Az orosz hadsereg Ukrajna elleni szerda hajnali rakétatámadása nem volt tömeges, de Moszkvában minden készen áll egy hatalmas csapásra – számolt be számolt be az rbc.ua hírportál Andrij Kovalenkóra, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) alá tartozó dezinformáció elleni központ vezetőjére hivatkozva.
A jelentés szerint az illetékes közölte: „A cirkálórakétákkal, ballisztikával (beleértve a KN23-asokat a KNDK-ból), valamint Shahedekkel végzett kombinált támadás eddig nem volt tömeges.” Szerinte az ellenség mindennel készen áll egy hatalmas támadáshoz.
„Az oroszok cirkálórakétákat halmoztak fel a télre, és továbbra is ezt teszik. A stratégiai légierő alkalmazása pedig megerősíti ezt” – tette hozzá Andrij Kovalenko, hangsúlyozva, hogy „az ellenség összes terve ismert és érthető, és Ukrajna szembeszáll velük”.
Több mint 1300 iskolát romboltak le Ukrajnában a háború kezdete óta az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területeken, és számos további létesítmény súlyosan megrongálódott – közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden.
A támadások miatt az iskolaköteles korú gyermekek mindössze harmada látogatja az összes óráját személyesen, és sokan elfelejtették a tananyagot – tette hozzá az UNICEF. Az ENSZ Gyermekalapja rámutatott: a háborút a koronavírus-világjárvány előzte meg, így számos ukrán gyermek már negyedik éve nem tud rendesen iskolába járni.
A szervezet aláhúzta: az ukrán tanárok mintegy fele jelezte, hogy romlottak a tanulók anyanyelvi, matematikai és idegen nyelvi készségei. Az Ukrajnából elmenekült gyermekek helyzete sem jobb: több mint felük kimarad a fogadó ország oktatási rendszeréből elsősorban nyelvi és közlekedési akadályok, illetve a helyi intézmények kapacitáshiánya miatt.
Az UNICEF hangsúlyozta: háborús vagy válsághelyzetben az iskolák sokkal többet biztosítanak a tanulási lehetőségnél, mert biztonságot és rendszert adnak a veszteséggel és erőszakkal szembesülő gyermekeknek.
Emellett a jobb táplálkozás, valamint az oltásokhoz és a különféle segélyekhez való hozzáférés helyszínei lehetnek – fűzte hozzá a szervezet.
Az ENSZ Gyermekalapja megjegyezte: partnereivel együtt azon dolgozik, hogy a gyerekek Ukrajnában és a fogadó országokban is jobban hozzáférjenek az oktatáshoz.
A szervezet célja, hogy segítsen mintegy 300 ezer ukrán gyermeken, akit az a veszély fenyeget, hogy a következő tanévben kimarad az iskolából – számolt be az MTI.
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Az ukrán first lady, Olena Zelenszka felháborodásának adott hangot a kijevi rakétatámadások miatt, amelyek egyik napról a másikra érték őket. A Twitter-nyilatkozatában azt mondta, hogy szilveszterkor a városokban ünnepelni kellett volna, ehelyett Ukrajna városait Oroszországból érkező rakétahullám borította be.
Mások életének tönkretétele szomszédaink undorító szokása. De mi kitartunk, és még erősebbek leszünk – fogalmazott az ukrán first lady.
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Обличчя Рф – це ракети, що прицільно знищують ?? житлові будинки. Обличчя Рф – це зловтішання через загиблих і поранених цивільних. Нескорене Запоріжжя сьогодні під страшним ворожим ударом. Його біль відчуває вся країна. Наші думки й молитви – із постраждалими та їхніми сім‘ями.
Умань… Прицільним ракетним обстрілом росіяни знищили частину багатоповерхівки. Під завалами люди. Це настільки страшно, що здається паралельною реальністю. Бо ж не можуть люди так чинити з людьми. А росіяни – можуть. Мої співчуття рідним загиблих… Відплата неодмінно настане. pic.twitter.com/pYUJuSkd2f
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Умань… Прицільним ракетним обстрілом росіяни знищили частину багатоповерхівки. Під завалами люди. Це настільки страшно, що здається паралельною реальністю. Бо ж не можуть люди так чинити з людьми. А росіяни – можуть. Мої співчуття рідним загиблих… Відплата неодмінно настане. pic.twitter.com/pYUJuSkd2f
— Olena Zelenska / Олена Зеленська (@ZelenskaUA) April 28, 2023
Több mint 10 hónapja tart Ukrajnában az a borzalmas háború, amiről sokan azt hittük, hogy a XXI. században ilyen nem történhet meg. Becslések szerint Ukrajnából eddig több mint 10 millióan menekültek el, és, ha ez nem lenne elég: az ország energetikai rendszerét ért orosz rakétatámadások miatt mindennapossá váltak a 10-15 órás áramszünetek is. Emellett ősszel valakik büntetlenül ledöntötték a munkácsi turul emlékművet, az ukrán törvényhozás pedig meghozta a nemzetiségek által kifogásolt kisebbségi törvényt is. Így láttuk mi 2022-t.
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Kijevben a télen az egyik lehetséges forgatókönyv az apokalipszis lehet, ha folytatódnak az infrastruktúra elleni orosz támadások – jelentette ki szerdán Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a főváros első embere azt mondta: „Kijev elveszítheti áram, víz és fűtés nélkül maradhat. Apokalipszis következhet be, mint a hollywoodi filmekben, amikor az alacsony hőmérséklet miatt lehetetlenné válik az élet a lakóházakban.” Szerinte lehetséges egy olyan forgatókönyv, amely szerint a város központosított fűtés nélkül marad egészen tavaszig, ha a hőmérséklet mínusz 15 fokra csökken.
„Ha még mindig nincs áram és alacsony a külső hőmérséklet, akkor sajnos kénytelenek leszünk az épületekből leengedni a vizet. Ellenkező esetben a víz befagyhat és a teljes vízvezeték-hálózat tönkremehet, az épületek pedig teljesen alkalmatlanok lesznek a további lakhatásra” – tette hozzá. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy most még nincs szükség a lakosság evakuálására, de erre fel kell készülni. Elmondása szerint a városban mindössze 20 százalékos az áramhiány, a körülmények pedig stabilak.
A polgármester arról biztosított, hogy a városi hatóságok küzdenek, és mindent megtesznek azért, hogy a legrosszabb ne következhessen be. „Kijevben nincs elég hely a legyőzhetetlenségi pontokon, Ezért a lakosságnak elő kell készítenie a nélkülözhetetlen dolgokat” – figyelmeztetett Vitalij Klicsko.
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Az orosz megszállók folyamatos támadásai miatt, és a nyugati partnerek támogatása ellenére is lehetetlen lesz az összes megrongálódott energetikai infrastrukturális létesítmény helyreállítása ezen a télen – jelentette ki szerdán Andrij Herusz, a Legfelső Tanács energia- és lakásügyi-kommunális bizottságának elnöke egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Herusz az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „az európai partnereink raktáraiban lévő berendezések már úton vannak Ukrajnába, gyorsan szállítják őket. A tél folyamán azonban lehetetlen lesz helyreállítani az energetikai infrastruktúra összes megrongálódott objektumát.”
A szakbizottsági elnök hangsúlyozta, hogy az ukrán energetikai rendszert az orosz megszállók folyamatos rakétatámadásai fenyegetik, Európának pedig nincs annyi berendezése, mint amennyire Ukrajnának szüksége lenne, és legalább hat hónapot vesz igénybe annak legyártása. „Ukrajna jelenleg saját erőből javítja a létesítményeket, az áramhiányt pedig rendszeres áramszünetekkel kompenzálja” – mutatott rá Andrij Herusz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz megszállók folyamatos támadásai miatt, és a nyugati partnerek támogatása ellenére is lehetetlen lesz az összes megrongálódott energetikai infrastrukturális létesítmény helyreállítása ezen a télen – jelentette ki szerdán Andrij Herusz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1669841220 [modified] => 1669840712 ) [title] => Lehetetlen teljesen helyreállítani Ukrajna energetikai rendszerét ezen a télen – parlamenti szakbizottsági elnök [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=127835&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 127835 [uk] => 127838 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 127836 [image] => Array ( [id] => 127836 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas.jpg [original_lng] => 42517 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/villamos-energia-helyreallitas-aramellatas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1669836809:8 [views_count] => 3708 [_thumbnail_id] => 127836 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => [_oembed_time_3edbcdb69f09bbd5fba78de10960061f] => 1669834028 [_oembed_a5b127d9e81f89c303c6def38006b26c] =>
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Nem nőtt az Ukrajnát elhagyó állampolgárok száma az energetikai infrastruktúrát ért orosz rakétatámadások után, a határőrök nem észleltek növekedést az országból kilépő ukránok számában – közölte pénteken Leonyid Baran, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) határvédelmi főosztályának vezetője sajtótájékoztatón, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A tudósítás szerint az illetékes nemzetbiztonsági tiszt hangsúlyozta, hogy a határőrök a határátkelőhelyek előtt nem észleltek kilépni készülő gépkocsisorokat. Ráadásul az Állami Határőrszolgálat adatai szerint novemberben az utasforgalom 11%-kal csökkent októberhez képest – tette hozzá.
Leonyid Baran elmondása szerint a hatóságok támogatásával folyik az államhatár védelmének mérnöki-műszaki megerősítése, és tartanak az erődítési munkálatok a határsávban. Mint jelezte, az Állami Határőrszolgálat emellett megerősítette az államhatár videomegfigyelését és pilóta nélküli repülőgépekkel történő ellenőrzését.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az Állami Határőrszolgálat nem októberben sem észlelte, hogy az ukránok tömegesen távoztak volna az országból az Ukrajnát október 10–11-én ért hatalmas orosz rakétatámadások nyomán.
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e