A fegyveres erőszak terjedése miatt közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett az Egyesült Államok tiszti főorvosa kedden. Vivek Murthy közleményében azt írta, a lőfegyverekhez köthető végzetes esetek vezető halálesetekké váltak, ezért az automata fegyverek betiltását sürgeti, és egyéb jogszabályok elfogadását is szükségesnek látja.
Vivek Murthy hivatalos figyelmeztetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a lőfegyverekkel elkövetett emberölések száma az elmúlt évtizedben, míg a lőfegyverrel végrehajtott öngyilkosságoké az elmúlt két évtizedben folyamatosan növekszik.
A közlemény szerint 2022-ben az összes lőfegyver által okozott haláleset 56 százaléka öngyilkosságból adódott, 40 százalék emberölés következménye, a többi esetben szándékolatlan incidens állt a háttérben.
A tiszti főorvos arra is rámutatott, hogy a statisztikák alapján mára a lőfegyverekhez köthető végzetes esetek vezető halálesetekké váltak mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. A halálesetek visszaszorítása érdekében Vivek Murthy az automata fegyverek betiltását sürgeti, és egyéb jogszabályok elfogadását is szükségesnek látja.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az elmúlt hétvégén az Egyesült Államokban ismét több helyen volt lövöldözés, amelyekben több tucat ember szenvedett halálos vagy súlyos sebesülést.
A napokban egy amerikai rapper is fegyveres fegyveres támadás áldozata lett. Julio Fooliót születésnapja ünneplése közben lőtték le a floridai Tampában. A rendőrség beszámolója szerint az eseményen összesen négy embert ért lövés.
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Szegő Péter balliberális újságíró megkérné Müller Cecíliát, Magyarország tisztifőorvását, hogy közszerepléseikor ne viseljen keresztet.
Müller Cecília a koronavírus-járvány kezdete óta rendszeresen tart sajtótájékoztatókat a magyar televízióban, amelyeken a járványügyi védekezéssel kapcsolatos szabályok ismertetése mellett tanácsokkal látja el a lakosságot a fertőzés elkerülése érdekében. Az országos tisztifőorvos öltözködéséről már több oldal – köztük az Index – is cikkezett, most a nyakában hordott kereszt került célkeresztbe.
„Lehet, hogy tök mellékesnek tűnik, mindenestre ha én lennék a miniszterelnök, megkérném a Nemzet Cilikéjét, hogy közszereplései alkalmával legyen kedves levenni a keresztet a nyakából. Szekularizáció mint olyan” – írja közösségi oldalán Szegő Péter újságíró.
Ő egyébként legutóbb áprilisban hívta fel magára a figyelmet, amikor a Népszavában megjelent írásában Bruck Gábornak mintegy válaszolva közölte, hogy „a mai Magyarország egy fasiszta diktatúra. Diktátorok ritkán buknak meg választáson”, így nehéz lesz legyőzni a Fideszt.
Hollik István: Vérlázító Szegő kijelentése
Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője, KDNP-s politikus a PestiSrácok megkeresésére úgy fogalmazott: egészen elképesztő, hogy annak ellenére, hogy éppen tegnap történt egy brutális terrortámadás a kereszténység ellen Franciaországban, vannak olyan emberek, akik ilyen nyilatkozatra képesek. Hozzátette: azt sem szabad elfelejteni, hogy a keresztények elleni támadás sem mérvadó annyira számukra, mint az, hogy Magyarországon van-e jogállamiság avagy nincs, mivel folyamatosan ezzel vannak elfoglalva. Hollik István szerint az is elgondolkodtató, hogy a járvány idején a balliberális újságírónak az a legfontosabb, hogy Müller Cecília vegye le a keresztet a nyakából. A politikus úgy véli, ez már szinte olyan, „mintha más bolygón élnének”. Aláhúzta: azt a Müller Cecíliát támadják, aki hónapok óta kitartó, lelkiismeretes munkát végez a járvány elleni védekezésben, és az a legfontosabb számukra, hogy van-e kereszt vagy nincs a nyakában…
A politikus úgy véli, hogy az is jól mutatja értékrendjüket, hogy folyamatosan azzal foglalkoznak, miért nincs jogállam Magyarországon és Lengyelországban.
Mindez megerősít bennünket abban, hogy a veszély nemcsak kívülről leselkedik ránk, hanem belülről is. A hazai ellenzék nem látja a veszélyt, tudatosan fordítanak hátat annak a keresztény kultúrának, melyet mi tudatosan szeretnénk megőrizni – húzta alá.