A hagyományokhoz híven a magyar Nemzeti Színház ad otthont az évente megrendezésre kerülő Versünnep Fesztivál döntőjének, ünnepelve a magyar költészet napját. A döntőre idén április 5-én került volna sor, azonban a koronavírus járvány okozta helyzet miatt sajnos ez az ünnepi esemény is elmarad. A Versünnep Döntőjén, került volna sor a Szeleczky Zita Alapítvány által odaítélt Szeleczky-gyűrű ünnepélyes átadására – olvasható a magyar Nemzeti Színház honlapján.
Szűcs Nelli a Fedák Sári életét bemutató önálló estjében(Fotó: Nemzeti Színház)
A Szeleczky Zita emlékgyűrűt 2020-ban, egyhangú szavazat alapján, a zsűri Szűcs Nellinek, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas, Érdemes Művészének ítélte oda.
Az arany pecsétgyűrűt Négyessy Nedda iparművész, az Alapítvány elnöke tervezte, rajta Szeleczky Zita aláírása, belső oldalán pedig a száműzetés jelképeként a csodaszarvas kettétört agancsa.
Az Emlékgyűrű odaítéléséről az Alapítvány és a Nemzeti Színház két-két tagjából álló zsűri dönt, kiegészülve az előző évi díjazottal, aki jelen esetben az azóta Jászai Mari-díjjal is kitüntetett Bakos-Kiss Gábor színművész volt.
A gyűrű átadásának időpontjáról, a vírus miatt kialakult helyzethez igazodva, a Szeleczky Zita Alapítvány és a Nemzeti Színház később dönt.
(nemzetiszinhaz.hu)
[type] => post [excerpt] => A hagyományokhoz híven a magyar Nemzeti Színház ad otthont az évente megrendezésre kerülő Versünnep Fesztivál döntőjének, ünnepelve a magyar költészet napját. A döntőre idén április 5-én került volna sor, azonban a koronavírus járvány okozta helyz... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1585950406 [modified] => 1585950461 ) [title] => Szűcs Nellié idén a Szeleczky Zita emlékgyűrű [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10007&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 10007 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 10011 [image] => Array ( [id] => 10011 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli.jpg [original_lng] => 22001 [original_w] => 474 [original_h] => 279 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli-300x177.jpg [width] => 300 [height] => 177 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli.jpg [width] => 474 [height] => 279 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli.jpg [width] => 474 [height] => 279 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli.jpg [width] => 474 [height] => 279 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli.jpg [width] => 474 [height] => 279 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szucs-nelli.jpg [width] => 474 [height] => 279 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1585939661:12 [views_count] => 4492 [_thumbnail_id] => 10011 [_edit_last] => 12 [_oembed_09f0e1c8807afbeea6c0cbd0df51ee5c] =>
Kedves Nézőink!Ha többet szeretnének megtudni a jövő évadra vonatkozó terveinkről, nézzék meg a mai sajtótájékoztatónkon készült videót, amelyen teátrumunk vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila mellett Szabó K. István, Szász János, Trill Zsolt, Szász Júlia, Herczegh Péter és Udvaros Dorottya is beszélt.