Array ( [count_posts] => 5 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjMyMTk2NDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 228184 [content] =>A programok és fejlesztések szempontjából sikeres évet zár az ungvári vár kollektívája és azon belül a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum. Számos projekt Magyarország ungvári főkonzulátusa támogatásával valósult meg. Két rendkívüli tárlat került bemutatásra: az ungvári születésű Ijjász Gyula festőművész munkásságát, valamint a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja tagozatának közreműködésével a népviseleteket bemutató kiállítás. Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárásához idén az ungvári főkonzulátus közreműködésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakemberei is csatlakoztak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Ungvárra érkezett dr. Türk Attila, a magyar őstörténet elhivatott kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének, valamint Takács Bendegúz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszékének munkatársa. Látogatásuk célja az egyedülálló középkori templom rekonstrukciójához szükséges mérések elvégzése volt. November végén egy nagyon értékes rakomány érkezett a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumba: kiállítási vitrinek, valamint a gyűjtemény szakszerű, megbízható tárolására alkalmas szekrények és komódok. Az eszközöket a Nemzeti Múzeum adományozta, a jótékonysági akció Magyarország ungvári főkonzulátusa segítségének és támogatásának köszönhetően valósult meg. Nagyon örülünk a főkonzulátussal való gyümölcsöző kulturális együttműködésnek, hálásak vagyunk a támogatásokért, fogalmazott Olha Sumovszka, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum igazgatója. A háborús időkben kevés pénz jut a kulturális intézmények fejlesztésére, ezért tartjuk fontosnak a számunkra különös jelentőséggel bíró intézmény támogatását, fogalmazott Bacskai József főkonzul. Magyarország a közel három éve tartó orosz agresszió első napjaitól kezdve nyújt széles körű humanitárius segítséget Ukrajnának. A kultúra támogatása egy háborús időszakban pedig különös jelentőséggel bír, mert nem csupán a múlt értékeinek megőrzésében játszik fontos szerepet, hanem egyben meghatározza a jövőt.
[type] => post [excerpt] => A programok és fejlesztések szempontjából sikeres évet zár az ungvári vár kollektívája és azon belül a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1735742400 [modified] => 1735741499 ) [title] => Idén számos projekt valósult meg az ungvári várban Magyarország támogatásával (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228184&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 228184 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 228185 [image] => Array ( [id] => 228185 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg [original_lng] => 110100 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1735734300:16 [_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => [_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1735734127 [_thumbnail_id] => 228185 [_edit_last] => 16 [views_count] => 2322 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] => [_oembed_time_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] => 1735735206 [_oembed_9070c7f350e3a6f3540f96774c1c2b27] => [_oembed_time_9070c7f350e3a6f3540f96774c1c2b27] => 1735735206 [_oembed_6e619dda47b6137d138a02e9ffd69622] => [_oembed_time_6e619dda47b6137d138a02e9ffd69622] => 1735735206 [_oembed_d7795af9deb1e0681416e82da770860a] => [_oembed_time_d7795af9deb1e0681416e82da770860a] => 1735735207 [_oembed_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => [_oembed_time_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => 1735735207 [_oembed_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => [_oembed_time_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => 1735736408 [_oembed_dc1f61194f3c6bef11527c29c1cd7b82] => [_oembed_time_dc1f61194f3c6bef11527c29c1cd7b82] => 1736240938 [_oembed_ead1697312a910362b14ec6f5e9b65a4] => [_oembed_time_ead1697312a910362b14ec6f5e9b65a4] => 1737744251 [_oembed_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => [_oembed_time_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => 1740154297 [_oembed_c3645f7b810cac574824b0f3d9f715b4] => [_oembed_time_c3645f7b810cac574824b0f3d9f715b4] => 1740154297 [_oembed_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] => [_oembed_time_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] => 1740154297 [_oembed_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => [_oembed_time_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => 1740819394 [_oembed_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] => [_oembed_time_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] => 1741277967 [_oembed_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => [_oembed_time_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => 1741710508 [_oembed_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => [_oembed_time_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => 1741710509 [_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => [_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1742929922 [_oembed_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => [_oembed_time_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => 1742929922 [_algolia_sync] => 1203087218001 [_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => [_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1744969937 [_oembed_49ac2c2096572b4325cb5185049a1bb5] => [_oembed_time_49ac2c2096572b4325cb5185049a1bb5] => 1744969937 [_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => [_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1745433281 [_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => [_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748421066 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] => [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1748421066 [_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => [_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1750175393 [_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => [_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1751208148 [_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => [_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1751208148 [_oembed_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] => [_oembed_time_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] => 1753349752 [_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => [_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1753349752 [_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => [_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1758044207 [_oembed_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => [_oembed_time_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => 1758605753 [_oembed_8bd1dedd0129b71166b2f4a301352dde] => [_oembed_time_8bd1dedd0129b71166b2f4a301352dde] => 1760802828 [_oembed_6d96f7657d2179e50fe3bba19e82157b] => [_oembed_time_6d96f7657d2179e50fe3bba19e82157b] => 1761580057 [_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => [_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1762455510 [_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] => [_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1762509259 [_oembed_4929fc72da9d714234db49444de017a5] => [_oembed_time_4929fc72da9d714234db49444de017a5] => 1762719743 [_oembed_d7823490c39aae4f8087c988e8c6cf9a] => [_oembed_time_d7823490c39aae4f8087c988e8c6cf9a] => 1762719743 [_oembed_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] => [_oembed_time_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] => 1765372380 [_oembed_9b3c2e71072259b0f524446080a4fe57] => [_oembed_time_9b3c2e71072259b0f524446080a4fe57] => 1766232442 [_oembed_5a0336e6e524b53dd766802d42326759] => [_oembed_time_5a0336e6e524b53dd766802d42326759] => 1767086690 [_oembed_f77e95fec77878ccba2d74ea50927666] => [_oembed_time_f77e95fec77878ccba2d74ea50927666] => 1768680417 [_oembed_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => [_oembed_time_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => 1768896619 [_oembed_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] => [_oembed_time_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] => 1769847615 [_oembed_5682e693b75ed5562ff9a3a8866f8e69] => [_oembed_time_5682e693b75ed5562ff9a3a8866f8e69] => 1770453147 [_oembed_a63485c6ea4aa51abace087b390b6d5a] => [_oembed_time_a63485c6ea4aa51abace087b390b6d5a] => 1772224183 [_oembed_e9606d38cc2d06fcdcf1a7ff191f6f94] => [_oembed_time_e9606d38cc2d06fcdcf1a7ff191f6f94] => 1772224183 [_oembed_6f1ca039a187f1989fce286ab6609a7c] => [_oembed_time_6f1ca039a187f1989fce286ab6609a7c] => 1772224183 [_oembed_1e7395c5621630c5a4274ca4bfd6a9da] => [_oembed_time_1e7395c5621630c5a4274ca4bfd6a9da] => 1774421202 [_oembed_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] => [_oembed_time_e2b92b54f3f0e7acaa2bbc0e8d065cb8] => 1774421202 [_oembed_7cf088700522730447d2cb33fb5789e8] => [_oembed_time_7cf088700522730447d2cb33fb5789e8] => 1774706383 [_oembed_44968ae75faa3db355dd046f2ee5b5aa] => [_oembed_time_44968ae75faa3db355dd046f2ee5b5aa] => 1774706383 [_oembed_99924ead5b62d38e3cb27d373be63b49] => [_oembed_time_99924ead5b62d38e3cb27d373be63b49] => 1774706383 [_oembed_0e2f30e6bfa809f22be86f376596184d] => [_oembed_time_0e2f30e6bfa809f22be86f376596184d] => 1774969565 [_oembed_b2c05f25d9baa590942c1fd441426b38] => [_oembed_time_b2c05f25d9baa590942c1fd441426b38] => 1776797014 [_oembed_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] => [_oembed_time_e126d4725cfdbaa2f72d2494418ead6b] => 1776797014 [_oembed_39160c775afdb9c2272b8b20723cb47c] => [_oembed_time_39160c775afdb9c2272b8b20723cb47c] => 1776846555 [_oembed_ef373ea9d8a617e2867b78528adbf62a] => [_oembed_time_ef373ea9d8a617e2867b78528adbf62a] => 1776846556 [_oembed_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] => [_oembed_time_6193c68b034d2660dd0cbf98ce0368cf] => 1776846556 [_oembed_3bffb8822e432a2c71738d0a06b86515] => [_oembed_time_3bffb8822e432a2c71738d0a06b86515] => 1776846556 [_oembed_19e085c0d2bd5128cc8a2ee4257fc680] => [_oembed_time_19e085c0d2bd5128cc8a2ee4257fc680] => 1780042577 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 1177222 [2] => 1585875 [3] => 49530 [4] => 1999 [5] => 1585876 [6] => 1413582 [7] => 321964 [8] => 1177225 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => dr. Türk Attila [2] => Ijjász Gyula festőművész [3] => Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum [4] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa [5] => Olha Sumovszka [6] => Pázmány Péter Katolikus Egyetem [7] => Szent György templom [8] => Takács Bendegúz ) ) [1] => Array ( [id] => 209190 [content] => Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. A szentély építése feltehetően a XIII. században kezdődött, majd egy 1728-ban bekövetkezett tűzvész során gyakorlatilag elpusztult. Újjáépítésére a továbbiakban nem került sor. A feltárásba bevonták az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem és nemzetközi kapcsolatok kara hallgatóit is, akik régészeti szakmai gyakorlatukat a terepen töltötték. Az expedíciót több évre felfüggesztették, majd tavaly újra indultak a munkálatok. Idén, az ungvári vár vezetése és az UNE régészei megkeresésére a rendkívül unikális régészeti expedícióhoz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakemberei is csatlakoztak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Ungvárra érkezett dr. Türk Attila, a magyar őstörténet elhivatott kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének, valamint Takács Bendegúz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszékének munkatársa. Látogatásuk célja az egyedülálló középkori templom rekonstrukciójához szükséges mérések elvégzése volt. A magyarországi régészeket Olha Sumovszka, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum igazgatója kérte fel, hogy csatlakozzanak a projekthez és segítsenek az egyedülálló szakrális műemlék feltárásában és megőrzésében. A projekt résztvevői bíznak a Külgazdasági és Külügyminisztérium további támogatásában, mivel a régészeti expedíció célja – az ungvári vár területén található egyedülálló középkori templom professzionális műszerekkel való maximális feltárása, kutatása és bemutathatóvá tétele.
[type] => post [excerpt] => Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. A szentély építése feltehetően a XIII. században kezdődött, majd egy 1728-ban bekövetkezett tűzvész során gyakorlat... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1722096600 [modified] => 1722097044 ) [title] => Magyarországi szakemberekkel folytatódik az ungvári vártemplom feltárása (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209190&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 209190 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 209192 [image] => Array ( [id] => 209192 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg [original_lng] => 215924 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1722088277:12 [_oembed_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => [_oembed_time_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => 1722085118 [views_count] => 2176 [_thumbnail_id] => 209192 [_edit_last] => 14 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_78fdca086a806c9545f4532f8281e38c] => [_oembed_time_78fdca086a806c9545f4532f8281e38c] => 1722085419 [_oembed_6bb4c84c4205cec1feaad9ebd1cf1e63] => {{unknown}} [_oembed_a537c6fbb6f89dd0fac17dc72c33db7c] => {{unknown}} [_oembed_1acdb885d39d9ea1c38641136b16cd39] => {{unknown}} [_oembed_916bdb771894595eeecd99ba02465d9d] => {{unknown}} [_oembed_26bc76aa9b8ef634f7a3d6cc8d7c50f6] => {{unknown}} [_oembed_1ca374c044b075163029c87c44298776] => [_oembed_time_1ca374c044b075163029c87c44298776] => 1722087347 [_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => [_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1722087347 [_oembed_41ed90c779fd444195a48b5434633753] => [_oembed_time_41ed90c779fd444195a48b5434633753] => 1727806447 [_oembed_c9a8d3fdf659104638cbfab85915a472] => [_oembed_time_c9a8d3fdf659104638cbfab85915a472] => 1727806447 [_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => [_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1727806447 [_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => [_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1737389509 [_algolia_sync] => 508472722000 [_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => [_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1746037370 [_oembed_d2739f291b1babed96dc41e17ec07c42] => [_oembed_time_d2739f291b1babed96dc41e17ec07c42] => 1752999548 [_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => [_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1752999548 [_oembed_061b1d6f8c02b4c493309c7a0d0c18fb] => [_oembed_time_061b1d6f8c02b4c493309c7a0d0c18fb] => 1752999548 [_oembed_5c4d5719cd089e1d2520e9dea2f6c79e] => [_oembed_time_5c4d5719cd089e1d2520e9dea2f6c79e] => 1757853177 [_oembed_7debc10f66fcd1afb2125ca2a4922f50] => [_oembed_time_7debc10f66fcd1afb2125ca2a4922f50] => 1759067060 [_oembed_94f9e2901c9fffa0bab7496ea5059936] => [_oembed_time_94f9e2901c9fffa0bab7496ea5059936] => 1759809979 [_oembed_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => [_oembed_time_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => 1760002117 [_oembed_d0a8929294cddf5e2bacfd8e4b778e3a] => [_oembed_time_d0a8929294cddf5e2bacfd8e4b778e3a] => 1760184950 [_oembed_bc61202040eddf825baf24594ac87ea9] => [_oembed_time_bc61202040eddf825baf24594ac87ea9] => 1762275664 [_oembed_da05c99ddd1229ad6dee3e271b087492] => [_oembed_time_da05c99ddd1229ad6dee3e271b087492] => 1763725190 [_oembed_c72a01ebae137fb0e6466185481c0097] => [_oembed_time_c72a01ebae137fb0e6466185481c0097] => 1765553197 [_oembed_92dc23f58ab226434b322ba42520d3e1] => [_oembed_time_92dc23f58ab226434b322ba42520d3e1] => 1766688527 [_oembed_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => [_oembed_time_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => 1769175400 [_oembed_34fdb50215402bd954ad5f595a237fa1] => [_oembed_time_34fdb50215402bd954ad5f595a237fa1] => 1772221332 [_oembed_a2ca0dd66e33e6c1ce0823e6b6a1ad57] => [_oembed_time_a2ca0dd66e33e6c1ce0823e6b6a1ad57] => 1774791159 [_oembed_f47bdc4987efc5d49b98fb463cd106b4] => [_oembed_time_f47bdc4987efc5d49b98fb463cd106b4] => 1778912346 [_oembed_c53fc1760be67c15beb719331440bdca] => [_oembed_time_c53fc1760be67c15beb719331440bdca] => 1779379351 [_oembed_19e085c0d2bd5128cc8a2ee4257fc680] => [_oembed_time_19e085c0d2bd5128cc8a2ee4257fc680] => 1779692968 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 592 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Társadalom ) [tags] => Array ( [0] => 626778 [1] => 5898 [2] => 321964 [3] => 34729 ) [tags_name] => Array ( [0] => magyarországi szakemberek [1] => régészeti feltárás [2] => Szent György templom [3] => ungvári vár ) ) [2] => Array ( [id] => 208834 [content] => Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. A szentély építése feltehetően a XIII. században kezdődött, majd egy 1728-ban bekövetkezett tűzvész során gyakorlatilag elpusztult. Újjáépítésére a továbbiakban nem került sor. A feltárásba bevonták az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem és nemzetközi kapcsolatok kara hallgatóit is, akik régészeti szakmai gyakorlatukat a terepen töltötték. A feltárás folyamatát a pandémia és egyéb okok miatt több évre felfüggesztették, majd újra indultak a munkálatok. Idén, az ungvári vár vezetése és az UNE régészei megkeresésére a rendkívül unikális régészeti expedícióhoz magyarországi szakemberek is csatlakoztak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Ungvárra érkezett dr. Türk Attila, a magyar őstörténet elhivatott kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének, valamint Takács Bendegúz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszékének munkatársa. Látogatásuk célja az egyedülálló középkori templom rekonstrukciójához szükséges mérések elvégzése volt.
