Adam Kadirov – Ramzan Kadirov csecsen vezető fia – nemrégiben a csecsen rendőrség vezetői posztjára került. A kinevezés azért keltett nagy figyelmet, mert Adam mindössze 17 éves, és előélete már több vitát is kiváltott.
Adam Kadirov neve akkor került először a nemzetközi hírekbe, amikor 2023 szeptemberében nyilvánosságra került egy videó, amelyen egy férfit bántalmazott. Az áldozatot azzal vádolták, hogy megsértette az iszlám szent könyvét, a Koránt.
A felvétel sokak körében felháborodást keltett, de Ramzan Kadirov nem ítélte el fia cselekedetét. Épp ellenkezőleg, nyilvánosan is kifejezte büszkeségét, és Adam sorra kapta az állami elismeréseket. Októberben megkapta a „Csecsen Köztársaság Hőse” címet, novemberben pedig kinevezték apja személyes testőrségének vezetőjévé – számolt be a Meduza orosz portál.
Mint írták, Adam Kadirovot a közelmúltban több fontos pozícióba is kinevezték.
Ennek értelmében ő felügyeli a Gudermesz városában működő „Vlagyimir Putyin Különleges Erők Egyetemét”, valamint két katonai alakulatot is: a Sejk Manszur Zászlóaljat, amely az orosz védelmi minisztérium alá tartozik, és a Nemzeti Gárda Bajszangur Benojevszkij Zászlóalját.
Gyors felemelkedése és pozíciói komoly kritikákat váltottak ki nemzetközi és orosz emberi jogi szervezetek részéről. A bírálatok ellenére a csecsen vezetés (értve ez alatt elsősorban édesapját) továbbra is rendíthetetlenül támogatja a fiatal Kadirov politikai és katonai karrierjét.
Videót tett közzé Telegram-csatornáján Ramzan Kadirov csecsen elnök, amelyen egy Tesla Cybertruckot vezet, aminek gépfegyvert erősítettek a tetejére. A csecsen vezető dicsérő szavakkal illette a járművet és Elon Musk Tesla-vezért, valamint hozzátette: a járművet bevetésre küldi az ukrajnai frontra.
Videót tett közzé Telegram-csatornáján Ramzan Kadirov csecsen elnök, amelyen egy Tesla Cybertruckot vezet, aminek gépfegyvert erősítettek a tetejére – írja a Reuters.
A csecsen vezető dicsérő szavakkal illette a járművet és Elon Musk Tesla-vezért, valamint hozzátette: a járművet bevetésre küldi az ukrajnai frontra. „Kaptunk egy Tesla Cybertruckot a nagyra becsült Elon Musktól. Volt szerencsém kipróbálni az új járművet, és a saját szememmel győződhettem meg róla, hogy nem véletlenül hívják „Cyberbeast”-nek. (…) Köszönöm, Elon! Gyere el Groznijba, a legkedvesebb vendégemként fogadlak!” – írta a csecsen vezér Telegramban.
Az orosz hadsereg kötelékében szolgáló csecsen elit alakulat, az „Ahmat rohamegység” a háború 2022-es kezdete óta részt vesz az ukrajnai harcokban. Jelen voltak a csernobili-kijevi csatában és Mariupol ostrománál, valamint felajánlották, hogy átveszik a Wagner-csoport állásait Bahmutnál, amikor Jevgenyij Prigozsin a zsoldossereg kivonásával fenyegetőzött kevesebb mint egy hónappal a 2023. júniusi puccskísérlet előtt.
Ramzan Kadyrov, the Head of the Chechen Republic in Russia, is currently in a coma after his health rapidly deteriorated, according to Ukrainian Intelligence GUR pic.twitter.com/0fWiBzqTSq
Ramzan Kadirov csecsen vezető több mint öt éve él hasnyálmirigy-elhalás diagnózisával – jelentette hétfőn a Novaja Gazeta Europe független hírportál a moszkvai elnöki kórház névtelen forrásaira hivatkozva, ahol állítólag kezelték.
Tavaly ősszel a közösségi médiában keringő, meg nem erősített állítások szerint Kadirov veseproblémákkal küzdött, és gondosan megrendezett videókban jelent meg, hogy megpróbálja eloszlatni a pletykákat.
