Október hetedikén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában méltatták az aradi vértanúk emlékét. A rendezvény a főiskola Fodó Sándor Kulturális Központja és a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék szerevezésében valósult meg. A megemlékezésen dr. Dancs György, a tanszék docense mondott beszédet, aki az 1848-49-es szabadságharcban vállalt szerepükért kivégzett 13 hősről szólva kiemelte azt a német mondatot, melyet a kivégzés után egy osztrák tiszt rakott össze a vértanúk neveinek kezdőbetűiből: „Pannonia! Vergiss deine Toten nicht, als Kläger leben sie!” – azaz „Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!”
Az aradi vértanúk napja, október 6. a magyar történelem egyik legmegrendítőbb pillanata. 1849-ben, a szabadságharc leverését követően Ferenc József császár brutális példát statuált, amikor tizenhárom honvédfőtisztet végeztetett ki Aradon és Batthyány Lajos miniszterelnököt Pesten. Ez a nap máig a magyar nemzet gyásznapja, amelyet mély tisztelettel és emlékezéssel méltatnak szerte a világon, köztük a Rákóczi-főiskolán is.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, együttműködve a Fodó Sándor Kulturális Központtal október 7-én emlékezett meg a 175 évvel ezelőtti eseményekről. A rendezvény a Himnusz éneklésével kezdődött, amely a nemzeti összetartozást és a hősök iránti tiszteletet szimbolizálta. Molnár Krisztina, a Fodó Sándor Kulturális Központ vezetője nyitóbeszédében köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dancs György docens idézte fel a szabadságharc utáni tragikus napokat és azok máig élő hatását.
Dancs György elmondta, hogy az aradi vértanúk különösen fontos szereplői a magyar szabadságharc történetének, hiszen személyük és áldozatuk révén olyan példát mutattak, amely generációk számára maradt meghatározó.
Ferenc József célja a kivégzésekkel az volt, hogy elrettentse a magyarokat a további lázadástól, és megtorolja a birodalom elleni felkelést. Az osztrák uralom azonban nem tudta megfékezni a magyar nemzet szabadságvágyát. Dancs György hangsúlyozta, hogy bár a szabadságharc katonailag bukással végződött, annak eszméi a magyar nemzet szívében tovább éltek. A harc ugyan véget ért, de a szabadság és a függetlenség iránti vágy csak erősödött.
A megemlékezés során a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék hallgatói előadást tartottak, amelyben részletesen bemutatták a vértanúk kivégzésének körülményeit és az utókor megítélését. A 13 aradi vértanú neve és élete minden magyar számára jól ismert: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, gróf Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök. Ők lettek a forradalom és szabadságharc leverésének szimbólumai, akiknek áldozata a nemzeti emlékezet részévé vált.
A kiegyezést követően, 1867-től október 6-a hivatalosan is a magyarok gyásznapja lett, amikor tisztelettel emlékeznek meg az aradi vértanúkról. Az I. világháború után az emléknap jelentősége tovább nőtt, és máig meghatározó pillanat a magyar történelemben.
A főiskola rendezvényének végén Orbán Viktória magyar szakos hallgató elszavalta Reményik Sándor A szobor helyén című versét, amely méltó lezárása volt az ünnepi megemlékezésnek. A vers szavai a magyar nemzet fájdalmát és kitartását idézték meg, a hősök emlékezetét pedig ébren tartják a jelenlévők szívében.
Az aradi vértanúk példája arra emlékeztet bennünket, hogy a szabadságért vívott küzdelem nem csupán a múlt része, hanem örök emberi vágy, amely összeköt bennünket nemzetként és emberként is. Az ő emlékük előtt tisztelegve építjük tovább azt a jövőt, amelyet ők is elképzeltek: egy szabad és független nemzetet.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a hagyományokhoz híven Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában emlékezett meg a forradalom és szabadságharc vértanúiról. A résztvevők az ukrán és a magyar himnusz elhangzása után egyperces néma főhajtással emlékeztek az orosz agresszió civil és katonai áldozatairól. Majd Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke beszédében kiemelte: október hatodika a magyar történelem szomorú napja, mert miután a világosi fegyverletétellel véget ért a szabadságharc, megkezdődött a kíméletlen megtorlás. Ennek során Aradon kivégeztek tizenhárom magas rangú katonatisztet, Pesten pedig Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Fülöp Andrea, beregszászi konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében köszöntötte a megjelenteket nemzeti gyásznapon. A ma élők a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mennyire törékeny a béke, s hogy a szabadságért folyton meg kell küzdeni- fogalmazott. Hozzátette: Magyarország történelme bővelkedik dicsőséges forradalmakban, hősökben, de ezek leverése után mártírokban is, akiknek az emléke kitörölhetetlen. A rendezvény zárásaként a résztvevők megkoszorúzták Perényi Zsigmond az iskola udvarán található szobrát. Ugocsa egykori főispánja, a szabadságharc vértanúja a főrendi ház alelnökeként aláírta a függetlenségi nyilatkozatot. Nem kért kegyelmet, ezért 1849 október 24-én Budapesten kivégezték.