[type] => post [excerpt] => Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1721745547 [modified] => 1721745548 ) [title] => Anyaországi támogatással folytatódik az ungvári vártemplom feltárása (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=208834&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 208834 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 208835 [image] => Array ( [id] => 208835 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg [original_lng] => 131228 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1721734617:16 [_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => [_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1721734678 [views_count] => 2027 [_thumbnail_id] => 208835 [_edit_last] => 16 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_30a4120dd1b1aa627360c2ac2a3a93a4] => {{unknown}} [_oembed_e0c596f941367311295f4f12baf7ad59] => {{unknown}} [_oembed_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => [_oembed_time_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => 1722153544 [_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => [_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1737810702 [_algolia_sync] => 508472509000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1177222 [1] => 1177223 [2] => 1177226 [3] => 321964 [4] => 1177225 [5] => 1177220 [6] => 1177219 ) [tags_name] => Array ( [0] => dr. Türk Attila [1] => Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézet [2] => Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszék [3] => Szent György templom [4] => Takács Bendegúz [5] => Ungvári Nemzeti Egyetem régészei [6] => ungvári vártemplom ) ) [3] => Array ( [id] => 131909 [content] => Szentmise az Ungvári Szent György templomban.
[type] => post [excerpt] => Szentmise az Ungvári Szent György templomban. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1672426500 [modified] => 1672424106 ) [title] => Szentmise az Ungvári Szent György templomban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=131909&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131909 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 131911 [image] => Array ( [id] => 131911 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg [original_lng] => 319297 [original_w] => 1527 [original_h] => 852 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-768x429.jpg [width] => 768 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-1024x571.jpg [width] => 1024 [height] => 571 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg [width] => 1527 [height] => 852 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg [width] => 1527 [height] => 852 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg [width] => 1527 [height] => 852 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1672416907:14 [_oembed_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => [_oembed_time_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => 1672416805 [_thumbnail_id] => 131911 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2387 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f37fe3c413bbb005e4490e734db4b4cd] => [_oembed_time_f37fe3c413bbb005e4490e734db4b4cd] => 1672419309 [_oembed_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] => [_oembed_time_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] => 1672419309 [_oembed_481cb4155ac1ca03983111f2acbaaeb0] => [_oembed_time_481cb4155ac1ca03983111f2acbaaeb0] => 1672419309 [_oembed_bd5a9152ce77f3a36c88466f3f0176bb] => [_oembed_time_bd5a9152ce77f3a36c88466f3f0176bb] => 1672419309 [_oembed_09d0c055d11d9d45c915a2f0d6bb81e6] => [_oembed_time_09d0c055d11d9d45c915a2f0d6bb81e6] => 1672419310 [_oembed_9d2aa59c4d706f1af3977f98b8ea9826] => [_oembed_time_9d2aa59c4d706f1af3977f98b8ea9826] => 1672419310 [_oembed_5f5e3a17605cc4468b332a05460cc95f] => [_oembed_time_5f5e3a17605cc4468b332a05460cc95f] => 1672419310 [_oembed_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] => [_oembed_time_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] => 1672572126 [_oembed_e722eb3b9e2605cfea9ff1a8a436b335] => [_oembed_time_e722eb3b9e2605cfea9ff1a8a436b335] => 1672990122 [_oembed_019626ec3b954a62eafc44a835ca593e] => [_oembed_time_019626ec3b954a62eafc44a835ca593e] => 1673426199 [_oembed_15ebdc061bcd97e5473310f8be636999] => [_oembed_time_15ebdc061bcd97e5473310f8be636999] => 1673466705 [_oembed_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => [_oembed_time_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => 1673526694 [_oembed_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] => [_oembed_time_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] => 1673526695 [_oembed_ea31ee0710309c55433edb3c40da2526] => [_oembed_time_ea31ee0710309c55433edb3c40da2526] => 1673526695 [_oembed_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => [_oembed_time_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => 1673526695 [_oembed_4ed0f2e495913e201d62fdaa62e2ca9b] => [_oembed_time_4ed0f2e495913e201d62fdaa62e2ca9b] => 