Közép-Európa egyik legnagyobb lőszerszállítója, a cseh Csehszlovák Group (CSG) cég arra figyelmeztetett, hogy az emelkedő árak és a rossz minőség miatt a beérkező lőszerek felét nem lehet olyan gyorsan Ukrajnába küldeni, mint ahogy azt tervezték – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Michal Strnad CSG tulajdonosa és vezetője, elmondta, hogy a cseh kezdeményezés, hogy Kijevnek tüzérségi lőszert vásároljanak, júniusban kezdi meg a lövedékek szállítását. Elmondása szerint azonban a cége által a cseh kormány megbízásából Afrikában és Ázsiában vásárolt lőszerek mintegy 50 %-a nem elég jó ahhoz, hogy további javítás nélkül Ukrajnába küldjék. Egyes lövedékek esetében a CSG kénytelen beépíteni a saját gyártású alkatrészeket.
„Az ár hétről hétre emelkedik, és nagy problémák vannak az alkatrészekkel. Nem könnyű munka” – mondta el Strnad. Kiemelte ugyanakkor, hogy a cseh kezdeményezés továbbra is fennáll, és a CSG vállalja a készletek megfelelő részének leszállítását. Az igazgató hozzátette, hogy az ukrajnai háború feldobja az Európai Unión kívül megvásárolható korlátozott mennyiségű lőszerek árát, miközben Európában már nincs tartalék lőszer.
Mint a cégtulajdonos jelezte: az európai hadianyaggyártók rendelési portfóliója a következő nyolc évre betelt az alkatrészek típusától függően, pedig „mindannyian növeljük a kapacitást”. Még abban a valószínűtlen esetben is, ha az ukrajnai háború most véget ér, „hatalmas munka vár ránk, hogy feltöltsük a NATO-tagországok stratégiai tartalékait” – mutatott rá Michal Strnad.
[type] => post
[excerpt] => Közép-Európa egyik legnagyobb lőszerszállítója, a cseh Csehszlovák Group (CSG) cég arra figyelmeztetett, hogy az emelkedő árak és a rossz minőség miatt a beérkező lőszerek felét nem lehet olyan gyorsan Ukrajnába küldeni, mint ahogy azt tervezték.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1717186320
[modified] => 1717091885
)
[title] => Selejtesnek bizonyult a Csehország által Ukrajnának vásárolt lőszerek fele, de megjavítják
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188767&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188767
[uk] => 188839
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 188788
[image] => Array
(
[id] => 188788
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer.jpg
[original_lng] => 56384
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/tuzersegi-loszer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717085003:2
[_thumbnail_id] => 188788
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1731
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] =>
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.