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverését egy olyan kegyetlen megtorlás követte, amilyet nemzetünk csak az 1956-os forradalom eltiprása után tapasztalt újra. A Habsburgok könyörtelen bosszút álltak a magyar szabadságharcért, amely majdnem véget vetett magyarországi uralmuknak, és csak a cári Oroszország beavatkozásával sikerült leverniük. Batthyány Lajos volt miniszterelnök és a tizenhárom honvéd főtiszt október 6-i kivégzése ennek a terrorhadjáratnak a szimbólumává vált.
Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskolában emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc vértanúiról. Az ukrán és a magyar himnusz elhangzása, majd a vértanúk emléke előtti egyperces néma főhajtás után elsőként Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke tartott beszédet, egyaránt szólva a múltról és a jelenről.
– Ezen az őszi vasárnap délutánon történelmünk egy 175 éve történt szomorú, ugyanakkor dicső napjára emlékezünk – fejtette ki. – Szomorú nap, mert miután a világosi fegyverletétellel véget ért a szabadságharc, megkezdődött a kíméletlen megtorlás, melynek végrehajtója Haynau táborszernagy volt, aki 1849. október 6-án Aradon kivégeztetett tizenhárom magas rangú katonai vezetőt, Pesten pedig kivégeztette Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Összesen pedig a forradalom és szabadságharc 123 résztvevőjét végezték ki, köztük október 24-én Pesten Ugocsa vármegye főispánját, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagját, báró Perényi Zsigmondot is, aki egyike volt azoknak, akik aláírásukkal hitelesítették a Függetlenségi Nyilatkozatot, s a nyilatkozattal való azonosulását, illetve az annak elfogadásában játszott szerepét később bírái előtt is öntudatosan vállalta. Pedig a szabadságharc résztvevőinek többségéhez hasonlóan, ő sem volt forradalmár. „Akarva sohasem ment volna bele a forradalomba, de belesodortatva készebb volt meghalni, mint visszatérni, amikor már csak a haza ügye iránti hűtlenséggel lehetett volna” – olvashatjuk egy száz éve írt életrajzában… De dicső nap is, mert magas rangú, nemes vérű, büszke férfiak a nemzetért, a magyarságért haltak meg. Megtehették volna, hogy elmenekülnek a bosszú elől, de maradtak, és vállalták a mártírhalált. Fejet hajtunk bátorságuk, hősiességük előtt…
A múltra való visszatekintést követően pedig a szónok rátért a jelenünkre.
Az ország, amelyben élünk, már lassan három éve háborúban áll. Minden tekintetben válságos időket élünk. Nehéz időszak áll mögöttünk, és még nehezebb hónapokat jósolnak a felelős szakértők, politikusok – mondotta. – Kárpátalja magyarsága is kiveszi részét a háborúból, hiszen több mint 400 magyar vagy magyar származású hivatásos, önkéntes vagy besorozott katona harcol a frontvonalban, vagy állomásozik annak közelében. Sok nemzettársunk menekült el a háború elől, vagy költözött külföldre egy jobb élet reményében. Így a jelen időszakban nincs szükség vértanúkra, nekünk, kárpátaljai magyaroknak a megmaradásunk a fontos. A túlélés az, amire összpontosítani kell. Mindannyian várjuk a háború végét, a békét. Majd azon kell munkálkodnunk, hogy egy jobb, biztonságosabb, élhetőbb világot teremtsünk, melyben stabil a megélhetés, melyben folyamatosan tudunk fejlődni, melyben gyermekeink, unokáink biztonságban érezhetik magukat. Ebben nagyon sokat segít az anyaország nemzeti kormánya, amit hálásan köszönünk. Mi itt, a szülőföldünkön szeretnénk jól élni egy fejlődő, békés, az Európai Unióhoz tartozó Ukrajnában, szeretnénk teljes jogú polgárokként megélni magyarságunkat, ápolni hagyományainkat, szabadon beszélni anyanyelvünket, és magyarul tanulni tanintézményeinkben. Ezért kell összefognunk, segítenünk egymásnak, és nem konfrontálódni, de minden nehézségek ellenére megmaradni magyarnak. Szerintem ezt várnák el tőlünk az 1848‒1849-es szabadságharc mártírjai, és ha minden sikerül, akkor onnan fentről büszkén tekintenek majd le ránk. Ehhez kívánok mindenkinek kitartást, erőt a feladatok elvégzésére, és ehhez kérjük Isten segítségét – zárta szavait Kudron Zoltán.
