Csütörtök reggel leállt az egyik legnépszerűbb ukrán oldal, az Ukr.net, mert az amerikaiak minden figyelmeztetés nélkül lekapcsolták a szerverét – közölte az rbc.ua hírportál Roman Szkripniknek, az Ukr.net kereskedelmi igazgatójának Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint Szkripnik arról tájékoztatott, hogy március 7-én 01:35 órakor a Network Solutions domain névregisztrátor hirtelen és minden figyelmeztetés nélkül letiltotta az ukr.net domaint. Ennek következtében a felhasználók számára elérhetetlenné vált az ukr.net hírfolyam és az e-mail@ukr.net elektronikus postai szolgáltatás.
„A problémát nem sikerült megoldani a regisztrátoron keresztül. Reméljük, hogy az amerikai cég irodájának munkanapja elején további információkhoz juthatunk, megtudhatjuk a letiltás okait és körülményeit” – hangsúlyozta a kereskedelmi igazgató. Hozzátette, hogy az oldal dolgozói Okszana Markarovához, Ukrajna egyesült államokbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövetéhez fordultak segítségért.
„Az Ukr.net aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a felhasználók nem férnek hozzá a hírekhez és a leveleikhez. Mindent megteszünk a visszaállítás érdekében. Sok gondoskodó ember segít ebben. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek a nehézségek átmenetiek” – összegezte Roman Szkripnik.
Aki vissza akarja állítania az e-mailjeiben lévő fontos adatokat, vagy attól tart, hogy harmadik fél hozzáférhet a levelekhez, és le szeretné zárni a fiókot, akkor megpróbálhatja felvenni a kapcsolatot az Ukrnet Kft. irodájával személyesen Kijevben, a Holoszijivszkij Proszpekt 26. szám alatt.
Munkaidőben a 044 258 03 02-es telefonszám hívható. Ezenkívül van 24 órás ügyfélszolgálat, amely a következő telefonon tud felvilágosítást adni: 044 235 8555; 050 204 14 24; 096 718 55 52; 063 367 29 29. Megpróbálható levél küldése a support@ukr.net címre.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Csütörtök reggel leállt az egyik legnépszerűbb ukrán oldal, az Ukr.net, mert az amerikaiak minden figyelmeztetés nélkül lekapcsolták a szerverét – közölte az rbc.ua hírportál Roman Szkripniknek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709826660
[modified] => 1709821481
)
[title] => Csütörtök reggel óta nem működik a népszerű Ukr.net oldal és a postája, mert az amerikaiak letiltották
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180378&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 180378
[uk] => 180381
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 180379
[image] => Array
(
[id] => 180379
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1.jpg
[original_lng] => 27170
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/hacker-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1709814657:3
[_thumbnail_id] => 180379
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3178
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ac66aea6196af508d7aac3e09c45dba9] =>
[_oembed_time_ac66aea6196af508d7aac3e09c45dba9] => 1709814341
[_oembed_227e6fbad868aa9714bb50f0b5f86e92] =>
[_oembed_time_227e6fbad868aa9714bb50f0b5f86e92] => 1719614830
[_oembed_66707d0aabb28c7f9a4041ca38a87261] =>