1674214772 [_oembed_7cd2fdf3aa197db3fd95f9ed8d653600] => [_oembed_time_7cd2fdf3aa197db3fd95f9ed8d653600] => 1674214772 [_oembed_f03e3a85db452c06682fcbe9af51ff33] => [_oembed_time_f03e3a85db452c06682fcbe9af51ff33] => 1674214773 [_oembed_67167b384421b96f95d362e289dbd0aa] => [_oembed_time_67167b384421b96f95d362e289dbd0aa] => 1674214773 [_oembed_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => [_oembed_time_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => 1674545371 [_oembed_b14b52f7c3bdbf6ca95399a241567771] => [_oembed_time_b14b52f7c3bdbf6ca95399a241567771] => 1674647413 [_oembed_891ca7ae9326aa45fb565e6929c85cc0] => [_oembed_time_891ca7ae9326aa45fb565e6929c85cc0] => 1674647413 [_oembed_81e363e687909791028c97573a120a89] => [_oembed_time_81e363e687909791028c97573a120a89] => 1674647413 [_oembed_4d646f7c748344c6fad9ff66c7a13136] => [_oembed_time_4d646f7c748344c6fad9ff66c7a13136] => 1674647414 [_oembed_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] => [_oembed_time_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] => 1674647414 [_oembed_81896a74ed5cdebc3b51b7aa6cea0cf8] => [_oembed_time_81896a74ed5cdebc3b51b7aa6cea0cf8] => 1675011569 [_oembed_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => [_oembed_time_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => 1675011569 [_oembed_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => [_oembed_time_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => 1675011570 [_oembed_bf44d8d606038196117936a5f469acc0] => [_oembed_time_bf44d8d606038196117936a5f469acc0] => 1675011570 [_oembed_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] => [_oembed_time_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] => 1675011570 [_oembed_12ee218d4e32d33c483877523c84bc20] => [_oembed_time_12ee218d4e32d33c483877523c84bc20] => 1675011570 [_oembed_859ae9211bf0a5d649b05c8e83035204] => [_oembed_time_859ae9211bf0a5d649b05c8e83035204] => 1675011570 [_oembed_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => [_oembed_time_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => 1675669890 [_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => [_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1675669890 [_oembed_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => [_oembed_time_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => 1675669890 [_oembed_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => [_oembed_time_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => 1675669890 [_oembed_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => [_oembed_time_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => 1675669890 [_oembed_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] => [_oembed_time_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] => 1675669890 [_oembed_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => [_oembed_time_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => 1675669891 [_oembed_c7cd03aac111da8480df957643723232] => [_oembed_time_c7cd03aac111da8480df957643723232] => 1675669891 [_oembed_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] => [_oembed_time_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] => 1676556555 [_oembed_fedd11788b4aaa840559e834225ded12] => [_oembed_time_fedd11788b4aaa840559e834225ded12] => 1676556556 [_oembed_98dc270582102a4119d3aaa6c5513e33] => [_oembed_time_98dc270582102a4119d3aaa6c5513e33] => 1676556556 [_oembed_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => [_oembed_time_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => 1676556556 [_oembed_ce98ffce1bf3eb404b088aeb6a12386d] => [_oembed_time_ce98ffce1bf3eb404b088aeb6a12386d] => 1676556556 [_oembed_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => [_oembed_time_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => 1676634972 [_oembed_d637012ef541f1af280f8f375e95e7b4] => [_oembed_time_d637012ef541f1af280f8f375e95e7b4] => 1677596489 [_oembed_614a6f231d206d6fcc9f2da1b33c125f] => [_oembed_time_614a6f231d206d6fcc9f2da1b33c125f] => 1677596489 [_oembed_1a07bf722e39c66228bcbbe463651f0e] => [_oembed_time_1a07bf722e39c66228bcbbe463651f0e] => 1677681308 [_oembed_a688fba82295de858683cf831808cadc] => [_oembed_time_a688fba82295de858683cf831808cadc] => 1677681309 [_oembed_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => [_oembed_time_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => 1677681309 [_oembed_03f19216540bf99c0753f8563d70da06] => [_oembed_time_03f19216540bf99c0753f8563d70da06] => 1677681309 [_oembed_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] => [_oembed_time_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] => 1678791046 [_oembed_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] => [_oembed_time_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] => 1678791047 [_oembed_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => [_oembed_time_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => 1678791047 [_oembed_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] => [_oembed_time_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] => 1678791047 [_oembed_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => [_oembed_time_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => 1678791047 [_oembed_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => [_oembed_time_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => 1678791047 [_oembed_3721442cc4a56732e5b58e92fe3d40a9] => [_oembed_time_3721442cc4a56732e5b58e92fe3d40a9] => 1678791047 [_oembed_e5726074d892a1e23bdc7c2eaa0af505] => [_oembed_time_e5726074d892a1e23bdc7c2eaa0af505] => 1680371913 [_oembed_af0930b621818c9cce3661b1ccdc587c] => [_oembed_time_af0930b621818c9cce3661b1ccdc587c] => 1681115352 [_oembed_9fff80fbe17c0b1c239868ae3a29fa41] => [_oembed_time_9fff80fbe17c0b1c239868ae3a29fa41] => 