided by @vbs_ddps. Proud of our @SwissDevCoop staff for organising the delivery of 5,300 tonnes of relief goods since March ? pic.twitter.com/v9FVUbIRCy
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Reggel hat órakor elkezdődött az országgyűlési választás és a négykérdéses gyermekvédelmi népszavazás. A szavazókörök este hétig lesznek nyitva. Percről percre tudósításunk a választásról itt olvasható.
A magyar választási törvények értelmében az egyéni körzetekben 106 képviselői hely sorsa dől el, az országos listáról pedig várhatóan 93 mandátumot osztanak el az indulók előtt. Egy párt csak akkor juthat be az Országgyűlésbe, ha eléri az öt százalékot. A nemzetiségi választók pártlistára nem, csak nemzetiségük listájára voksolhatnak.
Sorra nyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban is
Sorra nyílnak a szavazókörök a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken, az országgyűlési választásra és a népszavazásra ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 53 689 választópolgárt.
Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton szavaztak, az első Amerikán kívüli szavazókör Új-Zélandon nyílt meg, közép-európai idő szerint szombat este 8 órakor, majd folyamatosan nyíltak az ausztráliai, az ázsiai, majd a kelet- és észak-európai, valamint a közel-keleti szavazókörök is.
A magyarországiakkal egy időben nyitott ki a szavazókör Észtországban (Tallin), Finnországban (Helsinki), Lettországban (Riga), Litvániában (Vilnius), Svédországban (Stockholm), Norvégiában (Oslo), Dániában (Koppenhága), Hollandiában (Hága), Belgiumban (Brüsszel), Luxemburgban (Luxembourg), Németországban (Berlin, Düsseldorf, München, Nürnberg és Stuttgart), Franciaországban (Párizs, Lyon és Strasbourg), Svájcban (Bern és Genf), Olaszországban (Milánó és Róma), Máltán (Valletta), Spanyolországban (Barcelona, Madrid és Malaga), Lengyelországban (Varsó, Krakkó, Wroclaw és Gdansk) és Csehországban (Prága).
Ezen a 31 külképviseleten 35 403 választót várnak, a legtöbbet Münchenben (4646), Stuttgartban (3719) és Hágában (3433).
Szintén a magyarországi szavazókörökkel egy időben nyílt meg a külképviseleti szavazókör a Magyarországgal szomszédos országok közül Szlovákiában (Pozsony, Kassa és Besztercebánya), Ausztriában (Bécs és Innsbruck), Szlovéniában (Lendva és Ljubljana), Horvátországban (Zágráb és Eszék), valamint Szerbiában (Belgrád és Szabadka). A 11 külképviseleten 4572 választót várnak, Bécsben például 2164-et, Szabadkán 1031-et.
A Balkánon szintén 6 órakor nyitott meg Bosznia-Hercegovinában (Szarajevó), Montenegróban (Podgorica), Koszovóban (Pristina), Észak-Macedóniában (Szkopje) és Albániában (Tirana), összesen 545-en voksolnának ezeken a külképviseleteken.
Az afrikai kontinensen is 6 órakor nyitott meg a külképviseleti szavazókör Egyiptomban (Kairó), a Dél-afrikai Köztársaságban (Pretoria), valamint a Zambiai Köztársaságban (Lusaka), ezen a három külképviseleten 145-en voksolnának.
Közép-európai idő szerint reggel 7 órakor nyitnak a szavazókörök Írországban (Dublin), Nagy-Britanniában (Edinburgh, London és Manchester), Portugáliában (Lisszabon), Algériában (Algír), Tunéziában (Tunisz), Angolában (Luanda), Nigériában (Abuja) és Szenegálban (Dakar). Ezen a tíz külképviseleten összesen 13 024-en voksolnának, Londonban 8138-an, Manchesterben 1761-en, Dublinban 1348-an.