Ezt követően Fülöp Andrea beregszászi konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében köszöntötte a megjelenteket nemzeti gyásznapunkon.
– Emlékezni gyűltünk össze ma a nemzet vértanúira, a magyar honvédsereg 12 tábornokára és egy ezredesére, akik Aradon, valamint Batthyány Lajosra, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére, aki Pesten vált a Habsburg bosszúhadjárat áldozatává, akiknek az oly hőn áhított szabadság helyett 1849. október 6-án a halál jutott – emlékezett vissza a mártírokra. – Jól tudjuk mindannyian, hogy Magyarország történelme bővelkedik dicsőséges forradalmakban, hősökben, de ezek leverése után mártírokban is, akiknek az emléke kitörölhetetlen. Ma a 175 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, és hajtunk fejet a 13 aradi vértanú emléke előtt, amikor is vérbe fojtották a magyar szabadságküzdelmet, s kivégezték Aradon a hősöket. Mégis, október 6. ne lesújtson, ne megfélemlítsen bennünket, hanem épp ellenkezőleg: bátorítson és ösztönözzön. Mert a szabadságot egykor sem adták, de ma sem adják könnyen Európának ezen a felén. Hiszen napjaink történései is jól igazolják, hogy a szabadság törékeny, mindig befejezetlen – soha nem teljes. Mindig van mit tökéletesíteni rajta, és mindig meg kell küzdeni érte. Legyünk méltóak hőseinkhez! Merítsünk erőt abból, amit a szabadságért harcolók embertársaikért, a kitűzött eszmékért és nem utolsósorban a hazáért áldoztak. És látva az ő áldozatukat, tegyük fel magunkban a kérdést: mit gondolunk, mit gondolhatunk magunkról? Számomra a vértanúk három legfontosabb üzenete a magyar összetartás, a magyar összefogás és az önmagunkba vetett hit. Nem szabad megijednünk a küzdelmektől, hanem határozottan ki kell állnunk jogainkért, értékeinkért, magyarságunkért. Isten minket úgy segéljen! – fejezte be felszólalását…
A szónoklatok elhangzása után a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola diákjai emlékeztek meg egy megható műsor keretében a forradalom és szabadságharc vértanúiról. Majd a megjelentek a tanintézet parkjában megkoszorúzták báró Perényi Zsigmond szobrát. A rendezvényt pedig még színvonalasabbá tette a Szatmár Énekegyüttes fellépése.
Idén is csendes koszorúzásokkal emlékezett a kárpátaljai magyarság az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett vértanúkra október 6-án. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete az aradi vértanúk emléknapján báró Perényi Zsigmond egykori szülőházánál, a beregardói Perényi Kultúrkúria udvarán helyezte el az emlékezés koszorúit.
„Olyan emberekre emlékezünk, akik – mint tudjuk – az életüket áldozták azért, hogy a magyarság utánuk is évszázadokig talpon maradjon” – mondta a megemlékezés kezdetén Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyarnyelv- és irodalomtanára, majd a jelenlévők közösen énekelték el a magyarok nemzeti imáját, a Himnuszt.
Nehéz időszak ez az ország és a kárpátaljai magyarság számára is, de annak ellenére, hogy egyes hírek szerint alig maradt magyar a vidéken, a kárpátaljai magyar közösség kitart és őrzi őseinek hagyatékát – fogalmazott beszédében Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, majd felidézte az 1990-es évek elejét, amikor sokan azt hangoztatták, hogy a magyarok elhagyják Kárpátalját, ehelyett ők gimnáziumokat, líceumokat, főiskolát alapítottak, vagy 1944–1945-ben, amikor Európa más részein már a háború lezárását ünnepelték, akkor Kárpátaljáról magyar nemzetiségű férfiak ezreit hurcolták el szovjet munkatáborokba. „Ma azonban azért gyűltünk össze, hogy azokról emlékezzünk meg, akik 175 évvel ezelőtt, 1849-ben bizonyították a haza iránti szeretetüket. Akkor is nehéz időszak volt, […] azonban akkor is voltak olyanok, akik kiálltak elveik mellett, vállalták azt, amiért harcoltak, és vállalták ennek következményeit. Ilyen volt földink is, báró Perényi Zsigmond, akinek a szülőháza mellett állunk most” – jegyezte meg Molnár D. István, kifejezve meggyőződését, mely szerint az ősök cselekedetei meghatározzák a további generációk jellemét, és „mi, kárpátaljai magyarok a szülőföld iránti ragaszkodást, a kitartást és az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalmat örököltük, s mindennek köszönhetően ezt a nehéz időszakot is túléljük”.
A magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át, arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét – emlékeztett a szomorú eseményekre felszólalásában Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. „Nem kétséges, hogy az aradi vértanúk a magyar és az egyetemes történelem kiemelkedő hősei. Megemlékezéskor pedig az a szokás, hogy felidézzük dicső elődeinket, akiknek hősi tetteiből mára is érvényes tanulságokat próbáljunk levonni: nekünk az a dolgunk, hogy nyelvünket, kultúránkat, szokásainkat itt, Kárpátalján fenntartsuk” – emelte ki a diplomata.
Az esemény hangulatát emelte a Beregardói Református Nőszövetség Fring Erzsébet vezette kórusának szolgálata, akik az alkalomhoz illő dalokat énekeltek, valamint Mandzák Rebeka, a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjának szavalata, aki a továbbiakban Huszár Noémivel, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanulójával közösen felidézte a szabadságharc leverését követő eseményeket, elhangzott a tizenhárom aradi vértanú és a szintén október 6-án kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök neve, valamint információk báró Perényi Zsigmondról, akit 1848 májusában a felelős magyar kormány a Felsőház másodelnökévé nevezett ki, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja lett. Perényi Zsigmond báró is aláírta az 1849. április 14-én Debrecenben kihirdetett trónfosztási nyilatkozatot. Hűségesen támogatta a magyar kormányt, követte Debrecenből Szegedre, Aradra. Kossuth Lajos kinevezte őt a Hétszemélyes Tábla elnökévé. A fegyverletétel után letartóztatták. Haditörvényszék elé állították és kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet 1849. október 24-én hajtották végre Aradon. Nagyszőlősön, a Perényi család ugocsai birtokainak székhelyén máig őrzik a báró emlékét, a beregardóiak pedig itt, a szülőházán látható emléktábla előtt emlékeznek évről évre a magyar szabadságharc vértanúira.
„Olyan időket élünk, amikor át kell menteni az értékeinket, az emlékeinket, a magyarságunkat egy nagyon viharos időn. Azért tartom fontosnak, hogy ilyen szűk körben is megemlékeztünk, mert éppen végignéztem az egykori tanítványaimon, s van, ahol négy generáció egy családból itt volt ezen a megemlékezésen – és ez jelent valamint. Akarom hinni, hogy annak is szerepe van ebben, hogy minden év októberében összegyűlik ez a kis közösség itt, a Perényi-táblánál” – fogalmazott tudósítónknak az emlékezés jelentőségét hangsúlyozva Hnatik-Riskó Márta, így folytatva: „Ilyenkor érzi át az ember, hogy mennyire szoros kapcsolatban van a múlt, a jelen és a jövendő. Egy nagyon gazdag és értékes múlt van mögöttünk, valóban olyan alakjaival a történelemnek, akik tudták, hogy az életüket kell adni, de valahol mindegyikükben az aradi vértanúk közül ott volt a gondolat, hogy mennyire kicsi az ő áldozata Krisztuséhoz képest, a magyarság érdekéhez képest. Ezt itt meghallgatják ezek a pici gyerekek és a felnőttek, hazaviszik, és ott lesz valahol. Ez kell ahhoz, hogy a jövőben is legyünk: emlékezzünk a nagyjainkra, cselekedjünk a jelenben valamit az érdekükben, az emlékükre, szorítsuk össze a fogunkat és gondoljuk azt, hogy a mi keresztünk nehéz, de a Krisztusé sokkal nehezebb volt, s akkor lesz jövőnk” – tette hozzá.
