Az ukrán hadsereg vezetésében tapasztalható túlzott központosítás és a főparancsnok, Olekszandr Szirszkij beavatkozása a taktikai döntésekbe gyengíti Ukrajna védelmi képességeit és lassítja a kritikus fontosságú döntéshozatalt a fronton – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
A portál egy hosszú beszámolót írt a frontvonal jelenlegi alakulásáról, és az ukrán hadsereg legnagyobb problémáiról. Utóbbi esetében négy nagy pontot emeltek ki, ebből kettő eddig is ismert volt: a lőszer- és emberhiány. Megjelent két új tényező is: az orosz drónok fejlettsége és az ukrán haderő főparancsnokának mikromenedzselésre való hajlama.
Az Ukrainska Pravda értesülései szerint Olkeszandr Szirszkij ukrán főparancsnok a hadműveletek minden szintjét személyesen próbálja irányítani, a dandárparancsnokok kinevezésétől kezdve egészen az egyes gyalogsági állások elhelyezéséig.
Ez nemcsak megköti a helyi viszonyokat ismerő taktikai és hadműveleti csoportok kezét, hanem jelentősen lelassítja a fontos döntések meghozatalát is.
A lap megemlíti Szirszkij merevségét is: információik szerint például a keleti erők felajánlották, hogy újjáépítik a Kosztyantinivkát védő vonalakat oly módon, hogy jobban igazodjanak a terep kínálta lehetőségekhez, és párhuzamosan áthelyezhető csapatok szabaduljanak fel – ezt azonban a főparancsnok, mivel területeket is fel kellett volna adni hozzá, elutasította.
Ahelyett, hogy stratégiai és hadműveleti lépéseket tervezne, Szirszkij szakaszpozíciók visszaszerzésére vonatkozó harci parancsokat ír. A vezérkar a logikával, a józan ésszel és a hivatalos szabályzattal szembe menve küldi ki a koordinátákat, hogy hol kell egy rajszintű állást elhelyezni. Egy raj pozíciójának meghatározása legfeljebb egy szakaszparancsnok feladata! Ráadásul ezek a parancsok azzal a figyelmeztetéssel érkeznek, hogy ha nem oda helyezik az állást, büntetőjogi felelősségre vonás vár rájuk – nyilatkozta a lapnak egy forrás a védelmi erőktől.
A cikk szerint Szirszkij jelentősen korlátozza Mihajlo Drapatyij vezérőrnagy, a szárazföldi erők parancsnokának hatáskörét is. Kettejük munkakapcsolata meglehetősen hűvös, és a főparancsnok gyakran felülbírálja Drapatyij döntéseit, bizonyos feladatköröktől pedig teljesen eltiltotta. Szkirszkij dönt a frissen kiképzett katonák elhelyezéséről, hová kerüljenek a tartalékok, sőt, az utánpótlás irányítását is a kezében tartja.
A források szerint nézeteltérés van közöttük a védelmi erők jövőbeli stratégiáját illetően is: míg Szirszkij szerint az ukrán csapatoknak támadásba kellene lendülniük, addig Drapatyij úgy véli, nincs elegendő kapacitás a támadó hadműveletekhez, és védekezésre kell berendezkedni.
Ukrainian Digital Transformation Minister Mykhailo Fedorov announced the new Brave1 Market, billed as an Amazon-like marketplace where authorized service members can purchase goods using their unit’s funds or ePoints. He said it currently offers more than 1,000 different goods,… https://t.co/A0Lz60PNSEpic.twitter.com/KX7pGV5xpH
Elemzők szerint az orosz erőknek fogytán vannak a lőszereik, és továbbra is problémáik vannak az ukrán drónokkal.
Olekszandr Hodakovszkij, az orosz Kelet zászlóalj parancsnoka bírálta a katonai vezetést, és ismertette, milyen problémákkal kell szembenézniük az oroszoknak a fronton, számolt be a Háborús Tanulmányok Intézete (ISW).
Elmondása szerint az orosz zászlóaljak és a parancsnokság közötti kommunikáció hiánya annyira gyakori, hogy amikor az ukrán erők megtámadták az orosz parancsnokság épületét, az orosz zászlóalj nem vette észre, hogy a parancsnokság működésképtelenné vált, és önállóan folytatta a műveleteket.
Egy másik orosz blogger arra panaszkodott, hogy az orosz erőknek fogytán vannak a lőszereik, és továbbra is problémát okoznak az ukrán drónok. Hodakovszkij korábban arra panaszkodott, hogy a hiányosságok befolyásolják az orosz csapatok képességét a hatékony harci műveletek végrehajtására.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Összeomlás fenyegeti a fűtési idényt Kijevben, az ok a távhő- és vízszolgáltatás díjkülönbsége miatt keletkezett adósság, amelyet az állam még nem kompenzált – jelentette be kedden Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Klicsko azt írta: „Csütörtökön a Kijevi Városi Tanács a kormányhoz fordul az állam fővárossal (valamint minden közösséggel) szembeni adósságának törlesztésével kapcsolatban, hogy kompenzálják a hő- és vízszolgáltatás tarifáiban fennálló különbséget. Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy fennakadások lesznek a fűtési idényben, és helyzet valóban nagyon súlyos.”
