Péntek reggel nagy meglepetés szemtanúi lehettek akik a san diego-i autópályán utaztak. Egy pénzszállító furgon ajtaja meghibásodás miatt kinyílt, ezért az összes készpénz kirepült belőle – írja a People.
A forgalom megállt mikor az emberek kiszúrták a pénzesőt. Kiszálltak autóikból összeszedni a bankjegyeket, emiatt több embert is letartóztattak. Szinte azonnal terjedni kezdett a hír a közösségi médiákon.
Csak 1 és 20 dollárosokat szállított a jármű, így amúgy sem gazdagodhatott volna meg túlságosan belőle senki. A helyi rendőrkapitányság azonban felhívta mindenki figyelmét, hogy már az FBI is dolgozik az ügyön. Ezért arra kérték az érintetteket, hogy minden összeszedett készpénzt vigyenek be a rendőrőrsre.
A San Diegó-i állatkertben pozitív lett egy csapat gorilla koronavírus-tesztje. Az állatokat azért vizsgálták meg, mert néhányuk tüneteket produkált. Ez az első eset, hogy a vírus emberről majmokra terjedt át – írja a Kitekintő.
Az állatkert vezetése úgy gondolja, hogy a szám szerint nyolc, egy helyen élő főemlős a park egyik gondozójától kapta el a betegséget, akinek szintén pozitív lett a tesztje, azonban tünetmentes volt.
Lisa Peterson, az állatkert igazgatójának elmondása szerint a fertőzött állatok együtt kerültek karanténba és – némi köhögést leszámítva – jól vannak. A gorillák a sok folyadék és táplálék mellett jelenleg vitaminokat is kapnak, de esetükben a vírust nem különösebben kezelik. Az állatkert reménykedik a „teljes felépülésben”.
A fajok közti vírusátvitel régóta aggasztja a szakértőket a Covid-19 kapcsán, amely valószínűleg denevérektől származik. Az továbbra sem tisztázott, mely állatfajok fertőződhetnek meg.
(kitekinto.hu)
[type] => post [excerpt] => A San Diegó-i állatkertben pozitív lett egy csapat gorilla koronavírus-tesztje. Az állatokat azért vizsgálták meg, mert néhányuk tüneteket produkált. Ez az első eset, hogy a vírus emberről majmokra terjedt át. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1610541120 [modified] => 1610532498 ) [title] => Koronavírusosak lettek a San Diegó-i állatkert gorillái [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=42378&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42378 [uk] => 42345 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 42346 [image] => Array ( [id] => 42346 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49.png [original_lng] => 1538373 [original_w] => 1601 [original_h] => 1077 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49-300x202.png [width] => 300 [height] => 202 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49-768x517.png [width] => 768 [height] => 517 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49-1024x689.png [width] => 1024 [height] => 689 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49-1536x1033.png [width] => 1536 [height] => 1033 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49.png [width] => 1601 [height] => 1077 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/1-49.png [width] => 1601 [height] => 1077 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1610525298:12 [_oembed_d7e5ebab5d4ddd91e0eec0118b0892d6] =>