1681115352 [_oembed_f7a8081f82868cf9d17bd157f3dda26b] => [_oembed_time_f7a8081f82868cf9d17bd157f3dda26b] => 1681460645 [_oembed_6b3916a7b8b567e2f5093495aad95f14] => [_oembed_time_6b3916a7b8b567e2f5093495aad95f14] => 1681460645 [_oembed_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => [_oembed_time_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => 1681735138 [_oembed_94a73dd0e7871f7ab394ea899f9dc19e] => [_oembed_time_94a73dd0e7871f7ab394ea899f9dc19e] => 1682662220 [_oembed_0f684e00e0c8010f06eb82283462cf16] => [_oembed_time_0f684e00e0c8010f06eb82283462cf16] => 1682662220 [_oembed_2b5375d2ad6e2006e2874556b0862e92] => [_oembed_time_2b5375d2ad6e2006e2874556b0862e92] => 1683203452 [_oembed_d79e5d92277e66782e4ece7d7f3ec0b3] => [_oembed_time_d79e5d92277e66782e4ece7d7f3ec0b3] => 1683203452 [_oembed_5bc1d38f484c7725a6eee63f1ba37349] => [_oembed_time_5bc1d38f484c7725a6eee63f1ba37349] => 1683203452 [_oembed_f42385e05a358bdf9e7b23f9129688d0] => [_oembed_time_f42385e05a358bdf9e7b23f9129688d0] => 1683203453 [_oembed_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => [_oembed_time_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => 1686847529 [_oembed_8c731782bb4673cb2b068f0de7b37099] => [_oembed_time_8c731782bb4673cb2b068f0de7b37099] => 1686847529 [_oembed_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => [_oembed_time_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => 1690184250 [_oembed_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] => [_oembed_time_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] => 1690184250 [_oembed_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => [_oembed_time_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => 1691827173 [_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => [_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1691827173 [_oembed_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => [_oembed_time_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => 1691827174 [_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => [_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1691827174 [_oembed_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => [_oembed_time_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => 1694283284 [_oembed_47765e22feb8753f0205d83ab216a1a9] => [_oembed_time_47765e22feb8753f0205d83ab216a1a9] => 1694283285 [_oembed_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => [_oembed_time_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => 1694283285 [_oembed_f8eea4020d8ec47e7732e1b8280512f8] => [_oembed_time_f8eea4020d8ec47e7732e1b8280512f8] => 1694283285 [_oembed_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] => [_oembed_time_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] => 1694283285 [_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => [_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1694283285 [_oembed_295809f69d0f940be784255704124cf4] => [_oembed_time_295809f69d0f940be784255704124cf4] => 1696925622 [_oembed_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => [_oembed_time_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => 1696925622 [_oembed_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => [_oembed_time_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => 1696925622 [_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => [_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1696925623 [_oembed_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => [_oembed_time_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => 1696925623 [_oembed_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => [_oembed_time_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => 1696925623 [_oembed_020ab09f74436ffd5577396010c4f4e3] => [_oembed_time_020ab09f74436ffd5577396010c4f4e3] => 1699705282 [_oembed_1d511eb6e5651f60dea9a7cd65e6b431] => [_oembed_time_1d511eb6e5651f60dea9a7cd65e6b431] => 1699705282 [_oembed_11f4afee8fcdebf59085c75e376367c7] => [_oembed_time_11f4afee8fcdebf59085c75e376367c7] => 1699705282 [_oembed_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] => [_oembed_time_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] => 1699705283 [_oembed_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] => [_oembed_time_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] => 1699705283 [_oembed_c381681aa144dcb5a979509493851c45] => [_oembed_time_c381681aa144dcb5a979509493851c45] => 1705331176 [_oembed_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => [_oembed_time_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => 1705331176 [_oembed_aee01fb7312955aa47e8606c45bd9725] => [_oembed_time_aee01fb7312955aa47e8606c45bd9725] => 1705331177 [_oembed_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] => [_oembed_time_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] => 1708076500 [_oembed_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] => [_oembed_time_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] => 1715578339 [_oembed_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] => [_oembed_time_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] => 1715578339 [_oembed_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] => [_oembed_time_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] => 1715578339 [_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => [_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1715578340 [_oembed_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] => [_oembed_time_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] => 1715578340 [_oembed_151777da5f6254b30e7085317fad73c4] => [_oembed_time_151777da5f6254b30e7085317fad73c4] => 1715578340 [_oembed_624209addb1243c2c928b1944b21497c] => [_oembed_time_624209addb1243c2c928b1944b21497c] => 