Az elmúlt egy évben csökkent azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy az ukránok fokozatosan felülkerekednek az ellentmondásokon, és egy egységes politikai nemzet felé haladnak, de a helyzet még mindig jobb, mint a háború kezdete előtt volt – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felmérésének adataiból, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál.
A kutatás szerint az optimisták aránya a 2023 decemberi 69%-ról 2024 decemberére 53%-ra csökkent. Ezzel szemben 25%-ról 33%-ra nőtt azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az ellentmondások csak elmélyülnek, és az ukránok megosztottsága nőtt. Ezenkívül 6%-ról 14%-ra nőtt azok aránya, akiknek bizonytalan a véleménye ebben a kérdésben.
Ugyanakkor – mint a szociológusok rámutatnak – az eredmények elemzésekor a dinamika mellett a tényleges aktuális mutatókra is figyelni kell. „Nehéz és komoly kihívások (melyek lélektanilag sokakat megtörnek) körülményei között az ukránoknak még mindig körülbelül fele (53%) hisz az egység felé irányuló mozgásban, és azoknak az aránya, akik szerint nő a megosztottság, bár riasztóan jelentős, alacsonyabb a feltételes optimistákénál” – áll a jelentésben. Az is fontos, hogy a közösségi kohézió jelenlegi megítélése lényegesen jobb, mint 2020-ban volt (amikor még nem volt teljes körű invázió) – tette hozzá a KMISZ.
A felmérést a KMISZ 2024. december 2-17-én végezte 2000 válaszadó bevonásával.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az elmúlt egy évben csökkent azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy az ukránok fokozatosan felülkerekednek az ellentmondásokon, és egy egységes politikai nemzet felé haladnak, de a helyzet még mindig jobb, mint a háború kezdete előtt volt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1735584540 [modified] => 1735576716 ) [title] => Az elmúlt évben csökkent az ukrán nemzeti egységben hívők száma, de még többen vannak, mint a háború előtt – felmérés [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227968&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 227968 [uk] => 228043 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 227969 [image] => Array ( [id] => 227969 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran.jpg [original_lng] => 61791 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1735593436:3 [_thumbnail_id] => 227969 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3388 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 1203087152001 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>
For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.