A kölcsönös félelmek, előítéletek, megosztottság leküzdését, testvériséget és befogadást, valamint megbékélést sürgetett a társadalomban éppúgy, mint a népek között XIV. Leó pápa, aki a Szent Péter téren mutatott be ünnepi misét pünkösdvasárnap, pontosan egy hónappal megválasztása után.
XIV. Leó beszéde végén békét szorgalmazott a családokban, a társadalomban és a nemzetközi közösségben. Arra kérte a nemzetközi felelősöket, bátorsággal keressék a párbeszédet és a megbékélést a háborúk befejezése érdekében.
Nagy tömeg hallgatta a május 8-án megválasztott egyházfő első pünkösdi beszédét, a Szent Péter tér és a térre vezető sugárút több mint felét megtöltötte a tömeg, köztük a katolikus mozgalmak, egyesületek és új közösségek jubileumi ünnepére érkezett hetvenezer zarándok.
A pápa a Szentlélek jelenléte mai üzenetéről szólt homíliájában.
Példaként az apostolokat idézte, akik Jézus halála után gyászukba és félelmeikbe zárkóztak, és a Szentlélek segített nekik félelmeik leküzdésében, belső láncaik elszakításában, sebeik gyógyításában, erőt és bátorságot adott nekik, hogy ki tudjanak lépni a világba – hangoztatta a pápa. Úgy vélte, hasonlóképpen a Szentlélek ma is képes feloldani a bennünk levő korlátokat, keménységet, bezárkózást, egoizmust, segít elkerülni, hogy csonka, bénító életet éljünk és elmerüljünk az individualizmusban.
„Szomorú megfigyelni, hogy a szocializáció egyre sokszorozódó lehetőségét kínáló világban, paradox módon egyre nagyobb egyedüllét fenyeget bennünket, folyamatosan csatlakozva vagyunk, mégsem vagyunk képesek hálózatot teremteni, elmerülünk a tömegben, miközben tájékozódásukat vesztő és magányos utasok maradunk” – mondta XIV. Leó. Hangoztatta: a Szentlélek segít abban, hogy másképpen lássuk és új módon éljük meg világunkat, „levetve az általunk öltött álarcot (…), megnyitva a bennünk található korlátokat, hogy életünk a befogadás terévé változzon”.
Az egyházfő a másokkal szembeni félelmek, előítéletek leküzdésére szólított fel.
A másik emberen való uralkodási vágynak és visszaélésnek tulajdonította a nőkkel szembeni családi erőszakot. A megosztottság helyett egységet és mindenki iránti befogadást szorgalmazott az egyházban. A közömbösség és a gyűlölet emelte falak ledöntését a népek között, a kirekesztés logikájának elhagyását, amely a pápa szerint a politikai nacionalizmusok sajátosságának számít, és háborúhoz vezet.
XIV. Leó pápa idézett elődei, XVI. Benedek 2005-ös és Ferenc pápa 2023-as pünkösdi beszédéből is. A mise végén jó tanévzárást kívánt a pedagógusoknak és a diákoknak, valamint megemlékezett az Olaszországban a következő napokban érettségizőkről is.
Nemcsak a Szent Péter téren, hanem a római Pantheonnál is több tízezres volt a tömeg: szokás szerint pünkösdvasárnap délben a tűzoltók vörös rózsaszirmokat hullajtottak le az ókori csarnok mennyezeti nyílásából a Szentlélek kiáradásának jelképeként.
[type] => post
[excerpt] => A kölcsönös félelmek, előítéletek, megosztottság leküzdését, testvériséget és befogadást, valamint megbékélést sürgetett a társadalomban éppúgy, mint a népek között XIV. Leó pápa, aki a Szent Péter téren mutatott be ünnepi misét pünkösdvasárnap, p...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749419400
[modified] => 1749400245
)
[title] => XIV. Leó pápa arra kérte a nemzetközi felelősöket, bátorsággal keressék a párbeszédet és a megbékélést a háborúk befejezése érdekében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244783&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244783
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 244784
[image] => Array
(
[id] => 244784
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo.png
[original_lng] => 606309
[original_w] => 976
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo-300x153.png
[width] => 300
[height] => 153
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo-768x391.png
[width] => 768
[height] => 391
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo.png
[width] => 976
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo.png
[width] => 976
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo.png
[width] => 976
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/leo.png
[width] => 976
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749389445:12
[_thumbnail_id] => 244784
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1742
[_algolia_sync] => 76835743001
[_oembed_a8529b3f7f74dc936b496f9dbef076e3] =>
[_oembed_time_a8529b3f7f74dc936b496f9dbef076e3] => 1749979170
[_oembed_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] =>
[_oembed_time_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => 1762447328
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 854
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => vallás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 202841
[1] => 9934
[2] => 1920964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => beszéd
[1] => pünkösd
[2] => XIV. Leó pápa
)
)
[1] => Array
(
[id] => 241238
[content] =>
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” – mondta.
A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén. „Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiótokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vegytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.
Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta. Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.
Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: „veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”.
Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá. Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta: „együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hidjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.
Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy „szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.
Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.
Le pape Léon XIV a pris son premier bain de foule en papamobile, place Saint-Pierre. Il s'apprête à célébrer la messe d'inauguration de son pontificat, en présence de dizaines de milliers de fidèles et de dirigeants étrangers, dont le vice-président américain JD Vance. pic.twitter.com/InkJbLq8iZ
Olena Zelenszkaja, az ukrán elnök felesége a brit parlamenti képviselők előtt a Westminsterben elmondott, történelmi jelentőségű beszédében arra kérte az Egyesült Királyságot, hogy segítsen igazságot szolgáltatni Ukrajnának – írja a Sky News.
Olena Zelenszka kedden Londonba utazott, és felszólalt a brit parlamenti képviselők előtt, néhány nappal azután, hogy Rishi Sunak miniszterelnökként először látogatott Kijevbe, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
„Nem elégszünk meg a győzelemmel, igazságot kell szolgáltatni” – mondta az ukrán first lady, aki a jelenlegi fegyveres konfliktust a második világháborúhoz hasonlította.
Szerinte elképzelhetetlen lett volna, hogy a nácik ne nézzenek szembe az igazságszolgáltatással a háború után, így most ugyanezt kellene tenni Oroszországgal is.
Zelenszkaja arra sürgeti az Egyesült Királyságot, hogy segítsen felállítani egy „különleges bíróságot” az orosz politikusokkal szemben, hogy „felelősségre vonják őket a február óta elkövetett háborús és terrorista bűncselekményekért”.