A British Museumnak sikerült visszaszereznie a gyűjteményéből ellopott, majd gyűjtőknek eladott tárgyak egy részét – jelentette be szombaton George Osborne egykori brit pénzügyminiszter, aki 2021 óta a múzeum kuratóriumi elnöke. George Osborne szerint összesen mintegy kétezer műtárgyat loptak el a múzeumból.
A British Museum több mint 8 milliós gyűjteményéből csak mintegy 80 ezret állítanak ki a bemutatótermekben. A kuratórium elnöke elismerte, hogy a hatalmas gyűjtemény nem minden tárgya került katalogizálásra. Az elkövető ezzel minden bizonnyal tisztában is lehetett, és szinte kockázat nélkül kivihette őket az épületből.
George Osborne azt mondta, nem hiszi, hogy a múzeum vezetése megpróbálta volna elhallgatni a botrányt, amikor a lopások először kitudódtak, azt viszont elismeri, hogy
sokáig nem tudták elhinni, hogy az egyik alkalmazott áll a lopások mögött.
A brit média szerint egy belső vizsgálat eredményeként elbocsátották az intézménytől Peter Higgst, a görög gyűjtemények egykori őrzőjét, aki 30 évig dolgozott a múzeumban. Maga Higgs tagadja, hogy köze lenne a hiányzó tárgyakhoz.
A The Daily Telegraph szerint a Peter Higgs által ellopott tárgyak együttes értéke több millió font is lehet. A lap korábban arról számolt be, hogy
Az ellopott , 50 ezer fontot érő tárgyak közül néhányat 40 fontért kínáltak megvételre az Ebay-en. A műtárgyak származási ideje a Kr. e. 15. századtól a Kr. u. 19. századig terjed.
A lopási botrány miatt Hartwig Fischer múzeumigazgató pénteken benyújtotta lemondását.
[type] => post
[excerpt] => A British Museumnak sikerült visszaszereznie a gyűjteményéből ellopott, majd gyűjtőknek eladott tárgyak egy részét – jelentette be szombaton George Osborne egykori brit pénzügyminiszter, aki 2021 óta a múzeum kuratóriumi elnöke.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1693144680
[modified] => 1693138097
)
[title] => A British Museumból ellopott műtárgyak egy része visszakerült a helyére
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=159219&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 159219
[uk] => 159357
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 159221
[image] => Array
(
[id] => 159221
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo.jpeg
[original_lng] => 441573
[original_w] => 2500
[original_h] => 1563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo-768x480.jpeg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo-1024x640.jpeg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo-1536x960.jpeg
[width] => 1536
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo-2048x1280.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1280
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/telemmglpict000344125510-16930650222070-trans-nvbqzqnjv4bqrnln3rhrt0amw9jzjhhskh1gxxvwhxb7hxd3rmtgloo.jpeg
[width] => 2500
[height] => 1563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693223256:8
[_thumbnail_id] => 159221
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2658
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508370431000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 70196
[1] => 635460
)
[tags_name] => Array
(
[0] => British Museum
[1] => ellopott műtárgyak visszakerülése
)
)
[1] => Array
(
[id] => 75794
[content] =>
A British Museumban állítják ki a Nebrai korongot, amelyet a világ legrégibb csillagtérképeként is emlegetnek – közölte a BBC News.
A bronzkorból származó, 3600 éves korong, amelyet a németországi Nebra közelében találtak, egyes tudósok szerint asztronómiai eszköz lehetett, mások szerint az égbolt legkorábbi ábrázolása. Az 1999-ben megtalált korongot azonban mindenképpen a 20. század legfontosabb régészeti leletei között tartják számon.
A kékeszöld patinájú Nebrai korong körülbelül 30 centiméter átmérőjű, arany színű díszítő szimbólumai a Napot, a Holdat, a csillagokat, a napfordulókat és más kozmikus jelenségeket ábrázolnak. Az UNESCO világemlékezet listáján is szereplő korong egyedülálló betekintést nyújt az emberiség korai égboltról szerzett ismereteibe. A lelet a hallei Őstörténeti Múzeum gyűjteményének része, és először fordul elő, hogy egy külföldi múzeumnak kölcsönadják. A londoni British Museumban a jövőre megnyíló Stonhenge-kiállításon szerepel majd.
A Stonehenge eredeti célja továbbra is rejtély, de a Kr. e. 2500 körül köralakban elrendezett kőtömbökből készített építmény a Nap mozgásához igazodik. A Napot és a napfordulókat a Nebrai korongon található szimbólumok is megjelenítik, és a szakértők úgy vélik, hogy a Nap központi szerepet játszott az észak-európai bronzkori vallásban. A korszak szakértője, Miranda Aldhouse-Green régészprofesszor szerint a Nebrai korongon található szimbólumok egy egész Európára kiterjedő hitrendszerre utalnak, amelyben az emberek az égboltot, a Napot és a Holdat imádták, és ennek jegyében készült építményeiket a napfelkeltéhez vagy a holdfelkeltéhez igazították.
A Nebrai korongot kardok, fejszék és más bronzkori tárgyak társaságában találták meg illegális kincsvadászok, és később egy rendőri akció során került elő.
A Stonhenge világa című kiállítás február 17. és július 17. között látogatható a British Museumban.