Az Ungvári várban gyűltek össze a fiatalok a régészek szakmai napja alkalmából rendezett kisebb ünnepségen. A Fiatal Régészek csapata a vár udvarán található Szent György kápolna romjain segédkeztek a tavalyi feltárások utáni területrendezésben és a későbbi munkálatok előkészítésében. A helyi és áttelepült fiatalokból álló csapat élvezi a tárgyi leletekkel való munkát.
A Grand Canyon Nemzeti Parkban egy véletlenszerű felfedezés furcsa jelekre derített fényt: az egyik szikladarabban egy titokzatos lény hagyta ott a lábnyomait mintegy 313 millió évvel ezelőtt. A PLOS ONE tudományos lap szerint nagyon korai példányai járhattak erre a négylábú gerinces állatoknak.
A most felfedezett 315 millió éves lábnyomok Forrás: STEPHEN ROWLAND
Az itt élő gerinces állatok legkorábbi bizonyítékai
A kérdéses fosszilis lábnyomokra egy szikladarab szélén bukkantak a kutatók, amely a közeli sziklafalból vált le. A felfedezés feltárta az úgynevezett „Manakacha-formáció” stratigráfiai keresztmetszetét: kiderült, hogy egymástól jól elkülöníthető kőzetekből áll, amelyből a legidősebb körülbelül 315 millió éves.
A kutatók jól tudják, ha a túrázók által megtalált szikla nem zuhant volna le, akkor az ősi lábnyomok is elkerülhették volna a figyelmüket.
A véletlen eseménynek köszönhetően azonban most lehetőségük nyílt elemezni ezeket az igen régi mintázatokat és azt, hogy vajon milyen állat hagyhatta őket hátra.
„Ezek messze a legrégebbi gerinces négylábú nyomok a Grand Canyon völgyszurdokának területén, pedig ez a hely bővelkedik történelmi leletekben” – mondta Stephen Rowland, a Nevada Egyetem paleontológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Itt találtuk a homokdűnéken sétálgató gerinces állatok legkorábbi bizonyítékait is.
Hozzátette: a levált szikladarabban a lábnyomok két különálló sávban láthatóak, amelyet egy négylábú gerinces állat nagyon korai példánya, ebben az esetben valószínűleg egy hüllő hagyhatott.
Nem tudják, hogy milyen állat hagyhatta a nyomokat
A jellegzetes nyomok oldalirányban húzódnak, amiből a tudósok arra következettek, hogy az élőlény úgynevezett oldalirányú járással közlekedett, miközben átlósan haladt felfelé. Ebben a mozgásban az állat egyik oldalán található lábak egymás után mozognak, mielőtt a másik oldalon a lábak ugyanazt tennék: tehát bal hátsó láb, bal első mellső láb, jobb hátsó láb, jobb első láb.
Talán egy ilyen állat hagyta a nyomokat? Forrás-képillusztráció: EMILY WALDMAN
„A ma is köztünk élő Tetrapoda fajok, például a kutyák és a macskák rutinszerűen ezt a járást használják, amikor lassan haladnak” – magyarázta Rowland. – A most felfedezett bizonyíték a gerinces állatok történetének nagyon korai szakaszában dokumentálja ezt a fajta járást, amiről korábban nem volt információnk.
Az azonban nem egyértelmű, hogy az oldalazó mozgásra a lejtő meredeksége vagy szél ereje miatt volt szükség.
A feltételezett lábnyomok Forrás: STEPHEN ROWLAND, PLOS ONE, 2020
Bár a szakemberek jelenleg még nem tudják pontosan meghatározni, hogy milyen állat hagyhatta a nyomokat, de úgy látják, hogy azok átmeneti hasonlóságot mutatnak az úgynevezett Chelichnus-szal, ami eredetileg teknősnyomot jelent,mivel a nyomatok alakját eredetileg tévesen úgy vélték, hogy egy teknős hozza létre. Ma már ismert, hogy ez helytelen, mivel a teknősök csak később fejlődtek ki. Először a skóciai Dumfriesben található Corncockle kőbányában találták meg a permi földtörténeti időszakban.
A közvélemény néha tévesen a dinoszauruszok lábnyomának is nevezi, de a tudományos állásfoglalás szerint nem lehet az, hiszen a dinoszauruszok ebben az időben nem léteztek.
[type] => post [excerpt] => A Grand Canyon Nemzeti Parkban egy véletlenszerű felfedezés furcsa jelekre derített fényt: az egyik szikladarabban egy titokzatos lény hagyta ott a lábnyomait mintegy 313 millió évvel ezelőtt. A PLOS ONE tudományos lap szerint nagyon korai példány... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1598555820 [modified] => 1598465025 ) [title] => Egy összetört szikla háromszázmillió éves lábnyomokat rejtett [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=27013&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 27013 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 27014 [image] => Array ( [id] => 27014 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet.jpg [original_lng] => 83626 [original_w] => 1024 [original_h] => 415 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet-300x122.jpg [width] => 300 [height] => 122 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet-768x311.jpg [width] => 768 [height] => 311 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet.jpg [width] => 1024 [height] => 415 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet.jpg [width] => 1024 [height] => 415 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet.jpg [width] => 1024 [height] => 415 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/labnyom-lelet.jpg [width] => 1024 [height] => 415 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1598454226:5 [_thumbnail_id] => 27014 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 4575 [_oembed_706aaae64cd62bca2df0a8b431728533] =>
Yesterday, 45 common dolphins stranded in Wellfleet, MA—one of the largest mass strandings on Cape Cod in 20 yrs. Though the majority of the dolphins were refloated when the tide came in, many were in compromised condition due to the heat, sun exposure & stranding-induced trauma. pic.twitter.com/8naaO58QMD
BREAKING: President Trump emerges from the White House in a mask, flashes a thumbs up, and boards Marine One on his way to Walter Reed. He looks good. @FOXLApic.twitter.com/StZhVAsBLs
Jesus loved us so much, that he died for us. He took our place and all the punishment we deserved. By his wounds we are healed!! Today we remember and honor the death of our savior Jesus Christ!
Recently, NPS staff saw a still smoldering and smoking giant sequoia tree from last year’s Castle Fire in the SW area of Sequoia NP. It's well away from any trails and poses no threats to life or property. Read full story: https://t.co/zXLPDKwTkypic.twitter.com/v6NkF8GMvM
— Sequoia & Kings Cyn (@SequoiaKingsNPS) May 5, 2021
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Humanoid robot soldiers Phantom MK-1 that Ukraine received for testing their effectiveness on the front line. This can’t be good. pic.twitter.com/cqteomDsCK
A San Francisco–based robotics startup, Foundation, is in discussions with the U.S. Department of Defense, aiming for its humanoid robot, Phantom MK1, to assist or even replace soldiers in dangerous missions. The company has… pic.twitter.com/sOieeCrhXm
China's robot war dog is here—equipped with a stabilized turret and a QJB-201 belt-fed machine gun!
This is just the beginning. Future versions will have a fully articulated spine for better agility and larger frames for added armor! pic.twitter.com/ih9tuuXM0w
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
Az Angliától délre fekvő Wight-szigeten a theropodák egy új faját fedezték fel, mely faj a T.rex unokatestvére – jelentették be a Southamptoni Egyetem kutatói kedden.
A kutatók a Vectaerovenator inopinatus nevet adták a fajnak, amely 115 millió éve a kréta időszakban élt, és becslések szerint mintegy négy méter hosszú lehetett.
A Vectaerovenator négy csontját tavaly találták meg egy tengerparti üdülőhely strandján fosszíliavadászok. Neve azokra a légzsákokra utal, amelyeket csontjaiban találtak. Ezek a légzsákok, amelyek megtalálhatók a mai madarakban is, a tüdő kiterjesztései, amelyek segítették az állat légzőszervrendszerét hatékonyan működni, miközben könnyebbé tették csontozatukat.
Robin Ward, a csontokat megtalálók egyik elmondta, rögtön arra gondolt, hogy valami különlegeset találtak, és magukkal vitték a fosszíliákat a szigeten lévő dinoszaurusz múzeumba. Az ottani szakemberek is azonnal tudták, hogy valami ritkaságról van szó, és kérték, adományozzuk a múzeumnak, hogy alapos vizsgálatnak vethessék alá.
„Meghökkentünk, amikor láttuk, milyen üregesek az állat csontjai. Csontvázának részei igen törékenyek lehettek” – hangsúlyozta Chris Barker, a dinoszauruszfajról készített tanulmány vezetője.
A paleontológusok úgy vélik, valószínű, hogy a Vectaerovenator északra élt attól a helytől, ahol csontjait megtalálták, tetemét a közeli sekély tengerbe mosta a víz.
Moss on ice: Indian scientists’ discovery may change what we know about Antarctica ?❄️
A team of scientists from Punjab has discovered a new moss species in eastern Antarctica and named it Bryum bharatiensis as a tribute to goddess Saraswati. pic.twitter.com/83vGQqKIns
This is what it looks like when you remove the inter-digital flesh from a whale’s flipper. Amazing to see how well the pentadactyl limb is retained! pic.twitter.com/GPu602wXz5
This is that flipper now! Mikkel carefully tied each bone to a lattice so that the precise arrangement is kept through maceration. Look at those articular cartilages! pic.twitter.com/TG7GXikKzQ
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr