Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a Nemzeti Rendőrség és a kémelhárítás fogja kezelésbe venni azokat, akik a közösségi oldalakon bírálják az elnök, a kormány, a legfőbb ügyész intézkedéseit – jelentette be Volodimir Trus, Ternopil Megye Katonai Adminisztrációjának vezetője a helyi védelmi tanács ülése utáni sajtótájékoztatóján, adta hírül a gazeta-misto.te.ua hírportál ternopili hírportál.
A katonai kormányzó azt mondta, „a kanapészakértőinkhez fordulok. Már kezd aggasztani, ahogy az államunkat és a megyénket belülről destabilizálják azáltal, hogy mit csinál rosszul az elnök, miben téved a legfőbb ügyész, hova néz a rendőrség.” Hozzátette: „ügyeljetek a monitorotokra. De jobb, ha ki van kapcsolva. Mert azzal destabilizáljátok a régiót, Ukrajnát, segítitek az ellenséget.”
Trus hangsúlyozta, az elnök és a kormány intézkedéseinek kommentálását tovább folytató „kanapészakértőket” az SZBU, a rendőrség, a kémelhárítás és más érintett szolgálatok fogják kezelésbe venni. „Nem fog működni a tervetek, hogy felhajtást csináljatok, magatokat reklámozzátok. Ha harcolni akartok, tudjátok, hogyan kell, hogyan kell humanitárius segélyt célba juttatni – autóba ülni, a helyszínre juttatni és szétosztani az embereknek, ahelyett, hogy napi 24 órán át a monitor előtt ülsz, és megmondod, kinek mit kell tennie” – figyelmeztette a kommentelőket a katonai kormányzó.
(vb/gazeta-misto.te.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a Nemzeti Rendőrség és a kémelhárítás fogja kezelésbe venni azokat, akik a közösségi oldalakon bírálják az elnök, a kormány, a legfőbb ügyész intézkedéseit – jelentette be Volodimir Trus. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1648126080 [modified] => 1648125390 ) [title] => Hatósági fellépéssel fenyegeti az elnök és a kormány internetes bírálóit Ternopil megye katonai kormányzója [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=96193&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 96193 [uk] => 96208 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 96194 [image] => Array ( [id] => 96194 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [original_lng] => 6506 [original_w] => 275 [original_h] => 183 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [width] => 275 [height] => 183 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [width] => 275 [height] => 183 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [width] => 275 [height] => 183 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [width] => 275 [height] => 183 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [width] => 275 [height] => 183 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/index.jpg [width] => 275 [height] => 183 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1648120447:2 [_thumbnail_id] => 96194 [_edit_last] => 12 [views_count] => 6885 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0f87be34f58aebba34ad0da97576ddbb] =>
Today, @EU_Commission is launching a number of legal actions to protect fundamental rights of LGBTIQ people in #Hungary and in #Poland.
We must continue to act in order to guarantee that all citizens are treated equally across the EU ?? ⤵️https://t.co/KO0k38TrUT
Today’s speech ofPope was disappointing& made me think about many things: can’t speak inSame categories aboutАggressor &Victim, Rapist and Raped; howPossible To Mention 1of ideologists of??ImperialismAs innocent victim?She wasKilledBy russiansAsSacredVictim &isNowOn Shield ofWar pic.twitter.com/GvvM7zJDCa
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Annaliese Dodds: Well, I have to say that there are different definitions legally around what a woman actually is. I mean you look at the definition within the Equality Act and I think it just says… https://t.co/su448ikI2V
📕 With a shared passion for books and a deep commitment to children reading for pleasure, The Queen and author J.K. Rowling have met at the Palace of Holyroodhouse in Edinburgh.
Her Majesty and Ms Rowling discussed the importance of ensuring that young people have access to… pic.twitter.com/Yx1Xy6olqC
A bukaresti svéd nagykövetség média munkatársai lassan beírják magukat a román köztudatba a közösségi médiában közzétett meglehetősen furcsa humort tükröző bejegyzéseikkel. Legutóbb tulajdonképpen idiótának nevezték Romániát, Ukrajnát és Bulgáriát az elhibázott járványkezelés kapcsán.
Megszokhattuk már, hogy a bukaresti svéd nagykövetség kommunikációs illetékesei állandó közlési kényszerben szenvednek az ország közéleti eseményei kapcsán, és humorosnak szánt Facebook-bejegyzésekben reagálnak rájuk – írja a Főtér. Most annak kapcsán posztolt a nagykövetség, hogy Románia több kelet-európai szomszédjával együtt az utolsók közé tartozik a koronavírus elleni átoltottság tekintetében, emiatt pedig katasztrófahelyzetet okozva tombol a járvány negyedik hulláma. A témában a Hamburger Morgenpost című lap közölt riportot Európa idiótái címmel, amelyben a romániai mellett az ukrajnai és a bolgár helyzetet is bemutatja. A sértő megállapítás nem a német újságíróktól származik: az egyik bolgár egészségügyi illetékes fogalmazott úgy, hogy ha az emberek továbbra is „Európa idiótáiként” viselkednek, és nem oltatják be magukat, az továbbra is súlyosan érinti majd a gazdaságot és a turizmust.
A svéd nagykövetség pedig nem állta meg, hogy ne kommentálja az ügyet: közösségi oldalán jelentette be, hogy versenyt hirdet. Azok vehetnek részt ezen, akik beírják, milyen, a Litera kiadó által kiadott, svéd szerzőtől származó könyvet olvastak, illetve az is elég, ha csak hallottak róla, hogy ne diszkrimináljanak senkit. A résztvevők között Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve című könyvének tíz példányát sorsolják ki. Lehet, hogy a poén kissé vaskos és bántó, de ettől még tény, hogy Románia és két szomszédja szégyenpadra került, és más, nagyobb átoltottságú országok polgárai értetlenkedve és szörnyülködve követik figyelemmel az itteni eseményeket – zárja a cikket a Főtér.
A Facebook egy olyan új eszközt tesz elérhetővé, amelynek segítségével a felhasználók szabályozhatják a hírfolyamukban vagy az általuk működtetett oldalakon megosztott bejegyzések kommentelhetőségét. A felhasználók az erre szolgáló új felületen egy legördülő listából kiválasztva meghatározhatják, ki szólhat hozzá nyilvános bejegyzéseikhez.
A választási lehetőségek köre a bejegyzést látó összes felhasználótól a felhasználó által megjelölt más emberekig és Facebook-oldalakig terjed. A hozzászólók körének meghatározásával a felhasználók jobban szabályozhatják, milyen beszélgetéseket szeretnének látni nyilvános bejegyzéseiknél.
Az új funkció használatával korlátozhatják az esetlegesen nemkívánatos hozzászólásokat. Közszereplőként, tartalomkészítőként, vagy egy márka oldalát kezelve úgyszintén lehetőség van a hozzászólók körének korlátozására a nyilvános bejegyzéseknél, hogy a felhasználók biztonságban érezhessék magukat és tartalmasabb beszélgetéseket folytathassanak a célközönségeikkel.
Az új eszköz a legújabb példa arra, hogyan segít a felhasználóknak a Facebook szabályozni és összeválogatni a hírfolyam tartalmát, hogy az a felhasználók érdeklődési körének és prioritásainak alakulását a lehető legpontosabban tükrözze. A vállalat azt is szeretné egyértelművé tenni a felhasználói számára, hogy miért látják azokat tartalmakat, amelyek megjelennek a hírfolyamaikban.
[type] => post [excerpt] => A Facebook egy olyan új eszközt tesz elérhetővé, amelynek segítségével a felhasználók szabályozhatják a hírfolyamukban vagy az általuk működtetett oldalakon megosztott bejegyzések kommentelhetőségét. A felhasználók az erre szolgáló új felületen eg... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1617563760 [modified] => 1617476249 ) [title] => Szabályozhatjuk a Facebookon, hogy ki szólhat hozzá bejegyzéseinkhez [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=51284&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 51284 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 51285 [image] => Array ( [id] => 51285 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook.jpg [original_lng] => 209601 [original_w] => 2000 [original_h] => 1133 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook-300x170.jpg [width] => 300 [height] => 170 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook-768x435.jpg [width] => 768 [height] => 435 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook-1024x580.jpg [width] => 1024 [height] => 580 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook-1536x870.jpg [width] => 1536 [height] => 870 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook.jpg [width] => 2000 [height] => 1133 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/facebook.jpg [width] => 2000 [height] => 1133 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1617465450:12 [_thumbnail_id] => 51285 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 3143 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c028d9a496b83dbb1c2ec287e5b4abe5] => [_oembed_time_c028d9a496b83dbb1c2ec287e5b4abe5] => 1675435319 [_oembed_6f125c3ac5f2a430baf9357fd2571efb] =>
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
Az Ivano-frankivszk megyei Jaremcse Városi Bírósága bűnösnek találta a nőt abban, hogy hamis információkat terjesztett a koronavírusról egy közösségi hálózaton. Az erre vonatkozó bírósági ítélet a bírósági határozatok Egységes állami nyilvántartásában szerepel.
A dokumentum szerint július 20-án egy nő Facebook-oldalán megosztotta az „Ukrajnában a Covid-19 elleni amerikai oltás 5 ember halálát okozta” bejegyzést, ami nem igaz és hamis pletykák terjedéséhez vezethet, amelyek pánikot válthatnak ki a lakosság körében valamint sértheti a közbiztonságot.
A vádlott teljes mértékben beismerte bűnösségét. Elmondta, hogy az információt úgy osztotta meg, hogy nem mérte fel megfelelően annak tartalmát. Ebben a tekintetben a bíróság 170 UAH bírság, valamint 420 UAH bírósági illeték befizetésére kötelezte a nőt.