Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY2MTA0MDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 228250
[content] =>
A több évtizedes hagyományoknak megfelelően gyülekezeti közösségben méltatták az új esztendő beköszöntét és Petőfi Sándor születésének emléknapját Badalóban.
A legnagyobb magyar költő emlékét 1938 óta őrzi díszes emléktábla a Tisza-parti település református templomának külső falán annak tiszteletére, hogy 1847 júliusában e szent falak tövében tartott pihenőt útban Erdődre menyasszonyához, Szendrey Júliához.

Sápi Zsolt lelkipásztor Lukács evangéliuma első fejezetének 13–17. versei alapján – Keresztelő János születése történetének magyarázatával – hirdette Isten igéjét, és arról is beszélt, magyar nemzetünk számára mennyire fontos, hogy az új esztendőt is a Teremtőbe vetett hittel kezdjük el.
Ezt követően Jakab Lajos családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, felelevenítette a 202 éve született költő kötődését a Tisza-parti településhez.
„Petőfiről szinte mindent tudunk, és mégsem lehet felfogni az ő jelentőségét. Tizenévesen már verseket írt – szabadságról, hazáról, szerelemről –, és kellett is sietnie, mivel alig több mint 26 év földi élet adatott számára. Az ez idő alatt lejegyzett közel ezer művéből mintegy 850 maradt fenn az utókor számára” – méltatta a költő életútját az érdekvédelmi szervezet helyi vezetője.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület a 2025-ös évet a szolgálat évének nyilvánította, ennek kapcsán elhangzott azon szolgálattevők – szervezők, igehirdetők, polgármesterek, KMKSZ-képviselők, közéleti személyiségek, konzulok, Petőfi-versek előadói – névsora, akik az elmúlt negyedszázad során részt vállaltak a megemlékezésekben.

Köszöntötte az egybegyűlteket Buczkó István beregszászi magyar konzul, aki arról beszélt, hogy Petőfi élete rövid volt, de hagyatéka mégis az örökkévalóság része lett. Mert „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az”. Jó egészséget, boldogságot, kitartást és a várva várt béke eljövetelét kívánta az itt élők számára.
A Sárosorosziból érkező Gáti Gyöngyi citeratanár, kántor a Badalóban citeraoktatásban részt vevő gyerekekkel együtt a karácsonyi ünnepkörhöz köthető népdalokat, illetve megzenésített verseket adott elő, majd Isten áldását kívánva személyesen is köszöntötte a badalói gyülekezetet.

Orosz Viktória, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákja Petőfi Föltámadott a tenger című költeményét szavalta el, majd elhangzott Badaló korelnökének, Sárközi Gyulának nagy költőnkhöz írt verse is.
Szalai Imre elöljáró köszöntőjében annak a ténynek a jelentőségére hívta fel a figyelmet, hogy az itt élők számára nemzedékről nemzedékre fontos volt Petőfi Sándor szellemi hagyatéka, amit remélhetőleg az utánunk jövő fiatalok is hűségesen ápolnak majd.
Az áldásokban gazdag esemény a Himnusz eléneklésével és a Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával ért véget.