Mivel ez a tíz külképviselet olyan időzónában van, amelyben az időeltolódás a közép-európai időhöz képest mínusz 1 óra, a helyi idő szerinti 6 óra és a közép-európai idő szerinti 19 óra között lehet szavazni. Ez azt jelenti, hogy – bár helyi idő szerint reggel 6-kor kinyitottak a szavazókörök – az időeltolódás miatt helyi idő szerint csak este 6 óráig szavazhatnak.
A marokkói külképviselet (Rabat, 28 szavazó) és a ghánai (Accra, 14 szavazó) pedig olyan időzónában van, ahol mínusz 2 óra az időeltolódás a közép-európai időköz képest, így itt csak közép-európai idő szerint 8 órakor nyit a külképviselet, viszont csak helyi idő szerint 5 óráig lehet voksolni.
A külképviseleteken (Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain) azok adhatják le voksukat, akik március 25-éig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe. A külképviseleteken szombaton és vasárnap több mint 65 ezren szavazhatnak, négy évvel ezelőtt 58 ezren szerepeltek a névjegyzékben.
A külképviseleteken a diplomáciai képviselet munkatársai a külképviseleti választási iroda (küvi) tagjai.
A szavazás befejezése után a külképviseleteken leadott voksokat Magyarországra, a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, legkésőbb április 7-éig. Az NVI az urnák beérkezése után választókerületek szerint szétválogatja a szavazatokat.
Vasárnap minden egyéni választókerületben egy szavazókör urnái bontatlanul maradnak, ezeket április 9-én bontják fel és hozzákeverik a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. Így állapítják meg a szavazókör eredményét, és csak ezután lehet majd megállapítani a parlamenti választás és a népszavazás eredményét.
A dohányreklámok teljes tiltásáról rendeznek népszavazást Svájcban, mellyel a gyermekeket és fiatalokat elérő hirdetések szinte teljes tiltására törekszenek.
A kezdeményezés célja azoknak a dohányreklámoknak a betiltása, amelyek eljutnak a gyerekekhez és a fiatalokhoz. Valójában ez az állítás szinte minden dohányreklámra igaz lehet, így gyakorlatilag teljeskörű tiltást jelentene, ráadásul nem kizárólag a cigarettára, hanem minden más dohánytermékre is vonatkozna, mondja Jean-Paul Humair, egy szenvedélybetegekkel fogalakozó genfi központ igazgatója.
A betiltás ellenzői szerint ugyanakkor a lépés infantilizálná a felnőtteket, hiszen gyakorlatilag minden nekik szóló reklámot is tiltana.
More humanitarian aid for #Ukraine ?? #Switzerland ?? is sending 100 tonnes of supplies this week, including medical & firefighting equipment provided by @vbs_ddps. Proud of our @SwissDevCoop staff for organising the delivery of 5,300 tonnes of relief goods since March ? pic.twitter.com/v9FVUbIRCy
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
A svájci demokrácia sajátosságai régóta megszokott jelenség számos szakértő, politikus és egyszerű állampolgár számára, mert az ország szövetségi berendezkedése és a többé-kevésbé fontos döntések meghozatala a népszavazás intézete révén már több száz éve hatékonyan működik.
Példa erre a közelmúltban megtartott legutóbbi szavazás. Az előzetes adatok szerint a november 28-án, vasárnap megtartott népszavazáson az alpesi ország lakosságának többsége jóváhagyta a törvényt, amely az úgynevezett „pass covid” – egészségügyi engedélyt írja elő, amelyet a beoltott személyek, valamint azok igényelhetnek, akik átestek a koronavírus fertőzésen. A helyi rendőrség azonban a döntés ellen tiltakozó tömeges demonstrációktól tart.
A járvány ötödik hullámának hátterében a svájciaknak a hétvégén sikerült olyan törvényt elfogadniuk, amely lehetővé tette számukra, hogy ebben a rendkívül demokratikus országban létrehozzák az egészségügyi engedélyt. Az első exit poll- ok szerint a törvényt a szavazatok közel 63 százalékával fogadták el.
A népszavazás kezdeményezői éppen az egészségügyi engedély ellenzői voltak, annak megtartása egybeesett a koronavírus „Omicron” új törzsének megjelenéséről szóló jelentésekkel, amelyet Dél-Afrikában azonosítottak, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „komoly aggodalomra okot adónak” jellemezte.
Mivel a választás előtti viták mindkét tábor részéről meglehetősen hevesek voltak, a Svájci Konföderáció rendőrsége a népszavazás végleges eredménye kihirdetését követően tiltakozó tömeges demonstrációktól tart. Ennek a „szokatlan feszültségnek” a jele pedig, hogy a rendőrség Bernben, a fővárosban már elkerítette kormány és a parlament épületét.
Az egészségügyi engedélyek elleni kampányt a helyi polgárok számos tüntető akciója fémjelezte, amelyek néha a hatóságok engedélye nélkül zajlottak és az aktivisták agresszív politikája kísérte, azonban nem fajult el, nem úgy, mint például a környező országokban.
A társadalmi feszültség ilyen komoly növekedése Svájcban, a párbeszéd kultúrájáról és a kompromisszum készségéről híres országban, ahol a népszavazásokat évente többször, abszolút békés légkörben tartanak meg, komoly aggodalmat váltott ki a szövetségi kormányban. Sok politikust, köztük Alen Berset-et, az egészségügyi minisztert is az aktivisták életveszélyesen megfenyegették, és jelenleg a rendőrség védelme alatt állnak.
Svájcban, más európai országokhoz hasonlóan, a múlt hónap közepén újabb koronavírus hullám újabb következett be.
Más országokkal ellentétben azonban Svájc eddig nem volt hajlandó megszigorítani ellenőrző intézkedéseket, mivel a kórházi ágyak kihasználtsága az intenzív osztályokon viszonylag alacsony volt (20%).
De amint a rossz tapasztalatok mutatják, hogy a helyzet néhány héten belül drámaian megváltozhat, mivel alig néhány hét múlva megkezdődnek a karácsonyi és újévi ünnepek, amely újabb koronavírus hullámokat és haláleseteket válthat ki.
More humanitarian aid for #Ukraine ?? #Switzerland ?? is sending 100 tonnes of supplies this week, including medical & firefighting equipment provided by @vbs_ddps. Proud of our @SwissDevCoop staff for organising the delivery of 5,300 tonnes of relief goods since March ? pic.twitter.com/v9FVUbIRCy
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Az előzetes eredmények szerint a svájci népszavazáson részt vevők több mint 60 százaléka támogatta a kormány járványügy intézkedéseit, így maradhatnak a korlátozások – írja a BBC. A gfs.bern közvéleménykutató-intézet szerint a törvényt a szavazók 63 százaléka támogatta.
Az országban szeptember óta védettségi kártyával lehet csak kávézókba, éttermekbe, moziba, sporteseményekre menni, vagy épp az egyetemi órákra bejárni. A covid-tesztek fizetősek, így aki még nem oltatta be magát, annak igencsak bonyolult az élete.
A szigorításokat ellenzők népszavazást kértek, ezen viszont az előzetes eredmények alapján vereséget szenvedtek.
Svájcban az oltottsági arány 66 százalékos, rosszabb, mint az EU 70 százalékos aránya, de még így is jobb, mint a magyar 63 százalék. A fertőzésszám is rosszabb, mint az EU-ban, és jobb, mint nálunk, de ez még mindig viszonylag kevés halálesethez vezet, az elmúlt hét napban 0 és 21 között volt az áldozatok napi száma.
More humanitarian aid for #Ukraine ?? #Switzerland ?? is sending 100 tonnes of supplies this week, including medical & firefighting equipment provided by @vbs_ddps. Proud of our @SwissDevCoop staff for organising the delivery of 5,300 tonnes of relief goods since March ? pic.twitter.com/v9FVUbIRCy
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU