Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babis miniszterelnök a csütörtöki kormányülés szünetében.
A kormányfő a szükségállapot kihirdetését egyrészt a kórházakban kezelt koronavírusos betegek egyre növekvő számával indokolta.
A betegek növekvő száma egyre nagyobb problémát okoz a kórházakban – mutatott rá Andrej Babis. Másfelől a kormány rendkívüli ülésén új óvintézkedésekről is dönt, amelyeket szükségállapot nélkül nem lehetne bevezetni – jegyezte meg.
Cseh médiajelentések szerint a helyzet leginkább a morvaországi régiókban súlyos. Csütörtökön egy brünni kórházból például 19 beteget szállítottak Prágába, mert Brünnben már nincs számukra hely.
A járvánnyal összefüggésben eddig kétszer volt már szükségállapot Csehországban: először tavaly március közepétől május közepéig, majd október elejétől több hosszabbítással egészen idén április közepéig. A hatályos törvények szerint a kormánynak a szükségállapot kihirdetéséről azonnal tájékoztatnia kell a képviselőházat, amely ezt jóváhagyja, de meg is szüntetheti.
Csehországban november eleje óta gyorsan emelkedik a napi igazolt koronavírus-fertőzések száma. Kedden rekordszámú, majdnem 26 ezer új fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések.
A kórházakban jelenleg 5900 beteg van, közülük 850 állapota az orvosok szerint súlyos. Ezen a téren a legrosszabb helyzet márciusban volt, amikor 9500 embert kezeltek a kórházakban, közülük 2000-et az intenzív osztályokon. Orvosok szerint a mostani magas napi fertőzésszám a betegek számában mintegy két héten belül mutatkozik meg.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Andrej Babis cseh kormányfő azzal a kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönözzön Csehországnak.
Ezt Andrej Babis személyesen közölte újságírókkal pénteken Ljubljanában a négy visegrádi ország és Szlovénia kormányfőinek találkozója után – jelentette a CTK hírügynökség.
Magyarország eddig összesen 140 950 adag Pfizer/BioNTech vakcinát kölcsönzött Csehországnak. A vakcinákat Szijjártó Péter adta át június, illetve július elején Prágában a cseh miniszterelnöknek. A felek megegyezése szerint Csehországnak az év végéig kell visszaadnia Magyarországnak a vakcinakölcsönt.
Csehország, amely csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használja, továbbra is vakcinahiánnyal küszködik.
Ausztria, Magyarország és Szlovénia áprilisban közösen tett ígéretet arra, hogy koronavírus elleni vakcinát ad át Csehországnak, miután az nem értett egyet 10 millió adag európai uniós vakcina szétosztásakor elért kompromisszumos megállapodással, és emiatt kevesebb vakcinát kapott Brüsszelből. Andrej Babis Ljubljanában újságíróknak azt mondta, hogy ezek az ígéretek mind teljesültek.
A cseh kormányhivatal korábbi közlése szerint Csehország az uniós szerződésben rögzített mennyiségen felül már mintegy 300 ezer adag vakcinát kapott, Magyarország mellett Szlovéniától, Ausztriától, Izraeltől, Szerbiától és Szlovákiától.
A 10,7 milliós Csehországban péntekig 8,79 millió adag vakcinát adtak be a lakosoknak, mindkét adagot 3,7 millió személy kapta meg. A napi oltások száma az utóbbi időben százezer körül mozog.