Bár sípályákon elsődleges a biztonságot nyújtó felszerelés, a hatvanas évektől kezdődően a sportszergyártó cégek kiemelt figyelmet fordítottak a különböző kiegészítők megjelenésére is, s ez által a síelők is egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a divatra.
Sok évtizednek kellett eltelnie, hogy a fából és kemény bőrből készült sícsizmáktól eljussunk a minden igényt kielégítő, állítható síbakancsokig. Rengeteget változott a síruhák szabása, kinézete és színvilága is, mivel idővel ráeszméltünk, hogy a sípályán is számít, hogyan nézünk ki.
Elég belelapoznunk egy húsz évvel ezelőtti símagazinba, hogy lássuk, milyen gyorsan változik a sídivat. Bumfordi síkesztyűk, az űrhajóssisakok méretét meghaladó, böhöm fejfedők, illetve méretes, „susimacis” síkabátok és sínadrágok köszönnek vissza a lapokról és a weboldalakról. Nem is beszélve nagyszüleink fából készült, leginkább kacsalábra hasonlító síléceiről, robusztus „síbakancsairól” és bambusznádból készült botjairól.
A sídivat csak a hatvanas-hetvenes években lángolt fel, és a trendet gondosan követő síelők legnagyobb örömére a folyamat azóta is tart.
A kezdetek: Eleinte nem volt olyan útmutatás, amely meghatározta volna, hogyan nézzen ki egy síöltözet. A sípályán a hölgyek gyapjúszoknyát és sportcipőt viseltek, amit semmiféleképpen sem nevezhetnénk előnyösnek, hiszen ezek a ruhadarabok nem voltak vízállóak, ráadásul súlyuk miatt manőverezni is nehezebb volt bennük. A férfiak leginkább gyapjúpulóverben, lovaglónadrágban vagy buggyos gatyában síeltek, amelyet betűrtek a zoknijukba, így védve cipőjüket a beázástól.
A diszkókorszak: Idővel a szellős síszoknyát a sztreccsnadrág váltotta fel, amelynek legfőbb előnye, hogy nem ázott át, ráadásul jóval könnyebb volt, mint a szoknya, így sokkal gyorsabban síelhettek benne a hölgyek. Végül, de nem utolsósorban a gyapjúszoknyával ellentétben nem dörzsölte ki az ember csupasz lábát. A feszes sínadrágok első változatai az 1960-as években jelentek meg, ám idő kellett, hogy széles körben elterjedjenek. Az 1970-es években azonban – a pajesszel és a trapéznadrággal együtt – észrevehetően népszerűvé váltak a síelők körében.
A neonkorszak: Hogy némi képet kapjunk az 1980-as évek sídivatjáról, elég, ha megnézzük a Wham! együttes Last Christmas című slágerének videoklipjét: ez idő tájt mindenki a méretes síkabátokat és sísálakat, a tégla alakú sításkákat és a széles léceket kereste a boltokban. Ezt az évtizedet többnyire a neonszínben pompázó síruhák és a réteges öltözködés jellemezte. Megjelennek a vállvédők és az ujjatlan síkesztyűk. Ám ami ennél is fontosabb, a síelők körében ekkor válik rendkívül népszerűvé az egyberuha. Előnye a sztreccsnadrággal szemben, hogy a szigetelésnek köszönhetően hatékonyan tartja a meleget. Olyan népszerűvé vált, hogy idővel nemcsak a nők, hanem a férfiak is „rákaptak.”
Az ezredforduló: A kétezres éveket leginkább a zsebek kiteljesedése jellemezte. Az ezredfordulót követő évtized legfontosabb szempontja a ruhatervezést illetően, hogy annyi zseb legyen a síruhán, amennyire csak szükség lehet, vagy még annál is több – nemcsak kívül, belül is.
Minden, ami utána következik: A gore-tex színre lépésének köszönhetően egyre inkább elmosódik a határ a divat és a technológia között. Ez a szövetanyag ugyanis egyszerre szellős és vízálló, ami azóta is „nyerő páros”. Hogy ne fázzanak, sokan jégernadrágot húznak alá, a vékony hosszú ujjú felső pedig felszívja az izzadságot.
Gyerekdivat: A gyártók és tervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg. A gyereksídivat kialakulásának fontos előzménye, hogy utat törnek maguknak a családi síutak, és egyre több gyerkőc lepi el a sílejtőket. Gyerekeknél azonban az a legfontosabb, hogy a síruha melegen és szárazon tartson, ám ami még ezeket a szempontokat is felülírja, az a biztonság. Mindig legyen rajtuk bukósisak és síszemüveg!
A sípályán kívül: Sokáig kizárólag az érdekelte a síelőket, hogyan néznek ki a sípályán, ám az utóbbi években az is fontos szemponttá vált, hogyan öltözzenek fel a sípályán kívül. Az „off the slope” irányzat lényege, hogy a lejtőn kívül, az esti összejöveteleken és bulikon is sportosak és vonzók legyünk, s közben ne fagyjunk meg. Így fordulhatott elő, hogy a nők „rehabilitálták” a gyapjúpulóvert és a mintás cicanadrágot. Utóbbi esetében a rénszarvasos és a hegyeket ábrázoló darabok hódítanak leginkább, a nadrág köré pedig övnek egy sálat tekernek.
A sípartikon a férfiak jellemzően farmert, pólót és melegítőfelsőt viselnek, amelyre – szükség esetén – síkabátot húznak, a síbakancsot pedig a sítúracipő váltja fel. Bármelyik mellett is tesszük le a garast, arra azért figyeljünk, hogy ne csúszkáljunk a lábbeliben, ezért a magas sarkút és az edzőcipőt tartogassuk más alkalomra!
