A Gyija portálon és alkalmazásban 2025. július 5-én reggel 8:00 órától július 6-án este 18:00 óráig átmenetileg nem lesz elérhető az eVidnovlennya szolgáltatás.
A szolgáltatás sajtószolgálata tájékoztatása szerint ez idő alatt frissítik a sérült és megsemmisült vagyontárgyak nyilvántartásának funkcióit.
„Ez szükséges az eVidnovlennya program zavartalan működésének biztosításához. Köszönjük megértésüket és türelmüket” – olvasható a közleményben.
Az ukrán oldalon történt informatikai hiba miatt szünetel a határforgalom az Asztély–Beregsurány közúti határátkelőhelyen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Azt írták: a határforgalom szerda 10 óra 30 perctől szünetel, a leállás a ki- és a belépőforgalmat egyaránt érinti.
A magyar rendőrség azt tanácsolta az utazóknak, hogy a várakozás elkerüléséért válasszák a az Kaszony–Barabás vagy a Harangláb–Lónya közúti határátkelőhelyeket.
A horvát, a szlovén és az ukrán vasúttársaság nem indít és nem is fogad vonatokat Magyarországról – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Azt írták: horvát vasúttársaság már vasárnap sem fogadja Gyékényesen a 204-es számú, a budapesti Déli pályaudvar és Zágráb közötti Agram nemzetközi gyorsvonatot, és nem indítják el Zágrábból Budapestre a 201-es számú Agram gyorsvonatot.
Mivel szünetel a vonatforgalom a gyékényesi vasúti határátkelőnél, az Agram gyorsvonat csak a belföldi forgalomban közlekedik Budapest és Gyékényes között.
Hozzátették: a horvát határszakaszon a magyarbólyi vasúti határátkelőnél továbbra is közlekedhetnek a vonatok a kishatárforgalomban Pélmonostor felé.
A Mávinform tájékoztatása szerint a szlovén vasút hétfőn 0.00 órától nem fogad és nem is indít személyszállító vonatokat Magyarországra. A budapesti Déli pályaudvar és Ljubljana közötti 246/247-es számú Citadella nemzetközi gyorsvonatpár ezért csak belföldi forgalomban közlekedik Budapest és Őriszentpéter között.
Hozzátették: a szlovén határszakaszon a Zalaegerszeg és Őrihodos közötti kishatárforgalomban sem közlekednek a személyvonatok.
Az ukrán vasút keddtől zárja le a Záhony és Csap közti ukrán vasúti határállomást – írták. Ezért az EC 140/147-es számú Hortobágy EuroCity vonatok hétfőtől már nem továbbítanak Bécs és Kijev között közlekedő kocsit. A 34/33-as számú Latorca InterCity vonatpár munkácsi és csapi kocsijai további intézkedésig hétfőn indulnak utoljára. Záhonyból az utolsó vonat Csapra hétfőn 20:41-kor indul – közölték.
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a magyarországi egyetemeken csütörtökre és péntekre kétnapos oktatásmentes időszakot rendeltek el, március 16-tól 20-ig előrehozott tavaszi szünet, ezt követően távoktatás lesz. A kollégiumokat érintően vannak eltérések az egyes intézmények szabályozásai között, de a külföldi hallgatók jellemzően maradhatnak – írja a Magyar Hírlap.
Magyarország Miniszterelnökségét vezető minisztere, Gulyás Gergely szerdán kora délután jelentette be, hogy rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében. Közölte: intézménylátogatási tilalmat rendelnek el a magyarországi egyetemeken. Mostantól az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületek be fognak zárni – tette hozzá.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen március 12–22. között a hallgatók nem látogathatják az egyetemet és más felsőoktatási intézményt sem, mentesülnek tanóra-látogatási kötelezettségeik alól. Március 23-tól távoktatás lép életbe. Az egyetemi kollégiumban lakók továbbra is a kollégiumban maradhatnak. Aki a kollégisták közül az elmúlt 14 napon belül külföldön járt, hazatérése után köteles 14 napig távol maradni az egyetemtől és kitölteni a járványügyi kérdőívet.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) valamennyi hallgatót távolmaradási kötelezettség terhel március 12-től visszavonásig. A magyar hallgatóknak a kollégiumi tartózkodási helyükről otthonukba kell távozniuk. A nemzetközi és külhoni hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett. Az ELTE egésze március 23-tól az ellenkező rendelkezésig távolléti oktatásra áll át.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a magyar állampolgárságú kollégistáknak március 13-án éjfélig kell elhagyniuk a kollégiumokat és otthonukba visszatérni. A nemzetközi hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett. Kollégiumi lakó a kollégium területén vendéget nem fogadhat, ott közösségi rendezvények, események nem tarthatók.
A Semmelweis Egyetemen március 23-tól e-learning keretében folyik az oktatás. Az intézménylátogatási tilalmat visszavonásig rendelte el a kormány – közölték. Ezzel együtt felszólították a Semmelweis Egyetem munkatársait és hallgatóit, hogy ne utazzanak külföldre. A kivételes esetben szükséges hivatalos utakhoz rektori engedély szükséges. A nemzetközi hallgatóknak azonban lehetőségük van hazamenni. A magyar hallgatóktól azt kérik, hogy lehetőség szerint március 13-ig a kollégiumokból utazzanak haza lakhelyükre, ettől eltérni rektori engedéllyel lehet. A nemzetközi hallgatóknál a kollégiumi tartózkodás engedélyezett.
A Budapesti Corvinus Egyetemen a tavaszi szünetet követő időszak oktatási tevékenységéről a következő napokban további részletes tájékoztatást adnak. A kollégiumokban lakó magyar diákokat arra kérik, hogy az oktatási szünet alatt utazzanak haza, csak kivételesen indokolt esetben vegyék igénybe a kollégiumi szolgáltatást. A külföldi diákoknak továbbra is biztosított a kollégiumi ellátás. A diákigazolványok érvényességi ideje a rendkívüli helyzet idejére automatikusan meghosszabbodik.
A Szegedi Tudományegyetemen minden magyar állampolgár hallgató március 13-ig köteles az egyetemi kollégiumi épületből teljes körűen kiköltözni és otthonába hazatérni. A külföldi állampolgár hallgatók részére a kollégiumi lakhatást a Szegedi Tudományegyetem továbbra is biztosítja.
A Debreceni Egyetemen március 12-től a hallgatók nem látogathatják az oktatási épületeket. Az egyetemen működő munkacsoport arra kéri a kollégistákat, hogy a saját és hozzátartozóik egészségének védelme érdekében utazzanak haza.
A Miskolci Egyetemen március 13-án 18 óráig kell elhagyniuk a kollégiumot a magyar hallgatóknak. A külföldiek szállásolását a továbbiakban is megoldják.
A Pécsi Tudományegyetem azt közölte: további rendelkezésig lehetőség szerint a hallgatók az egyetem épületeit ne látogassák. Ez a kérés a dolgozókra további intézkedésig nem vonatkozik.
A veszprémi Pannon Egyetemen március 12-től – az intézkedés visszavonásáig – a hallgatók nem tartózkodhatnak az egyetemen. A magyar állampolgárságú hallgatók a kollégiumot legkésőbb március 13-án 16 óráig kötelesek elhagyni, a külföldiek maradhatnak. A következő napokban az egyetem vezetése megvizsgálja, hogy az oktatás március 23-tól kezdődően milyen feltételekkel és formában valósítható meg. Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy a rendkívüli tavaszi szünet ideje alatt ne utazzanak külföldre, lehetőség szerint tartózkodjanak lakóhelyükön.
Azt valamennyi intézmény tájékoztatásában kiemelték, hogy az életbe lépett intézkedések az egyetemek dolgozóit, oktatóit nem mentesítik a munkavégzés alól. Az egyetemek nem zárnak be, az oktatás távoktatás keretében folytatódik.
Az életbe lépett intézkedések a köznevelést nem érintik. Sőt, a rendelet kimondja: az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el.