Az Air New Zealand július 2-áig minden olyan utast mérlegre állít, aki Aucklandben száll fel bármely nemzetközi járatra. A cég állítja, az adatok titkosak lesznek.
Meglepetés érheti azokat az utasokat, akik az új-zélandi Aucklandből induló nemzetközi járatra szeretnének felszállni. Az Air New Zealand ugyanis mostantól arra fog kérni minden egyes embert, lépjen rá a mérlegre, hogy kiderüljön, mekkora a testtömege. Az Interesting Engineering írja: egyelőre csak egy adatgyűjtési akcióról van szó, július 2-áig fog tartani. A légitársaság felmérésként hivatkozik rá.
Alastair James, a légitársaság szakértője arról beszélt, hogy a cég gyakorlatilag mindent mér, ami a repülőgépre kerül: a rakományt, a fedélzeten felszolgált ételeket és a poggyászt is, így aztán adja magát, hogy az utasok tömegével is tisztában akarnak lenni. A most megmért adatokból igyekeznek majd a későbbiekre átlagot számolni.
Az eredmény különösen fontos lesz majd az Air New Zealand leghosszabb útvonalánál, az Aukland–New York távolság megtételénél. Mindez érthető, hiszen nem mindegy, hogy mekkora tömeggel repül a gép, hiszen ez befolyásolja az elhasznált üzemanyag mennyiségét.
James szerint a mérleg nem fogja megmutatni senki tömegét a mérlegelés pillanatában, az adat egyenesen a központi rendszerbe kerül be, anonimizált formában.
A légitársaság a csomagokat is mérni fogja, a cég szerint annak adatai sem lesznek nyilvánosak.
Thank you Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero VII for your service. May you find peace & rest now as you join your ancestors. 😢 pic.twitter.com/y7RGEwn2oD
A Qatar Airways egyik, Athénban landoló járatának összes utasát karanténra kötelezték, miután 91 koronavírustesztből 12 pozitív lett, az illetékes minisztérium pedig június 15-ig felfüggesztette a Katarba és Katarból közlekedő járatokat, írja a Guardian.
A koronavírus-pozitív utasokat egy, a kormány által kijelölt szállodában izolálták két hétre, a negatív teszteseknek pedig hét napig kell karanténban maradniuk, ezután egy következő tesztet is elvégeznek rajtuk. Ha az is negatív lesz, megszüntetik a karantént.
„Tudtuk, hogy előfordulhatnak hasonló esetek. Most már láthattuk, mi történhet nyáron – nyilatkozta Nikolaos Sipsas virológiai szakértő az ANT1 TV-nek. Hozzátette: a történtek rávilágítottak arra, milyen kockázatokkal járhat a turizmus a járványidőszakban.
A legbiztonságosabb az lenne, ha blokkolnák a turizmust, de az mérhetetlen gazdasági károkat hozna magával. Amit elsőként tehetünk, az az, hogy meghatározzuk a biztonságos és rizikós országokat. Ez diplomáciai nyomással jár majd, de számunkra az egészség az első. – magyarázta Sipsas, akit a görög kormány is felkért, hogy a koronavírus-járvány alatt adjon tanácsokat nekik.