Nagydobronyban nyitott ez egyik bank elektronikus fiókot, amely széleskörű szolgáltatást nyújt az ügyfeleknek. Itt a készpénz felvételén kívül számos szolgáltatás elérhető, hiszen az automata a legmodernebbek közé tartozik. A bankfiókban a közeljövőben egy olyan automatát is üzembe helyeznek, amely segítségével például a közüzemi díjakat is be lehet majd fizetni. Az elektronikus fiók földrajzilag jó helyen fekszik, persze elsősorban a kistérség lakosai számára jelent könnyebbséget. Beindítását már évek óta szorgalmazták. Az elektronikus bankfiók éjjel, nappal üzemel Nagydobronyban.
Horohovszkij, a Monobank társalapítója elmondta, hogy ezentúl csak akkor válaszolnak orosz nyelven az ügyfeleknek, amennyiben annak nyomós oka van rá, az ügyeletes operátor maga dönt majd a kérdésben.
Az Oscsadbank szintén hasonlóan cselekedett, kijelentették: az orosz nyelv mehet a tankerhajó nyomába. Privat24 alkalmazásból is hamarosan eltűnik az agresszor ország nyelve.
[type] => post [excerpt] => Horohovszkij, a Monobank társalapítója elmondta, hogy ezentúl csak akkor válaszolnak orosz nyelven az ügyfeleknek, amennyiben annak nyomós oka van rá, az ügyeletes operátor maga dönt majd a kérdésben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1665753600 [modified] => 1665707014 ) [title] => A Privatbank, az Oscsadbank és a Monobank nem használja többé az orosz nyelvet felületein [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=121814&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 121814 [uk] => 121686 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 121687 [image] => Array ( [id] => 121687 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50.jpg [original_lng] => 92272 [original_w] => 809 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50-270x300.jpg [width] => 270 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50-768x854.jpg [width] => 768 [height] => 854 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50.jpg [width] => 809 [height] => 900 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50.jpg [width] => 809 [height] => 900 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50.jpg [width] => 809 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/photo-2022-10-12-21-57-50.jpg [width] => 809 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1665696214:5 [_thumbnail_id] => 121687 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3278 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5991cde1de84057d06d4e21277c3aba8] => [_oembed_time_5991cde1de84057d06d4e21277c3aba8] => 1688203954 [_oembed_acf6f640e794c4b1a1ae41ff7d894a70] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 508264136000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 211873 [1] => 2132 ) [tags_name] => Array ( [0] => banki szolgáltatás [1] => orosz nyelv ) ) [2] => Array ( [id] => 112976 [content] =>
Szerbiában emeltek a bankok a szolgáltatási díjaikon, ennek eredményeképpen „büntetést” kell fizetnie annak, ki sokadjára is rosszul üti be a PIN-kódját az automatába.
Szerbiában új díjszabást vezetnek be a bankok augusztustól az országszerte tapasztalható áremelkedések miatt – írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az újonnan bevezetett szabályok egyike például az, hogy ha az ügyfél sokadjára is rosszul üti be a PIN-kódját, amikor készpénzt vesz fel az automatából, akkor „büntetést” kell fizetnie az elütésekért.
A megemelkedett szolgáltatási díjak okait abban keresik a szakértők, hogy a bankok bizonytalanul tekintenek az év végi bevételeikre, emellett pedig tartanak a felügyelet nélküli működés következményeitől is. A bankok közleménye szerint számtalan szolgáltatás ára emelkedik, ilyen például a számlavezetés, a csekkfelvétel és a mobil- és elektronikus banki ügyletek lebonyolítása.
Bár néhány bank nem számolt be szolgáltatásainak a drágulásáról, az információk szerint egy csekksorozat kiállításáért 300 dinárt kell majd fizetni a korábbi 200 helyett. A bankkártya sürgősségi kiadása eddig ingyenes volt, ezután azonban 400 dinárba kerül, míg a bankkártya házhoz szállításáért eddig jelképesen 50 dinárt kellett fizetni, az áremelést követően azonban ez 800 dinárba kerül majd.
Az állampolgároknak ezentúl magasabb kezelési költséget kell fizetniük egy másik bank ATM-jéből történő pénzfelvételért, valamint minden, a bank online felületén végrehajtott tranzakcióért is.