Az Aerosmith éppen a Peace Out Farewell Tour című búcsúturnéján vesz részt az Egyesült Államokban, pénteken pedig bejelentették, hogy Steven Tyler betegsége miatt lemondják az összes hátralévő koncertjüket, és hivatalosan is visszavonulnak a turnézástól.
Az együttes énekese, Steven Tyler ugyanis hangszálsérüléssel küszködik, a teljes felépülése pedig úgy tűnik, nem lehetséges, írja a Variety nyomán a Telex.
A zenekar a közösségimédia-bejegyzésében azt írta, bár nagyon reménykedtek benne, hogy folytathatják a turnét, de mivel Steven Tyler hosszú hónapok alatt sem gyógyult meg, „szívszorító és nehéz” döntést kellett meghozniuk.
„Életünk megtiszteltetése volt, hogy a zenénk a ti életetek részévé válhatott” – búcsúztak a rajongóktól.
Az Aerosmith amerikai rockegyüttes 2023 szeptemberében indult negyven állomásosra tervezett búcsúturnéjára. A zenekar 1970-ben alakult meg, minden tagjuk elmúlt 70 éves, a legidősebb a 76 éves Steven Tyler frontember.
[type] => post [excerpt] => Az Aerosmith éppen a Peace Out Farewell Tour című búcsúturnéján vesz részt az Egyesült Államokban, pénteken pedig bejelentették, hogy Steven Tyler betegsége miatt lemondják az összes hátralévő koncertjüket, és hivatalosan is visszavonulnak a turné... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1722778920 [modified] => 1722735610 ) [title] => Végleg visszavonul a turnézástól az Aerosmith [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209981&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 209981 [uk] => 209952 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 209953 [image] => Array ( [id] => 209953 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464.jpg [original_lng] => 69379 [original_w] => 800 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464.jpg [width] => 800 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464.jpg [width] => 800 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464.jpg [width] => 800 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/39-main-v1722685464.jpg [width] => 800 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1722724811:5 [_thumbnail_id] => 209953 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1883 [_oembed_5610f2a32291c5d214b81fdc798c56ff] => {{unknown}} [_oembed_31ba0d01a6720b0f23cb45e27ee35975] =>
#Ukraine: A Russian 1V13 battery fire control vehicle was captured by the Ukrainian forces during the ongoing counter-offensive in #Kharkiv Oblast. pic.twitter.com/aDWqH37bGv
#Ukraine: The Ukrainian army captured a damaged Russian R-149AKSh-1 command and signals vehicle and a BTR-82A armored personnel carrier in #Kharkiv Oblast recently. pic.twitter.com/vKwnbEAASp
#Ukraine: Another (!) BMP-2 IFV and T-72B3 Obr. 2016 tank were captured by Ukrainian forces during the ongoing #Kharkiv offensive. Both seem to be reasonably functional. pic.twitter.com/yx1WUHfrW6
#Ukraine: Finally, footage from with the city of Izium is emerging- here we see Russian 2S19 Msta-S, 2S19M2 Msta-SM2, and 2S3 Akatsiya 152mm self-propelled howitzers abandoned in the streets. pic.twitter.com/5cs25LIJOw