Egy boszniai politikus meglepő bejelentést tett: megtiltotta a céges mikuláscsomag-osztást, mert az szerinte sértő lehet bizonyos vallású személyeknek.
Megtiltotta a céges mikuláscsomag-ajándékozást a Bosznia-hercegovinai Föderáció menekültügyi minisztere, mert szerinte a Mikulás figurája sértheti egyes dolgozók vallási érzéseit – közölte a Szarajevói Rádió csütörtökön az internetes oldalán. Edin Ramic a vallásra történő hivatkozással utasította el a szakszervezet azon kérését, hogy a dolgozók számára ünnepség keretében osszon ajándékot a Mikulás.
A bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) politikusa szerint a dolgozók körében előbb közvélemény-kutatást kell végezni, hogy szeretnének-e egyáltalán évvégi ünnepséget, és hogy azon a Mikulás adja-e át az ajándékokat a gyerekeknek. Ha a dolgozók többsége igennel válaszol, akkor engedélyezi az ünnepség megtartását – fűzte hozzá.
Miután néhány óra alatt számos bírálat érkezett a döntésre, a többségében bosnyákok és horvátok lakta országrész minisztere a közösségi médiában azt írta: akiknek nem tetszik a döntése, valójában nem őt bírálják, hanem az SDA-t akarják ismét támadni. Ezzel nem értenek egyet egyes párttársai, többen ugyanis szintén a közösségi médiában azonnal jelezték, semmi kifogásuk a Mikulás ellen, és az év végén – ha nem is a katolikus karácsony apropóján – ők is meg szokták ajándékozni családtagjaikat.
Nem ez az első eset Bosznia-Hercegovina szekuláris állam, vagyis elkülönül egymástól az állam és az egyház, így vallási indokokra hivatkozva nem lehetne betiltani egy ilyen ünneplést – írta honlapján a Szarajevói Rádió.
Nem ez az első eset azonban, amikor a bosnyákok kitiltották a Mikulást. Az 1992-1995-ös boszniai háborút követően, amikor megalakult a független Bosznia-Hercegovina, az ország első elnöke, Alija Izetbegovic kijelentette, hogy a bosnyákoknak nem kellene ünnepelniük az újévet, mert az nem tartozik a bosnyák hagyományba, és nincs összhangban az iszlám szellemiségével.
A nyilatkozat után az utcán sétáló Mikulásokat gyakran kövekkel dobálták meg, míg végül eltűntek a közterekről. Később az iszlám közösség is az elnök szavait erősítette meg, arra is figyelmeztetve, hogy a Mikulás keresztény szimbólum, amelyet vallássemleges elemként akarnak a muszlim gyerekekre erőltetni.
Az Európai Unió az osztrák kormány közreműködésével 651 ezer, koronavírus elleni oltóanyagot szállít a nyugat-balkáni partnerországokba, Albániába, Bosznia-Hercegovinába, Észak Macedóniába, Szerbiába, Montenegróba és Koszovóba – közölte az Európai Bizottság kedden.
Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos a bejelentéssel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta: a vakcinákat „az EU legmegbízhatóbb oltóanyaggyártó partnere”, a Pfizer/BioNTech cég szolgáltatja, az első adagokat május elején szállítják a nyugat-balkáni országokba. Kiemelte azt is, hogy a vakcinákkal elsősorban az egészségügyi dolgozókat fogják beoltani, mivel ők vannak legjobban kitéve a fertőzési kockázatnak. „Az EU törődik nyugat-balkáni partnereivel. A járvány kezdetekor orvosi és védőfelszerelésekkel támogattuk az ott élőket, most pedig oltóanyag szállítással segítjük az egészségügyi frontvonalban dolgozókat” – tette hozzá az uniós biztos.
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter a bizottság sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy az EU számára szolidaritási kérdés a Nyugat-Balkán oltási kampányainak támogatása. A vakcinákat a bizottság által tavaly decemberben elfogadott 70 millió eurós költségvetésből finanszírozzák, és az idén januárban létrehozott oltóanyag-megosztási mechanizmuson keresztül juttatják el a partnerországokba.
A testület a járvány okozta gazdasági válság enyhítése érdekében már 3,3 milliárd euróval segítette a nyugat balkáni országokat az elmúlt évben. Emellett tavaly októberben egy 9 milliárd euróig terjedő beruházási tervet terjesztett elő a partnerországok hosszú távú gazdasági fellendülése érdekében.
Megkezdődött a koronavírus elleni oltások beadása Bosznia-Hercegovinában pénteken; a legelső vakcinákat az ország többségében szerbek lakta részének egészségügyi dolgozói kapják meg – írta az MTI, amit közölt a Banja Luka-i RTRS közszolgálati televízió.
A boszniai Szerb Köztársaságban egyelőre csak az orosz Szputnyik V védőoltás érhető el. A térségben Szerbia, Horvátország és Albánia után Bosznia-Hercegovina a negyedik ország, ahol megkezdődött a vakcinák beadása. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Bosznia-Hercegovinában 427-tel 125 176-ra növekedett, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 15-tel 4858-ra nőtt.
Oroszország visszaszolgáltat Boszniának egy 300 éves muzeális értékű ikont, amelyet Milorad Dodik boszniai szerb vezető nyújtott át ajándékul Szergej Lavrovnak az orosz külügyminiszternek e heti szarajevói hivatalos látogatásán.
A boszniai ügyészség szerint fennáll a gyanú, hogy az ortodox ikont illegálisan csempészték ki Kelet-Ukrajnából. A boszniai hatóságok az Interpol bevonásával vizsgálják az ikon eredetét, miután a Srna boszniai szerb hírügynökség által kiadott fényképről megállapítható, hogy az ikon a kelet-ukrajnai Luhanszkból származik. A kép alapján a szarajevói ukrán nagykövetség jegyzékben kért „sürgős magyarázatot” a boszniai külügyminisztériumtól arra vonatkozólag, hogy az ikon milyen módon került a boszniai szerb vezető birtokába.
A boszniai kollektív államelnökség horvát és bosnyák tagja elutasította a találkozást Lavrovval annak boszniai látogatásakor. Azt kifogásolták, hogy az orosz külügyminiszter és a boszniai szerbek vezetői között elsőként lezajlott találkozón nem tüntették fel az ország jelképeit, és nem tartották tiszteletben az ország összes nemzetét.
Зменшення чисельності військ на нашому кордоні пропорційно знижує напругу. Україна ?? завжди напоготові, але вітає будь-які кроки зі зменшення військової присутності й деескалації ситуації на Донбасі. Україна прагне миру. Дякую міжнародним партнерам за підтримку #StrongerTogether
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7