Az amerikai diplomaták ezentúl a közösségi média profiljaik ellenőrzésével vizsgálják majd, mutatnak-e a vízumkérelmezők ellenséges hozzáállást az Egyesült Államok polgárai, kultúrája vagy alapelvei iránt – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Az oktatási és csereprogramokra szóló vízumokat igénylő külföldi diákok kötelesek lesznek nyilvánossá tenni közösségi médiafiókjaikat az amerikai diplomaták számára. Aki ezt megtagadja, azt úgy tekintik, mintha valamit rejtegetne az amerikai hatóságok elől – közölte a The Guardian.
A szerdán nyilvánosságra hozott új iránymutatás szerint az amerikai diplomatáknak át kell vizsgálniuk a vízumkérelmezők online jelenlétét, és keresniük kell „bármiféle jelet arra, hogy az illető ellenségesen viszonyul az Egyesült Államok polgáraihoz, kultúrájához, kormányához, intézményeihez vagy alapelveihez”.
A Politico által megszerzett külön diplomáciai távirat arra is utasítja a diplomatákat, hogy figyeljenek fel azokra, akik „támogatják, segítik vagy védelmezik a külföldi terrorista szervezeteket vagy más, az Egyesült Államok nemzetbiztonságára veszélyt jelentő csoportokat”, illetve „támogatják a jogellenes antiszemita zaklatást vagy erőszakot”.
Az antiszemita megnyilvánulásokra vonatkozó szűrés megfelel a Belbiztonsági Minisztériumhoz tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Szolgálat (USCIS) hasonló iránymutatásainak. Ezeket bírálatok is érték, mivel sokan úgy vélik, hogy ezekkel az Izrael gázai háborújával szembeni kritikák elhallgattatása a cél.
Az új külügyminisztériumi szabályozás az F, M és J kategóriás vízumkérelmekre vonatkozik, amelyek az oktatási, szakképzési és kulturális csereprogramokat érintik.
„Az amerikai állampolgárok elvárják, hogy a kormányuk minden tőle telhetőt megtegyen az ország biztonsága érdekében – és a Trump-kormányzat ezt teszi nap mint nap” – mondta a külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője. Hozzátette, hogy Marco Rubio külügyminiszter is segít „Amerikát és egyetemeit biztonságosabbá tenni, miközben a külügyminisztériumot a 21. századba vezeti.”
A Trump-adminisztráció a múlt hónap végén felfüggesztette az új oktatási vízumok kiadását, amíg a közösségi média szűrésének új stratégiáit mérlegelték. Különös figyelem irányult a kínai diákokra is a vámháborús tárgyalások és a ritkaföldfémek amerikai szállítása körüli feszültségek közepette.
A külügyminisztérium iránymutatása engedélyezte a diplomáciai képviseletek számára, hogy újra megkezdjék az interjúk szervezését az oktatási és csereprogramos vízumkérelmezők számára, de egyúttal előírta, hogy a konzuli tisztviselők minden kérelmezőt „teljes körű és alapos ellenőrzésnek” vessenek alá.
„Ellenőrzés céljából minden F, M és J típusú nem bevándorló vízumra jelentkező kérelmezőt arra kérünk, hogy állítsa közösségi média fiókjainak adatvédelmi beállításait nyilvánosra. A fokozott közösségi média szűrés biztosítja, hogy megfelelően átvizsgáljuk mindenkit, aki be akar lépni az országba” – közölte a hivatalos személy.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai diplomaták ezentúl a közösségi média profiljaik ellenőrzésével vizsgálják majd, mutatnak-e a vízumkérelmezők ellenséges hozzáállást az Egyesült Államok polgárai, kultúrája vagy alapelvei iránt – jelentette be az amerikai külügyminiszté...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750425540
[modified] => 1750375821
)
[title] => Vízumszigorítás: Amerikában kötelező lesz megengedniük a diákoknak, hogy diplomaták vizsgálják át az összes közösségi oldalukat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=245969&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245969
[uk] => 246064
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245971
[image] => Array
(
[id] => 245971
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1.png
[original_lng] => 655561
[original_w] => 873
[original_h] => 490
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1-768x431.png
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1.png
[width] => 873
[height] => 490
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1.png
[width] => 873
[height] => 490
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1.png
[width] => 873
[height] => 490
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/rubio-1.png
[width] => 873
[height] => 490
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750435613:8
[_thumbnail_id] => 245971
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1902
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1750365024
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 143107691002
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1755003334
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] =>
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz