A húsvéti csomag ára a szupermarketekben 950,19 hrivnyától 1124,67 hrivnyáig terjed. A csomag átlagos ára Ukrajnában 2025-ben 1124,77 hrivnya, ami 17%-kal több, mint 2024-ben. Erről a sodes.com.ua kutatásában számoltak be.
A kutatás szerint az áremelkedést a termékek iránti megnövekedett kereslet és az inflációs folyamatok okozzák.
A kutatók összehasonlították egy hagyományos húsvéti kosár árát, amely 10 tojást, 1 kg kemény sajtot, 1 kg füstölt kolbászt, egy fehér kenyeret, egy csomag tormát és három gyertyát tartalmaz. Ennek ára szupermarkettől függően 950,19 hrivnyától 1124,67 hrivnyáig terjed.
Az elemzők azt is kiszámították, hogy mennyibe kerül egy házi készítésű húsvéti kalács elkészítése, amely 700 g lisztből, hat tojásból, 180 g vajból, 300 g tejből, 400 g cukorból, mazsolából és 40 g élesztőből készül. Az előzetes ár 202 hrivnya.
Emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az útdíjak. Az emelt tarifák szeptember 30-ig lesznek érvényben – tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC).
Azonban a nyári tarifa nem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra. A szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben először a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Ez is része volt a kormány polgárokat és a gazdaságot támogató intézkedéscsomagjának.
A HAC közlése szerint a szezonális úthasználati díjak bevezetése egyes járműkategóriák esetében abból adódik, hogy a teljes éves forgalom mintegy 40 százaléka a nyári hónapokra tevődik. Emiatt ebben az időszakban jelentősen megnőnek a karbantartási, biztonsági, felügyeleti és forgalomirányítási költségek.
Továbbra is kedvezményre tehetnek szert azok az autósok, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata a szezonban 21, a szezonon kívül 33 százalékos engedményre jogosít fel. A készülékek a fizetőkapuk melletti irodákban megvásárolhatók és készpénzzel is feltölthetők, ára 15 euró. Bármekkora összeg feltölthető rá, ami akár jövőre is felhasználható. A készülékkel elkerülhető a sorban állás is a készpénzes fizetőkapuknál, az ENC feliratú kapunál néhány percen belül tovább lehet haladni.
A dobozt egyszerűen a szélvédőnél kell tartani, a sorompóhoz érve az eszköz sípol, majd nyílik a kapu. A lehajtást az autópályáról regisztrálja a következő ENC feliratú kapu, és leveszi a készülékről az útdíjnak megfelelő összeget, ami a kijelzőn láthatóvá válik, mint ahogy az is, hogy mennyi pénz maradt a készüléken.
A kormány módosította a Belügyminisztérium szolgáltatási díjainak összegét.
Ukrajnában 2024. január 1-től jelentősen megdrágulnak a Belügyminisztérium, a Nemzeti Rendőrség és az Állami Migrációs Szolgálat egységei által nyújtott szolgáltatások költségei, áll a kormány december 27-i 1386. számú rendeletében.
A dokumentum értelmében az alábbi változások lépnek hatályba január elsejétől:
gyakorlati vizsga letétele: 13 UAH-ról 420 UAH-ig;
kerekes járművek (az összes kategória) nyilvántartásba vétele, forgalmi engedély kiállítása vagy annak elektronikus formában történő kialakítása, valamint rendszámtábla kiadása, betű-szám kombináció megrendelése, annak kiadása, jármű törlése a nyilvántartásból, forgalmi engedély és rendszámtábla kiadása egyszeri utazásra: 200 UAH és 350 UAH között.
Idén áprilisban Ukrajnában 6,6 ponttal 84,6 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex, és romlottak a személyes pénzügyi helyzettel és a gazdasági fejlődés változásával kapcsolatos várakozások egy éven és öt éven belüli – számolt be az rbc.ua hírportál az Info Sapiens cég havi felmérésének adataira hivatkozva.
A jelentés szerint a jelenlegi helyzet mutatója emelkedett és 52,2, ami 0,8 ponttal haladja meg a márciusban mért szintet. A gazdasági várakozások indexe áprilisban 11,5 ponttal csökkent és most 106,2 pont. Áprilisban a munkanélküliség várható dinamikájának mutatója 4 ponttal csökkent és 122,7 pontot tesz ki. Az inflációs várakozások indexe 5,3 ponttal csökkent és most 172 pont.
„A mostani áprilisi helyzet mutatója stabil maradt, míg a fogyasztói hangulat általános mutatója a gazdasági várakozások indexének csökkenése miatt némileg csökkent. Más tanulmányaink szerint a pesszimista ukránok arányának növekedését is megfigyelhetjük. Ám ismét a jövőre vonatkozó elvárásokról beszélünk, nem pedig a jelenlegi helyzet értékeléséről” – magyarázták az Info Sapiens elemzői.
Az ukrajnai fogyasztói hangulatindexet az ország háztartásainak mintavételes felmérése alapján határozzák meg. A kutatás során ezer 16 év feletti személyt kérdeznek meg. Az indexértékek 0 és 200 között változhatnak. Az érték 200, ha minden állampolgár pozitívan értékeli a gazdasági helyzetet. Az index 100, ha a pozitív és negatív értékelések aránya azonos. A 100-nál kisebb indexérték azt jelenti, hogy a társadalomban a negatív várakozások uralkodnak.
Az ukrán állampolgárok személyi igazolványainak gyors kiállítási költsége 496 hrivnyára, az útleveleké pedig 992 hrivnyára emelkedik november 1-től a kormány október 14-i döntése értelmében – számolt be szerdán a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint ukrán állampolgárok személyi igazolványának 10 napon belüli kiállítási költsége 252-ről 496 hrivnyára emelkedik. Az ukrán állampolgárok külföldi utazáshoz szükséges útlevelének 3-7 napon belüli kiállítása pedig 704-ről 992 hrivnyára drágul.
Néhány más dokumentum kiállítás is drágább lesz a jövőben:
– a menekültkártya kiállítása és cseréje a menekültkártya első kiállításán kívül 168-ról 336 hrivnyára drágul;
– az ideiglenes lakhatási engedély kiállítása és cseréje 352-ről 452 hrivnyára fog drágulni;
– a migránskártya regisztrációja és cseréje 199 hrivnyáról 399 hrivnyára drágul.
Ezenkívül hat hónappal a hadiállapot eltörlése után az ukrán állampolgár személyi igazolványának kiállítása (kártya formájában), az ukrán állampolgár személyi igazolványának első kiállításán kívül, 20 munkanapon belül 126-ról 248 hrivnyára drágul.
Emellett hat hónappal a hadiállapot eltörlése után 352-ről 496 hrivnyára emelkedik az útlevél 20 napon belüli kiállításának költsége.
Nem tud szépen búcsúzni a botrányhős Boris Johnson, újra áll a bál a leköszönő brit miniszterelnök szavai miatt, aki meglehetősen otromba módon reagált a tízezreket érintő energiaválságra.
Egyre nagyobb gondokat okoznak Nagy-Britanniában az elszálló energiaárak, az előrejelzések szerint katasztrófa felé halad a lakosság: a téli hónapok kegyetlennek ígérkeznek a már most megfizethetetlen áram- és fűtésszámlák miatt.
Ebbe a felfokozott hangulatba csapódott be bombaként legutóbbi megnyilvánulásával Boris Johnson. Az épp távozófélben lévő miniszterelnök azt találta mondani Suffolkban, egy rendezvényen, hogy a legjobb megoldás a spórolásra, ha a britek vesznek egy új teáskannát.
Ha az öreg kannával évekig tart felforralni a vizet, akkor alig húsz fontért lehet venni újat, ezzel évente 10 font is megspórolható az áramszámlán – mondta Johnson az Independent című lap szerint.
A közösségi oldalakon természetesen azonnal kiakadtak Johnson üzenetén, és rengetegen otrombának és érzéketlennek bélyegezték a kormányfőt, szóvá téve, hogy sokra nem mennek 10 fontnyi spórolással, amikor évente 4 ezer fontot kell fizetniük rezsire.
Johnson várhatóan hétfőn távozik posztjáról, de ezzel az utolsó kijelentésével az eddig sem sokra tartott kormányzásának legvégét is sikerült még jobban elrontania. Utódja Liz Truss vagy Rishi Sunak lehet.
Johnson és az új miniszterelnök kedden utazik majd Balmoralba, hogy II. Erzsébet királynő elé járuljanak.
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Egy 47 éves férfi négyszáz sört vett, miután Írországban egyes sörök árát 100 százalékkal megemelték – írja az Irish Mirror.
Egyetlen eurót sem húznak le rólam. Nem hagyom, hogy átverjenek (…) bementem a helyi Aldiba, és körülbelül 350 eurót költöttem, ami azt jelenti, hogy nagyjából 200 eurót takarítottam meg a bevásárlással – mondta el Denis Boyle. Hozzátette, hogy szereti a sört, de nem túl nagy ivó, a tömény szesz nem érdeklik, a felvásárolt készlet erre az évre elegendő lesz. Január 4. óta Írországban tilos az alkoholt promóciós, vagy akciós áron kínálni.
A borok alapára például 7,40 euró és egy üveg vodkáért pedig minimum 20,71 eurót is elkérhetnek.
Feighan közegészségügyi miniszter korábban kijelentette: „Intézkedéseket teszünk annak érdekében, hogy az olcsó, erős alkohol ne legyen zsebpénzes áron elérhető a fiatalok számára.”
A férfi kifejtette, hogy feldühítette Frank Feighan és Stephen Donnelly miniszterek azon lépése, ami szerinte csak még nagyobb anyagi nyomást gyakorol azokra, akik amúgy is a megélhetési költségek emelkedésével küzdenek.
Hogy mernek úgy tenni, mintha tudnák, mit éreznek a hétköznapi emberek? – tette fel a kérdést. „Ha minimálbéren vagy, és veszel egy karton sört, ami két hétig eláll, akkor 25 euró helyett most 45 euróba fog kerülni. Hogyan segít ez?” – tette hozzá. Azt mondta: „A bérleti díjak, az energia árak, a biztosítási díjak megduplázódtak, és most az ital ára is a duplájára nőtt. A vidéken az emberek nem keresnek nagy pénzt.”
Vier ukrainische Familien, die vor dem Krieg in ihrem Land nach Irland geflohen sind, haben in Ballindooley Castle - einer Burg aus dem Mittelalter - ein neues Zuhause gefunden. pic.twitter.com/C9puSBUO4V
Bár a videókártyák árai az elmúlt hónapok során már gyakorlatilag visszakúsztak az egy évvel korábbi rekordszintjükre, növekedésük ezzel nem állt meg. Ugyanis további drágulásukra lehet számítani – szivárgott ki az AMD berkeiből a napokban.
Ezek szerint az áremelés hátterében a grafikus kártyák lelkét adó chipek gyártásának drágulása áll. Az ezeket bérmunkában készítő TSMC ugyanis – a korábban már jelzetteknek megfelelően – megemelte gyártói áráit, a megnövekedett költségeket pedig az AMD és az Nvidia átterhelik majd partnereikre, végső soron így pedig a fogyasztókra is.
Az emelkedés mértéke a grafikus chiptől is függ, de alapvetően 20-40 dolláros drágulásra lehet számítani. Ez persze nem kifejezetten sok ahhoz képest, hogy mennyibe kerülnek manapság már alapból a videókártyák – de ennek ellenére nyilván senki nem lesz boldog, hogy még ennyivel is többet kell majd fizetnie ezekért az egységekért.
Forrás: pcforum.hu
[type] => post
[excerpt] => Bár a videókártyák árai az elmúlt hónapok során már gyakorlatilag visszakúsztak az egy évvel korábbi rekordszintjükre, növekedésük ezzel nem állt meg. Ugyanis további drágulásukra lehet számítani - szivárgott ki az AMD berkeiből a napokban.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1638220800
[modified] => 1638144865
)
[title] => Még tovább fognak drágulni a videókártyák hamarosan
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=80887&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 80887
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 80892
[image] => Array
(
[id] => 80892
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak.jpg
[original_lng] => 82447
[original_w] => 2400
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak-300x135.jpg
[width] => 300
[height] => 135
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak-768x346.jpg
[width] => 768
[height] => 346
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak-1024x461.jpg
[width] => 1024
[height] => 461
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak-1536x691.jpg
[width] => 1536
[height] => 691
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak-2048x922.jpg
[width] => 2048
[height] => 922
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/videokartyak.jpg
[width] => 2400
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1638137829:4
[_thumbnail_id] => 80892
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3101
[_oembed_4c529eef44045f2bf2f6e107466688cd] =>
A napokban rossz hírek érkeztek azok számára, akik azt tervezik, hogy – pl. a Windows 11 hardverigényeinek növekedése miatt – bővítik számítógépük memóriakapacitását, vagy esetleg új masinában ruháznak be. Az ezekbe való memóriamodulok ára ugyanis az elkövetkező három hónap során tovább fog növekedni.
Legalábbis ezt állítja a TrendForce piacelemző intézet legújabb, kedden nyilvánosságra hozott prognózisában, amiben az év első felében tapasztalt áremelkedés folytatódását jósolja az őszig tartó időszakra is. A modulok drágulása ráadásul szerintük nem csak az újabb gépekbe való DDR4, de a régebbi konfigurációk által igényelt DDR3 memóriákat is érinti – sőt, utóbbiaknál még nagyobb mértékű is lesz.
Ezek árának emeledése ugyanis a cég szerint a 8-13%-ot is elérheti a megelőző három hónaphoz képest, míg a DDR4 modulok esetében „csak” 3-8%-os drágulásra lehet számítani. Ezek persze viszonylag szerény számok ahhoz képest, hogy a megelőző negyedévekben 23-28%-ot is elérte az árnövekedés mértéke – de ennek ellenére a vevők ennek sem fognak örülni.Az asztali gépekbe való mellett egyébként a szerverekbe és mobilokba való memóriák ára is tovább növekedik majd a TrendForce szerint. Ezek mértéke ráadásul meg fogja haladni előbbiekét: a szervermemóriák esetében ugyanis 5-10%-os, míg a mobil RAM-oknál 5-15%-ös drágulást prognosztizál a vállalat. A videókártyákba szánt RAM-ok szintén drágulni fognak, az előrejelzés szerint 8-13%-kal.