Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjcwMDk5MTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 171149
[content] =>
Rendkívüli ünnepre hívták a híveket a Munkácsi Szent Márton Székesegyház harangjai, ugyanis december másodikán került sor Lucsok Miklós Péternek, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye korábbi segédpüspökének, majd Majnek Antal nyugalmazását követően, apostoli kormányzójának, megyéspüspöki beiktatására. Az egyházmegye papjain és hívein kívül az ünnepi eseményen részt vettek a történelmi egyházak kárpátaljai, belső ukrajnai és magyarországi képviselői, valamint több önkormányzati tisztviselő és diplomata is. A beiktatás elején Visvaldas Kulbokas, kijevi apostoli nuncius köszöntötte az új megyéspüspököt, majd bemutatták és felolvasták a Ferenc pápa által október hetedikén kiadott bullát, melyben az Egyház a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye vezetésével bízta meg Lucsok Miklós püspököt. A pápai kinevező okirat nyilvános ismertetése után a megyéspüspöki tisztség átvételének szertartása következett. A metropolita bejelentette, hogy megtörtént a megyéspüspök beiktatása, majd átadta neki a pásztorbotot, a megyéspüspök lelkipásztori hatalmának jelképét és meghívta őt, hogy foglalja el a székesegyház püspöki székét. Ettől a pillanattól Miklós püspök a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye teljes jogú vezető püspöke lett.
[type] => post
[excerpt] => Rendkívüli ünnepre hívták a híveket a Munkácsi Szent Márton Székesegyház harangjai, ugyanis december másodikán került sor Lucsok Miklós Péternek, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye korábbi segédpüspökének, majd Majnek Antal nyugalmazását követ...
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1701622800
[modified] => 1701622581
)
[title] => Beiktatták a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye főpásztorát (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=171149&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 171149
[uk] => 171242
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 171150
[image] => Array
(
[id] => 171150
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat.jpg
[original_lng] => 107161
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/romkat.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1701615261:13
[_oembed_a0f1c8ebed2575a462e5caf36fa0dc81] =>
[_oembed_time_a0f1c8ebed2575a462e5caf36fa0dc81] => 1701615377
[_thumbnail_id] => 171150
[_edit_last] => 13
[views_count] => 3458
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_07b85c953bfa3e35aa0be473d30b5230] =>
[_oembed_time_07b85c953bfa3e35aa0be473d30b5230] => 1701615606
[_oembed_06b8c48b64ef0f30dfadc468138fb72e] =>
[_oembed_time_06b8c48b64ef0f30dfadc468138fb72e] => 1701615607
[_oembed_c52a9caf04e43a9832c4e88bf3e7f11b] =>
[_oembed_time_c52a9caf04e43a9832c4e88bf3e7f11b] => 1701615607
[_oembed_5b9ced34240231b2e8f40cb964927bc3] =>
[_oembed_time_5b9ced34240231b2e8f40cb964927bc3] => 1701615607
[_oembed_b4160ad1351be7f5d53e717b1749d5cf] =>
[_oembed_time_b4160ad1351be7f5d53e717b1749d5cf] => 1714069343
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1717707127
[_oembed_744350bba2292c5a06a8464b0eeed960] => {{unknown}}
[_oembed_0ad17a159a1f2db32a7b282599480025] => {{unknown}}
[_oembed_734467b38fd3753c2a05c2e852f3cf16] => {{unknown}}
[_oembed_05f5bda1f27cb564fa9c40fcfcafcf78] =>
[_oembed_time_05f5bda1f27cb564fa9c40fcfcafcf78] => 1720410872
[_oembed_e466d3a19041d6b915ebca8e60916860] => {{unknown}}
[_oembed_25310d3fd718cad9f68ff2e79c2e550e] => {{unknown}}
[_oembed_892d364f1a6fc159872231505ddd3c4f] =>
[_oembed_time_892d364f1a6fc159872231505ddd3c4f] => 1720598241
[_oembed_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] =>
[_oembed_time_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] => 1721561426
[_oembed_4575543e43eb6a327a3d31e77f221855] =>
[_oembed_time_4575543e43eb6a327a3d31e77f221855] => 1729102662
[_oembed_360f16167237864c4beb5b0650b81af4] =>
[_oembed_time_360f16167237864c4beb5b0650b81af4] => 1735919112
[_oembed_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] =>
[_oembed_time_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] => 1735919112
[_oembed_ed62c9048440afd57c9c85351aee99dc] =>
[_oembed_time_ed62c9048440afd57c9c85351aee99dc] => 1739260680
[_oembed_8d139edd9283e2eedf911a2a26b79643] =>
[_oembed_time_8d139edd9283e2eedf911a2a26b79643] => 1740861174
[_algolia_sync] => 1202969192001
[_oembed_d51c2139cd5d824641e1af03c11280ab] =>
[_oembed_time_d51c2139cd5d824641e1af03c11280ab] => 1744534921
[_oembed_e21fe1be65b7cae85a4e3a9c0580f75f] =>
[_oembed_time_e21fe1be65b7cae85a4e3a9c0580f75f] => 1746111897
[_oembed_71284e2a8e2908d16d71d21e1bdc8528] =>
[_oembed_time_71284e2a8e2908d16d71d21e1bdc8528] => 1746111897
[_oembed_a26b62a352c464d328f7bc0ab0661f36] =>
[_oembed_time_a26b62a352c464d328f7bc0ab0661f36] => 1758865838
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 854
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => vallás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 700991
[1] => 700993
[2] => 40458
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beiktatták
[1] => Lucsok Miklós Péter
[2] => Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 700991
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 700991
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)