A nemzetközileg ismert Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny idén, a tizedik jubileum alkalmából, először szervezett előválogatót a Kárpát-medence határon túli fiataljai számára is. Az esemény Budapesten zajlott, ahol Kárpátalját 8 fiatal tehetség képviselte. A program a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg.
Az eseményről hazaérkező fiatalok és tanáraik Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán meséltek élményeikről és tapasztalataikról. Az előválogatóra szervezett fiatalok koordinálásában jelentős szerepet vállalt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. Váradi Natália, az alapítvány igazgatója a beregszászi sajtótájékoztatón elmondta: nagy örömmel fogadtuk a lehetőséget, hogy a jubileumi 10. Virtuózok nemzetközi tehetségkutató kitárta kapuit, és külön hangsúlyt fektet a határon túli magyarságra. Így élve a lehetőséggel az alapítvány szervezetten regisztrálta a gyerekeket, megkeresve és felkészítve őket az előválogatóra. Összességében 12 fő jelentkezett, közülük 8 vett részt a versenyen – mondta el az igazgató.
A határon túli fiatalok előválogatójára 21 fő jelentkezett a Kárpát-medencéből, melyből 8 kárpátaljai, 6 erdélyi, 4 felvidéki és 3 vajdasági induló volt. Mint azt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója elmondta: „Sokan voltunk Kárpátaljáról ‒ ahhoz képest, hogy nem vagyunk olyan nagy létszámú terület ‒, ami örömteli.”
A kárpátaljai fiatalok különböző hangszerekkel ‒ trombita, szaxofon, cselló, hegedű és zongora ‒ képviselték vidékünket. A 21 fős versenyzői gárdából végül 3 fő jutott tovább a magyarországi elődöntőbe, akik közül kettő kárpátaljai tehetség, Paládi Máté, a Péterfalvi Művészeti Iskola egykori tanulója, aki jelenleg már a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakos diákja, a másik továbbjutó a beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákja, Szülek Dániel Miklós személyében, aki trombitán muzsikál.
A magyarországi elődöntőt követően a két kárpátaljai versenyző közül Paládi Máté jutott tovább az elő show-ba, amelyet április 25-től sugároz majd a közmédia a Duna csatornán.
A kárpátaljai résztvevők közül a legtöbben a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolát képviselték. Közülük a legjobban a mezőkaszonyi Szülek Dániel Miklós teljesített, ezzel bejutva a magyarországi elődöntőbe. A beregszászi intézményt képviselte Bíró Ágnes és Kalárikova Zsófia is, akik zongora, illetve szaxofon előadásával kiérdemelték a határon túli válogató különdíját. A Mezőkaszonyi Művészeti Iskolát két fő, a csellós Bakó Petra és a fiatal zongorista, Pallagi Fanni képviselte, utóbbi szintén különdíjban részesült. A résztvevő fiatalok mindannyian mesélve élményeikről kiemelték, hogy hatalmas élményt és szakmai tapasztalatot adott számukra a megmérettetés, és teljesen más, mint egy zenei verseny, amelyeken már ezelőtt részt vettek, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak.
A kárpátaljai tehetségek nagy sikerrel szerepeltek a klasszikus zene tehetségkutatóján, a Virtuózokon. Az immár világszerte ismert nemzetközi klasszikus zenei tehetségkutató verseny lehetőséget biztosít a fiatal klasszikus zene iránt érdeklődő tehetségek számára, hogy bemutassák kivételes tehetségüket. A tizedik szezon különlegessége, hogy nagyobb figyelmet szenteltek a határon túli magyar tehetségek felkutatásának. Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetőjének támogatásával előválogatót szerveztek a külföldön élő magyarok számára.
„Magyarságunkat, a nemzeti összefogást jelzi a Virtuózok jubileumi évada, amely a határon túli magyar tehetségek felkutatását állította a középpontba” – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a komolyzenei tehetségkutató hétfői budapesti sajtóeseményén.
Az előválogatók január 18–20. között zajlottak Budapesten, ahol Kárpátalját nyolc fiatal tehetség képviselte. A három nap során a résztvevők mesterkurzusokon, kulturális és közösségi programokon vettek részt.
A január 20-i sajtótájékoztatón kihirdették az előválogató döntősei közötti neveket. A ceremóniát Paládi Máté, a Verbőci Művészeti Iskolai tanulójának zongorajátéka nyitotta meg.