A Novaja Gazeta Europe szerint az orvosok először 2019 januárjában diagnosztizálták Ramzan Kadirovnál az akut hasnyálmirigy-nekrózist – egy olyan súlyos betegséget, amely halálhoz vezethet.
Állítólag Ramzan Kadirov romló állapota arra késztette a Kremlt, hogy megkezdje az utódlási terv kidolgozását az észak-kaukázusi köztársaság stabilitásának fenntartása érdekében.
Ramzan Kadirov később többször is videóban cáfolta a betegségéről szóló híreket. Hivatalos személyek nem kommentálták a Novaja Gazeta Europe beszámolóját, és annak részleteit nem lehetett függetlenül ellenőrizni.
[type] => post [excerpt] => Ramzan Kadirov csecsen vezető több mint öt éve él hasnyálmirigy-elhalás diagnózisával – jelentette hétfőn a Novaja Gazeta Europe független hírportál a moszkvai elnöki kórház névtelen forrásaira hivatkozva, ahol állítólag kezelték. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713902880 [modified] => 1713830349 ) [title] => Már Ramzan Kadirov is halálos beteg [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185057&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 185057 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 185058 [image] => Array ( [id] => 185058 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov.jpg [original_lng] => 261259 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/kadiov.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1713819550:12 [_thumbnail_id] => 185058 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2278 [_oembed_72fa638a39e8e7deacf0323d734bfb1c] =>
Ramzan Kadyrov, the Head of the Chechen Republic in Russia, is currently in a coma after his health rapidly deteriorated, according to Ukrainian Intelligence GUR pic.twitter.com/0fWiBzqTSq
Ramzan Kadyrov, the Head of the Chechen Republic in Russia, is currently in a coma after his health rapidly deteriorated, according to Ukrainian Intelligence GUR pic.twitter.com/0fWiBzqTSq
A hírt az ukrán titkosszolgálat tette közzé. Hirtelen megromlott egészségi állapotról beszélnek.
A csecsen hadúr egészségi állapota korábban is téma volt, amikor annak ment híre, hogy megölette kezelőorvosát, akit mérgezéssel gyanúsított.
Ramzan Kadyrov, the Head of the Chechen Republic in Russia, is currently in a coma after his health rapidly deteriorated, according to Ukrainian Intelligence GUR pic.twitter.com/0fWiBzqTSq
Az ukrán hírszerzésnek nincsenek kétségei, hogy Kadirovot altatásban tartják. Kijev szerint a csecsen vezető állapota az elmúlt napokban súlyosan megromlott. Andrij Juszov kijevi titkosszolgálati szóvivő szerint a súlyosbodás nem traumatikus eseményekhez (balesethez, harci sebesüléshez) köthető, hanem patológiák következménye.
„Igen, valóban vannak olyan információk, amelyek szerint a háborús bűnös Kadirov állapota súlyos, és a betegségei, amelyekben volt, súlyosbodtak, és ilyen súlyos állapothoz vezettek. Hosszú ideje beteg, és ez körülbelül rendszerszintű. egészségügyi problémák. De az elmúlt napokban súlyos állapotban van” – jegyezte meg Juszov.
A titkosszolgálat képviselője hozzátette: a Kadirov kómájáról szóló információkat különböző források megerősítették. További részleteket tisztázni kell, de biztosan nem a sérülésekről van szó.
Egy héttel korábban az orosz közösségi csatornákon Kadirov közzétett egy videót, amely látszólag tökéletes állapotát dokumentálta. A dátum nélküli felvételen a Csecsen Köztársaság vezetője tempósan, de lihegve mozog a futópadon.
A felvételt egy arany keretes festményekkel, pazar csillárokkal és bútorokkal díszített helyiségben rendezték meg. Érdemes megtekinteni a videót, ami itt látható.
Ramzan Kadyrov, the Head of the Chechen Republic in Russia, is currently in a coma after his health rapidly deteriorated, according to Ukrainian Intelligence GUR pic.twitter.com/0fWiBzqTSq
Ramzan Kadyrov, the Head of the Chechen Republic in Russia, is currently in a coma after his health rapidly deteriorated, according to Ukrainian Intelligence GUR pic.twitter.com/0fWiBzqTSq