A megemlékezést Balázs Antal, a Beregardói Református Egyházközség lelkipásztora Isten igéjével zárta, majd a beregszászi magyar intézmények és szervezetek képviselői elhelyezték a tisztelet és az emlékezés koszorúit a kúria falán található báró Perényi Zsigmond-emléktábla alá.
Október 6-a szomorú eseményekre emlékeztet minden, szívében magyar embert, hiszen ezen a napon 1849-ben, a szabadságharc leverését követően az ifjú Ferenc József császár súlyos büntetés kiszabásával akarta megüzenni a magyaroknak, hogy birodalmában nem tűri a lázadást: 13 magyar honvédtábornokot nyilvános kivégzés által ítéltetett halálra. Budapesten pedig kivégezték gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét. A világ magyarsága minden évben megemlékezik erről a gyászos napról. Molnár D. István, a KMKSZ beregszászi alapszervezetének elnöke a beregardói Perényi-kúriában szólt a most megjelentekhez. Megemlékező beszédében elhangzott, hogy nehéz időszak ez az ország és a kárpátaljai magyarság számára is, de annak ellenére, hogy a rossz hírek szerint alig maradt magyar a vidéken, mégis van egy erős kárpátaljai magyar közösség, amely kitart és őrzi őseink hagyatékát. Perényi Zsigmond báró bátran és következetesen képviselte a magyar nemzet ügyét, és a végsőkig kitartott: a Habsburg-kormányzat bosszúja őt is utolérte 1849 októberében. Az ugocsai főispán is vértanú, akit szintén Aradon végeztek ki, bár október 24-én, de ugyanazon okokból, mint a tizenhárom elődjét: a függetlenségi nyilatkozattal való azonosulása és a szabadságharcban betöltött szerepe miatt. Akasztásra ítélték, a legmegalázóbb kivégzési módra, ami csak egy arisztokratát sújthat. Perényi volt a szabadságharc egyik legidősebb vértanúja, sírján ma is olvasható: „Meghalt, mert hazáját életénél jobban szerette.” A kárpátaljai magyarság fontosnak tartja, hogy minden nehézség ellenére megemlékezzen történelmi hőseiről. Az esemény végén a kárpátaljai magyar intézmények és szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit, miközben a Beregardói Református Nőszövetség kórusa a „Beh régen vérezel szegény magyar…” kezdetű dalt énekelte el.
Idén is megrendezik a Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyét, amely ebben az évben már háromnapos programot kínál október 4. és 6. között a nemzeti kinccsé nyilvánított Lipicai ménes otthonában, Szilvásváradon. Kedves Gyula, a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság alelnöke az M5 csatorna Librettó című műsorának vendégeként hangsúlyozta, a Nemzeti Vágta nem egyszerűen lovasverseny, hanem egy magyar hagyomány, amely idén az Aradon kivégzett huszár hősöknek is emléket állít.
„A 18. században világszerte ismert huszárok nélkül akkoriban nem lehetett korszerű hadsereget szervezni. A könnyű lovas fegyvernem királyává váló csapatnem, a huszárság volt a legsokoldalúbban felhasználható lovasság, amit mindenki a magyarokhoz kötött. Ezt szerettük volna a rendezvénnyel ismét felidézni, visszahozni a köztudatba” – részletezte a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaságalelnöke az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának vendégeként, hogy milyen céllal hívták életre 17 évvel ezelőtt a Vágtát. Kiemelte továbbá, hogy a lovasünnep történelmi hagyományokat is felelevenít azzal, hogy megidézi Széchenyi István alakját, hiszen a lóversenyzés az ő nevéhez köthető.