Hankó Balázs, a Virtuózok fővédnöke hangsúlyozta: Szlovénia és Szerbia mellett az új évadban Ausztria és Montenegró is bekapcsolódik a televíziós műsorba, a Virtuózok évadai immár kilenc országban 160 milliós nézettségnél tartanak.
Hankó Balázs kitért arra, hogy a határon túli előválogatókra Erdélyből, Székelyföldről, Csángóföldről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból és a Felvidékről érkeztek a kiemelkedő tehetségek. Megyénket összesen nyolc fő képviselte.
Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: tehetségeinket határon belül és túl is fel kell kutatnunk, hiszen egységes nemzetben gondolkodunk, ezért is támogatta a nemzetpolitikai államtitkárság, hogy a Virtuózok csapata külhoni előválogatókat szervezzen.
„Több mint húsz tehetséges diákot hívtak be a budapesti előválogatóra, nyolc főt Kárpátaljáról, hatot Erdélyből, négyet Felvidékről, a Vajdaságból pedig hármat. Ezzel azt is meg tudtuk mutatni, hogy az ottani magyar anyanyelvű zenei oktatási rendszernek van értelme és jövője. A most bemutatkozó tehetségek a magyar kultúra nagykövetei” – jelentette ki.
A Virtuózok jubileumi évadának magyar elődöntőjébe három határon túli magyar fiatal, Paládi Máté (zongora) és Szülek Dániel Miklós (trombita) Kárpátaljáról, Csákvári Bence (furulya) pedig a Felvidékről jutott be.
A rendezvény során több díjat is átadtak, köztük három kárpátaljai fiatalnak: Pallagi Fanninak, Klárikov Szofiának és Bíró Ágnesnek. Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere azt fejtette ki, hogy a tehetségek kezét nem engedik el. A zsűritagok közül Keller András, a Concerto Budapest főzeneigazgatója azt mondta, a Virtuózok klasszikus zenével és érzelmekkel közvetítve mutatja be a tehetséget, ami a mai korban kiemelten fontos.
Az előválogató lehetőséget biztosított a résztvevőknek arra, hogy bemutassák zenei tudásukat a szakmai zsűri előtt.
A január 21-i magyarországi középdöntőből a kárpátaljai Paládi Máté bejutott a nemzetközi középdöntőbe.
A Virtuózok című műsort április 25-től péntekenként sugározza a Duna csatorna.
[type] => post [excerpt] => A kárpátaljai tehetségek nagy sikerrel szerepeltek a klasszikus zene tehetségkutatóján, a Virtuózokon. Az immár világszerte ismert nemzetközi klasszikus zenei tehetségkutató verseny lehetőséget biztosít a fiatal klasszikus zene iránt érdeklődő teh... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1737709200 [modified] => 1737675233 ) [title] => Hatalmas sikert értek el a kárpátaljai tehetségek a Virtuózok tehetségkutatón Budapesten [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=230399&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 230399 [uk] => 230343 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 230341 [image] => Array ( [id] => 230341 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859.jpeg [original_lng] => 226011 [original_w] => 1632 [original_h] => 1224 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859-1024x768.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859-1536x1152.jpeg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859.jpeg [width] => 1632 [height] => 1224 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/230120251737638859.jpeg [width] => 1632 [height] => 1224 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1737668034:5 [_thumbnail_id] => 230341 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2278 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3c1ff4fc9df8d7ad0589a11c2c1756e8] => [_oembed_time_3c1ff4fc9df8d7ad0589a11c2c1756e8] => 1737668036 [_algolia_sync] => 831911691002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 271 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kultúra [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1544262 ) [tags_name] => Array ( [0] => Virtuózok ) ) [2] => Array ( [id] => 225692 [content] =>
Először tart selejtező válogatót Kárpátalján a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor. A tíz évvel ezelőtt elindított projekt formátuma egyedülálló, célja a klasszikus zene fiatal tehetségeinek felkarolása, fejlődési lehetőségek biztosítása. A műsor az elmúlt évek során magyar márkává nőtte ki magát és egyfajta mozgalommá vált. Egyre több zenei világklasszis támogatja. Mivel a műsort egy időben több országban is sugározzák, éves viszonylatban a nézők száma eléri a 100 millió főt. Ebbe az egyedülálló tehetségkutatóba jelentkezhetnek idén a kárpátaljai fiatal tehetségek a Genius Jótékonysági Alapítvány közreműködésével.