Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma elkezdte a nehézfegyverek szállítását Ukrajnának tengeri úton, korábban főként légi szállítás folyt – írta a Washington Post című amerikai lap, számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Mint az újságnak a Pentagon egyik tisztségviselője elmondta, hogy az orosz invázió kezdetén az USA nagymértékben a légi szállításra támaszkodott, hogy a fegyvereket a lehető leggyorsabban eljuttassa Ukrajnába. „A védelmi minisztérium az invázió után néhány héttel megkezdte ugyan a tengeri szállítást, de idén tavasszal fokozta ezeket az erőfeszítéseit, mivel az Egyesült Államok megkezdte tarackok és más nehézfegyverek szállítását Ukrajnának, amelyek folyamatos nagy kaliberű lőszert igényelnek” – tette hozzá.
Steven Puthoff ezredes, az amerikai hadsereg szállítmányozási parancsnokságának műveleti igazgató-helyettese a lapnak elmondta, „amint elkezdtünk nekik (az ukránoknak – a szerk.) tarackokat szállítani, tudtuk, hogy több lőszerre lesz szükségünk. Szóval tervezhetnénk egy kicsit többet, és akkor elkezdhetnénk több tengeri fuvarozást igénybe venni a támogatás biztosítására.”
Az Egyesült Államok katonai tisztségviselői nem voltak hajlandók elárulni az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok konkrét útvonalait, de elmondták, hogy az USA kontinentális részéről érkező fegyverek egy része közvetlenül a csatatérre kerül, míg a többit az Egyesült Államok készleteinek feltöltésére használnak Európa más részein.
Mivel a repülőgépek sokkal gyorsabban érik el Európát, a hajók hatalmas mennyiségű rakományt szállíthatnak, ami lehetővé teheti Ukrajnának, hogy nagyobb arzenált építsen fel a jövőbeni hadműveleteihez.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Olyan vastag jégpáncél képződött a Japán-tengeren szállított használtautókon egy teherhajó fedélzetén, hogy a járművek típusát sem tudták megállapítani. A kirakodást kisebb tömeg figyelte a vlagyivosztoki kikötőben.
Több mint tíz centiméteres jégréteg képződött azokon az autókon, amiket Japánból szállítottak az oroszországi Vlagyivosztok kikötőjébe a Sun Rio teherhajó fedélzetén – írja a Daily Star. A cikkben megjegyzik, hogy Oroszországban rendkívül népszerűek a japán használt autók, a járműveket pedig hajókkal szállítják a Japán-tengeren.
Az elmúlt napokban azonban szokatlanul szeles és fagyos volt az időjárás, így a pára, illetve a felcsapó hullámok ráfagytak a járművekre a fedélzeten. A jelenség akár a hajók süllyedéséhez és a felborulásához vezethet. A legénységnek ilyenkor el kell távolítani az autókra fagyott jégpáncélt, ehhez pedig gyakran feszítővasakat is használnak, így sokszor a járművek meg is sérülnek.
A cikk szerint a Sun Rio érkezésekor tömegek mentek ki a vlagyivosztoki kikötőbe, hogy megnézzék a kirakodását az autóknak, amelyeken néhol olyan vastag volt a jégpáncél, hogy a típusukat sem lehetett megállapítani.
Rekordmennyiségű hó hullott Japánban
Japán középső részén az elmúlt napokban rekordmennyiségű hó hullott, ami járatkimaradásokat, torlódásokat okozott a vonatközlekedésben.