A jövő évadban kilenc
bemutatót tervez a budapesti Nemzeti Színház, ahol Szabó K. István, Berettyán
Nándor, Márkó Eszter, Szász János, Vidnyánszky Attila, Eirik Stubo, Aleksandar
Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség, és ahol már a
héten felváltja az online próbákat a személyes munka.
Vidnyánszky Attila igazgató a színház hétfői budapesti
sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a színház csaknem 20 éves épületében
jelenleg átalakítások, karbantartási, felújítási munkálatok zajlanak, de a
héten a színészekkel is elkezdik a munkát a színházban. „Az igazi visszatérés
majd akkor lesz, ha végre játszhatunk” – hangsúlyozta, felidézve, hogy két
produkció éppen elkészült, amikor le kellett állni a próbákkal: a Tizenhárom
almafa a bemutatóig jutott, a Forró mezők premierjét már nem tudták megtartani.
A jövő évadra kitérve kiemelte, hogy új szlogenjük lesz: „Nemzeti
Színház. A nemzet színháza.” Mint hozzátette, vidéken, a határon túl, a
nemzetközi színtéren is jelen vannak, mindenféle társadalmi réteg, nézői
csoport felé nyitnak, fesztiválokat rendeznek. Elindul a Szia színház
elnevezésű projekt is, egy színházi ifjúsági alkotóműhely, amelyben
gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkoznak.
A tervek szerint a magyar dráma napjához kapcsolódóan
szeptember 19-én szerveznék meg a színház nyílt napját, bemutatóval, nyilvános
főpróbával. A sok bizonytalanság miatt azonban nem idén ősszel, hanem csak jövő
év áprilisában rendezik meg nemzetközi fesztiváljukat, a MITEM-et – mondta az
igazgató.
A tervek szerint a 2020/2021 évadban elsőként Márai Sándor
Kassai polgárok című művét mutatják be szeptemberben, Szabó K. István
rendezésében. Az idén, folytatva az együttműködést a Gyulai Várszínházzal,
Márai-napokat tartanak Gyulán, várhatóan augusztus végén – tette hozzá.
A Gobbi Hilda Színpadon Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom
című mesejátékát állítja színpadra Márkó Eszter, szintén szeptemberi
premierrel. Ez az első előadása a színháznak, amely kisgyerekeknek szól – emelte
ki Vidnyánszky Attila.
A Gobbi Hilda Színpadon tervezik műsorra tűzni októberben
Móricz Zsigmond Forró mezők című művét, amelyet Berettyán Nándor rendez,
novemberben pedig Csehov Ivanov című drámáját Szász János rendezésében, aki már
több alkalommal is dolgozott Csehov drámáin, de most először rendezi az
Ivanovot. Mint Szász János a sajtótájékoztatón elmondta, úgy látja, hogy a
karanténhelyzet, az elgondolkodás és bezártság jól hatott a munkára, sokkal
bátrabbá és őszintébbé teheti az embert.
Vidnyánszky Attila két nagyszínpadi előadást rendez. William
Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját decemberben tűzik műsorra. A rendező –
aki csaknem 30 éve állított színpadra utoljára Shakespeare-drámát – az élet és
halál nagy kérdéseit, a szerelmet középpontba állító darabot sok zenével,
tiszta előadásmóddal képzeli el. A liberalizmus diszkrét bája munkacímmel
készülő produkció bemutatóját az évad második felében tervezik. Mint mondta,
Dante Isteni színjátéka és Petronius Satyriconja lesz a darab forrása.
Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változata
2021-ben Eirik Stubo rendezésében lesz látható, aki videoüzenetében nagy
kihívásnak nevezte a történet színpadra állítását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy
a regény kiváló alapanyag egy színházi előadáshoz. A főszerepet alakító Udvaros
Dorottya kiemelte: a sokrétű történetben két ember között mély érzelmi kötődés
alakul ki, amit izgalmas lesz a színpadon ábrázolni. Egy színész számára ez egy
olyan feladat, amibe érdemes „belehalni” – fogalmazott.
Az évad második felében lesz még látható Mihail Bulgakov A
Mester és Margarita című regényének színpadi változata Aleksandar Popovski
rendezésében, valamint Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című műve, amelyet
Rátóti Zoltán rendez.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A jövő évadban kilenc bemutatót tervez a budapesti Nemzeti Színház, ahol már a héten felváltja az online próbákat a személyes munka.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1590441060
[modified] => 1590434186
)
[title] => Vidnyánszky Attila: „Az igazi visszatérés majd akkor lesz, ha végre játszhatunk” (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=16206&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16206
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 16208
[image] => Array
(
[id] => 16208
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila.jpg
[original_lng] => 170158
[original_w] => 1265
[original_h] => 685
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila-300x162.jpg
[width] => 300
[height] => 162
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila-768x416.jpg
[width] => 768
[height] => 416
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila-1024x554.jpg
[width] => 1024
[height] => 554
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila.jpg
[width] => 1265
[height] => 685
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila.jpg
[width] => 1265
[height] => 685
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/vidnytanszky-attila.jpg
[width] => 1265
[height] => 685
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1590423387:12
[_oembed_09f0e1c8807afbeea6c0cbd0df51ee5c] =>
Kedves Nézőink!Ha többet szeretnének megtudni a jövő évadra vonatkozó terveinkről, nézzék meg a mai sajtótájékoztatónkon készült videót, amelyen teátrumunk vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila mellett Szabó K. István, Szász János, Trill Zsolt, Szász Júlia, Herczegh Péter és Udvaros Dorottya is beszélt.