Olena Zelenszka, az államfő neje Nagy párbeszéd a korlátok nélküli életről mottóval kezdeményez társadalmi diskurzust annak kiderítésére, hogy az ukránok milyen akadályokkal találják magukat leggyakrabban szemben – adta hírül szerdán honlapján az Elnöki Hivatal.
Az elnökfeleség szerint a karantén idején milliók tapasztalhatták meg, milyen teljes vagy részleges elszigeteltségben élni. „Mindannyian megéreztük a korlátokat, lényegében nem is tudatosítva magunkban, miközben valamennyien egyidejűleg egy szociális kísérlet részesei voltunk abban a tekintetben, hogy milyen korlátozott mentális és fizikai mobilitással élni mind a társadalmon belül, mind a városainkban és falvainkban” – mutatott rá Zelenszka. Megjegyezte, hogy a legtöbb ember számára ez átmeneti jelenség, miközben vannak emberek, akik esetében ezek az akadályok soha nem szűnnek meg, hiszen ukránok százezrei élnek olyan korlátok között, amelyeket most mindenki magán érezhetett.
A Digitális Átalakulás Minisztériuma és a Szociálpolitikai Minisztérium által támogatott projekt célja annak kiderítése, hogy milyen akadályokkal találják szemben magukat leggyakrabban az ukránok. Ennek érdekében a bf.gov.ua honlapon kéthónapos országos online felmérés indult. A szájton található kérdőív hét fontos kérdést tartalmaz a fizikai és pszichológiai akadályokról, valamint a kulturális és korosztályi sajátosságokkal kapcsolatos korlátokról. A válaszokból a projekt kezdeményezője szerint megállapítható lesz, hogy az ukránok milyen korlátokat tekintenek a legjelentősebbeknek, és ennek alapján lehetővé válik a leküzdésüket szolgáló program kidolgozása. „Minden akadály megszüntethető vagy elmozdítható, de előbb ez tudatosítani kell” – fejezte ki meggyőződését az elnök felesége.
“We have no doubt we will prevail.” As the war in Ukraine enters a critical new phase, the country’s First Lady, Olena Zelenska, has become a key player—a frontline diplomat and the face of her nation’s emotional toll. https://t.co/DCXWYnzAsKpic.twitter.com/wcaY5IFGHf
On New Year‘s Eve, cities should be covered by wave of celebration, joy and hope. Ukrainian cities are again covered by missile wave from Russia. Ruining lives of others is a disgusting habit of our neighbors. But we will persevere and be even stronger – in spite of everything. pic.twitter.com/gxXJJcjyEH
Обличчя Рф – це ракети, що прицільно знищують ?? житлові будинки. Обличчя Рф – це зловтішання через загиблих і поранених цивільних. Нескорене Запоріжжя сьогодні під страшним ворожим ударом. Його біль відчуває вся країна. Наші думки й молитви – із постраждалими та їхніми сім‘ями.
Умань… Прицільним ракетним обстрілом росіяни знищили частину багатоповерхівки. Під завалами люди. Це настільки страшно, що здається паралельною реальністю. Бо ж не можуть люди так чинити з людьми. А росіяни – можуть. Мої співчуття рідним загиблих… Відплата неодмінно настане. pic.twitter.com/pYUJuSkd2f
Умань… Прицільним ракетним обстрілом росіяни знищили частину багатоповерхівки. Під завалами люди. Це настільки страшно, що здається паралельною реальністю. Бо ж не можуть люди так чинити з людьми. А росіяни – можуть. Мої співчуття рідним загиблих… Відплата неодмінно настане. pic.twitter.com/pYUJuSkd2f
— Olena Zelenska / Олена Зеленська (@ZelenskaUA) April 28, 2023
Обличчя Рф – це ракети, що прицільно знищують 🇺🇦 житлові будинки. Обличчя Рф – це зловтішання через загиблих і поранених цивільних. Нескорене Запоріжжя сьогодні під страшним ворожим ударом. Його біль відчуває вся країна. Наші думки й молитви – із постраждалими та їхніми сім‘ями.
— Olena Zelenska / Олена Зеленська (@ZelenskaUA) March 22, 2023