1717089591 [_oembed_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] => [_oembed_time_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] => 1719162675 [_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => [_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1719162676 [_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => [_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1719162676 [_oembed_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => [_oembed_time_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => 1719319710 [_oembed_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => [_oembed_time_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => 1719319710 [_oembed_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] => [_oembed_time_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] => 1719319710 [_oembed_30a4120dd1b1aa627360c2ac2a3a93a4] => {{unknown}} [_oembed_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] => [_oembed_time_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] => 1722151866 [_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => [_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1722151866 [_oembed_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => [_oembed_time_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => 1727893166 [_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => [_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1727893166 [_oembed_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => [_oembed_time_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => 1727893166 [_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => [_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1727893167 [_oembed_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => [_oembed_time_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => 1727893167 [_oembed_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] => [_oembed_time_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] => 1737383167 [_oembed_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] => [_oembed_time_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] => 1737383167 [_oembed_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] => [_oembed_time_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] => 1737383167 [_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => [_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737383168 [_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => [_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737383168 [_oembed_77764e39018f6c9214119a97febd8750] => [_oembed_time_77764e39018f6c9214119a97febd8750] => 1740416954 [_algolia_sync] => 831674698002 [_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => [_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749216819 [_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => [_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749216819 [_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => [_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749216819 [_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => [_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749216820 [_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => [_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1749978324 [_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => [_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1749978324 [_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => [_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1749978324 [_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => [_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1749978324 [_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => [_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1749978324 [_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => [_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1749978325 [_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => [_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1749978325 [_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => [_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759129896 [_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => [_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759129896 [_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => [_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759129897 [_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => [_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759129897 [_oembed_64befab0b244291153afa907aad8c90d] => [_oembed_time_64befab0b244291153afa907aad8c90d] => 1762597309 [_oembed_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => [_oembed_time_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => 1763307925 [_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => [_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763307925 [_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => [_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764590838 [_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => [_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1764590838 [_oembed_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => [_oembed_time_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => 1764590838 [_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => [_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764590838 [_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => [_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764590838 [_oembed_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => [_oembed_time_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => 1764590838 [_oembed_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] => [_oembed_time_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] => 1764590839 [_oembed_cfb25ef0f4608e07fe36b3edb135609c] => [_oembed_time_cfb25ef0f4608e07fe36b3edb135609c] => 1770992054 [_oembed_665fc1fc39122a2d9020f240d21cffb2] => [_oembed_time_665fc1fc39122a2d9020f240d21cffb2] => 1770992054 [_oembed_73cfe276d796a213855050b94ce7886e] => [_oembed_time_73cfe276d796a213855050b94ce7886e] => 1770992054 [_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => [_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1770992054 [_oembed_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] => [_oembed_time_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] => 1770992055 [_oembed_5718fff7e86003fd6f132206dfd82589] => [_oembed_time_5718fff7e86003fd6f132206dfd82589] => 1776595994 [_oembed_705e15c428647468353d6b4bf5863ccf] => [_oembed_time_705e15c428647468353d6b4bf5863ccf] => 1776595994 [_oembed_9c3235e73958b2530255a5bdbc05d40f] => [_oembed_time_9c3235e73958b2530255a5bdbc05d40f] => 1776595994 [_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => [_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1776595994 [_oembed_a159e5c14597f8e6ab808eb9d7f8776e] => [_oembed_time_a159e5c14597f8e6ab808eb9d7f8776e] => 1776686166 [_oembed_185e276414dbb6b1253bf44f211d9899] => [_oembed_time_185e276414dbb6b1253bf44f211d9899] => 1776686166 [_oembed_be9d909181af2140f0e120eeb6f027a8] => [_oembed_time_be9d909181af2140f0e120eeb6f027a8] => 1776686166 [_oembed_500fde6cdfe201b82ca6ee4c0649ed73] => [_oembed_time_500fde6cdfe201b82ca6ee4c0649ed73] => 1778242622 [_oembed_1f2a13703b601ca49dbfe4a476d8d545] => [_oembed_time_1f2a13703b601ca49dbfe4a476d8d545] => 1778242622 [_oembed_03daa2c100a9a2094b7e41f035bff64f] => [_oembed_time_03daa2c100a9a2094b7e41f035bff64f] => 1779451781 [_oembed_bcd5b0fe5ad9d31cbf5fec75cc372930] => [_oembed_time_bcd5b0fe5ad9d31cbf5fec75cc372930] => 1779451781 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 854 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => vallás [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1030 [1] => 321964 [2] => 97588 [3] => 692 ) [tags_name] => Array ( [0] => kárpátalja [1] => Szent György templom [2] => szentmise [3] => Ungvár ) ) [4] => Array ( [id] => 123013 [content] => Az ungvári Szent György római katolikus templomban tizenkét felnőtt bérmálkozott, vagyis erősítette meg hitét a vasárnapi szentmise keretein belül. A katolikus egyházban a bérmálás olyan szertartás, melynek során kézrátétel vagy felkenés útján közvetítik a Szentlélek ajándékait a bérmálkozó számára. A szertartáson Lucsok Miklós a munkácsi római katolikus egyházmegye püspöke kiemelte, Krisztus élete példaként szolagál minden keresztény ember számára. Az egyházi vezető rámutatott arra is, hogy annak ellenére, hogy a szovjet vallásüldözés rátette bélyegét a kárpátaljai történelmi egyházak műkodésére, az emberek hitét mégsem sikerült megtörni. Az ünnepi szentmise után Petenko Miron plébanos elmondta: ritka és örömteli nap a mai, hiszen a olyan emberek is bérmálkoztak, akik azt a szovjet időkben ezt nem tehették meg.
[type] => post [excerpt] => Az ungvári Szent György római katolikus templomban tizenkét felnőtt bérmálkozott, vagyis erősítette meg hitét a vasárnapi szentmise keretein belül. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1666546620 [modified] => 1666545503 ) [title] => Bérmálkozás az ungvári Szent György templomban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=123013&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 123013 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 123014 [image] => Array ( [id] => 123014 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas.jpg [original_lng] => 593327 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1666534705:13 [_oembed_8759380134ac7e2871f61506ce0b6b4f] => [_oembed_time_8759380134ac7e2871f61506ce0b6b4f] => 1666534682 [_thumbnail_id] => 123014 [_edit_last] => 13 [views_count] => 2486 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => [_oembed_time_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => 1673953760 [_oembed_cf13b6084ed8fddfe82ae3a84dde54dd] => [_oembed_time_cf13b6084ed8fddfe82ae3a84dde54dd] => 1681643532 [_oembed_c87d78720285a7cb35e3b5f5544e2c24] => [_oembed_time_c87d78720285a7cb35e3b5f5544e2c24] => 1701083337 [_oembed_e0c596f941367311295f4f12baf7ad59] => {{unknown}} [_oembed_139ea0d3458c6fe27565538c79a5c170] => {{unknown}} [_oembed_7338db78c063c57c4fe2b17bbb0f1291] => {{unknown}} [_oembed_30a4120dd1b1aa627360c2ac2a3a93a4] => {{unknown}} [_oembed_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] => [_oembed_time_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] => 1722151867 [_oembed_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => [_oembed_time_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => 1722869294 [_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => [_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1722869294 [_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => [_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1739105610 [_algolia_sync] => 1202855598001 [_oembed_6e3434a411711ce21b88ac404c2ba7fc] => [_oembed_time_6e3434a411711ce21b88ac404c2ba7fc] => 1777416997 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 854 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => vallás [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 321963 [1] => 101079 [2] => 321964 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bérmálkozás [1] => Lucsok Miklós [2] => Szent György templom ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 321964 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 321964 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Szent György templom (1 Oldal)