Egy szlovák középiskolás, Simon Omaník, egy rendezvényen visszautasította Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök kézfogását. Az esetről videófelvétel készült, és a diák később megindokolta döntését – számolt be az Index.
A Denník N című szlovák lap beszámolója szerint Peter Pellegrini hétfő délelőtt 35 olyan középiskolás diákot fogadott a hivatalában, akik a nemzetközi diákolimpiákon arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek.
A középiskolások elismeréseket vettek át Tomás Drucker oktatási minisztertől, kezet fogtak vele, majd Peter Pellegrinivel is, végül közös fényképet készítettek velük (rajtuk kívül díjat kapott 22 tanár is, akik segítettek nekik a felkészülésben).
Azonban a diákok egyike, a 19 éves Simon Omaník úgy döntött, nem fogadja el az államfő felkínált jobbkezét.
Már az is jelzésértékű volt persze, hogy Simon Omaník – aki a Denník N szerint tavaly, Szegeden nyert bronzérmet egy matematikai diákolimpián – egy méretes, Ukrajna nemzeti színeit jelképező szalagot viselt a díjátadón.
A szlovák fiatal a lapnak nyilatkozott is az esetről, és azt mondta, szerinte nem volt arrogáns a gesztusa, és Peter Pellegrininek eredetileg ott sem kellett volna lennie a díjátadón.
Személyes és politikai jellegű problémám van Pellegrini elnök úrral, mert véleményem szerint csalással és hazugságokkal került a palotába. Az örökzöld, olcsó élelmiszerről és olcsó gázról szóló ígéretek mellett – amelyeket a populisták minden választáson megismételnek – azzal vádolta ellenfelét, hogy háborúba küldene minket Ukrajnába
– mondta Simon Omaník.
[type] => post
[excerpt] => Egy szlovák középiskolás, Simon Omaník, egy rendezvényen visszautasította Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök kézfogását. Az esetről videófelvétel készült, és a diák később megindokolta döntését.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1736973180
[modified] => 1736963150
)
[title] => Szlovákiában egy iskolás fiú nem volt hajlandó kezet fogni az elnökkel részben Ukrajna miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229525&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229525
[uk] => 229416
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 229526
[image] => Array
(
[id] => 229526
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik.webp
[original_lng] => 82852
[original_w] => 1740
[original_h] => 1159
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik-1024x682.webp
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik-1536x1023.webp
[width] => 1536
[height] => 1023
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik.webp
[width] => 1740
[height] => 1159
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/simon-omanik.webp
[width] => 1740
[height] => 1159
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1736955951:5
[_oembed_88467f4743b6f5d54430ea9494e727ab] =>