Május 13-án ismét megrendezték a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum egyik legnépszerűbb programját, a hagyományos BMG-napot. Ezen a különleges alkalmon a diákönkormányzat jelképesen átveszi az iskola kulcsait, hogy egyetlen napra a tanórákat a kreativitás, a játék és a közösségi élmények váltsák fel.
A reggeli ünnepélyes megnyitón Pavljuk Erika igazgató asszony jelképesen átadta az intézmény irányítását a Döktátoroknak, azaz a diákönkormányzat tagjainak. Ezzel vette kezdetét az a nap, amikor a diákok veszik át a hatalmat – persze csak szimbolikusan.
Ahogy azt Pavljuk Erika elmondta: „A kezdetektől megvan ez a hagyomány. Nagyon régi, és megtartottuk az elnevezését is BMG napnak, ami még a Beregszászi Magyar Gimnázium nevet takarja. Ezzel is hangsúlyozzuk, milyen régi és közkedvelt hagyományról van szó. Ilyenkor a diákönkormányzat átveszi az iskola igazgatását. Sokáig készülnek rá, minden korosztály megkapja a saját szerepét, és mindig egy adott tematika köré épül a nap.”
Idén ez a tematika az Európa-nap lett, a „Határok nélkül – élményekkel tele” mottó jegyében. Az 5–9. osztályosok mindegyike egy-egy európai országot választott, amelyet saját sátorokban mutattak be. A líceum hátsó udvara Európa térré változott át, ahol barangolva lehetett megkóstolni a jellegzetes olasz, francia, görög vagy éppen svéd ételeket, megcsodálni a hagyományos népviseleteket és az egyedi dekorációkat. A zsűri nemcsak a látványra és az ételekre volt kíváncsi, hanem arra is, hogy az osztályok milyen, az adott országot bemutató dalt tanultak be.
Az intézmény szervezőpedagógusa, Pető Nikolett elárulta: „A diákönkormányzat közös döntése alapján szavaztuk meg az Európa-nap témát. Külön versenyszám az osztálydal, és a nap végén természetesen díjak is lesznek – díj nélkül senki nem megy haza, mert rengeteg energiát, időt és munkát fektettek bele nemcsak a gyerekek és az osztályfőnökök, hanem a szülők is.”
Míg a nagyok Európát járták be, az 1–4. osztályosok a népi hagyományok világában mérették meg magukat. A számukra szervezett Parasztolimpia a régi falusi élet mindennapi munkáit emelte át játékos formába. A gyerekek olyan versenyszámokban bizonyították ügyességüket, mint a krumpliskanál-futás, malacfogó és tyúktojásgyűjtés, farönkgurítás és talicskatolás, szénabála-kerülgetés és kukorica-célbadobás.
Pető Nikolett a kicsik programjáról elmondta: „Amikor megjelent a líceumban az alsós tagozat, újabb feladat elé álltunk: a kicsiknek nehéz ugyanolyan versenyszámokban részt venni, mint a nagyoknak. Ezért számukra külön, a korosztályukhoz illő BMG-napot terveztünk. Idén ez a parasztolimpia, ami több országban is előforduló esemény, mi pedig átszabtuk a 6–10 évesekre, olyan feladatokat keresve, amelyek érdekesek és nem túl megterhelők.”
Az Európa-nap versenyét a 7.A osztály nyerte, akik egy értékes, a Play&Food vendéglátó egységbe szóló utalványt vehettek át. A Parasztolimpián minden alsós osztály eredményesen szerepelt valamelyik versenyszámban, így valamennyien oklevéllel és édességcsomaggal gazdagodtak. A diákok titkos szavazáson díjazták kedvenc tanáraikat is: a legszigorúbbnak Panykó Évát, a legbölcsebbnek Kocsis Máriát, a legviccesebbnek Holozsai Imrét, a legstílusosabbnak Gál Ferencet, a legkedvesebbnek Pető Nikolettet választották, a diákok kedvence pedig Rácz Sándor lett.
A rendezvény közös ebéddel zárult: a 11. évfolyam diákjai és osztályfőnökeik hagyományosan egy hatalmas adag, ízletes babgulyással vendégelték meg az iskola közösségét.
Ahogy Pavljuk Erika fogalmazott: a tanári kar számára is fontos ez a nap, hiszen a tanév végi hajrában ez a „fellélegzés” és a másfajta kapcsolódás lehetősége ad új lendületet mindenkinek.
Első alkalommal tartottak a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban olyan BMG napot, ahová nem csak a diákokat, de a szülőket is várták. A reggeltől estig tartó program sorozatból nem maradhattak ki az osztályok jelmez bemutatói, tematikus események, de volt koncert és természetesen nagyon sok értékes közösen eltöltött pillanat.
Útlevél, repülőút és költségek nélküli utazáson vettek részt a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanárai és diákjai. A tanév végéhez közeledve minden évben megszervezik a már évtizedek óta az iskola hagyományaihoz tartozó BMG napot, ahol idén Ázsia országainak kultúráját, történelmét és gasztronómiáját mutatták be az iskola tanulói. Az igazgatóság ezen a napon átadja az irányítást a Diákönkormányzatnak, amit egy nagy, fából készült kulcs szimbolizál. Volt már Meseország, Európa vagy épp a magyar hagyományok is téma, idén Ázsiára esett a döntés. Hogy melyik osztály, melyik országot kapja, azt sorsolással döntötték el. Kétségkívül az ételekre volt mindenki a leginkább kíváncsi. A diákok kitettek magukért és igyekeztek autentikus ételeket feltálalni. Amíg a zsűri tagjai körbejárták a sátrakat és a kóstolgatás közben az adott ország érdekes történeteivel és szimbólumaival ismerkedhettek meg, addig természetesen a többiek is átjárhattak az országok között, ismerkedve azokkal. A diákok alaposan megszervezték ezt a napot. Aki valamilyen fizikai tevékenységre vágyott, annak ott volt a japán foci és a kötélhúzás, aki pedig az elméjét tornáztatta volna, az választhatott a sakkverseny és a kvíz között. Ám nem csupán a szórakozásról szól mindez, tétje is van és a zsűri minden szempontot figyelembe vesz az értékelésnél. Kell is az összetartás, hiszen egy ilyen nap megszervezése komoly előkészületeket igényel. Ezek az alkalmak remek kihívást jelentenek a felsőbb osztályosokból álló diákönkormányzat tagjainak, akik egy napra át is vették az intézmény vezetését. Az ételkülönlegességek mellett a hagyományos kárpátaljai magyar konyhának is szerepe volt ezen a napon, hiszen a program végére a végzős diákok bográcsgulyást készítettek a jelenlévőknek. Összességében élménydús, informatív és jó hangulatú napot zárhatott az egykori Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium utód intézménye.
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr