A nyári időszakban Kárpátalja számos gyülekezetében szerveznek vakációs bibliaheteket, amelyek tartalmas kikapcsolódást és közösségi élményeket kínálnak a gyermekeknek a szünidő alatt. A foglalkozások játékos formában közvetítik a bibliai tanításokat. Nagyberegen a programsorozat egy családi nappal zárult, amely nemcsak a kicsiknek, hanem a szülőknek és a nagyszülőknek is változatos kikapcsolódási lehetőségeket biztosított.
A helyi református gyülekezet szervezésében immár ötödik alkalommal rendeztek családi napot Nevetlenfaluban. A hagyományokhoz híven az esemény az egész héten zajló bibliahét méltó lezárása volt, amelynek során a gyerekek bemutatták, milyen programokon vettek részt és mit tanultak az elmúlt napokban. Az esemény azonban ennél jóval többet jelent, hiszen olyan találkozási lehetőséget biztosít, ahol kicsik és nagyok önfeledten tölthetnek el együtt néhány órát. Ez pedig különösen fontos a mostani időszakban, a háború és annak nehézségei közepette.
A tanév lezárásaként először rendeztek családi napot a Péterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceumban. A program célja az volt, hogy az iskola közösségét még szorosabbra fűzze: ne csak a pedagógusok és diákok közötti kapcsolatokat erősítse, hanem a tanárok és a szülők közötti együttműködést is. Hiszen a gyermekek fejlődésében, tanulásában és nevelésében a család és az iskola közös szerepvállalása elengedhetetlen.
Családi napot szerveztek a Péterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceumban. Az alkalmat a fiatalok, családtagjaik és hozzátartozóik számára rendezték meg azzal a céllal, hogy kötetlenebb formában ismerhessék meg egymást, és erősítsék a közösségi kapcsolatokat. A szervezők a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály számára készültek programokkal. A résztvevőket kézműves foglalkozások, ugrálóvár és számos kikapcsolódási lehetőség várta, miközben a kerekasztal-beszélgetések során olyan aktuális témák kerültek előtérbe, mint a digitális világ kihívásai, valamint a lelki örökségek továbbadásának fontossága.
Népviseletbe öltözött fiatalok vitték a templomi zászlókat a pünkösdvasárnapi körmenetben Tiszacsomán, ahol a helyi görögkatolikus egyházközség kezdeményezésére idén is megszervezték a pünkösdi családi napot. A templom kertjében megtartott rendezvény az elmúlt évek során a település egyik meghatározó közösségi alkalmává vált: fiatalok és idősek együtt ünnepelhettek, miközben a gyerekeket játékok, kézműves-foglalkozások és önfeledt kikapcsolódás várta.
Az esemény szent liturgiával vette kezdetét, amelyet Demkó Ferenc esperes, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke celebrált, majd ünnepi körmenettel folytatódott. Ezután a jelenlévők közös ebédre gyűltek össze a templom kertjében, ahol családok, fiatalok és idősek együtt tölthettek néhány nyugodt órát a kellemes környezetben. A rendezvény megszervezése idén is közös ügy volt a településen: a szervezők nemcsak a helyieket, hanem az innen származókat is igyekeztek megszólítani, jelezve, hogy Tiszacsoma továbbra is mindenkit hazavár. A meghívást személyesebbé tette, hogy a faluban minden házhoz kézzel fogható meghívót vittek. A szervezők számára külön örömöt jelentett, hogy egyre többen kapcsolódnak be a rendezvénybe.
A gyerekeket ezúttal is számos program várta: körhinta és légvár biztosította az önfeledt kikapcsolódást, s a vattacukor is nagy népszerűségnek örvendett, ráadásul minden ingyenesen állt rendelkezésükre.
A kultúrházban működő szakkörök és kézműves-foglalkozások ezúttal kiléptek a megszokott falak közül, és a nagyobb közönség előtt mutatkoztak be. Nagy érdeklődés övezte a szövőkereteket, amelyet az érdeklődők ki is próbálhattak, miközben betekintést nyerhettek egy olyan mesterség világába, amely egykor szinte minden háztartás része volt. Emellett arcfestés, gyöngykarkötő-készítés és színes krepp-papírból formált pünkösdi rózsák készítése is szerepelt a programban. A foglalkozások során a szervezők ezúttal is a természetes és hagyományos alapanyagok használatára helyezték a hangsúlyt.
Reskó-Papp Angéla, a helyi kultúrház és a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője szerint a rendezvény egyik legfontosabb küldetése a hagyományok és a népviselet népszerűsítése. Mint mondta, amikor három évvel ezelőtt életre hívták a családi napot, még elsősorban a „bokrétások” öltöttek népviseletet, mára azonban egyre többen érzik fontosnak, hogy magukra vegyék az ünnepi öltözékeket. „Amíg van, aki örömmel veszi fel a népviseletet, addig van értelme ennek az egésznek” – fogalmazott a csoport vezetője, hozzátéve: a megmaradás szempontjából is fontos, hogy ezek a hagyományok ne kopjanak ki a mindennapokból. A szemet gyönyörködtető viseleteket a Csoóri Sándor Alap támogatásával szakemberekkel együttműködve varratták meg. „Minden alkalom, amikor viseletet öltünk, számunkra ünnepnap, s pünkösdkor ez különösen így van” – hangsúlyozta Reskó-Papp Angéla, aki szerint ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy az emberek ne csupán színpadi viseletként tekintsenek a hagyományos öltözékekre, hanem a közösségi alkalmak természetes részeként is közelebb kerüljenek hozzájuk.
A rendezvény idén is megmutatta, hogy a közösen megélt ünnepeknek közösségmegtartó erejük van. A pünkösdi családi nap nemcsak kikapcsolódást jelentett a résztvevők számára, hanem lehetőséget arra is, hogy a hagyományok, a személyes találkozások és az együtt töltött idő révén ismét megerősödjenek a közösségi kötelékek.
Tizenkettedik alkalommal telt meg élettel Budapesten az Országház a Kárpát-medencei magyar családok találkozója alkalmából. A Házasság Hete nyitórendezvényeként mintegy négyszáz család érkezett a Kárpát-medence különböző részeiből, hogy együtt ünnepeljék a házasságot, a családot és az összetartozást. A teljes hétvégét felölelő rendezvényen 18 kárpátaljai család vehetett részt.
Szeptember 13-án mintegy ezren látogattak el a beregszászi Barátság Stadionba, ahol a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja tartotta hagyományos családi napját. A rendezvény egyik kiemelt programja a tombolasorsolás volt, amelynek bevételét a szervezők a beregszászi Oázis játszótér felújítására ajánlják fel.
Már a kapunyitás után igazi fesztiválhangulat fogadta a családokat. A gyerekek birtokba vették az ugrálóvárat, a körhintát, a buborékfoci-pályát, de volt pónisimogató, arcfestés és kézművessátor is, ahol gyöngyöt fűzhettek, nemezelhettek vagy bőrdíszműveskedhettek. A bátrabbak kipróbálhatták a lasertaget, az íjászharcot és a dartsfocit, a legkisebbeket pedig a Méhmese című interaktív előadás varázsolta el a beregszászi magyar színház társulatának előadásában. És hogy senki ne maradjon éhen, a szervezők mindenkit vendégül láttak egy adag hamisítatlan kárpátaljai töltött káposztára.
A színpadon egymást váltották a fellépők: a tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport, Deák Orsolya, Punykó Zsuzsanna, az ATAS Dance tánccsoport, majd a Rezeda Folkműhely zenekara, a Sodró gondoskodott a hangulatról. A hivatalos megnyitón felcsendült az ukrán és a magyar himnusz, és a résztvevők egy perc néma csenddel emlékeztek a háború áldozataira.
„Ahogy bejöttem és megláttam, hogy mennyi gyerek van, az jutott az eszembe, hogy ez az MCC Családi Nap a jövőbe vetett hitünket jelenti” – kezdte köszöntőjét dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, az MCC Családi Nap fővédnöke, a megnyitó első felszólalója.
Rámutatott, hogy a beregszászi MCC-központ a háború előtt még alig száz gyerekkel működött, ma pedig már közel 350-en vesznek részt a programokban. A 2023-ban elindított Családi Nap pedig sok család számára biztosít kikapcsolódást és közösségi élményt.
A politikus kiemelte a magyar kormány és az MCC támogatásait is. Felidézte a Köldökzsinór programot, amely lehetővé teszi, hogy a határon túli magyar családok anyasági és életkezdési támogatást vehessenek igénybe, valamint megemlítette a kárpátaljai óvoda- és iskolafejlesztéseket. „Ezek nagyon fontos dolgok, mert nekünk, magyaroknak közös hagyományaink, a magyar nyelv és a kultúra megőrzése kiemelten fontos” – mondta.
Szólt az Erzsébet-táborok jelentőségéről is, amelyeket a nemzeti összetartozás egyik legszebb szimbólumának nevezett, hiszen ott évről évre kárpátaljai gyerekek és családok táborozhatnak együtt anyaországi és más határon túli magyar közösségekkel.
„Mi, magyarok hiszünk abban, hogy a béke el fog érkezni. Amikor nagy bajban vagyunk, akkor mindig a családok irányába fordulunk […], amikor a jövőbe vetett hitet keressük, a családokra és a gyermekekre összpontosítunk” ‒ fogalmazott beszéde zárásaként az államtitkár asszony, jó egészséget és mielőbbi békét kívánva a kárpátaljai magyarságnak.
„Véleményem szerint az MCC kiváló munkát végez. A közösséget össze kell tartani minden körülmények között, a békében is és a háborúban is. Gyermekeink számára, apukák, anyukák számára, kismamák számára nagyon kevés program van ismert okok miatt, ezért nagyon örülök annak, hogy ilyen lehetőség adódott” ‒ mondta Babják Zoltán, Beregszász polgármestere.
Fontosnak nevezte, hogy a város és a közösség barátai bárhonnan érkezzenek, mindig baráti kéznyújtással találkozzanak. Hangsúlyozta: szükség van az ilyen programokra, amelyeket a jövőben is szeretnének megismételni, és biztosította a jelenlévőket, hogy a város a jövőben is minden támogatást megad a hasonló kezdeményezésekhez.
Dobsa Németh Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője is köszöntötte a családokat. Hangsúlyozta, hogy immáron ötödik éve van lehetőség az MCC Családi Napon együtt lenni, ami szerinte nem csupán szimbolikus, hanem a hétköznapokban is fontos.
Arról is beszélt, hogy az MCC Családi Nap nemcsak a diákok, hanem az egész közösség összetartásáról szól: „Az egész világnak példaként tudjuk megmutatni, hogy a legnagyobb nehézségben is együtt, egymásba kapaszkodva, mi a jövőt igenis itt, szülőföldünkön képzeljük el.”
Külön kiemelte, hogy a programok minden korosztálynak szólnak, a legkisebbeket mesedélután és játékok, a középiskolásokat sportos kihívások, a felnőtteket motivációs előadások várják: „A mai délután egy hatalmas visszajelzés mindenki számára, hogy az összetartásban a kárpátaljai fiatalok, a kárpátaljai családok példát mutattak, és igenis mi továbbra is a szülőföldön képzeljük el jövőnket.”
A köszöntők után Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó előadása következett. A sportoló őszintén mesélt arról, hogyan lehet a kudarcokból erőt meríteni, és hogy a kitartás, az alázat és az emberi tartás minden helyzetben kifizetődő. Pályafutása során a sportban és a magánéletben is voltak nagyon mély pontjai, amelyekből nehéz volt felállnia.
„Én most egy olyan előadást fogok prezentálni, ami inkább egy picikét a gyerekekhez fog szólni talán, hogy motivációt adjak nekik abban, hogy miért is érdemes sportolni, és hogy miért érdemes kitartani akkor is, amikor az ember nehéz helyzetben van” – tette hozzá.
Saját hosszú sérüléseit hozta példaként, illetve az ukrajnai háborút is megemlítette, amely bár más súlyú, mégis hasonlóan próbára teszi az emberek lelki erejét. Fontosnak tartja, hogy mindenki találjon olyan célokat és kapaszkodókat, amelyek segítik átlendülni a nehézségeken.
Az idén is tartalmas programokkal szolgáló MCC Családi Nap táncházzal zárult, ahol kicsik és nagyok együtt ropták a Sodró zenekar muzsikájára.
Szeptember 6-án jótékonysági családi nap zajlott a Nagyberegi Református Líceum udvarán, amelyet gyermekkacaj és vidám zsivaj töltött meg. A szervezők alaposan felkészültek az eseményre: a megelőző hetekben sok időt és energiát fordítottak a tombolanyeremények összegyűjtésére és becsomagolására, amelyhez helyi vállalkozók is hozzájárultak felajánlásaikkal. A tombola bevételéből a település játszóterének felújítását szeretnék megvalósítani.
A programot az Együtt Nagyberegért civil szervezet készítette elő és bonyolította le a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A szervezők úgy állították össze a nap eseményeit, hogy minden korosztály találjon magának tartalmas elfoglaltságot. A gyerekeket ugrálóvár, aszfaltrajzolás, kézműves-foglalkozások, lézerharc és buborékfoci várta, míg a felnőttek előadásokat hallgathattak. A családok vetélkedőkön mérhették össze ügyességüket, a jó hangulatról pedig a nagyberegi Tulipán Táncegyüttes és a KRISZ Zenekar gondoskodott. Az estét közös vacsora és tombola zárta, amely a nap egyik legjobban várt pillanata volt.
Screenshot
Napközben a helyben készült pizzát, fagyit, vattacukrot és pattogatott kukoricát is megkóstolhatták a résztvevők.
Lőrincz Péter, a főszervező, az Együtt Nagyberegért civil szervezet elnöke az esemény kapcsán kiemelte:
– Régóta nem volt ilyen rendezvény a faluban. Most szerettünk volna egy olyan napot, amely mindenkihez szól, a kicsiktől kezdve a nagyokig. Emellett jótékonysági célt is szolgál, hiszen a játszótér felújítására gyűjtünk. Nagy öröm számunkra, hogy a helyi vállalkozók értékes nyereménytárgyakkal támogatták az ügyet.
Tóth László, a Nagyberegi Református Gyülekezet lelkipásztora, a Beregi Református Egyházmegye esperese így fogalmazott:
– Fontos, hogy a falubeliek ne csak a hétköznapi rohanásban találkozzanak, hanem legyenek olyan alkalmak is, amikor közösen élhetnek át örömteli pillanatokat. Ezek a programok erősítik a közösséget, bátorítják és összekapcsolják az embereket. Ahogyan a múltban szüksége volt egy közösségnek arra, hogy legyenek ilyen alkalmai, én hiszem és vallom, hogy ezt a jelenben is folytatnunk, gyakorolnunk kell, bármennyire is nehéz ezt néha megszervezni, nehéz kimozdítani az embereket […], de mindent megteszünk azért, hogy legyenek ilyen közösségi alkalmak, legyen lehetősége az embereknek találkozni egymással. És hogy ebben a gyülekezet, az egyház is részt tud venni, az még inkább jó, mert nekünk fontos, hogy együtt tudjunk munkálkodni azokkal a szervezetekkel, azokkal az emberekkel, akik itthon vannak” ‒ tette hozzá az esperes.
A jó hangulatról gondoskodó nagyberegi Tulipán Tanoda néptáncoktatója, Kovács Mónika elmondta:
– A gyerekek nagyon lelkesek, két csoportban tanulják a különböző tájegységek táncait. Számukra ez egy olyan alkalom, ahol nemcsak gyakorolhatnak, hanem közönség előtt is bemutathatják tudásukat. Ez fontos élmény, hiszen az elmúlt években erre kevés lehetőségük volt.