A főváros polgármestere szerint 6,8 milliárd hrivnyát tesz ki az állam által immár második éve nem törlesztett adósság, jelenleg ez elsősorban Kijevet sújtja. „Az egész országban ez 36 milliárd hrivnya! Vagyis a kijevi önkormányzat nem emelte a lakossági tarifákat, miközben a tarifák összes összetevőjének költsége nőtt. A kormány ígéretet tett ennek a különbözetnek a kompenzálására, az elnök utasítást is adott, de még nem kaptuk meg a forrásokat” – emlékeztetett.
A főváros első embere szerint a fűtési vállalatok óriási veszteséggel működnek, és a város egymaga nem tud ilyen kolosszális költségeket fedezni. „Ezért csütörtökön a Kijevi Városi Tanács ülésén el kell fogadnunk egy ilyen felhívást a kormányhoz” – jelentette be Vitalij Klicsko.
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Az Ung sekélyesedése, illetve az időszakos áradások problematikájáról tárgyaltak a szakértők a FLood UZH című közös, ukrán-szlovák projekt keretében Ungváron. A kerekasztal beszélgetés alatt több tervezetet is megvitattak, amelyek olyan létesítmények megépítését helyezik kilátásban, amelyek befolyásolhatják a folyó vízszintjét. A projekt célja – modern információs technológiák alkalmazása árvízveszély, illetve a sekélyesedés kezelésében az Ung közös, határmenti medrében. A projekt másik fontos küldetése az volt, hogy növeljék az árvízvédelem szintjét a folyó ungvári szakaszán és javítsanak annak belvárosi mikroklímáján. Aszály idején az Ung belvárosi részén komoly elsekélyesedést lehet látni. Esős időben pedig sokszor komoly erőfeszítéseket kell tenni az árvízzel szemben. A találkozón megvizsgálták a fentebb felsorolt problémákra megoldást kínáló lehetőségeket, mint például a vízszintszabályozó zsilipek megépítése. Ezekből többet is el szeretnének helyezni az Ungon. A rendelkezésre álló adatokat a várostervezésben is számításba veszik. A projekt kidolgozása lezárult. A szakvéleményt követően át fogják adni azt az Ungvári Városi Tanácsnak is.
A héten új funkciófrissítést jelentett be a Windows 11 éppen aktuális 22H2 főverziójához a Microsoft, a benne lévő fejlesztések a 2023. március 14-ei hibajavító kedden válnak elérhetővé az operációs rendszert használók számára, így az újdonságok telepítése opcionálisnak nem igazán nevezhető.
A Microsoft tájékoztatása szerint a frissítés akár rossz hír is lehet néhány felhasználónak, ugyanis megakadályozza az alternatív Start menüt hozó alkalmazások helyes működését. Az ExplorerPatcher, a StartAllBack, továbbá a Start11 biztosan érintettek, kisebb kinézetbeli és funkcionális hibáktól a teljes működésképtelenségig többféle probléma is felmerülhet velük a javítás telepítését követően.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
A jelek szerint nem szándékos akcióról van szó, a Microsoft tájékoztatása alapján a StartAllBacket használók a 3.5.6-os vagy újabb verzióra frissítve potenciálisan elkerülhetik az inkompatibilitási problémákat. Az érintett szoftverek fejlesztői képesek lesznek frissítésekben megoldani a gondokat, a Start11 fejlesztője már jelezte is patch közeljövőbeli megérkezését.
[type] => post [excerpt] => A héten új funkciófrissítést jelentett be a Windows 11 éppen aktuális 22H2 főverziójához a Microsoft, a benne lévő fejlesztések a 2023. március 14-ei hibajavító kedden válnak elérhetővé az operációs rendszert használók számára, így az újdonságok t... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1677968580 [modified] => 1677925880 ) [title] => Már megint gond lehet a Windows 11 frissítéséből [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=138827&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 138827 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 138830 [image] => Array ( [id] => 138830 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd.jpg [original_lng] => 42391 [original_w] => 680 [original_h] => 357 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd.jpg [width] => 680 [height] => 357 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd.jpg [width] => 680 [height] => 357 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd.jpg [width] => 680 [height] => 357 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd.jpg [width] => 680 [height] => 357 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/fqe-rzwiaawlzd.jpg [width] => 680 [height] => 357 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1677918683:12 [_oembed_389daa1f535b43424cf7e3ad79d07244] =>
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Az orosz propagandával mérgezett emberek jelentik majd a legnagyobb problémát a nyolc és fél éve megszállt területek felszabadítása után, de az ott élők közül valószínűleg sokan Oroszország területén keresik majd tovább az „orosz világukat” – jelentette ki kedden Ihor Klimenko, a Nemzeti Rendőrség parancsnoka az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Klimenko riporteri kérdésre válaszolva, hogy van-e különbség az orosz megszállók által idén elfoglalt és a már nyolc és fél éve ideiglenes megszállás alatt lévő területeken élők között, azt mondta: a 2014–2015-ben született gyerekek már a második osztályba léptek a régóta megszállt területeken. Az embereket megmérgezte az orosz propaganda. Nagy területek, amelyeken nyolc és fél éve nem hallottak ukrán szót – mutatott rá. „Ott Ukrajna iránt és minden iránt, ami ukrán, gyűlöletet gerjesztettek és terjesztettek. Ezért a fő problémát az emberek jelentik” – hangsúlyozta.
Az országos főrendőr kiemelte: mindannyiunknak szembe kell néznünk azzal a feladattal, hogy megmutassuk azoknak az állampolgároknak, akik nem vettek részt illegális fegyveres alakulatokban, hogy a kormányunk törvényes, valódi és ténylegesen jobb. „És a fő dolog az, hogy ez a mi államunk területe, nem az Oroszországi Föderációé, és nem is valami „szövetségi államé”, hanem Ukrajnáé. Ezért úgy gondolom, hogy az ott élők közül sokan valószínűleg Oroszország területén keresik majd az „orosz világukat”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz propagandával mérgezett emberek jelentik majd a legnagyobb problémát a nyolc és fél éve megszállt területek felszabadítása után, de az ott élők közül valószínűleg sokan Oroszország területén keresik majd tovább az „orosz világukat” – jele... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1670967000 [modified] => 1670979054 ) [title] => Az emberek jelentik majd a fő problémát a felszabadított ukrán területeken – országos rendőrparancsnok [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=129694&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 129694 [uk] => 129740 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 129695 [image] => Array ( [id] => 129695 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko.jpg [original_lng] => 29180 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/klimenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1671018860:2 [_thumbnail_id] => 129695 [_edit_last] => 5 [views_count] => 5798 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_389daa1f535b43424cf7e3ad79d07244] =>
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Az ukránok abszolút többsége (70%) úgy nyilatkozott, hogy készen áll az esetleges problémákra a fűtési szezon idején – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet szeptember 7–13-án végzett szociológiai felméréséből.
Ugyanakkor mindössze 24%-uk tartja magát teljesen késznek a fűtési szezonra, míg 47%-uk bár késznek tartja magát, azt állítja, hogy „van még tennivalójuk”.
Az ukránok 24%-a nem készült fel, többek között 12%-uk mondta azt, hogy „egyáltalán nem áll készen”.
Regionális szinten a „teljesen készen áll” aránya a nyugati 30%-ról keleten 12%-ra csökkent (bár még keleten is 59% tartja magát részben vagy teljesen késznek).
A település típusa szerint a vidéki 35%-ról a városiak körében 17%-ra csökkent az arány. A család anyagi szintje szerint a leggazdagabb válaszadók 38%-a tartja magát teljesen felkészültnek, a legkevésbé „gazdag” ukránok körében ez a mutató 15%-ra csökkent. A belső menekültek 15%-a teljesen felkészült a téli szezonra.
Az országos közvélemény-kutatást a KMIS Omnibusz végezte szeptember 7–13. között. Ukrajna különböző régiójában élő (Krím kivételével) 1025 válaszadót kérdeztek meg telefonos interjú (computer-assisted telephone interviews, CATI) módszerrel, véletlenszerű mobiltelefonszámok alkalmazásával.
A felmérésben olyan felnőtt (18 év feletti) ukrán állampolgárok vettek részt, akik a felmérés időpontjában Ukrajna területén éltek (2022. február 24-ig az ukrán hatóságok által ellenőrzött határokon belül).
A felmérésben nem szerepeltek azon területek lakosai, amelyeket 2022. február 24-ig ideiglenesen nem ellenőriztek Ukrajna hatóságai (Krím, Szevasztopol városa, Donyeck és Luhanszk régió egyes területei), és nem kérdeztek meg olyan állampolgárokat, akik 2022. február 24. után külföldre utaztak.
A felmérés statisztikai hibaszázaléka nem haladta meg a 3,4%-ot az 50%-hoz közeli mutatóknál, a 3,0%-ot a 25%-hoz közeli mutatóknál, a 2,1%-ot a 10%, 1,5%-ot az 5%-hoz közeli mutatók esetében.
