A dán kormány bejelentette, hogy a nők számára is bevezetik a hadkötelezettséget, ezzel pedig a második európai uniós (EU) tagállam lesz, amelyben előírják a nők sorkatonaságát is.
Dánia bevezeti a hadkötelezettséget a nők számára – jelentette ki Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter.
A tájékoztatásból kiderül, hogy azok a nők, akik idén július 1-jével betöltik a 18. életévüket, 2026-ban már behívhatóak lesznek katonai szolgálatra. A férfiak számára eddig is kötelező volt a sorkatonaság.
A skandináv országban tavaly fogadták el azt a törvényt, amelynek keretében, egyebek között, az eddigi négy hónapos szolgálati időt 11 hónapra emelik.
Dánia az új szabályozással Svédország után már a második európai uniós tagállam, amelyben előírják a nők hadkötelezettségét. Norvégiában, amely ugyan NATO-tagország, de nem tagja az EU-nak, szintén kötelező a nők katonai szolgálata.
[type] => post [excerpt] => A dán kormány bejelentette, hogy a nők számára is bevezetik a hadkötelezettséget, ezzel pedig a második európai uniós (EU) tagállam lesz, amelyben előírják a nők sorkatonaságát is. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1743084120 [modified] => 1743027056 ) [title] => Dánia jövőre bevezeti a nők kötelező katonai szolgálatát [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=236864&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 236864 [uk] => 236813 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 236814 [image] => Array ( [id] => 236814 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207.png [original_lng] => 603805 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207-300x188.png [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207.png [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207.png [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207.png [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207.png [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-207.png [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1743019857:12 [views_count] => 4090 [_thumbnail_id] => 236814 [_edit_last] => 12 [_algolia_sync] => 508519461000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 4757 [1] => 71972 [2] => 1273358 [3] => 1808281 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dánia [1] => kötelező sorkatonaság [2] => nők hadkötelezettsége [3] => nők szolgálata ) ) [1] => Array ( [id] => 212916 [content] =>
A balti állam tovább fokozta a háborús előkészületeit: a kétmilliós ország nemcsak hogy visszaállította a hadkötelezettséget, de néhány éven belül a nőket is kötelezni fogja a katonai szolgálatra.
Az ukrajnai háború szinte minden európai országban újradefiniálta az önkéntes alapon szerveződő haderő hatékonyságát, így több helyen már vagy újra bevezették a kötelező katonai szolgálatot, vagy éppen előkészítik azt. Lettország egy lépéssel tovább ment: védelmi minisztere, Andris Sprūds először egy napokban adott interjúban közölte a meghökkentő hírt, miszerint a kormány a nőkre is kiterjeszti a hadkötelezettséget. A tárcavezető később az X-en erősítette meg: a teljes védelem érdekében maximálisan támogatja a nők kötelező katonai szolgálatát. Szerinte ez leghamarabb 2028-ban valósulhat meg.
A balti államok (Észtországgal az élen) talán a leginkább háborúpártiak az Európai Unióban. Lettország határos Oroszországgal, így az ukrajnai konfliktus jelentősen átformálta a militarizmusról és a pacifizmusról alkotott világképét. Bár 2006-ban eltörölte a kötelező katonai szolgálatot, tavaly újra bevezette azt. A kétmilliós ország kormánya négy éven belül 4000 főt kíván besorozni, ehhez azonban már a nők szolgálatára is szüksége van.
Bár Európában sorra döntenek úgy az államok, hogy valamilyen formában bevezetik a hadkötelezettséget, az, hogy a nőket is besorozzák, meglehetősen ritka. Idén márciusban Dánia jelentette be ezt a lépést (2026-tól vezetnék be a rendszert), ezzel a harmadik lett Norvégia és Svédország után, amely e drasztikus lépést választotta.
Lettország minisztere igyekezett megnyugtatni a közvéleményt. Mint mondta, a törvény „nem ma vagy holnap” fog életbe lépni, az első szolgálatra kötelezett nők leghamarabb 2028-ban kapják majd meg a behívójukat. A csúszást a politikai és technikai akadályok elhárításához szükséges idővel magyarázta. Ez azt jelenti, hogy a kormány társadalmi vitára bocsátja a kérdést (nem mintha az bármit befolyásolna a döntésében), nekiáll fejleszteni a hadsereg szolgálati infrastruktúráját az újonnan érkezők érdekében, nem utolsósorban pedig elkezdi beszerezni a kifejezetten nők számára készített egyéni felszereléseket.