A rendezvény szakmai szempontok alapján is fejlődött, amióta hazánk lovascentrumában, Szilvásváradon rendezik a Vágtát: „Elkezdett összeolvadni a történelmi gyökerektől indult kulturális produkció a komoly lovasszakmai követelményekkel” – fogalmazott Kedves Gyula. A Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaságalelnöke hangsúlyozta, minden évnek megvan a maga történeti háttere, hiszen a régi hagyományokat akarják feleleveníteni, újra megmutatni. „Idén van az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésének 175. évfordulója, és a Nemzeti Vágta döntőjének napja október 6-ra esik. Egyértelmű volt, hogy az aradi vértanúkat helyezzük a középpontba. Miután a 19. században a magyar katonai vezetés jelentős része a huszárokból került ki, az Aradon kivégzett vértanúk közül hat is huszár volt, rájuk emlékezünk az idei Vágtán”.
Idén számos újdonsággal készül a háromnapossá bővült lovasünnep. A többi között a látogatókat Nemzetközi Rendőr Lovasverseny, Huszárgyerek Vágta, Kishuszár Vágta is várja, de lesz kocsitoló verseny, méneshajtás, történelmi lovasfelvonulás, fellépnek a Győri Ördöglovasok, és láthatnak 1848-49-es csatajelenetet és csikósbemutatót is.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) szervezésében megható megemlékezésre került sor Beregszászban az aradi vértanúk emléknapján.
A rendezvény a főiskola átriumában kezdődött, ahol az egybegyűltek először Vári Fábián László Útban Törökország felé című költeményének megzenésített változatát hallhatták, melyet Ferku Szilveszter, a Filológia Tanszék laboránsa adott elő.
Október 6-a gyásznap a magyar nemzet számára, ezen a napon a világ magyarsága az Aradon hősi halált halt tizenhárom honvéd főtisztre és a Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független felelős kormányának miniszterelnökére emlékezik – emelte ki ünnepi beszédében Panyi Miklós miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. „Ők legdrágább értéküket, az életüket adták a hazáért és a szabadságért” – tette hozzá.
„A Habsburg Birodalom megtorlása a magyar, szerb, horvát, örmény, német, osztrák származású honvédtiszteket kötéllel és golyóval forrasztotta egyetlen, a magyar történelem emlékezetéből kitörölhetetlen egységgé, s tette őket a magyar szabadság örökös mártírjaivá, a magyar szabadságharcosok népes társaságának örökös tagjaivá” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: egy közösség addig nem szűnik meg létezni, amíg vannak, akik megtartják ünnepeiket, amíg vannak, akik megemlékeznek őseik tetteiről, ugyanis „nemzeti ünnepeink az összetartozásunk kifejezésének fontos eseményei”.
„Bár 1849. október 6-a gyásznap a magyarság történelmében, mégis szívünket ne csak a gyász, hanem a büszkeség, a hit, a tenni akarás, a remény, az erő is hassa át. Mert van mire büszkének lennünk, van mibe kapaszkodnunk, van mire támaszkodnunk. Van mögöttünk történelmi, politikai, kulturális és tudományos teljesítmény. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is” – szögezte le Panyi Miklós, folytatva: ezzel az örökséggel, a világ legkülönlegesebb nyelvének és egyik legcsavarosabb gondolkodásának a birtokában lelkiismeretes, szívós munkával és Istenbe vetett hittel ezt a teljesítményt a következő generációk is el tudják, el fogják érni.
„Amíg él magyar a Földön, kötelességünk emlékezni és emlékeztetni. A szabadság nem magától értetődő. Megszerzése, megőrzése küzdelmes, sokszor áldozatokat kíván, vértanúkat is, akik életük árán figyelmeztetik az utókort, hogy becsüljük és őrizzük, amiért elődeink annyit küzdöttek, amit elértek és aztán elvesztettek, majd azt újra kivívták, majd megint elvették tőlük, de aztán azt újra visszaszerezték. A szabadság nem magától értetődő. Azt óvnunk, védelmeznünk kell Magyarországon és a határon túl, a Kárpát-medencében és Európában is, a mindennapok és a következő évszázadok során is” – hangsúlyozta a szabadság fontosságát a miniszterhelyettes.
Az emlékezőkhöz szólva Panyi Miklós aláhúzta: „Egyetlen magyar sincs egyedül. Itt vagyunk önökkel Kárpátalján. Kiállunk a kárpátaljai magyarok mellett az Ukrajnában zajló háború közepette is. Támogatjuk szervezeteiket, oktatási intézményeiket, közösségeiket, egyházaikat, hogy megőrizzék és továbbadják magyar identitásukat. Támogatjuk, hogy szülőföldjükön tudjanak boldogulni, hogy legfőbb értékeinket, nyelvünket és kultúránkat meg tudjuk tartani. […] Minden magyarnak joga anyanyelvének használata és identitásának megélése, ahogyan ezt a Magyarországon élő kisebbségek is akadálytalanul megtehetik. Emellett azt se felejtsük, hogy a külhoni magyarok mindig is különleges erőforrásai maradnak a magyar nemzetnek, mert fontos hidat alkotnak otthonuk országai és az anyaország, Magyarország között. Ezt a rendkívüli lehetőséget egyre több ország ismerte és ismeri fel, mint ahogyan azt is, hogy a helyi magyar közösségekre nem teherként, hanem értékként kell tekinteni, különösen, ha ezeknek a helyi magyar közösségeknek a tagjai az életüket is áldozzák a szabadságért és az országukért” – tette hozzá.
A miniszterhelyettes beszédének elhangzását követően a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének diákjai léptek színpadra, akik szívszorító percekben idézték fel az 1849. október 6-i eseményeket. Ezután Orbán Viktória magyar nyelv és irodalom szakos hallgató elszavalta Aranyosi Ervin Az aradi vértanúk emlékére című versét.
A megemlékezés a beregardói Perényi Kultúrkúria udvarán folytatódott, ahol Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Emlékeztetett arra, hogy báró Perényi Zsigmond – aki szintén az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírja – 1783. november 18-án éppen az esemény helyszínéül szolgáló épületben látta meg a napvilágot.
„Akinek nincsenek erős gyökerei a történelemben, azt elfújja a szél – szokták mondani, és ez teljesen így van. A gyökereket pedig táplálni kell. Míg a természetben a gyökereket a víz táplálja, a társadalom szempontjából a tudat táplálja azokat, az, hogy emlékszünk-e és milyen messzire emlékszünk vissza” – nyilatkozta a sajtónak Orosz Ildikó, a II. RF KMF és a PCS elnöke. „Az ember egy olyan 150 évet tud beélni, mert emlékszik még dédnagyapjára, meg valószínűleg rá is emlékezni fognak a dédunokái. A mi történelmünk ennél mélyebbre nyúlik, ezért a nemzet történelmének gyökereiig le kell nyúlni és minden olyan momentumra oda kell figyelni, amely segíti a megkapaszkodásunkat itt, a Kárpát-medencében, ahová születtünk. Erről szólnak az ünnepeink, és erre tanítjuk a főiskolásokat is” – fűzte hozzá.
A rendezvény részeként a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai verses-énekes összeállítással idézték meg az aradi vértanúk emlékét, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelet és az emlékezés koszorúit a kultúrkúria falán található báró Perényi Zsigmond-emléktábla alá, s végül elénekelték a Himnuszt.
Az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások áldozatai előtt tisztelgett október 6-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősön. Az emlékünnepségen jelen volt dr. Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára is, aki hangsúlyozta, hogy az összmagyarság e nehéz időkben is egységesen kiáll a kárpátaljai magyarság mellett, amiben csak tudja támogatja őket.
A megemlékező közösséghez szólva Panyi Miklós államtitkár megjegyezte: „A kárpátaljai magyar közösség a legnehezebb helyzetben van a másfél éve tartó háború miatt. Ezek az események összekötő kapcsok az egész Kárpát-medencei magyarság számára, és a kárpátaljai magyarság számára is. Az én látogatásom célja érzékeltetni, hogy fontos számunkra a kárpátaljai magyar közösség, és amiben tudunk, segítünk. […] Nemcsak a múltunkra lehetünk büszkék, de a XIX. századot követő politikai, történelmi és tudományos teljesítményünk is nagyon fontos, akárcsak a héten történt kimagasló magyar tudományos elismerések, hiszen két magyar Nobel-díjasunk is lett. Mindez olyan üzenet rejt, amibe a kárpátaljai magyarságnak is kapaszkodnia kell” ‒ szögezte le az államtitkár.
A Nagyszőlősi 3. Sz. Perényi Zsigmond Középiskola udvarában megtartott eseményen Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke köszöntve az egybegyűlteket elmondta: „Az 1848-ban kezdődő szabadságharc nemzeti színnel felírt tizenkét pontja végére az akkori önkényuralom az aradi tizenhárom vérével tett pontot. Báró Perényi Zsigmond is a megtorlás áldozata lett, emelt fővel vállalta a magyar szabad eszmét, ezzel megalapozva a mi jelenünket is itt, Ugocsában. Büszkék vagyunk rá, s emlékét őrizzük!”
„Október 6. a magyar nemzet gyásznapja. Az aradi vértanúk kivégzése – seb a nemzet lelkületében, tudatában, mely a mai napig nem gyógyult be teljesen. Csak az idő múlása, a szerető Istenben és a nemzet fennmaradásában való hit gyógyíthatja be ezt a sebet” ‒ nyilatkozta lapunknak Barta József, a KMKSZ alelnöke, majd hozzáfűzte: „Semmi sem történik véletlenül. S az, hogy az aradi vértanúk kivégzése Isten akaratából történt, vagy sem, a jó választ nem tudjuk, de annyi bizonnyal leszögezhető, hogy Isten minden helyzetből a lehető legjobbat próbálja kihozni számunkra, s hogy nekünk is ezt kell tennünk.” A politikus szerint az aradi vértanúk egyik fő erénye a hűség volt. Hűség esküjükhöz, nemzetükhöz. Életüket kockáztatták és áldozták a szabadság eszméjéért, a nemzet függetlenségéért. Bátran vállalták tettüket, nem tagadtak, nem hazudtak, pedig életük volt a tét. A bátorság az aradi vértanúk másik fő erénye. Miből eredt és táplálkozott a hűségük és a bátorságuk? Az Istenben való hitből. Az alelnök szerint az aradi vértanúk emléke örökké él, mert a mártírok a magyarság hitét, reményét, szabadságszeretetét, hűségét, hősiességét, az igazságosság utáni vágyát és bátorságát jelképezik. A mai kornak, a mai magyar nemzetnek is szüksége van bátor, hűséges hazafiakra. Bátrakra az igazság kimondásában és az azért való kiállásban, küzdelemben; hűségesekre a nemzet és a közösség ügye iránt.
Az eseményen a Perényi-középiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjainak közös műsorát tekinthette meg a nagyérdemű. A megemlékezést a Nagyszőlősi Bartók Béla Zeneiskola tanáraiból összeállt vonós kvintet előadása színesítette. Ezt követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit báró Perényi Zsigmond mellszobránál.
Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon:
Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napja a forradalom és szabadságharc leverésének szimbóluma lett.
1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, és 1850 február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.
Az aradi vértanúk a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt. Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatti megtorlással az osztrákok példát akartak statuálni.
Az aradi vértanúkhoz hasonlatos sors jutott még további 20 magas rangú honvédtisztnek is. Több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, az ítéletek nagyobb részét azonban kegyelemből húsz esztendei várfogságra változtatták. Így a birodalom börtönei – a pesti Újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Theresienstadt, Munkács, Arad – megteltek magyar politikai rabokkal. A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek el és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát és Táncsics Mihályt. Végül pedig több tízezer honvédtisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe.
A szabadságharc azonban nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország pedig, bár hatalmas véráldozatok árán és a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva, de elindult a polgári fejlődés útján.
Az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-ig csak titokban történhetett, a kiegyezés után azonban október 6-a országos gyásznappá lett. Az I. világháború után tovább nőtt az emléknap jelentősége. A kommunista időszakban sem tiltották be, nem volt állami ünnep, de az iskolákban és az újságokban megemlékeztek a vértanúkról, ugyanakkor a megemlékezés hangsúlya az osztrák terrorra és a beavatkozó orosz csapatok iránti empátiára helyeződött.
A rendszerváltozás után a kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá a 237/2001. (XII.10.) számú Korm. rendeletben. A hagyományok szerint a Kossuth téren félárbocra engedik Magyarország nemzeti lobogóját, majd az egykori miniszterelnök vesztőhelyének színhelyén, a Batthyány-örökmécsesnél gyertyagyújtással, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen lévő Batthyány-mauzóleumnál pedig koszorúzással emlékeznek a szabadságharc mártírjaira. A középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.