(tamási)
Kárpátalja
[type] => post
[excerpt] => A több évtizedes hagyományoknak megfelelően gyülekezeti közösségben méltatták az új esztendő beköszöntét és Petőfi Sándor születésének emléknapját Badalóban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735821780
[modified] => 1735814344
)
[title] => Petőfire emlékeztek Badalóban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228250&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228250
[uk] => 228309
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 228253
[image] => Array
(
[id] => 228253
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-scaled.jpg
[original_lng] => 562511
[original_w] => 2560
[original_h] => 1754
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-300x206.jpg
[width] => 300
[height] => 206
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-768x526.jpg
[width] => 768
[height] => 526
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-1024x702.jpg
[width] => 1024
[height] => 702
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-1536x1052.jpg
[width] => 1536
[height] => 1052
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-2048x1403.jpg
[width] => 2048
[height] => 1403
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/dsc-0793-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1754
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735847640:3
[_thumbnail_id] => 228253
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3273
[_oembed_df1ff7072b044a672eb6a00f2f35c51a] =>
[_oembed_time_df1ff7072b044a672eb6a00f2f35c51a] => 1735807146
[_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
[_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1735807146
[_oembed_c87e0566aa1702f1117cab0d5f7f1584] =>
[_oembed_time_c87e0566aa1702f1117cab0d5f7f1584] => 1735807720
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] =>
[_oembed_time_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] => 1736779211
[_oembed_e77a735488fc97195a839021e2549704] =>
[_oembed_time_e77a735488fc97195a839021e2549704] => 1737992418
[_oembed_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] =>
[_oembed_time_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => 1742908572
[_oembed_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] =>
[_oembed_time_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] => 1742908572
[_oembed_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] =>
[_oembed_time_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] => 1742908572
[_oembed_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] =>
[_oembed_time_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] => 1742908573
[_algolia_sync] => 1203087232001
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1748186414
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748774291
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748774291
[_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] =>
[_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1748774291
[_oembed_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
— Pablo O'Hana (@PabloOHana) May 5, 2025
[_oembed_time_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => 1748774291
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1748774291
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749638955
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1750429371
[_oembed_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] =>
[_oembed_time_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => 1750429371
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757095225
[_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] =>
[_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1757613738
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761134642
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761134643
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1761134643
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1761134643
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1762679564
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1762679564
[_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] =>
[_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1762679564
[_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] =>
[_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1762679564
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 31
[2] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kárpátalja
[2] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 14204
[1] => 1469
[2] => 661040
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Badaló
[1] => megemlékezés
[2] => Petfőfi Sándor
)
)
[1] => Array
(
[id] => 164037
[content] =>
Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata nagyszabású ünnepséget tartott Petfőfi Sándor 200. és Tarasz Sevcsenkó 209. születési évfordulója alkalmából. A szervezők hangsúlyozták: a világirodalom mindkét kiemelkedő költője számára fontos volt a szabadság, amiért harcoltak is. Az ünnepségen a Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola nyíregyházi diákjai Petőfi Sándor és Tarasz Sevcsenkó verseit szavalták, Molnár Uljana ivano-frankivszki énekesnő pedig dalokban adta elő a két meghatározó költő alkotásait. A hivatalos adatok szerint másfél év alatt 1 millió 800 ezer ukrán menekült lépett be Magyarországra, közülük 600 ezren igényeltek segítséget a segítségpontokon, a pályaudvarokon vagy a karitatív szervezeteknél. Nyíregyháza, a határ közelsége miatt sokuk számára egy állomás volt. Emellett a szabolcsi megyeközpont már évtizedek óta a kivándorló kárpátaljaiak egyik kedvelt célpontja.
