Hatályba léptek Ukrajnában a katonai szolgálat szabályzatának módosításai, amelyek értelmében a továbbiakban nem neveznek ki orvosokat a hadseregben nem szakmabeli beosztásokba – közölte az Egészségügyi Minisztérium, írta az Ukrinform.
A szabályzat erre vonatkozó módosításait Ukrajna elnöke 397/2025. számú rendeletében hagyta jóvá, amely június 12-én, csütörtökön lépett hatályba.
A dokumentum részletezi az orvosi és gyógyszerészeti végzettséggel rendelkező személyek, valamint a rehabilitációs szakemberek szolgálatának feltételeit, többek között a hadiállapot körülményei között.
A legfontosabb változás, hogy a rendelet bevezetett egy olyan szabályt, amely megtiltja az ilyen szakemberek kinevezését olyan katonai pozíciókba, amelyek nem kapcsolódnak orvosi, gyógyszerészeti vagy rehabilitációs ellátáshoz, vagy amelyek alacsonyabb szintű iskolai végzettséget vagy képesítést igényelnek, mint amilyennel a jelölt rendelkezik. Az egyetlen kivétel az adott személy önkéntes hozzájárulása a kinevezéshez.
A katonai állományról és azon állampolgárokról van szó, akik orvosi vagy gyógyszerészeti mesterképzéssel és az erre vonatkozó szakorvosi vagy szakgyógyszerészi licenccel rendelkeznek, valamint azokra a szakemberekre, akik mesterképzéssel rendelkeznek az „Orvosi diagnosztika és kezelés technológiái” („Protetika-ortézis” szakirány), „Terápia és rehabilitáció”, „Biomedikai mérnöki tudományok” (protézis-ortézisek technológiájának oktatási programja) szakokon, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és posztgraduális képzést végeztek az „Ergoterápia”, „Protetika-ortézis”, „Beszédterápia”, „Fizioterápia” szakciklusokban. A szakterületek megnevezését az oktatási jogszabályok változásainak figyelembevételével tüntették fel.
A rendelet frissítette a hadnagyi rang odaítélésére vonatkozó követelményeket mind az aktív katonai állomány, mind a mozgósításra behívható vagy szerződés alapján katonai szolgálatra beiratkozott állampolgárok számára. A szakterületek listája nemcsak orvosokat, hanem gyógyszerészeket is tartalmaz. Ha nem vettek részt katonai kiképzésen a tartalékos tiszti program keretében, akkor a taktikai szintű orvostiszti program keretében elvégzett képzést követően orvosi tiszti beosztásba nevezhetők ki.
A rehabilitációs területeken betöltött pozíciókat lehetővé tevő szakterületek listáját is meghatározták. Az ilyen szakemberek tiszti pozíciókba nevezhetők ki a rehabilitáció területén, többek között a protézisek és az ortézisek területén, szükség esetén egy katonai kiképző tanfolyam elvégzésével.
Ukrajnában 90 nappal hosszabbították meg a hadiállapotot és a mozgósítást. Számos panasz érkezik azonban az állampolgároktól, miszerint a behívókat az ellenőrzőpontokon, az utcán és a boltokban is osztogatják a férfiaknak.
A behívók kézbesítésének szabályairól Ihor Volosinrivnei jogász beszélt.
A behívón szerepelnie kell a területi toborzó és szociális támogatási központ (egykori hadkiegészítő parancsnokság – a szerk.) vezetője aláírásának, a dokumentum egy konkrét személy nevére kell szóljon. Ennek értelmében az utcán, a boltokban, a hotelekben és más nyilvános helyeken a személyi igazolvány alapján kitöltött behívók átadása törvénytelen.
A behívó átadásakor a központ dolgozói nem kényszeríthetnek senkit arra, hogy azonnal jelenjenek meg a hadkiegészítő parancsnokságon. Felajánlhatják, hogy elszállítják önöket a központba, azonban mindenkinek jogában áll nemet mondani és kijelenteni, hogy a behívón szereplő időpontban jelenik majd meg. Amennyiben ez mégis megtörténik, azért Ukrajna Büntetőjogi Kódexének 146. cikkelye értelmében büntetőjogi felelősségre vonás jár. A családtagok készítsenek videofelvételt az esetről, s azonnal értesítsék a rendőrséget vagy ügyvédjüket.
Az üres behívók átadásáért is lehet panaszt benyújtani. Amennyiben ilyen történik, forduljanak a hadkiegészítő parancsnoksághoz, a Védelmi Minisztériumhoz vagy a nemzeti rendőrséghez.
A Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA) változtatásokat hajtott végre a jövő évi Golden Globe amerikai filmes és tévés díj szabályain. Az angol nyelvű filmek után most a más nyelvű filmekre is kiterjesztették a változtatásokat.
Mivel a koronavírus-világjárvány miatt zárva tartanak a
mozik, a szervezet felfüggesztette azt a szabályt, mely szerint a jelölt
külföldi film készítőinek az HFPA tagjai előtt vetítésen kell bemutatniuk
alkotásukat Los Angelesben.
Az új szabály értelmében a megszokottak szerint kell
vetítési időpontot foglalni az HFPA naptárában, majd biztosítani kell a
tagoknak egy vetítési linket vagy a film DVD-másolatát, hogy a szövetség tagjai
otthonukban tekinthessék meg az alkotást.
A külföldi filmek premierjére vonatkozó szabályon is
változtattak. Eddig azon filmek kerülhettek a versenybe, melyeket a december
31-ét megelőző 15 hónapban mutattak be a gyártó országban. Az új szabály
értelmében azok a filmek is jelöltek lehetnek, melyek mozipremierjének kezdetét
március 15-öt követően tervezték, és a filmeket bármilyen formátumban be lehet
mutatni.