A rendezvény az élményeken kívül reményt is adott a nagyberegieknek: összefogással hamarosan megújulhat a falu játszótere, amely újra a gyerekek önfeledt kacagásától lehet majd hangos. A szervezők pedig remélik, hogy jövőre folytatódik a hagyomány, hiszen a közösségnek kiemelten fontos szerepe van elidegenedő világunkban. Ez a délután is attól lett igazán emlékezetes, hogy a község apraja-nagyja együtt volt és átélték az összetartozás érzését.
A nevetlenfalui református gyülekezet számára már hagyománnyá vált, hogy a fiatalok által jól ismert vakációs bibliahét zárásaként családi napot szerveznek. A családi nap jó alkalmat teremtett arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, kötetlen formában zárják a hét eseményeit. A gyerekeket szórakoztató, játékos programok várták, a felnőttek pedig kötetlen beszélgetések révén kapcsolódtak ki.
Pünkösd ünnepéhez kapcsolódva immár harmadik alkalommal szerveztek hazaváró családi napot Tiszacsomán a helyi görögkatolikus templom kertjében.
A háború kitörése előtt alig ezer főt számláló Beregszászi járási településen mindig nagy hangsúlyt fektettek a közösséget összekötő, építő programokra. A helyi szervezetek, intézmények és magánszemélyek példaértékű összefogásának köszönhetően az elmúlt években is számos, a falu apraját-nagyját megszólító rendezvényeket sikerült lebonyolítani. Alig egy héttel ezelőtt adták át a magyar kormánytámogatásból finanszírozott, s a helyiek együttes munkájának köszönhetően felépített vadonatúj, színes hintákkal, mászókákkal és csúszdákkal ellátott játszóteret, melyet a gyerekek boldogan vesznek birtokba nap mint nap. Pünkösdhétfőn pedig hagyományőrző szándékkal szerveztek az összetartozás jegyében családi napot, mely fontos egy olyan országban, ahol háború dúl és megannyi család él szétszakítottságban. Ebben a helyzetben ez az alkalom lehetőség arra, hogy az itthon maradtak osztozzanak örömükben, miközben a gyerekek a játékban és az ezzel járó önfeledt nevetésben élhetik át az élet apró örömeit.
Az esemény szentliturgiával kezdődött, amelyet Demkó Ferenc esperes, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke celebrált, majd ünnepi körmenettel folytatódott, melyben a Bokréta hagyományőrző csoport egyedi, helyi motívumokkal ellátott népviseleteibe öltözött fiatalok vitték a templomi zászlókat. Az öltözékeket a Csoóri Sándor Alap támogatásával varratták meg szakemberekkel együttműködve.
A családi nap megszervezése közös ügy volt a faluban, melyből aki csak tehette, kivette a részét. Az alkalomra nemcsak a helyieknek kívántak minőségi programmal szolgálni, hanem azokat is várták, akik a községből származnak, így üzenve: Tiszacsoma mindenkit hazavár.
A rendezvényre ellátogató családok számára számos lehetőség adódott, hogy jól érezzék magukat: a gyerekeket körhinta, ugrálóvár és arcfestés várta, valamint különböző kézműves-foglalkozásokon is részt vehettek, melyeken színes gyöngykarkötőket készíthettek, vagy Gogola Éva iránymutatásával beleshettek a nemezelés rejtelmeibe.
Természetesen a finomságokból sem volt hiány: a résztvevőket töltött káposztával, hot-doggal, vattacukorral, édes és sós süteményekkel kínálták, s különösen népszerű volt a Csirpák Viktória által frissen sütött kürtőskalács.
A tiszacsomai pünkösdi hazaváró családi nap nem csupán arról szólt, hogy együtt töltsék az időt gyerekek, szülők és nagyszülők, fiatalok és idősek, hanem megmutatta azt is, hogy az összetartozás érzését erősítve a szeretet és az egymás iránti törődés átsegít minket a nehéz időkön. Ez a közös időtöltés megerősítette a családi kötelékeket és egyfajta menedéket nyújtott a nehézségek közepette.
A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.