[type] => post
[excerpt] => Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata nagyszabású ünnepséget tartott Petfőfi Sándor 200. és Tarasz Sevcsenkó 209. születési évfordulója alkalmából.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1696522860
[modified] => 1696522377
)
[title] => Petőfit és Sevcsenkót méltatta Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=164037&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 164037
[uk] => 164046
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 164039
[image] => Array
(
[id] => 164039
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa.jpg
[original_lng] => 102659
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/qaqa.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1696511578:14
[_oembed_36523e08631f0cc3d40b6e05f56c789d] =>
[_oembed_time_36523e08631f0cc3d40b6e05f56c789d] => 1696511466
[_thumbnail_id] => 164039
[_edit_last] => 14
[views_count] => 3702
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_022a2e073db10a11e60f79af8e2192cc] =>
[_oembed_time_022a2e073db10a11e60f79af8e2192cc] => 1696512067
[_oembed_975ff95e94938a160ad138211eaaf690] =>
[_oembed_time_975ff95e94938a160ad138211eaaf690] => 1696512067
[_oembed_f538bf0823a103d4a426c46c89c5657a] =>
[_oembed_time_f538bf0823a103d4a426c46c89c5657a] => 1696512067
[_oembed_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] =>
[_oembed_time_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] => 1696512067
[_oembed_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] =>
[_oembed_time_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => 1696512067
[_oembed_aaa80e6a248d512da41dfb3602665a27] =>
[_oembed_time_aaa80e6a248d512da41dfb3602665a27] => 1696512067
[_oembed_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] =>
[_oembed_time_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => 1696512068
[_oembed_ed1cf01f8890c594b132078a400e42be] =>
[_oembed_time_ed1cf01f8890c594b132078a400e42be] => 1696512068
[_oembed_5f9116e80104fb6ff5260b9fadfcfd85] =>
[_oembed_time_5f9116e80104fb6ff5260b9fadfcfd85] => 1697616502
[_oembed_7be139695c8e3c85c2af86b90a4ee3eb] =>
[_oembed_time_7be139695c8e3c85c2af86b90a4ee3eb] => 1698758021
[_oembed_8556b80e892098a68fe4d4fc1f10d04a] =>
[_oembed_time_8556b80e892098a68fe4d4fc1f10d04a] => 1699606734
[_oembed_5371aada386d36f33f64cc9e0da73654] =>
[_oembed_time_5371aada386d36f33f64cc9e0da73654] => 1701076524
[_oembed_b463033e5842396978f30367a476fa76] =>
[_oembed_time_b463033e5842396978f30367a476fa76] => 1710349311
[_oembed_4a82d840bf8338e9e82694b30bb8bf3c] =>
[_oembed_time_4a82d840bf8338e9e82694b30bb8bf3c] => 1710756204
[_oembed_16146b7f72df79cc59b1168f37080422] =>
[_oembed_time_16146b7f72df79cc59b1168f37080422] => 1710756204
[_oembed_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] =>
[_oembed_time_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] => 1717109760
[_oembed_c7bb080a6cc184894167e0839acafad4] => {{unknown}}
[_oembed_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] =>
[_oembed_time_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] => 1720257623
[_oembed_4261d7e5229a0cfdbacf09b0212e3daf] => {{unknown}}
[_oembed_7bb74ffdc28c795c01fe9c0cdafab2ce] =>
[_oembed_time_7bb74ffdc28c795c01fe9c0cdafab2ce] => 1720257623
[_oembed_aedeb7ae56a266b1bd8ef03bcb76f069] => {{unknown}}
[_oembed_e6f13e59d0632198d1771eb24e803156] => {{unknown}}
[_oembed_9b2c8ae1254dd02fdda31ca216e0cc0f] => {{unknown}}
[_oembed_857a24f22f8cabaf5d7fefdef1e72d4d] => {{unknown}}
[_oembed_eaad7460880e06bc650438d14aa1bc43] =>
[_oembed_time_eaad7460880e06bc650438d14aa1bc43] => 1732537350
[_oembed_303e725a21e2cce5b95bd56701e5568a] =>
[_oembed_time_303e725a21e2cce5b95bd56701e5568a] => 1734365102
[_oembed_c99ba2e79a14139fe88b2c91658dc893] =>
[_oembed_time_c99ba2e79a14139fe88b2c91658dc893] => 1735970054
[_oembed_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] =>
[_oembed_time_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] => 1738268409
[_oembed_9b55d8bd86e34d91723d38145514eb50] =>
[_oembed_time_9b55d8bd86e34d91723d38145514eb50] => 1743401258
[_oembed_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] =>
[_oembed_time_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => 1743530143
[_algolia_sync] => 1202966456001
[_oembed_651ba9b86911db5275910993988fe796] =>
[_oembed_time_651ba9b86911db5275910993988fe796] => 1749206326
[_oembed_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] =>
[_oembed_time_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] => 1749881210
[_oembed_433710b528929996621300a04e62c641] =>
[_oembed_time_433710b528929996621300a04e62c641] => 1750068909
[_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
[_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756652455
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1762290922
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 611072
[1] => 661039
[2] => 661040
[3] => 17406
[4] => 197
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Évforduló
[1] => Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata
[2] => Petfőfi Sándor
[3] => Tarasz Sevcsenko
[4] => ünnepség
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 661040
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 661040
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Petfőfi Sándor (1 Oldal)