[type] => post [excerpt] => Az ukránok abszolút többsége (70%) úgy nyilatkozott, hogy készen áll az esetleges problémákra a fűtési szezon idején – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet szeptember 7–13-án végzett szociológiai felméréséből. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1664892120 [modified] => 1664875654 ) [title] => Az ukránok többsége készen áll a problémákra fűtési szezon idején [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=120740&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120740 [uk] => 120650 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 120651 [image] => Array ( [id] => 120651 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo.jpg [original_lng] => 134453 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/teplo.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1664864855:12 [_thumbnail_id] => 120651 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3525 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] =>
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
⚡️ More than 1,000 Ukrainians have been returned from Russian captivity since Feb. 24.
Ukraine’s Intelligence Directorate’s press officer Andriy Yusov said on Oct. 29 that almost 30 exchanges have already taken place since the beginning of Russia’s full-scale invasion.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Komoly gondok adódtak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) csütörtökön a Nauka kutatómodul csatlakozása után: az űrbázis elmozdult a helyéről, miután váratlanul működésbe léptek az orosz egység hajtóművei. Az incidens miatt átütemezik a legénység munkáját, és elhalasztják a Boeing vállalat űrhajójának felbocsátását – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A kazahsztáni Bajkonur űrközpontból nyolc napja felbocsátott Nauka (Tudomány) többfunkciós kutatómodul csütörtökön rendben csatlakozott az ISS-hez, de a dokkolás után váratlanul működésbe léptek a hajtóművei, és ettől az űrállomás elmozdult a helyéről, az űrhajósok pedig egy időre elveszítették az orientációja feletti ellenőrzést. A NASA később közölte, hogy az ISS 45 fokkal elfordult, de az űrhajósok, az amerikai és az orosz irányítóközpont együttműködésével sikerült leállítani a Nauka hajtóműveit, és a Zvezda modul, illetve a Progressz teherűrhajó hajtóműveinek beindításával visszafordítani az ISS-t az eredeti helyzetbe.
A legénység nem került veszélybe
Az incidens miatt az ISS legénysége nem került veszélybe, az űrállomás minden rendszere normálisan működik. A NASA szerint egyelőre nem észlelték, hogy károk keletkeztek volna az űrállomáson, a fedélzetén tartózkodó űrhajósok sem tapasztaltak semmi szokatlant, például rázkódást az űrbázison.
Az amerikai űrhivatal később közölte, hogy az eset után másfél órával sem tudja, hogy miért léptek működésbe a Nauka hajtóművei. Reményét fejezte ki, hogy a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal kivizsgálja az esetet, „kulcsfontosságú szerepet vállal a történtek tisztázásában, és abban, hogy mi történik a Nauka modullal”.
Az incidens miatt az ISS űrhajósai felfüggesztik a csütörtökre tervbe vett feladatok végrehajtását. A NASA közölte, hogy legalább négy nappal elhalasztja a Boeing vállalat Starliner űrhajójának péntekre tervezett felbocsátását az ISS-re.
Már 2007-en üzembe akarták helyezni
A 20 tonnás, 13 méter hosszú orosz űrlabort eredetileg már 2007-ben üzembe akarták helyezni, de műszaki problémák miatt ezt többször el kellett halasztani. Szakértők 2013-ban szennyezést találtak a Nauka üzemanyagrendszerében, amelynek cseréje hosszú és költséges folyamat volt. Az eset nyomán a Nauka többi rendszere is korszerűsítésen vagy javításon esett át.
A Nauka az ISS orosz részének első új modulja 2010 óta. Munkába állításához azonban még számos manőverre lesz szükség, köztük akár 11 űrsétára is, amelyek szeptember elején kezdődhetnek meg.
Az elsősorban kutatási célokat szolgáló Nauka a tervek szerint legénységi szállásként és tárolóként is működik majd, víz- és oxigén-regeneráló készülék, és az orosz legénység számára még egy mosdó van rajta.
8-year-old Isabella from the UK got a chance to talk directly with @Astro_Kjell aboard the @Space_Station. Ham radio contacts are just one of the many ways station is helping inspire the next generation! Seven Threes, Isabella! pic.twitter.com/rHSrfjeHka
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
A világ több pontjáról, többek között Magyarországról, Indiából, Japánból, Ausztráliából, Ukrajnából jelezték a felhasználók, hogy nem tudnak bejelentkezni Gmail fiókjukba. A szerencsésebbeknek, akiknek sikerül a bejelentkezés, a mellékletek csatolásával akad gondjuk, mivel semmilyen dokumentumot, képet nem enged csatolni a Gmail – olvasható a Business Insider oldalán.
A cikkben az is olvasható, hogy kevés idő leforgása alatt ez már a második eset, hogy világszerte komoly problémák merülnek fel a Gmail-lel.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR