Zigeunersauce, azaz cigánymártás helyett a jövőben magyar paprikás szósz néven kerül a polcokra a Knorr egyik népszerű terméke – adta hírül a német média.
A Bild am Sonntag érdeklődésére a német élelmiszergyártó tulajdonosa, az Unilever a változtatást azzal magyarázta, hogy a név negatív értelmezésekre adott lehetőséget.
A cikk szerint a döntést üdvözölte a német romák és szintók központi tanácsa is, emlékeztetve rá, hogy a cég ezzel régi panaszoknak engedett. Különféle kisebbségi szervezetek ugyanis már többször kérték a névcserét, emlékeztetve rá, hogy a szósz receptje egyébként sem annyira cigány, mint inkább a magyar konyhához kötődik. A Deutsche Welle német közszolgálati csatorna felidézi, hogy az „á la zingara” a francia konyhában már a XIX. század óta létezik, a főként Németországban és Ausztriában népszerű, leggyakrabban húsok mellé tálalt szósz paradicsompürével, magyar paprikával, kaliforniai paprikával és hagymával készül.
A kisebbségi szervezet elnöke ugyanakkor arra is rámutatott, hogy sokkal jobban aggódnak a növekvő rasszizmus, mint a cigánymártás vagy éppen a cigánypecsenye neve miatt. Példaként említette, hogy a labdarúgó-mérkőzéseken máig visszatérő rigmus a cigányozás. Németországban egyébként nem él jelentő számú cigány kisebbség, különböző becslések hetven- és háromszázezer közé teszik számukat.
Az Egyesült Államokból induló Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom nyomán Európában is számos kampány indult, hogy lecseréljék a rasszizmust vagy a gyarmati múltat idéző neveket. Ennek keretében a berlini Mohrenstraße, azaz Mór utca metróállomást is átkeresztelték, Augsburgban pedig a Drei Mohren, a Három Mór hotel kapott új nevet. A Die Welt országos német napilap által idézett közvélemény-kutatások szerint azonban az eljárást valójában a megkérdezettek kétharmada elutasítja, és csak 15 százaléka helyesli.
Two major US food companies have said they would change the Aunt Jemima and Uncle Ben's brands, both of which feature African American mascots https://t.co/gPHyP5xIDd
Gemeinsame Erklärung zum Umgang mit #BeninBronzen in deutschen Museen – Staatsministerin Monika #Grütters: „Wichtige Wegmarke für Verständigung und Versöhnung“. #KolonialeKontexte
Ist Melchior in #Ulm rassistisch dargestellt? Dieser Streit um die Krippe im Ulmer Münster bewegte die Republik. Nun soll es eine Lösung geben – zumindest für 2021. https://t.co/NqQyygxxA9
Mein lieber Gott, wieso fällt es dem Bundespräsidenten so schwer zu erkennen, dass solange russische Bomben auf ??Städte fallen und Tausende Zivilisten Tag und Nacht ermordet werden, wir Ukrainer keinen Bock auf “große russische Kultur” haben. Basta https://t.co/nPYe7fup3a
Sehr geehrter Herr Botschafter @MelnykAndrij , wir bedauern Ihre Absage auf unsere Einladung zu dem Solidaritätskonzert der Berliner Philharmoniker für die Ukraine. Umso mehr, weil ukrainische, deutsche, russische, belarussische und weitere MusikerInnen miteinander auftreten, 1/6
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)